nak, hogy életét magasabb törekvéseknek szentelje. Jellemzik ezt ugyanezen naplónak következő sorai:

,,Tiszta, de nem viszonzott szerelem, elérhetetlen remények és elenyésző képzeletek világos pillantást engedtek lelkembe vetnem, és minthogy függetlenség, önállóság és szabadság csakis a valódi jón alapulhatnak, ezeket tűztem ki magamnak czélúl, mely felé szakadatlanúl törekedni kívánok.“

Ki tudja, hogy életének egész folyása nem lett-e volna más, ha tiszta szerelme viszonoztatik, és mint családapa falusi nyugalomban és családi boldogságban találta volna fel a csöndes magánélet örömeit?

III.

Az imént közlött kivonatok a Függelék Naplómhoz czímű kéziratból tanúsítják, mily nagy változáson ment át Széchenyi lelki állapota. Az 1819-iki évet lehet azon időpontnak tekinteni, mely válságot idézett elő életében.

Eddig minden magasabb öntudatos czél nélkül élte mozgalmas és tapasztalatteljes életét az ifjú huszárkapitány. Ifjúságának első éveiben, mielőtt tanúlmányait befejezte volna, a szerencse által is kísérve, kitüntetéssel vett részt a nagy napoleoni harczok végeseményeiben. A győzelmes hadsereggel kétszer vonúlt be Párisba. A helyreállt béke után pedig beútazta a művelt világot. Több ízben megfordult Angliában azon nép közt, melynek alkotmánya, társadalmi viszonyai, szokásai, kifejlett szellemi és anyagi ereje Széchenyi lelki hangulatával leginkább megegyeztek; látta és tanúlmányozta a jelen kor leghatalmasabb és leginkább emelkedő nemzetét. De a tapasztalás- és tudvágy vezette őt azon földre is, hol ennek ellentéte mutatkozott, beútazta Olaszországot, azon földet, melyen századok előtt a világ legnagyobb s leghatalmasabb állama állt fenn; látta a nagy birodalmat kis absolutistikus államokra szétdarabolva.— Beútazta Görögországot, Konstantinápolyt és a kelet egy részét. Tehát már huszonkettődik évében tapasztalatokkal gazdagon tért vissza hazájába és telepedett le Nagy-Czenken szülei lakhelyén és családi körében.

A csöndes 'falusi magányban vizsgálja múltját és lelki állapotát. Az önmagába-szállás feladatokat ébreszt és elhatározásokat érlel benne, melyeket egész életén át követni fog.

A nem viszonzott szerelem által támadt űrt szívében betölti azon áldozatkész szeretet, melyet a hátramaradt és tétlenségben sínlődő magyar faj iránt érez. Habár még ekkor nem látja tisztán az útat, melyet követnie kell, érzi, hogy élete jövőben nem lehet czéltalan; fokozott szorgalommal készül a nagy feladatra, az önképzés, a tanúlmányozás, a vizsgálódás által készíti elő magát, mert mint a közlött jegyzetekben maga mondja: „mindenek előtt az iránt jöttem magammal tisztába, hogy hazám, rokonaim, embertársaim iránti kötelességeimnek minden tekintetben eleget kell tennem."

De a czenki csöndes és munkás élet, mely sokak előtt különczködőnek tűnt fel, nem tart sokáig. Alig telt el fél év, midőn a Függelék Naplómhoz kéziratot berekesztette, s 1820. junius 28-án rendeletet vesz, hogy lépjen activ szolgálatba az ezredbe.

Ezrede az alföldön fekszik a Tisza mentén, Debreczenben és környékén, ott, hol a magyar faj legnagyobb tömegben lakik. Ez idő sem folyt le rá nézve haszon nélkül. Mint ez időben vezetett naplójából kitűnik, a gyakran unalmas kis állomásokon tanúlmányozta a magyar fajt és annak minden fény- és árnyoldalait.

Habár ez időben voltak pillanatok, midőn az előléptetés után vágyódott és a katonai élet folytatására gondolt, habár pontosan teljesítette is mint tiszt feladatát, és naplói nem egy érdekes elmélkedést tartalmaznak a katonai szolgálatról és a hadsereg magasabb kiképzéséről: nyugtalanúl viselte a katonai élet bilincseit, a függetlenség és a szabad cselekvési tér utáni vágy gyakran kitör belőle.

Nagy emberekről mindaz, a mit hallunk, még gyermekkorunkban is figyelmet szokott gerjeszteni és megmarad emlékünkben. Úgy történt velem is, ki gyermek koromban Széchenyinek cselekedeteiről nem egyszer hallottam körülöttem szólani, és ámbár azon időszakban, midőn Széchenyi Debreczen vidékén élt, még a világon sem voltam, a harminczas években, midőn Széchenyi már a hírnév és dicsőség magas fokára emelkedett volt, én mint alig tíz éves gyermek sok részletet hallottam Széchenyi ez időbeli életének eseményeiből.

Atyám minden évben meglátogatta Biharmegyében lakó testvérét, Lónyay Józsefet, és rendesen elvitt magával, és mert már ekkor Széchenyi neve annyi dicsérettel és magasztalással

említtetett, mint gyermek lelkesülve figyeltem mindarra, mit róla beszéltek. Széchenyi katonai életének e korszakában gyakran volt nagybátyám házánál, ki mint katona szintén részt vett a napoleoni nagy csatákban; neje, született gróf Batthyány Karolina, ki egy kitűnő lelki tehetségekkel, nagy műveltséggel és tudományos képzettséggel bíró asszony volt, sokat tudott beszélni Széchenyi látogatásairól, különczködéséről és azon nemes szándékokról, melyekről vele gyakran szólott és melyeket később oly nagy sikerrel valósított.

Meglehet, ez az oka, hogy a Tasner-örökösök által rendelkezésemre bocsátott naplók közül különösen az ez időszakra vonatkozó jegyzeteket forgattam kiváló érdekkel és mutatványúl ezekből többet kívánok közölni; de úgy hiszem, a nagy közönséget is fogják érdekelni, miután sok érdekest és jellemzőt tartalmaznak és Széchenyinek ez időbeli élete, törekvése, szándékai és átmenete a cselekvés terére, még kevéssé ismeretesek.

„Nagy-Czenk, 1820. jun. 18-án. Parancsot kaptam, hogy a hessen-homburg huszárokhoz álljak be. A harmadik ezred, melynél kapitány vagyok! Helyzetem különös, vissza nem megyek, legalább előléptetés nélkül nem, arra pedig alig van kilátás! Parancsomban az állott, hogy jelenjek meg valahára ezredemnél, miután szabadságom már régen lejárt - pedig épen azért mulattam Bécsben, hogy arábiai útamra készüljek. Nehezen határoztam magamat el, hogy ily hosszú idő után ,,semmi végett“ a szabadságot és függetlenséget, terveimet ismét oly sok időre elhalaszszam atyám kedvéért tettem, ki azt jósolta nekem, hogy a „,fenyűzöld egyenruha“ szerencsémre fog válni.

,,Gyorsan elkészültem és többek között L. fejedelemtől 200 aranyon egy rosz szürkét vettem méneséből, mely ötvenet sem ért meg; de azt gondoltam, miért ne ajándékozzon egy szabad nemes egy elnyomott német fejedelemnek 150 aranyat?"

,,Julius 12-én hagytam el Nagy-Czenket. Az életet annyi oldalról lehet szemügy alá venni, és nem tudom, mi kellemesebb, jószágán feleség mellett az életet elszunnyadozni és egy beteg országnak haszontalan gyermekeket nemzeni, vagy szélvészként tova robogni?

,,Aug. 6-ikán lovasaimnak a Debreczenhez közel fekvő

erdőben lakomát adtam. 200 itcze bor, megfelelő kenyér és 20 font szalonna volt a frisítő. A katonák vörös nadrágban és fehér spenczerben voltak. Fesztelen viseletök annyira tetszett, hogy kezdém őket megszeretni“

,,Annyira elérzékenyülök, midőn valami hazait látok, hogy egy hegedű vagy czimbalom, sőt duda is elégséges, hogy búskomorrá tegyen és megríkaszszon! Ne akarjuk egy nemzet sajátságait átalakítani, vagy épen kiírtani. A lovas csapat végre oly tűzbe jött, a nélkül, hogy leitta volna magát, hogy szinte kedvet kaptam vele támadást rendezni. Ily hangulatban kellene 30,000 emberből álló csapatot a csata napján vezényelni a csata sorsa eldöntése végett. Ha jól vezettetnék, nehéz volna az ellenségnek rohamukat kiállani."

„Aug. 6. A mustrálás szerencsésen be van fejezve. Békés időkben a katonára nézve nincs fontosabb nap az esztendőben, mivel ekkor esküvel zálogosítja el életét és köti az első szerződést fejedelmével, mely szerint vagyonát és életét, idejét és nézetét egy czímért, eszményi becsületért, egy egyenruháért és csekély fizetésért leköti. Engem mindig elszomorít, ha hadseregünk fölszerelését szemügyre veszem, és lehetetlen csalódnom, hogy épen a fölszerelés határozza meg leginkább a hadsereg jóságát és kitartását. Hányan nevetnek még most is csapatainknak ötven év előtti pedáns tartásán. A czopffal és puderrel a katonának jó ruházata is lassankint eltűnt. De miből áll a mi előkészületünk egy háborúra, a melyre a legnagyobb fáradságot, a legkitartóbb buzgalmat, a legjobb rendszabályokat kellene számos esztendőn át fordítani. Fogalmunk sincsen a katonai nevelésről physikairól ép úgy mint erkölcsiről és ha visszagondolva legutóbbi háborunk eseményeire, arra jövünk, hogy sokkal inkább bíztunk jó szerencsénkben és az esetlegességben, mint sem alapos számításban és helyes meggyőződésben, fegyvereinknek győzniök kellett volna, ha hadseregünk szelleme kipróbáltabb értékü, fegyvereink és mozdulataink ügyessége magasabb tökélyü, katonáink egészsége és kitartása nagyobb fokú, lovaink és fegyvereink jobbak, ruházatunk tartósabb és czélszerűbb, stb. Minderre nem figyeltünk, hanem huszonöt éven át tűrelmesen verettük magunkat, míg végre isten megkönyörült butaságunkon és általunk akarta megalázni elleneinket. A szerencse persze a legjobb fegyver, a legjobb fölszerelés, de esztelen lenne azt állítani, hogy

az ember vakon bízza magát a szerencsére, a nélkül, hogy fáradságot venne magának a szerencsét kiérdemelni, megragadni és erősen is tartani. Vegyük csak a közönséges életben, mennyivel magasabban áll egy művelt, mint egy durva ember! Sajátságos, hogy mindeddig azt tapasztalták, hogy halálveszélyek között, a hol egy pillanatban egy egész társadalomnak a léte forog koczkán, mindenkor jól nevelt és művelt embereknek kedvez a szerencse. A mi a ruházatot és a fáradozásban való gyakorlatot illeti, lehetne-e valaki elég kába azt hinni, hogy ezek csak mellékes dolgok és hogy ezekre nem kell ügyelni? A hadsereget a béke idejében a tökélynek magas fokára kell emelni, akkor fog bebizonyúlni, mily könnyen párosúl a szerencse az erővel és az észszel!"

,Szept. 8. Katonai szellem, physikai egészség, tudomány, kifogyhatatlan anyag és jó lovak sarkföltételei egy jó hadseregnek. És a katona nevelése abban áll, hogy végül arra szokjék, hogy ne az élet, hanem a katonai becsületet és dicsőséget tekintse a javak legnagyobbikának. De ehhez gyakorlat kell, és tapasztalat azt tanítja, hogy idővel és különösen a fiatal korban mindenhez lehet szokni, és hogy a meglepetés a legtöbb kedélyre nézve veszélyesebb, mint maga a veszély. Mily vakmerően néznek a tengerpartok lakói a viharok elé, Lengyelországban nem félnek a medvéktől, Magyarországban a vadkanoktól, stb. Így az ágyúgolyókhoz is hozzá lehet szokni. Idővel minden csapat hozzá szokhatik a háborúhoz. Béke idejében csak a katonai becsület legmagasabb érzelmének folytonos szem előtt tartása és az élet megvetése által tétethetik csataképessé. Ismerek egy öreg, tiszteletre méltó férfiút, ki fiainak naponkint mondott egy pár szót az emberek becsületességéről, erényéről és tökélyéről, míg önmagoknak átengedve, tőle elváltak. A helyes cselekedés úgy szólván már bölcsőjökben beléjök oltatott és soha sem jöttek kétségbe, hogy mint viseljék magokat, mert a becsületesség második természetökké vált. Így erkölcsi tekintetben a katonát is sok éven át elő kellene készíteni és csataképessé tenni, hogy soha se legyen képes kétértelmű cselekedetre. Minő különbség van annak az élete között, ki már komolyan gondolt a halálra, és azé között, ki arra még soha sem gondolt."

Ez időben nagy veszteség érte Széchenyit: atyja meghalt; ez érlelte meg benne a legnemesebb szándékokat, a mit naplójában meghatóan fejez ki a következőkben: