és fínom társalgását azon hév, melylyel a nemzeti ügyet s minden jót szeretett; azon igénytelenség, mely ily eszű és ismeretű nőknél ritkán találtatik, szeretetre méltóvá, társaságát vonzóvá s nemesítővé tette egyszersmind. Gyönge kora óta a Kazinczy és gróf Dessewffy József családjaihoz baráti kötelékekkel fűzve, az irodalom s ennek emberei iránti tisztelet nála hagyományos levén, barátnénk volt, mielőtt személyesen ismert. Közénk jövén, rövid időn meleg szeretetünket bírta, s ennek csak azon határtalan tisztelet vethetett határt, melylyel erényei, egész nemes valója iránt viseltettünk. A leggyöngédebb barátság volt az, mely minket hozzá, őt hozzánk kötötte, s idővel, mikor minket is saját családaink vettek körül, s ezek is megtanulták rajta csüggeni, ezekre is kiterjedt, sőt az évek folytán, ha lehetett, mind erősebbé, bensőbbé vált. Hitveseink, nővérei, gyermekeink az ő gyermekei is lettek. A ti árnyékaitokat hívom tanuúl, dicsőült lelkek"! Kazinczy Ferencz és Szemere, Kisfaludy és Kölcsey, Bajza és Vörösmarty, Szontagh és Zádor, és téged, ki szenvedéseid közt az ő körében lelted fel fő vigasztalásodat, Wesselényi Miklós! az lett volna-e nála nélkül életünk, munkásságunk, sőt némely munkánk is, a mi lett? Bocsánat a hosszabb kitérésért - de nem kitérés ez: e nő volt azon gyémánt kapocs, mely e legszebb lánczot összetartotta, mikor még egész és ép volt, és akkor is, mikor annak egyes szemei egymás után kihulltak, egész az ő sírjáig, melynél — annyi nemes keblek elhamvadván előtte egymagam én hozhattam meg a kegyelet ez áldozatát, az egyetlen és utolsó rom e szép világból. S így el kellett ezeket mondanom, hogy érthető legyen azon folytonos mívelő hatás, melyet a Bártfay-ház a Kisfaludy körére, ennek egész szellemi munkásságára, s így közvetve az irodalomra is, gyakorolt. A férfi alkot és világít, de ereje örökké nyers marad, és tüze égető, ha a női szeretet, szelídség és kellem nem mérsékli és nem szépíti azt. Bártfay neje volt azon őrszellem, ki e szép kör érzései és tevékenysége felett észrevétlenül, s mindig nemesítőleg lebegett. Nem-tudva jobbak lettünk általa, itéleteink méltányosabbak, kifejezésünk melegebb, a költők alakjai mind inkább közelítők az erkölcsi eszmény felé. A Bártfay-estélyek fűszere, sőt nem csak fűszere, hanem komoly tanácskozásaik tárgyai, költőink művei voltak úgy, mint a külföld nagy szellemeinek alkotásai, melyek olvastattak,

:

melyek felett eszmecsere folytattatott. Nem csak: hanem irodalmi actióink és polemiáink is itt határoztattak el, itt bíráltattak meg, mielőtt a közönség elé léptünk velök; de ha philippikáinkban a pezsgő vér, Bajza vitatkozási müvészete a férfiak zajos javalását többnyire kivívta a női szépérzék és biztos ösztön igénytelenül ellenőrizte a netaláni túlságokat. S ez volt mindig a helyes; s midőn mégis a makacsság és szeszély nem engedett, megjött többnyire a nap, mely őt igazolta. Josephine nem volt Ninon de l'Enclos vagy Madame du Boccage: amaz egy bájos de frivól, ez szabályos és hideg irodalmat csinált: ő körülötte a lángész is érezte a határt, melyen soha át nem szabad siklani; az irodalmi harczok pedig, melyek azon korban sürűen követték egymást, nemtelenekké, részünkről legalább, nem válhattak.

XI. Mégis, daczára a szoros barátságnak, mely e ház vendégeit minden időben összecsatolta, belső bajok még sem hiányoztak koronként. Mert jöttek perczek, melyekben irodalmi vélemény és érdeksurlódások a szent kört is veszélyeztetni látszottak, de csak látszottak. Így midőn Kazinczy az Aurórától a Hébéhez látszott átpártolni, és Kisfaludy azt, nem minden befolyása nélkül Sándor bátyjának, érzékenyen vette; midőn az iliászi ügy miatt Kazinczy és Kölcsey közt megoszlottunk; midőn a Conversationslexikoni pörben Bajza és gróf Dessewffy József közt, midőn a Szent Hajdan Gyöngyei kérdésében köztem és Kazinczy közt, midőn a két Auróra miatt Bajza és Szemere, a Jelenkor tulajdonjoga felett Vörösmarty és Helmeczy közt szakadások álltak be: ilyenkor ő mint kért, és csillapított, s mi mindent tett e nemes nő, hogy a megzavart béke helyre álljon, míg az, bár néha hosszabb idő múlva csak, de végre mégis, helyre állott - egyetlen kivétellel, mely Helmeczy csendes kivonúlását vonta maga utáns ki érezte ezt sajnosabban, mint ő? De minden más bajok elcsendesedése felett ki volt ismét boldogabb, mint ő?

XII. Az első csapás, mely, bár nem váratlanúl, mégis, mikor bekövetkezett, kábító hatással sújtott le bennünket, Kisfaludy Károly halála volt, 1830. november 21. Nem csak egy szeretett barátot, tiszteletünk és hálánk fő tárgyát vesztettük el, ki nélkül magunkat addig gondolni sem tudtuk: hanem ott állt épen előttünk, kik nagy erejét ismertük, kik mások felett tudtuk, mit várhatánk tóle, s mit főleg ezen

túl, midőn a halálával egy időben felállított akadémia életbe lépendő, az ő munkásságának új mezőt nyitandó és támogatást nyújtandó volt — ott állt, mondom, előttünk az országos veszteség, egész nagyságában. A mi keblünket elfogta, határos volt a kétségbeeséssel! Ki lép ürült nyomába? volt, amit egymástól kérdeztünk, de a mire feleletünk nem volt. El voltunk keseredve a sors iránt, mely a nagyság küszöbéről rántja le a jövő hősét. Híven fejezte ki az érzést, mely bennünk sajgott, Vörösmarty még három év után is, felkiáltván, barátja emlékezetére írt ódájában:

Minket kétszeresen sanyar

Égő fájdalom és nemzeti veszteség,
Mert a nagyra szülötteket

Nagygyá lenni kaján végzet irígyeli;
Félig kész remekek között

Pályájok derekán hullnak idő előtt,
S új höst a megerőltetett

Század, húnytaiért, kétkedik adnia!

Hetek múlva tért csak vissza eszméletünk, csak akkor találtuk meg kérdésünkre a feleletet, hogy: Mi. Éreztük, hogy cselekednünk kell, az általa pusztán hagyott tért vállvetve gondunk alá venni. Megkérdeztük a nemzetet, tudniillik az irodalmat szívén viselő nemzetet, melynek szavazata kellett: emléktársaságot alkottunk: s el lettünk ismerve az addig páratlan részvét által, minek folytán, annyi viszontagságok után az emlék ügye ma már oda jutott, hogy felállítása biztosítva van. Elhatároztuk egy időben az ő munkái kiadását általam, s azok maig hat kiadást értek; elhatároztuk az Auróra s a Kritikai Lapok folytatását Bajza által - mindkettő 1837-ig folyt, s ez évtől fogva megbővített programm szerint a kritikai Figyelmező, s a tudományos és szépirodalmi Athenaeum lépett helyökbe, ez hét éven át, melybe időközben a Figyelmező is bele olvasztatott, s mely volt-e, és milyen, hatással irodalmunknak s az időközben állandósíttatott pesti színügynek nemesebb fejlesztésére, meghatározni ez alkalommal nem reám tartozik; de az igen is, hogy kimondjam, hogy a tizenhárom éven át folytatott munkásság e körből vette éltető erejét, s azon erkölcsi mandátumból, melyet elhunyt mesterünktől öröklöttünk. De az egyes ember halandó: nekünk gondoskodnunk illett a jövőről is; gondoskodnunk, hogy barátunk emlékezete azon túl is intő

példakép, s a jövő nemzedékek legnemesebb erőinek állandó egyesítője maradjon azon czélokra, melyekre ő mostoha időkben oly fényesen, melyekre mi, derültebb időkben, az ő nevében, nem siker nélkül törekedtünk. Felállítottuk 1836 végén e Szépirodalmi Intézetet, melynek kebeléből van szerencsém ma, ily érdeklődő hazafiúi gyülekezet előtt, az elmúlt szép időkről kegyeletesen emlékezni.

XIII. És be is következett a természet örök törvénye szerint az idő, mely a Kisfaludy-kör tagjait egymás után kiszólította az életből. Közel egy évvel Szerzőnk után elhagyott bennünket Kazinczy Ferencz, végső határán egy dicső és mind végig munkás életnek, nem keservet, hanem büszkeség érzését hagyva ránk és nemzetünkre. Öt 1838-ban Kölcseynk követte legszebb férfikora delén, megsiratva egy ország és annyi hű barát által! Megjöttek azon sanyarú idők is, melyek földönfutókká tették Vörösmartyt és Bajzát, melyek éveken át ovatos lappangásra kárhoztaták e Társaságot is; megjött a kor és kör fő díszének, Vörösmartynak, szomorú elvonulás után hazafiúi fájdalmak közt történt elhúnyta; meg Bajza lassú halálának évei, melyeket a körre oly végzetes 1858. év rekesztett be. Ez időkben az egykor oly népes, oly vidor és tetterős szövetség már csak hármunkból állt: s íme ezek ketteje, Bártfay és Szontagh is, kevés hónappal utóbb, követte Bajzát : életben hagyva még a ház asszonyát, kinek koporsóját, 1860ban, annyi jó barát közől az utolsó, én magam követtem. — A kör ki volt halva! Nem! a kör él, virágzik és gyümölcsöz a Kisfaludy-Társaságban, s fog élni mind addig, míg hazaszeretetéből és dicső traditióiból lelkesedést és erőt merítve, szerencsés lesz a nemzettől az „Éljen“ szavazatot kiérdemelni.

TOLDY FERENCZ

Első közleményünkben annak kimutatására szorítkoztunk, hogy Dembinszki emlékiratai - bármennyire ajánlgassa is az Athenaeum-ép' oly kevéssé történeti forrás, mint akár Fallstaff rodomantádái.

Nem is azért folytatjuk e tanulmányt, hogy a körül még tovább bizonyítgassunk; hanem azért, hogy alkalmat kerítsünk, elmondhatni egyet-mást, a minek elmondására utóvégre megérkezettnek véljük az időt.

Mi ugyanis soha sem tudtunk azon közhelyszerű nézetnek hódolni, miszerint a szabadságharczunkról megjelent történeti művek túlnyomó részébe mindenünnen összehordott adat-rakást csak hadd szórja meg a jövendőbeli nemzedékek valamelyike; mi pedig, a kik benne éltünk, minél kevesebbet nyúljunk belé; nem lévén - hogy igazságosak lehessünk — eléggé elfogúlatlanok azon szereplők irányában, a kikkel, vagy a kik ellen annak idejében daczára az események világrendítőn nagyszerű voltának saját személyes rokon- vagy ellenszenvünk, bizalmunk vagy kételyeink, reményeink vagy rettegéseink szerint, talán még fondorkodni, sőt conspirálgatni is reá értünk.

Sőt ellenkezőleg — mi azt tartjuk, hogy épen az egymás iránt vagy ellen bennünk még lappangó elfogúltságnál fogva

*) Dembinszki Magyarországon. A vezér hátrahagyott kézirataiból összeállította Danzer F. Alphons. Budapest, 1874. Athenaeum.

**) Az első közleményt lásd a Budapesti Szemle 14-ik számában.