Oldalképek
PDF

nak, de minden haszon kárba veszne a népbutítás terjedése által, mely a nép legveszélyesebb ellensége. Ha végül a radikalisbourgoisie-demokratia közös, együttes eljárást ajánl a határozott socialistának, ez nem kevésbbé elvetendő. A kispolgárságnak már csak igen csekély része demokratikus: és ezen gyenge szövetségesért a munkáspártnak föl kellene adni egy hatalmas izgatási eszközt: a gyomorkérdést; az éles osztályellentét, korunk valódi forradalmi magva nem jutna érvényesűlésre és ez által mindenek előtt elveszne minden befolyás a földművelő osztályra. Ezért annak, aki valódi socialdemokrata akar lenni, zászlójára ezt kell fölirnia: „Félre minden compromissummal! Egyedűl a munkásosztály zászlóvivője az új forradalomnak" ... stb. Íme a valódi intransigens, kibékülhetetlen szellem minden irányban. E szellem, e vészes irány tartja folytonos erjedésben, szakadatlan izgalomban Németország alsó társadalmi rétegeit, melyek munkás zászlóaljakká vannak szervezve, csatára készen állnak s erre meg is adandja nekik a jelt a „Schmettern des gallischen Hahnes". És e szellemnek, ez elemeknek nyitott tág rést az általános szavazatjog behozatala. Ha ez nem történik, ki tudja, tán a májusi törvényekre sem lett volna szükség, vagy legalább nem azon rigorosus alakban, melyben most fenállanak. Ha ez nem történik, Németország tán meg lett volna kímélve azon látványtól, hogy börtöneiben egymás után lakozzanak a kath. püspökök és socialdemokrata képviselők. (Az utóbbiak közűl jelenleg három van bebörtönözve, kettő ellen pedig vizsgálat rendeltetett el.) Az elemek föl vannak szabadítva – a zsilip lerontása: az általános választás megadása által. Most már bajosan lehet mederbe szorítni és visszatartani a romboló áradatot gáttöltések, rendszabályok, börtönök által. Nem kellett volna a zsilipet lerombolni. Ha pedig azt ismét föl akarják emelni, ez csak egy reactio által lehetséges s az így letorlódott, de visszaszorított áramlat ismét csak veszélyekkel fenyeget. Csoda-e, ha ily viszonyok között Mohl Robert”) szerencsétlenségnek nevezi Németországra nézve az általános

*) Das deutsche Reichsstaatsrecht. Rechtliche und politische Erörterungen von Robert v. Mohl. Tübingen, 1873. – A 353-ik lapon ezt választási jogot, ha Held nagy társadalmi veszélyről beszél s Minnigerode a suffrage universel helyébe épen a három osztályi választások behozatalát javasolja a birodalmi jövedelmi adó alapján?

Az itt közlöttek tán némi tanúlságul szolgálhatnak azokra nézve, kik a mellett izgatnak, hogy nálunk is meghonosíttassék az általános választási jog. Ha nem is lehet nálunk tartani a gyomorkérdéstől, vagy socialismus és clericalismustól, de bizonyos, hogy valamint Németországban a socialdemokrata és ultramontán intransigensek malmára hajtotta a vizet az általános választási jog, úgy fogná nálunk is egész özönét felszinre hozni a nemzetiségi intransigenseknek.

SzATHMÁRY GYöRGY.

mondja Mohl az általános választási jogra: „(Der Verfasser) verwirft die Einrichtung auf das entschiedenste, und ihre Einführung im deutschen Reiche erachtet er für einen grossen Fehler und für ein Unglück."

[ocr errors]
[merged small][ocr errors]

Nemzetünk történetében a XIX-dik század bizonyára nagy fontosságú korszakot alkot. A magyar nemzet regeneratiója e század elején vette kezdetét és a nemzet hivatva van e század hátralevő éveiben azt befejezni. Epen egy negyed van még hátra e századból, mely alatt, ha a nemzet jövőjét biztosítani kívánja, meg kell szilárdítani politikai nemzetiségét, biztosítani államiságát és minden irányban méltóvá tenni magát az európai népcsaládok között az őt megillető állásra. E végből ez aránylag rövid időszak alatt fel kell emelkednie a műveltség és felvilágosodottság, az erkölcsi súly és az anyagi erő azon fokára, mely léte biztosításának mellőzhetetlen feltétele.

A jelen századnak még hátralevő utolsó negyede alatt minő rendkívüli viszonyok, váratlan események fognak bekövetkezni, ki volna képes azt előre megjósolni? – A múltak tapasztalatai szerint egy negyed század nem szokott elmúlni anélkül, hogy a népekre és az államokra nézve be ne következzenek a megpróbáltatás nehéz napjai. Bármennyire csöndesnek látszik is ma a politikai láthatár, nagy és döntő események előestéjén lehetünk. A középkortól egészen a mai időig nem volt időszak, midőn a népesség arányához képest oly nagy haderő állott volna fegyverben és harczra készen, mint ma; ily nagy erőfeszítés, mely minden európai nagyobb állam kiadásainak legterhesebb tételét képezi, az adózók áldozatkészségét nagy mértékben igénybe veszi, az állami pénzügyek biztos rendezésének akadályúl szolgál, sokáig és állandóul fenn nem tartható. A nagy államoknál jelenleg létező hadilábról az átmenet a békelábra alig képzelhető nagy – meglehet rövid ideig tartó, de döntő befolyású európai hadjárat nélkül. A XIX-ik század első negyedét a napoleoni korszak nagy háborúi tölték be; a második negyed legnagyobb része általános béke között folyt le, melyet a szent szövetség által inaugurált reactió biztosítni igyekezett, és ha e negyedszázad végnapjaiban mozgalmas ellenhatás határozottan nyilvánult is, oly nagy események, melyek megváltoztatták volna az európai egyensúlyt, be nem következtek. A század harmadik negyede nem volt ment oly harczoktól, melyek megzavarták az állandóan biztosítottnak vélt európai egyensúlyt és nem egy tekintetben szemlélhető azon irány, mely a rokon fajokat nagy államokká egyesíteni törekszik. E törekvés látszik jelenleg mind inkább előtérbe nyomúlni, és alig képzelhető, hogy a XIX-ik század utolsó negyede, melynek kezdete immár előttünk áll, nagyobb küzdelmek nélkül folyjon le. Mi vár azok között hazánkra, ki lenne képes előre megjósolni? De tekintve azon helyet, melyet a sors számunkra kijelölt, hol a költő szerint „élnünk, halnunk kell"; tekintve, hogy a Duna metszi át hazánk terűletét és a nagy küzdelmek közt rendesen a nagy folyamok partjai a döntő csaták színhelyei; tekintve a keleti kérdésnek megoldatlan voltát, melynek megoldása valószínűleg az első nagy összeütközésnél előtérbe fog lépni: alig képzelhető oly általános hadjárat, mely monarchiánkat és különösen hazánkat érintetlenűl hagyná. Tehát minden előrelátó igaz hazafinak oda kell törekednie, hogy a nyugalom és béke ideje jól felhasználtassék, és nem a belviszály, de együttes, ernyedetlen és következetes munkásság vezérelje lépteinket, hogy a bekövetkezendő válság bennünket szellemileg és anyagilag megerősödve, rendezett államviszonyok között találjon. Adja isten, hogy míg kellőleg meg nem erősödünk, míg a regeneratio nagy és fontos munkáját keresztűl nem vittük, nemzetünk oly rendkívüli eseménytől és új küzdelemtől megóvassék, mely további fennállásunkat és létünket koczkára tehetné. De ha bekövetkezik a válságos korszak, azt kell kívánnunk, hogy legyenek a nagy eseményekhez mért kitünő férfiak, kiknek előrelátó bölcsessége és a döntő pillanatokban erélyes cselekvése nemzetiségünknek jövőjét és államiságunknak fennállását biztosítani képes.

Az emelkedő és életre való nemzeteknél a nagy események nagy férfiakat szoktak szűlni; a hanyatló nemzeteknél lehetnek egyes kiváló férfiak, de a hatás, melyet gyakorolni képesek, a nagy események magaslatára ritkán emelkedhetik. A XIX-ik század hátralevő részében kik fognak hazánk történetében a nagy államférfiak, a kitünő és szerencsés hadvezérek sorába emelkedni, az a jövő titka; azonban bármily dicsőség fénye koronázza e század utolsó negyedének nagy férfiait, bármily nagy legyen hatásuk a nemzet sorsára, ha egyszer a történetíró a jelen század kiváló egyéneiről meg fog emlékezni, azok közt gróf Széchenyi István alakja mindenkor ki fog magasodni, és mentül távolabb esik a kor, melyben ő élt, hatott és cselekedett, annál inkább fog irányában fokozódni a kegyelet érzete, mert ő minden kortársai, sőt korának nagy férfiai között ki fog tűnni azon határtalan hazaszeretet által, mely őt egész életén át lelkesíté, egész valóját betölté és minden cselekedetében vezérlé; kiről oly jellemzőleg mondja báró Kemény Zsigmond, *) hogy „Széchenyinek nagy és mindent alárendelő törekvése volt fajunk biztosítása és nemesebb kifejlése." E tulajdonának köszönheti azon varázshatalmat, mely által a jelen század elején, minden akadály daczára a magyar nemzet regeneratiójának nagy és nehéz munkáját megindítá. E határtalan hazaszeretet, ez őszinte, egész lélekből ragaszkodása nemzete iránt okozta, hogy midőn a sors csapásai érték nemzetét, megtört érte oly melegen érző szíve. Hazánk történetében alig mutathatunk fel valakit, ki, mint Széchenyi, három évtizeden át ernyedetlen munkának éjjelt és nappalt szentelve, minden nemesebb lelki erejét, úgy szólván minden gondolatát oly nagy mértékben áldozta volna imádott hazája javára és nemzeti újjászületésére, mint épen ő, ki minden akadály daczára, nem hagyva magát elrettenteni a kezdetben csekély sikertől, sokszor visszás körülmények közt, küzdve balítéletekkel, megrögzött eszmékkel és elfásult szokásokkal, a kelet népének indolentiájaval és általános értelmetlenségével nagyobb buzgalommal és kitartással szembe szállt volna. A mai nemzedéknek, mely nem szemlélte ezen fáradhatlan munkást, nem észlelhette az akkor fennálló viszonyokat, alig lehet fogalma kifejtett tevékenységéről. Az idő

*) Kemény Zsigmond tanulmányai. Pest, 1868. I. kötet, 173. lap.

« ElőzőTovább »