socialdemokrata választó (342,992; 1. Br. Minnigerode fennebb idézett munkáját.) áll a háta mögött. Legnagyobb contingenst szolgáltatott Brandenburg (25,949 szavazat), Schleswig-Holstein (54,114 szavazat), a Hanza-városok (18,158 szavazat), Bajorország (15,842) és Szászország (65,235 szavazattal.) Egy magában Berlinben, a német birodalom fő- és székvárosában 9013 sociáldemokrata választó szavazott.

Hogy mit jelentenek e számok Németországban, azt csak úgy fogjuk kellőleg méltányolhatni, ha tudjuk, hogy míg Anglia lakosságának többségét képező angol proletarius munkás szövetségek, cooperativ egyletek és számos más testületekbe tömörítve, kivál lag csak társadalmi tevékenységre irányozza erejét és figyelmét, megalkuszik az adott viszonyokkal s a fenálló körülmények között önerején igyekszik sorsát javítani, a nélkül, hogy az államot és társadalmat gyökeres felforgatással veszélyeztetné, *) a német munkásosztály sokkal veszélyesebb irányt vett, agitatiója, propagandája és működése kiválólag politikai; győzelmét, czéljainak elérését csak a létező állami és társadalmi formák romjain véli kivívhatni.

A félelmes számra növekedett német socialdemokraták a sajtóban is igen tekintélyes hatalommal rendelkeznek. Lapjaik következők: 1. Botschafter (Pforzheimban), a német szivar- és dohány munkások közlönye; 2. Correspondent (Offenbachban), a német kalapossegédek lapja; 3. Genossenchafter, a német arany- és ezüstművesek közlönye; 4. a Sprechsaal (Koburgban), a német porczelánművesek lapja; 5. a Gewerkverein (Berlinben) a Hirsch-Duncker féle német munkás szövetségek közlönye: 6. a Volksstaat (Lipcsében); 7. a Demokratische Zeitung (Berlinben); 8. a Braunschweiger Volksfreund; 9. a Crimmitschauer Bürger- und Bauernfrennd; 10. a Dresdener Volksbote; 11. Freie Presse (Chemnitzer); 12. a Demokratische Blätter (Königsbergben); 14. Demokr. Wochenblatt (Augsburgban), 13. a Neue Socialdemokrat (Berlinben). **)

De ezzel még koránt sincs kimerítve a munkásközlönyök száma. Van még számos, kisebb jelentőségű munkáslap, azon kívül ott vannak a munkaadók érdekeit képviselő speci

*) L. a Budapesti Szemle 1873. évi 6-ik számát.

**) L. Die deutsche Arbeiterpresse der Gegenwart. Von A. Held, Professor der Staatswissenschaften in Bonn.

Leipzig, 1873.

alis közlönyök, továbbá időszaki folyóiratok, melyek túlnyomólag s csaknem kizárólag a munkás kérdéssel foglalkoznak, mint pl. a Concordia Berlinben, az Arbeiterfreund, a Christlichsociale Blätter stb. Mindez csak azt bizonyítja, hogy a munkás kérdés Németországban nagy tért foglalt el s igen égetővé lett. Érzik ezt nagyon jól Németország gondolkozó fői. Nem csak a kormány, de a tudósok körében is észrevehető bizonyos irány és törekvés, melynek czélja korszerű reformok és a munkaadók szükkeblűsége és önzése lehető paralysálása utján a német munkások nagy részét visszaterelni a forradalmi irányból. Ily reformok és törekvések mellett száll síkra Held idézett munkájában, hangsúlyozva, hogy eljött már, nagyon is eljött ideje annak, hogy Németországban a munkás mozgalom komoly gondolkozás és megfontolás tárgyát képezze. A német,,tanszéki socialisták" törekvése is a munkás kérdést illetőleg oda reducálható, hogy a munkásokat a gyakorlati tevékenység terére vigye s elvonja a veszélyes forradalmi tendentiáktól.

A munkás közlönyökben fejtegetett és védett eszmék három főeszme körül csopotosíthatók össze:

1. Hogy a munkásosztálynak önálló egyesületekben kell· keresnie érdekei megvédését és pedig a munkaadóval ellentétben. Ugyanazon foglalkozáskör munkásai nem helyi, hanem nagy szövetségekké alakuljanak, melyek gondoskodnak a munkásról szerencsétlenség, betegség, munkaképtelenség és halál esetén s mindezen ügyeket a munkaadó kizárásával kezelik. E szövetségeknek czélja a munkaközvetítés is. Ezen felül mint önálló testületek szembeszállnak a munkaadókkal s az érdekek összeütközése esetén az egyesülésben rejlő erejöknél fogva biztosítják a győzelmet a munkások részére. Itt anyagi érdekekről van szó: munkabér és munkaidő nagysága, a munkásnak egész társadalmi állása, ki a munkaadó dictaturája alól szabadulni akar, vagy a gyári felügyelő embertelen bánásmódja ellen orvoslást keres. Különben a munkabér képezi Németországban a munkásmozgalom központját. Az ily szövetségek czéljaira nézve egyetért minden munkás, habár némelyek azokat csak a tulajdonképeni nagy harcz előjátékának tekintik.

2. A productiv associatiók, vagyis a munkabérnek a munkajövedelmével való helyettesitésének eszméje. Oly czél,

melyet minden gondolkozó munkás magáénak vall, habár némelyek azonnal, mások később; némelyek tökéletesen, mások csak részben, míg ismét némelyek erőszakkal és külsegítséggel, mások pedig kitartás és önsegély útján akarják elérni. Azok is, kik e czélra különös hévvel törekednek, belátják, hogy azt a munkás szövetségekhez csatlakozva kell valósítni. E czél elérésének első kiindulási pontja tehát a testvéries szövetkezés és egyesülés.

3. A demokratikus népállam eszméje. Ez eszme nem minden munkásnak sajátja, egyedüli megkülönböztető jele a socialdemokratáknak, kik a fenálló állami rend teljes felforgatását tartják a munkások nagyobb mérvű vívmányainak elutasíthatlan előfeltételeül, kik tehát ellenséges és forradalmi indulattal viseltetnek minden fenálló rend iránt és ama törekvésekben, melyekben a többi munkásokkal együtt részt vesznek, különös gyülöletet és rendkivűli agitatiót fejtenek ki.

E három eszmecsoportozat szerint három munkás pártot különböztetünk meg Németországban. A munkások túlnyomó nagy többsége, mely mint soraink elején kimutattuk s mint Held is bizonyítja, napról-napra nő, socialdemokratákból áll, melyek ismét két árnyalatra oszlanak: az egyik a népesebb, az u. n.,,eisenachi becsületesek", Bebel, Liebknecht és Becker vezérlete alatt állanak. Leginkább Szászországban vannak elterjedve, de azonfelül jelentékeny számú hívekkel bírnak Dél- és Észak-Németországban is; saját közlönyeik vannak, mint a Demokratische Zeitung, Demokr. Wochenblatt Braunschw. Volksfreund. Ez árnyalat vezérei tagjai az Internationalenak. A másik árnyalat az általános német munkás egylet" előbb Schweitzer, most Hasenclever, Hasselmann és Tölcke vezérlete alatt, főszékhelye Berlin és közlönye a Neue Socialdemokrat.

A két árnyalat közti viszálkodások nagyjában személyes természetűek, de alapjában véve mindkét árnyalat a forradalmi agitatio terén áll, melyet Lassalle teremtett. Az anyagi különbség a kettő között csak az, hogy az ,,eisenachi becsületesek" nem űznek oly nagy személy-cultust Lassallelal s az Internationaleban a nemzeti centralisatio és dictatura ellen küzdenek és így praegnansabbul képviselik a foederalismus elvét.

A socialdemokratákkal a Hirsch-Duncker féle Gewerkvereinok állnak szemben melyek csatlakozva a parlamenti

haladó párthoz a munkáskérdés tulajdonképeni terén a nagyiparban a Schulze-Delitzsch féle reformeszméket képviselik és részben valósítják. Ezek tehát tisztán gyakorlati, a mostani állami és társadalmi viszonyok keretén belül s azok felforgatása nélkül is elérhető reformokra törekednek alkotmányos úton és fegyverekkel. Megtörténik azonban és pedig nem egyszer, hogy strikeok alkalmával úgy socialdemokrata, mint reformbarát munkások egy táborba csoportosúlnak s a körülmények szerint majd az egyik, majd a másik árnyalat vergődik túlsúlyra.

Vannak végül szorvezett munkás egyesületek, melyek elvileg nem törődnek a forradalmi és reformelméletekkel, hanem egyszerűen a legközelebbi gyakorlati czélokra törekednek. Egészen nyilt kérdésnek hagyják azt, hogy vajon az elérendő reformok a forradalomnak előkészítései-e vagy csak kárpótlás és ellenszer gyanánt tekintendők. E szerint vannak socialdemokrata, szabadelvű és semleges munkás szervezetek. Még más elmosódó árnyalatokat itt említetlenül hagyunk, minthogy főleg a socialdemokratákra akarunk tekintettel lenni, mert ezek törekvése és czélja veszélyezteti a német államot s mert nagy számuknál fogva is leginkább lekötik figyelmünket.

A socialdemokraták törekvését és irányát legjobban hiszszük feltüntethetni, ha közöljük pártprogrammjokat, a mint következik:

I. A socialdemokrata munkás párt a szabad népállam létesítésére törekszik.

II. A socialdemokrata munkás párt minden tagja kötelezi magát, hogy egész erejéből a következő elvekért fog küzdeni:

1. A mai politikai és társadalmi viszonyok szerfölött igazságtalanok, ezért a legnagyobb erélylyel kell küzdeni ellenök.

2. A munkásosztályok megszabadításáért vívott harcz nem az osztálykiváltságok és előjogok harcza, hanem egyenlő jogok- és kötelességekért, és az osztályuralom megszüntetéseért vívatik.

3. A munkásnak gazdasági függése a tőkepénzestől alapja minden szolgaságnak és ezért a socialdemokrata munkáspárt arra törekszik, hogy a mostani termelési mód

(bérrendszer) megszüntetésével társulati munka útján minden munkás számára kivívja a munka tiszta jövedelmét.

4. A politikai szabadság nélkülözhetetlen előföltétele a munkásosztály gazdasági fölszabadításának. A társadalmi kérdés e szerint elválaszthatatlan a politikától, megoldása ez által van föltételezve és csak a demokratikus államban lehetséges. 5. Tekintve, hogy a munkásosztály politikai és gazdasági fölszabadítása csak úgy lehetséges, ha ez együttesen és egyesülve küzdi a harczot, a socialdemokrata párt egységes. szervezetet alkot önmagának, mely minden egyesnek lehetővé teszi, hogy befolyását az összesség jólétére érvényesítse.

6. Tekintve, hogy a munka fölszabadítása sem helyi, sem nemzeti, hanem társadalmi feladat, mely minden országra, hol modern társadalom van, kihat, a socialdemokratapárt, a menynyiben ezt az egyleti törvények megengedik, a nemzetközi munkás szövetség ágának tekinti magát és ennek törekvéseihez csatlakozik.

III. Mint a socialdemokrata párt agitátiójának legfontosabb követelményei érvényesítendők:

1. Az átalános, egyenes, egyenlő és titkos választási jog megadása minden 20 éves férfiúnak a parlamenti, egyes államok országgyülései, tartományi és községi képviseletek valamint minden más képviselő testület választásában. A megválasztott képviselőknek elegendő napi díjak adandók.

2. A nép általi egyenes törvényhozás (vagyis indítványozási és elvetési jog) behozatala.

3. A rend, birtok, születés és hitvallás minden előjogainak megszüntetése.

4. A néphad felállítása az állandó hadseregek helyére. 5. Az egyház különválasztása az államtól és az iskola külön választása az egyháztól.

6. Kötelező oktatás a népiskolákban és ingyenes oktatás minden nyilvános tanintézetben.

7. A bíróságok függetlensége, esküdtszékek és iparbíróságok behozatala, a nyilvános és szóbeli törvénykezés és ingyenes jogszolgáltatás behozatala.

8. Megszüntetése minden sajtó-, egyleti és szövetkezési törvénynek; a normalis munkanap behozatala; korlátozása a női és betiltása a gyermekmunkának. Megszüntetése a fegy- és dologházi munkák által a munkásoknak okozott versenynek.