adhassak a miért is némileg zavarban vagyok, elküldjem-e e sorokat. Azonban e tekintetek nem tartanak vissza kötelességem teljesítésétől; figyelmeztetni kivánom Főméltóságodat némely tárgyra és körülményre, melyeket magas állásáról nem figyelhet meg annyira, mint én, ki azokat folyton szemmel kisérhetem.

Főméltóságod néhány napja többek közt azt is mondta nekem, hogy „a legtöbben egyik vagy másik tárgyról azért szoktak helytelenül ítélni, mert a dolgok helyzetét, állását, eszközeit, sőt magát a dolgot sem vizsgálják és ítélik meg minden oldaláról: el kell tehát magát úgy mondá - mind azzal látnia, a mi a megítélendő tárgyra némi világot vet."

Én hát egyenesen a mostani országgyülésre térhetek át, s bátorkodom Főméltóságod előtt határozottan kijelenteni, hogy minap, midőn szerencsés voltam Önnel beszélhetni, észrevettem, bár a magyar alkotmányról szerzett ismereteit nem győztem eléggé csodálni, hogy nem látszott egészen jól informálva s némely tárgyról egyenesen téves nézetben van. Azért azt hiszem, némi szolgálatot teszek, ha némelyekre figyelmeztetem, a mi megfigyelésén kívül esik, s a mit- hogy őszintén megvalljam mások ön előtt kimondani nem mernek, vagy különböző tekintetekből nem akarnak.

Engedje meg Herczegséged, hogy arra térjek vissza, a miben a minap megállapodtunk, hogy minden kellemetlenségnek (ha így fejezhetem ki magamat) a mely most előfordult, a bizalmatlanság az oka, melylyel a rendek a kormány irányában viseltetnek. Bizalmatlanság ritkán szokott ok nélkül keletkezni, és miként lehetséges hacsak az ember természetét és belátását teljesen megváltoztatni vagy megtagadni nem akarjuk - hogy ott bizalom uralkodjék, hol az igéreteket ritkán tartják meg, hol a törvényt mindig a királynak előnyére és a népnek hátrányára magyarázzák és a hol most -ha minden kerülés nélkül ki akarjuk mondani minden oda látszik mutatni, hogy eljutottunk azon ponthoz, mintha az egész alkotmány halomra döntetnék.

Mindezt számos példával bebizonyíthatnám isten és Herczegséged előtt. Ha az ügyet részrehajlatlanúl akarná látni és megítélni, nekem igazat adna. - Azonban nehogy sok idejét raboljam el, minderről hallgatni akarok és csak ez országgyülésnek leglényegesb ügyeire akarom figyelmeztetni, hogy lássa a dolog fejlődését.

Mindenek előtt ő felsége atyai beszéddel örvendeztette meg a rendeket s azt mondá, hogy semmit sem kiván s felszólítá a rendeket, hogy alkotmányuk megszilárdítása felől tanácskozzanak. A rendek, erősen ragaszkodva törvényeikhez és szokásaikhoz, négy héten át tanácskoznak. Végül egész alázatossággal benyújtják nunciumukat, melynek meritumáról se pro se contra nem akarok szólani mert nem tartozik hozzám. — Annyi azonban áll, hogy a rendek azokat, a miket az említett nunciumban mondottak, alkotmányuk támogatására a leglényegesebb eszközöknek tartották, s midőn benyujtották, szigorún eleget véltek tenni kötelességöknek a király és az ország irányában.

Egy pár hét múlva ő felségének resolutiója a rendekhez érkezik, a melyet alig lehet másként értelmezni, mint hogy tartalmában egy egészen korlátlan monarchia elve található fel.

Nem akarom vizsgálni, mennyiben igaz vagy hamis az, hogy az említett resolutióban az absolutismus elve tűnik ki; de csak azt kérdem, lehetséges-e, hogy a rendek, kik nem érthették azt másként, mindezek után bizalommal legyenek; s vajon nem bocsátható-e meg nekik amaz aggályosság, hogy mindenek előtt azon pontok iránt kívánnak megnyugtatva lenni, melyek alkotmányuk alapját képezik. Megkívánhatjuk-e valakitől, hogy tanácskozzék háza belső berendezésének, benső kényelmének javításáról, ki azon félelemben él, hogy háza minden pillanatban összedőlhet?

Herczegséged becsüli és tiszteli azt a mi rég fenáll; elveinek alapjául tekinti a legitimitást; politikai és magánéletében annyira következetes, hogy biztos vagyok, hogy a magyar királyság alkotmányát sarkelveiben oly tisztán és érintetlenül kivánja fentartani, a milyen akkor volt, midőn a most uralkodó dynastia uralkodása alá jutott.

Nagyon tévednék, ha a Herczegségeddel a minap folytatott beszélgetés főtartalmát másként kellene értelmeznem,a mikor alkotmányunkat drága ékszerrel hasonlította össze, melyet érintetlenül, szentségként kell őrizni.

Ha tehát a dolgoknak ezen reménylem ferde felfogását s a magyar birodalom rendeinek alaptalan félelmét megfontolom, a miből valóban sok baj eredhet: meg kell magamnak vallanom, hogy kár és valóságos szerencsétlenség,

hogy egymást nem világosítják fel és nem értik meg, főként minthogy nekem mindig úgy tetszik, hogy valóban ő felsége jogainak legcsekélyebb sértése nélkül nem lenne oly nehéz a rendeket megnyugtatni, s a mennyire nagyon rövid idő alatt lehetséges, bizalmokat megnyerni.

Hogy ez eléressék, ő felségének legközelebbi resolutiójában röviden ki kellene fejeznie őszinte alkotmányos érzűletét, úgy a mint arra koronázása alkalmával megesküdött. A mostani resolutiónak minden az önkényre utalni látszó helyét, a nélkül, hogy ismét megfeddnék, magoktól elfelejtenék.

Aztán ő felségének nyiltan és határozottan, minden feltétel nélkül meg kellene engednie az országgyülések rendes megtartását, a nélkül, hogy ez igéret teljesítését ismét az időtől és a körülményektől tenné függővé, minthogy ez amugy is megvan a törvényekben, mint az alkotmánynak egyik főelve és kötelező a királyra nézve.

Herczegséged látni fogja, hogy földieim bármily kedvezőtlen színben mutatták is magokat, igazságos fejedelemhez méltók és ennek bizalmát megérdemlik.

Lehet-e valaki királyának hű alattvalója, ki nem ragaszkodik minden erővel országának törvényeihez? soha sem hihetem, valamint mindenkor kételkedni fogok annak valóságos belső értéke felett, a ki nem birja jogát férfiasan megvédeni.

Meg vagyok győződve, hogy Herczegségedet ez irat · által, melyet ezennel teljes alázatossággal átküldök, legkevesbbé sem sértem meg, mert azt, a ki maga is igazságos, az az igazság soha sem sérti meg!

Pozsony, 1825. november 17., 18."

E levél elküldése után több nap mult el. Decz. 8-ka volt, midőn Széchenyi Metternich által ismét fogadtatott. E fogadtatásról írt jegyzetei bizonyítják, hogy a herczeg ez alkalommal szivesebb volt Széchenyi iránt; meg akarta őt nyerni; az őszinte jóakaró és pártfogó szerepét játszta irányányában. E beszélgetésről a naplóban következő érdekesb feljegyzések vannak.

Metternich azzal kezdé, hogy nem mint magas állású egyén szól Széchenyihez; mindenek előtt arra figyelmeztetvén, hogy hamis helyzetet foglal el, így folytatá: „Önnek bal vége lesz; vous jouerez le role de Decaze, on vous

prendra pour un faux frére. Ön az egyetlen ember, kivel beszélni lehet; az öregek mind buták.

„Én önt felvilágosodott és becsületes embernek tartom; önre még nagy jövő vár. Ne gondoljon csak a mai napra, de a holnapira is. Köszönöm Önnek a hozzám intézett iratait.“

A jegyzetek szerint „Metternich azon magaslatról, melyen áll, jobban láthat, sokat tudhat számításból, minek és miként kellett történnie. A bizalmatlanság még sem oly természetes. A császár beteg volt, végre ő a követeléseiben tovább megy mint én.“

Ezután Metternich így folytatá:

,,Önnek azt tanácsolom, változtassa meg álláspontját: vonuljon vissza nem mint egy buta, de mint egy okos ember. Ön még sok szolgálatot tehet. Önöknél van ellenzék, de vannak fáklyahordók is. Ha a császár engem kérdezne, mi lenne a teendő egy tűztől való félelemkor, én azt a tanácsot adnám: ha a ház új lenne és a födél fából és szalmából, fegyverrel és hóhérbárddal kell közéjök vágni. A ház azonban nyolczszáz éve áll és négyszögletű sziklakövekből épült, nincs tehát veszedelem. A fáklyavivőket kell az épületbe becsukni, hogy ott elégjenek. A császár ön ellen nagyon fel van ingerelve; én mentegettem önt; nem rég hivatott és azt mondá: „,no hát ez az ön hirhedt Stefferlje?" Még a rescriptummal sincs megelégedve stb.

,,Önnek kötelessége lett volna ez alkalommal felállni és beszélni; ha Ön hozzám jött volna az ügy kezdetén, én megmondtam volna Önnek, hogy mit tegyen. Most azt mondom, vonuljon vissza. Ön minden párttal el fogja rontani dolgát. Az igaz, hogy Ön nem csinált carriéret, (bizonyára a katonai szolgálatban fenakadt előmenetelt értette): ön azonban mindent kivánhat. Vous pouvez compter sur moi.“

,,A herczeg e nyilatkozatai után én azt válaszolám: „Herczegséged! én akarom a mi jó és erényes; arra, hogy mi lesz belőlem, nem gondolok; ha azonban használni akarok, kell hogy szabad legyek."

,,Erre a herczeg azt válaszolá:,,Én nem osztozom nézetében; higyjen tapasztalataimnak. Higyje el, hogy végtelen tapasztalatom van. (Ich habe eine Mordpraxis.) Én nem csak mára gondolok. Az utókornál nevem halhatatlan. Igen, én Bonaparténak, kivel hosszú napokon át beszéltem, előre meg

mondtam, hogy mi lesz a vége, és én megbuktattam. Valóságos hajtóvadászatot intéztem ellene és végre lelőttem.“

,,Ezután a herczeg mutatott nekem egy számítást, illetőleg összehasonlítást, melyből kitűnt, hogy a velenczei és lombard királyságok a franczia kormány alatt inkább el voltak nyomva, mint Ausztria alatt; a különbség a terheltetésnél 50 millióval kedvezőbb. Nekem úgy tetszett azonban, hogy ez a számítás nem egészen valószínű. Ezután kikelt a sajtószabadság és a szabadelvűség ellen. A magyar bornak Oroszországba való kiviteléről is szólott és azt mondá: könnyű lenne ez ügyben a rendek részéről javaslatot tétetni; ezt ohajtotta elintézni, de nem ment; most nem marad más hátra, mint hogy a dolog úgy vitessék, hogy ez irányban a császár saját akaratából intézkedjék."

Végre Széchenyi azzal fejezi be ezen beszélgetés rövid naplóját, hogy Metternich még hozzá intőleg következőkép szólott:

,,Ön elrontja az ifjú embereket; ez már sok; ön meg fogja bánni: ön lehet, a mi akar; a császárnak nincs ellenszenve ön ellen és csak azon észrevétele van, hogy ön soha sincs az ezrednél. Most azonban oda visszamennie alig lehet; ez nagyon feltűnnék és úgy látszanék, mintha önt meg akarnák nyerni."

Ha az első levele Széchenyinek határozott és férfias volt, a második hosszabb levele, habár sok hízelgőt mondott a herczegnek, még határozottabban és még férfiasabban van tartva és magában foglalja Széchenyinek később érvényesített politikai elveit és politikai működésének egész irányát. Ezen nevezetes levél tartalma a következő:

,,Főméltóságú uram!

Úgy mutatta magát irányomban, mint férfi férfival szemben, a rang kitüntetése nélkül, csupán belső érték szerint. Bizalma van bennem, s hiszi, hogy becsületes és felvilágosodott ember vagyok s cselekedeteim valóságos erényből erednek. Meg fogok felelni ez előnyös nézetnek. Reménylem, hogy az idő igazolni fogja azt. Számos év óta az erkölcsi függetlenség legmagasabb fokát törekszem elérni s lelkiismeretemnek nyugodtsága s benső megelégedettségem azt mutatják, hogy e czélhoz, mely felé legerősebb akarattal iparkodom,