helyezett Poroszország; és sok ily viszásságot lehetne töle idézni, mert ezekben bővelkednek a császárság történelmének számlálhatatlan lapjai. Még nagyobb hibája a terjengés; Thiers semmitől sem foszt meg bennünket, gondolatait a legutolsó következményig közli velünk; a tényeket a legcsekélyebb részletekig elbeszéli; sőt ismétlései gyakran türhetetlenül halmozódnak. Ebben a szónokra ismerünk, kinek ismételnie kell magát akár ugyanazon szavakkal, akár újakkal, hogy hallgatóit gondolatmenetének követésére kényszerítse. Ám a szónok hallgatóinak szeméről és tartásáról megítélheti, hol és mikor szükséges az ismétlés; de az író nem rendelkezik e szabályozó mértékkel, tehát más eszközök után kell látnia, hogy olvasóit figyelemre és fogékonyságra bírja; erről a kelleténél gyakrabban megfeledkezik Thiers. És mégis mi köti le az olvasót annyira, hogy le nem teheti a könyvet, míg végig nem olvasta? Thiers elmés fordulatok által sem akarta élénkíteni stíljét, bár helylyel-közzel jelentkező könnyed ironiája sejteti, hogy tegzében ily nyílakat is rejt; talán sohasem mulattat adomákkal; még csak meg sem szakítja az elbeszélést, hogy egy eleven jellemrajzot vázoljon, bár ebben is tudott remekelni gondoljunk csak Masséna csodálatos jellemzésére a VI. kötetben; *)- nem volt lélekbúvár, sem festő; őt csak a haladó, a fejlődő élet érdeklé. Jobban szereti általános mondásai által, melyekben állambölcseségét és gyakran igen gyermekes philosophiáját lerakja, az olvasó bámulatát kivívni; azonban ebben sem akar kápráztatni ; esküdt ellensége a paradoxoknak vagy általában a meglepő kifejezéseknek és szóhelyezéseknek; gyakran szándékosan emelkedik bizonyos lyraiságra és ideig-óráig elhagyja a megszokott soccust, de kárára; az olvasó mosolyog vagy átlapozza szónoki ömlengéseit, melyek oly kevéssé összhangzanak az egész mű tárgyilagos hangjával, hisz épen e hang az, mely párosúlva az előadás déli elevenségével, vonz és leköt bennünket. Említém, hogy stílje csupa élet és mozgalom és a mint egy élénken elbeszélő barátunknak föl nem rovunk minden pontatlanságot, minden ismétlést, minden csekély *) Fájdalom, a Consulat et Empiret a brüsseli kiadás szerint kell idéznem. ízléstelenséget: úgy itt is elragadtatva az ártól elfeledjük, hogy ez ár sok hasznavehetetlen s majdnem ártalmas dolgot sodor magával. Ez azonban csak akkor történhetik, ha az elbeszélőnek van valami mondani valója és Thiersnek van is mindenkor, ha nem is mindig új, fönséges vagy mély, sőt néha valósággal sekély, de valami mindig van; beszéde sohasem üres és mivel a legcsekélyebb is érdekli, olvasói érdeklődésének egy részét mindig leköti. Könyveiben is gyakran oktat bennünket igen egyszerű dolgokra, melyeket tudni vélünk és tulajdonkép tőle tanulunk meg és ez által megnyeri a tudatlanokat, vagyis a többséget. Ez által bennünket is kellemes és eleven szellemi foglalkozásra ösztönöz; látjuk és átértjük, hogy mikép estek meg a valóságban azon dolgok, melyeket olvasunk és így a pontatlan, a terjengös, a gyakran színtelen író néha, mint a 39. könyvben (Torrès Vedras), vagy a 43-dikban (Passage du Nièmen) oly hatást ér el, hogy csak Xenophon vagy Moltke *) mérkőzhetnek vele: magunk előtt látjuk egy nagy hadsereg mozdulatait s épen az által, hogy az elbeszélő a legcsekélyebbet sem mellőzi, hogy elsorolja a kocsik számát, hogy világosan kifejti a különböző szükségletek, mint az élelmi szer, a takarmány, a börneműek, a gyógyszerek, az útak és raktárak kellékeit és kifejti, hogy mit hordhat maga után egy hadsereg és mit várhat azon országtól, melyet megszállani készül, vagy a melyen átvonul, tekintetbe véve az ország éghajlatát, térviszonyait, lakossága műveltségi fokát és az évszakot, hogy továbbá minő a viszony a parancsnok és a törzskar, a törzskar és más tisztek, a tisztek és az intendantura közt mindezek által hű képét adja a katonai föladat nehézségeinek és egyszersmind ama szellemi sajátságok- és jellemvonásoknak, melyeket annak megoldása követel. De mihelyt a tényeket elhagyván, a háború és a hadi történelem philosophiájának egy nemét adja vagy kifejti ama nem új és nem is igen tartalmas elméletét, hogy a vallás az egyénre és a kultus az államra nézve szükségesek, akkor talán hétköznapinak, sőt nevetségesnek látszik, de ebben is a francziára és a bourgeoisra vall, kinek szelleme megkíván bizonyos értelmes átnézetet és belátást s ki az *) Nem a nagy törzskari műre czélzok, hanem leveleire a kisázsiai harcztérről, elmélkedést és történelmi phantasiát hiú mysticismusnak és rajongásnak nézi; és Thiers, bár nagyon szeretett tanítani, ama ritka érdemmel és tehetséggel rendelkezett, hogy a közhelyeket vagy az egészen elemi ismereteket szerényen tudta előadni és a tudatlan olvasóval szemben nem érezteté tanítói fölényét a mely sajátsága sokat tett arra, hogy megnyerje ama példátlan kegyet, melylyel az olvasó közönség adózott neki. A szerkezet dolgában is a társalgás módja jellemzi Thiers történelmi műveit. Az igazi, az eleven társalgásnak nincs terve, hanem a tárgy és a pillanatnyi érdek által ide és tova vezettetik a helyett, hogy a tárgyat korlátok közé rendezné. Nem ismer exordiumot és peroratiót, mint az egyházi szónoklat. Elejti az elbeszélés fonalát, ha kedve tartja s ha az idő és a tér megengedik. Midőn Thiers első művéhez fogott, szándékba vette, hogy,,néhány szóban megírja egy emlékezetes fordulat történetét, mely az emberiséget mélyen megrendíté és még most is pártokra szakítja". E néhány szóból tíz vaskos kötet lett! S még ezeknek beosztása is aránytalan; eleinte az első két kötetet elegendőnek tartá az 1787-től 1792-ig terjedő hat, eseményekben gazdag év történetének leírására; ez arány szerint az 1793 és 1794-diki két, bár fontos, de mégsem oly mozgalmas évre egy kötet esnék, pedig erre négy teljes kötet jut! S hogy továbbá oly műben, mint a húsz kötetes Consulság és császárság arányosan tagolt egységet hiába keresünk, hogy itt csak évkönyveket és nem történelmet lelünk, az természetes; de még a hatvankét kötet mind. egyikéből is hiányzik az erős vagy egyáltalán bármi nemű compositio; az elbeszélő szigorúan ragaszkodik a chronologiai rendhez s bár mindegyik könyvnek külön nevet ád, melyet bizonyos egység tervezésére lehet érteni, ez egységet mégis száműzi mindenünnen. Nemcsak a terjedelem, hanem a gyors munka is akadályozá a történetírót az anyag szerves fölosztásában és taglalásában s ugyancsak ennek tudhatók be nem épen lényegtelen kihagyásai, mint példáúl az V. és VI. kötetben, hol a hézagok igen jelentékenyek; meg kell ugyanis említenünk, hogy Thiers a császárság első tíz kötetét körülbelül négy év alatt írta, és a tiz utolsót hét év alatt végezte. Ellene vethetné valaki, hogy öt évig (1840-1845) ráért az előkészítő munkára, hogy minden rendbeli segédeszközök megkönnyíték föladatát, hogy titkárokkal, másolókkal, dolgozó társakkal bő - számban rendelkezett, hogy nem volt dolga, mint a szegény német írónak, a kritikusok gyanakodó közönségével, mely addig nem ád hitelt az írónak, míg a jegyzetekben pontosan nem igazolja magát idézetekkel és lapszámokkal, hanem beérheté azzal, hogy előadásának meggyőző ereje felköltse az olvasóban az érzést, hogy komoly és tüzetes munka fekszik előtte, azonban pusztán az anyag megállapítása még ha megengedjük is, hogy már halomra volt gyüjtve sőt maga a leírás is ily rövid idő alatt még ha az aggályos idézeteket el is hagyhatá szinte talánynak tetszik, melynek megfejtésére nem elegendő a fölfogás hihetetlen élénkségére, az assimiláló, a visszaadó képességre, a tapasztalásra, az előismeretekre és az előtanulmányokra hívatkozni: ez csak úgy lehetséges, ha a stílt és a szerkezetet nagyon elhanyagoljuk. Azután ama segédeszközökkel a forradalom történetének kidolgozásakor nem rendelkezett, mert e művet 1823-ban padlásszobájában mint fiatal journalista kezdé és négy év alatt befejezé, sőt még ismételten bocsánatot kért, hogy oly lassan dolgozott. Évenként harmadfél kötet és ő még bocsánatot kér lassúsága miatt! Bár mindezek folytán nem várható, hogy Thiers évköny vei a forradalomról és a császárságról remekművek gyanánt fognak élni, már csak azért sem, mert a mi sietős korunkban aligha ér rá valaki elolvasni sorjában ama húsz kötetet, melyek után mi kortársak évről-évre való megjelenésükkor mohon kaptunk, mégsem fog e roppant mű enyészetbe veszni. A történelem anyaga mind jobban növekszik és a nagy közönség már alig bír vele. De a kit egy bizonyos kérdés érdekel, példáúl a concordatum megkötése, a papírpénz eltörlése, a pénzügyek rendezése, a franczia bank és egyetem megalapítása vagy bizonyos művelet, mint a boulognei fölszerelés, vagy bizonyos hadjárat vagy alkudozás, *) az nagy hasznát veheti Thiers művének, melyből a laza szerkezet miatt egyes fejezetek kiszakíthatók és külön olvashatók. Thiers oly segédforrásokból meríthetett, melyekhez más nem igen férhet, ki nem adott emlékiratokból, az akkori tisztek és államférfiak *) Egyébiránt a diplomatiai alkudozások tárgyalása az első kötetek leggyöngébb részét teszik. Csakis az utolsó kötetekben méltányolja kellően e politikai működést is. szóbeli közleményeiből, irodákból és az összes miniszteriumok levéltáraiból és ő ez anyaggal el is tudott bánni, bár semmiféle,,történelmi seminariumban" meg nem tanúlta a módját. Hisz ő maga is volt miniszter és igen jól tudta, hogy a tábornok és nagykövet urak is emberek és jelentéseik kritikai szemmel vizsgálandók, mint egyéb tanúságok, mert azok sem mentek a sietség, a szenvedély, a kegy és hatásvadászat, a hiúság és könnyelműség ártalmaitól és a jelentést tevő rangja csak követeli, de nem biztosítja a közlöttek szavahihetőségét. Ellenben kárára vált Thiersnek az, a mi mozgékony jelleműeken rendesen megesik, hogy bár maga sem tudta, hogy előre megalkotott nézetek vezetik kutatásait, mégis legelőször és leginkább azt nézte a tényekben, a mi nézete mellett szólt. Mint őszinte és hő érzésű hazafi a,,nemzeti történetíró" így nevezé Thierst III. Napoleon egy ünnepélyes alkalomkor buzgón kiemelt mindent, a mi hazájára fényt árasztott, mint született ügyvéd előadását csakhamar védbeszéddé rontá és annyira azonosítá magát védencze ügyével — majd a forradalom, majd Napoleon és mindenkor Francziaországéval, hogy az ellenfél igényeit számba sem vette. Nem művész, sem tudományos búvár, hanem az üzlet embere lévén törhetetlen buzgalommal, kitünő éleslátással és az ezekkel többnyire együtt járó vadászszerencsével felforgatott halmaz okiratokat ama meggyőződésben, hogy egyedül ő kereste és találta az igazat, akár a becsületes ügyész, ki igaztalan ügyet el sem vállal. Nem csoda, hogy az ellenfél ügyvéde, midőn egyszer szóhoz jutott a mi Thiersrel szemben elég bajos volt ép oly elfogúltan védelmezé saját ügyét. Csakhogy el nem kell felejtenünk, hogy ez ellenfelek Thiersnek se tudományával, se tehetségével nem rendelkeztek és ügyök sem volt oly igaz, meggyőződésök sem oly őszinte és végre Thierst meg nem czáfolhaták a nélkül, hogy hazájok dicsőségét és nagyságát ne kisebbítsék. Már az ötvenes években elkezdődött a mozgalom a második császárság bosszankodó ellenségei, többnyire írók és politikusok közt, kiknek pályáját az új kormány elakasztá s kik nem tudták pihenő idejöket önzetlen munkássággal kitölteni, mint Thiers, mert hiányzott belőlük azon egyetemes és élénk fogékonyság, melynek segélyével Thiers mindenhez fogni tudott tehát már az ötvenes években megkezdődött -- |