,,Decz. 12. Hatalmas birája a földnek, a megfoghatatlan mindenségnek, a ki előtt bámulattal és imádással leborúlok, és csak gyöngeségemnek, aggódva dobogó szívemnek vagyok tudatában, hagyj az erény, a tökéletesedés felé jutnom. Add nekem a benső vigaszt és a lélek csöndes békéjét, mely nélkül az ember a te szemlélésedben nem élhet, erősítsd gondolkozó tehetségemet, hogy tiszta képzelő erő által hozzád fölemelkedjem, jóságodat és nagyságodat megismerjem és létemnek indokát felfogjam. Tisztítsd kedélyemet előítéletektől és töltsd meg szívemet határtalan odaadással és szeretettel az összes emberiség iránt! Vonj te magad fátyolt lefolyt éltemre s hagyj kalandjaimból, hibáimból és vétkeimből tisztúlva, új életet kezdenem."

„1821. Máj. 28. Gyulay százados azt reményli, hogy öt év múlva őrnagygyá lesz. Ha akkor, midőn az ő korában voltam, tudtam volna, hogy mit akarok, és ha nem éltem volna a világban mint egy fiatal medve, gondolkozás nélkül, úgy ma már régen őrnagy lehetnék; de tapasztalataim nem lennének oly nagyok, mint most, mert tapasztalatokat mégis csak leginkább akadályokból, szerencsétlenségekből, füstbe ment tervekből, stb. lehet meríteni."

,,Bécs, Nov. 11. A császárnál voltam. Midőn azt adtam elő, hogy már kilenczedik éve vagyok századparancsnok és végűl őrnagygyá kívánok lenni, türelmet tanácsolt. Ez felindulásba hozott bár előre látható volt, hogy a császár nem fog azonnal őrnagygyá kinevezni. A kihallgatás alkalmával újból azt vettem magamon észre, hogy könnyen megmagyarázhatlan zavarba jövök és oly lassan gondolkodom és oly alkalmatlanúl szólok, hogy szükségképen nagyon középszerű vagy nagyon zavart embernek kell feltünnöm. Annak, a mit a császárnak mondani akartam, negyedrészét sem mondtam el, és midőn az ajtón kívül voltam, minden tekintetben ép annyira haladtam, mint mikor bementem. A császárnak egyenesen szemébe akartam mondani az igazságot és jövőmnek határozott irányt kívántam adni. Most egy betűvel sem tudok többet, mint nyolcz nappal ez előtt. Csak annyi bizonyos, hogy el vagyok határozva soha többé mint kapitány az ezredbe vissza nem menni, szabadságoltatom magamat, vagy a katonaságot végkép oda hagyom."

,,Nov. 11. Bécsből Nagy-Czenkre útaztam. Rosz éjje

lem volt. Tulajdonképen még nem tudom, hogy mit tegyek, szolgálni és nem szolgálni között habozom, mint Hamlet,,lenni vagy nem lenni" között. Nevetségessé válom magam előtt. Vajon nincs-e elnyomott dicsvágy lelkemben? Vajon nem annak előérzete-e ez, hogy egykor annyi kartárs által kevésre fogok becsültetni - kik akkor tábornokok lesznek és én semmi. Igen, a válaszponton állok, a lassan kielégített dicsvágy és élvezeteim között. A hiúság vagy a kényelem lesz a győztes, mert hazaszeretetről, lelkiismeretről, mely szolgálni késztetne, szó sincs többé. Ama túlcsapongások boldogabb időkből, azok elmúltak. Magyarország legroszabb ellene által legyőzetve, lábainál hever. Legyőzetve de nem a csatában, hanem az időnek elaltatása folytán. Mit tehet egy ember — egész szövetség ellenében? Ha gyorsan haladnék is előre, végre is mi lehetne belőlem más, mint egy unalmas, hosszadalmas álomjátéknak a lovagja?- Mindig azt hittem, hogy lelkiismeretem tart vissza a szolgálat elhagyásától, de most majdnem meg vagyok győződve, hogy csupán csak hiúságom az.

Nem lenne-e jobb, a kardot idejekorán a szegre akasztani, hogy végül is ne hasonlítson az ember Horatius versenyparipájához?

Ma ismét erősen föltettem, hogy még 1822. január havában, ha szabadságom lejár, egyenesen beadom lemondásomat. Folyamodni fogok az őrnagyi rangért és nem mutatok semminemű megbántódást vagy rosz kedvet. E győzelmet ne üljék rajtam. Liebenberg, kivel mindezt közöltem, azt tanácsolja, hogy még egy hónapig várjak.

1822. Jan. 3. Br. azt mondja, miért nem alkalmaztattam vagy alkalmaztatom magamat a diplomatiánál? mert meglehetős furfangosságot tulajdonít nekem.

Én először is több tapasztalással bírok, mint hogy nálamnál ostobább emberektől tanúljak hosszadalmas routinet és még hosszadalmasabb ügymenetet, és két év hosszat gyakornokoskodjam a birodalmi kanczelláriában, hogy aztán miután bókokkal és hahahákkal ő kegyelmességének minden órában szolgálatára állottam, Karlsruhéban vagy Stuttgartban, vagy más helyen, hol még eltemetve sem akarok lenni, nevetséges fizetéssel alkalmazzanak. Ha aztán elkölteném és eltékozolnám vagyonomat, hogy a császári ház ügyeit vezessem, általános nevetség tárgya lennék és végül is elnyomás a kilátásom.

De ha saját erszényemet követi minőségemben elzártam volna, társaim botrányává válnék. Végül nézeteim épen középet tartanak ultramontanismus és karbonarismus között, úgy, hogy mint becsületes ember lelkiismeretesen se az egyik, se a másik párthoz nem csatlakozhattam volna."

,,Jan. 18. Melyek a nevetségességek országunkban? Hogy a katonaságnál jutalom és büntetés ugyanegy nyugdíjazás.

Hogy Magyarországban a parasztok képviselői nemes emberek.

Farkas, mely a bárányt pártfogolja!“

Széchenyi naplójában a katonai életre vonatkozó följegyzések 1822. januárban véget értek. Ezután kezdetét vette azon tevékenység, melyet a társadalmi téren oly nagy eredménynyel kifejtett. 1822. január hó folytán a lótenyésztés előmozdítása végett a ,,Lóverseny-társulat" alakítását tűzte ki feladatáúl, miről naplói következő érdekesb följegyzéseket találjuk :

„Jan. 20. Az egyletnek élére állottam, a mely alakúl, hogy Magyarországban a lóversenyeket behozza. Az egylet úgy alakúlt, hogy majdnem mindenkit saját módja szerint toborzanom kellett. Mindenbe beleegyeztek és most még csak a m. udv. kanczellárián kell keresztülmennie, a hol valószínüleg megakad. Egy lebeg szemem előtt, vagy tervem megerősítése, vagy pedig feltünő visszaútasítása. Honfiaim egészben véve született rabszolgák és a mindenható istenre, nem érdemlik meg a legnagyobb jót, a függetlenséget. A mivel bír s mit könnyen szerez, azt nem becsüli az ember. Más országokban hányan ontanák el utolsó csepp véröket, hogy oda jussanak, a hol mi vagyunk! De mint őrködnének a kötelességek fölött országuk irányában! Országunk alszik, és az emberek, kik ezreket, melyeket fáradozással szegény hazánk földjéból teremtettek, idegen földön tékozolnak el, iszonyúan megijednek a legkisebb fáradságtól és a legkisebb adománytól, hogy anyaországokat boldogan lássák!

,,Jan. 31. Ma tervemet, mint lehetne a lóversenyeket az osztrák államban behozni, írásban nyújtottam be a császárnak. Most eldűlt a koczka; annyi kikötéssel fogják elfogadni, hogy végül el kell majd maradnia. Én mosom kezeimet, mert mint birtokos és lovastiszt megtettem kötelességemet. Tegyen

szakmájában mindenki annyit — és jó lesz. Gyakran zavarba vagyok, hogy mindig ló- és istállószaggal jelenek meg, bár a lónak túlzott értéket nem tulajdonítok és nélküle is nagyon jól meglehetnék. De ha senki sem gondoskodik róla, úgy megakad. Hozzám jobban illik a lóügy, mint a püspökhöz vagy a költőhöz. Valamely ügynek élére állni nehezebb, mint sem látszik. Utánszaladni ezeren tudnak; mint a csatában, egyéb alkalmakkor is az emberek inkább állnak a második sorban. De ha jutalom remélhető, az utánnyagarlók bizonyára az elsők. Ha lóversenyeink sikerűlni és gyümölcsözni fognak, úgy is az egyletbe lépnek majd, Angliában és Spanyolországban bizonyára lesznek emberek, kik örvendnek, hogy egy szabad országban még vannak nemesek, kik annak keresztülvitelére vállalkoznak, mit más országokban a kormány és az uralkodó tettek, kik fontosabb esetekben is, mint a milyen a lótenyésztés, hasonlókép cselekednének. Ezek aztán azt fogják rólunk mondani:,,Becsületökre válik, hogy oly lényegtelen dolognál, a milyen a ló, oly hazafiúilag cselekedtek."

,,Febr. 2. A Rábán át Bábolnára útaztam, miután angolaimat sorsuknak engedtem át, kik egy emberrel sem szólhatnak.

A bábolnai ménesben mindent kitűnően találtam kivéve a lovakat. Asverus királynak aranyban és ezüstben szolgált élvezhetetlen ebédjére emlékeztem! Tisztán éreztem, hogy bizonyos dolgokban okosabbá és eszesebbé kell lennem, mint mások, mert pl. gr. Hardegg és mások tanulnak és tanítanak egyúttal, míg én mindenütt tanulok. — 16 óra alatt Pestre útaztam, Budán a Perecznél szálltam le. Most kezdődik nagy tevékenységem. Mindent, mit a lótenyésztés és verseny érdekében tettem, b. Wenckheim vállaira hárítottam. Az első napon harmincz embert hívok össze ülésre. Az egyletnek körülbelül ötven tagja aláírja nevét. Az ügy oly nyilvánossá tétetik, a mint csak lehetséges. Észreveszem, hogy az ügyek gyorsabban mennek Pesten mint Bécsben. Az-e az oka, hogy az emberek Magyarországban jobbak, hazafiasabbak és romlatlanabbak, vagy hogy inkább unatkoznak és több idejök van, mint a vidéken? Tevékenységem mintaszerű volt, és most, hogy az ügyet másra ruháztam, e tekintetben is tisztának érzem lelkiismeretemet, mert ha lovas tiszt nem veszi kezébe a lóügyet, valószinű, hogy mindig elfeledték volna. S ha jön

egy idegen és csodálkozik, hogy a lovat oly országban, melynek csak lovassága nyújt előnyt más országok fölött, elhanyagolták és úgy szólván ki hagyták pusztulni, akkor nyugodtan felelhetem:,,Én megtettem a magamét, a nélkül, hogy a kézmosásnál megállottam volna."

A sok látogatás közben, melyet tettem, arra az eredményre jutottam, hogy nálunk mindenné, vagy sokká lehet lenni annak, a ki okos és türelmes, él, soká él, sürget és fizet. Pest, febr. 13. A lóverseny ügyében tartott ülésen a legsajátságosabb megjegyzéseket hallottam. Gróf Amadé azt kérdezé: vajon mindenkinek magának kell-e lován nyargalni? stb. Nekem nem volt türelmem, Wenckheim adott példát, hogy soha se veszítsük el, mindenkit hagyjunk kibeszélni és végül mégis azt tegyük, a mit akarunk. Gyorsan beletalálnám magamat az országgyülési routineba. - De ez is tudomány, mint más, melyet tanulni és művelni kell.

Az forgott szóban, hogyan nevezzék el Magyarországot és a hozzá tartozó tartományokat. Szentkirályi: „A mi a magyar korona alá való!" Nem jó, a tartományokat meg kell nevezni.... Ő ismét:,,Ha már magunk sem egyezünk meg abban, hogy mi a magyar koronához való, hát mások azt hogyan tudják?" stb.

E csekély alkalommal észrevettem a feszültséget a különböző hitfelekezetek és a mágnások és nemesek között. A lótenyésztésről sokat szólottunk. Én birok legtöbb tapasztalattal, és ha úgy nevelnék a lovat, a mint én mondom, kétség kívűl jól neveltnek kellene lennie; de én jobban beszélek, mint a hogy cselekszem, és így megy az mindenütt. Sajátságos! Belátom és még sem segíthetek! Meglehet, hogy egy tékozló kitűnő könyvet írhatna a nemzetgazdaságról. Que c'est drôle!"

IV.

Újabb öt év múlt el Széchenyi életében. Ez öt évről öt kötetből álló naplója található iratai között. Ez időből majdnem három évet töltött el utazásban b. Wesselényi Miklós társaságában. Együtt utazták be Német-, Franczia- és Angolországot.

Ez idő alatt válságos korszak következett be a hazára. 1821. april 4-én kelt Ferencz királynak azon rendelete, mely

Budapesti Szemle. Nyolczadik kötet. 1875.

11