Rewiew 1877. évi január havi füzetében megjelent egy tanúlmány, mely élesen elítéli az angol kormány eljárását, mire Edinburgh Rewiew ugyan azon évi ápril havi füzete felel, szenvedélylyel bizonyítgatva, hogy Angolország politikája Dél-Afrikában,,becsületes, bölcs és sikeres" volt. -- Tév-úton járnánk azonban, ha a délafrikai eseményeket csupán az angoloknak nyilatkozatai szerint akarnók bírálni, a kik, akár védelmezői akár megtámadói legyenek a kormány eljárásának, mindenesetre legtöbbször elfogúltan ítélnek. Megvesztegeti s elhomályosítja biztos látásukat vagy a nemzeti nagyság és büszkeség fénye, vagy a pártszenvedély izgatottsága. De nem is vagyunk csupán az angol irodalomra szorúlva, — bár a dolog természeténél fogva ők foglalkoztak irodalmilag is legtöbbet Dél-Afrikával; — mert más nemzetek elfogúlatlan szemlélői és útazóinak számos becses munkája is megkönnyíti az áttekintést. Ezek között első helyen kell említenünk Weber Vier Jahre in Afrika czímű művét, 1878. és dr. Fritsch Gusztáv munkáit, (Die Eingeborenen SüdAfrika's, 1872. Drei Jahre in Südafrika 1868. stb.), melyek nem a legkedvezőbb végeredményre jutnak Angolország eljárását és politikáját illetőleg, bár ez írók különben épen oly lelkes előharczosai a civilisatiónak, humanismusnak és haladásnak, mint bármely angol philantrop. *) Hogy a helyi zilált és fejletlen viszonyokról kellő fogalmat szerezhessünk, mindenek előtt meg kell jegyeznünk, hogy egész Afrikában (az egy Egyiptomot kivéve), már földrajzi sajátságainál fogva is, a legrégibb időktől kezdve egészen napjainkig a legelszomorítóbb barbarismus és vadság található. Valamennyi földrész között Afrika a legegyhangúbb. Körvonalait is egyszerű gömbölyded határ képezi minden nagyobb öböl vagy félsziget nélkül (a milyenek példáúl Euró. *) Az e tárgygyal foglalkozó nevezetesebb írók közül legyen szabad még fölemlíteni a következőket: Grout, Zululand; Waitz, Anthropologie der Naturvölker ! Lichtenstein, Reise im südlichen Livingstone, Missionary Travels and Researches in South Kay, Travels and researches in Kaffraria; Afrika; Afrika; Macken zie, Ten years north of the Orange River; Fleming, Kaffraria and its inhabitants; Trollop, South Afrika; fernland und seine Bewohner; chel stb. Budapesti Szemle. Huszadik kötet. 1879. -- Döhne, Das KafAndersson, Alberti, Bleek, Bur 27 pában és Amerikában oly lényegesen előmozdítják a közlekedést, s fejlesztik az élénk tevékenységet); sőt a szigetcsoportokat is, melyek más földrészeknek oly gyakori előörseit képezik, Afrika körül legnagyobb részben nélkülözzük. S a nagy kiterjedésű földrész belseje is, mely három negyed részben a tropikus éghajlat alatt fekszik, alig bír egy-egy közlekedési érrel. Egyhangúság egész Afrikának jellege. Nagy ellentétek mutatkoznak ugyan éghajlatában s talajában is, de nincs átmenet és nincs összekötő kapocs, s így minden külön rész megmarad saját egyhangúságában. Az egész földrész e jellege természetesen nagy befolyással volt a fekete benszülöttekre, s népeinek életére és fejlődésére. A művelődést Afrikában csakis az idegen bevándorolt népek képviselik; a mohammedánok is csak kevés államot voltak képesek megteremteni; Afrika belseje azonban mindig megmaradt ősi vadságában, s megtartotta e vadság minden hajmeresztő borzalmait, vérengző szokásait, az emberevést sem zárva ki. Hozzájárúl, hogy egészségtelen climája megnehezíti a művelt népek megtelepedését. Ez utóbbi körülményt kivéve Afrika déli része még mostohább sorsban részesült, mint éjszaki fele, s népei is megérzik ezt. Itt egyáltalán hiányzanak a nagy, hajózható folyók, sőt karaván-útak is, a melyek éjszakon még a nagy sivatagot is megélénkítik. A mohammedanismusnak népeket összekötő eleme délen egészen hiányzik s így itt még nagyobb barbarismussal kell megküzdenie a civilisáló elemnek, mint éjszakon. Ennek természetes következménye, hogy a föntebb említett vérengző vad szokások itt még sokkal mélyebb gyökereket vertek s míg az emberevő csoportok és népfajok igen gyakoriak, a rabszolga-kereskedés éppen általános a benszülöttek között. Maga. a britt gyarmat, Capland Afrikának legdélibb részét képezi. 10,490 mérföld területtel bír és 27 mérföld hosszú tengerparttal. Vízszegény tartomány. Csakis keleti részén van számosabb forrása és folyója, a melyek az esős évszakban roppantúl megnőnek és kiáradnak, a nyári melegben azonban kiszáradnak. Legjelentékenyebb, s egyedüli állandó folyója az Orange-folyó. (Eredeti hottentott nevén: Gosib-víz. 1777-ben födözte föl Gordon, s adta neki az oraniai ház tiszteletére az új nevet.) Míg azonban egyéb éghajlati viszonyai követeztében e déli rész még hátrányosabb helyzetben van, mint Afrika többi vidékei addig egészségi viszonyai nem kedvezőtlenek, s az angolok, kiknek egészségét Keletindia megrongálta, gyakran menekülnek ide egészségök helyreállítása végett. A nyár szeptemberben kezdődik s ekkor reggelenként a hőség igen tikkasztó; de csakhamar fölülkerekedik a délkeleti szél, mely ismét meghűti a levegőt, s melyet e jótékonyságaért az ott lakók,,doktor"-nak hívnak. Ezt a földdarabot a benszülött vad népektől nem az angolok hódították el először. Eredeti benszülött lakosai a hottentottok és buschmanek voltak. Ezeket részint kiszorították, részint leigázták a kafferek, kik Afrika éjszakkeleti részeiből szoríttattak le ismét más törzsek által. Megjegyzendő, hogy Afrikában még most is örökös népvándorlás van. Részint az idegen, európai és ázsiai bevándorlók, részint a benszülött, egymástól a közös fekete szín daczára lényegesen különböző népfajok örökös mozgásban és vándorlásban tartják Afrika lakosságát. Így a kafferek is kizavartatván saját eredeti lakhelyökből, a hottentottokat támadták meg, s ez utóbbiak különböző alfajaikkal (korana, namaqua, stb.) afrikaiak és európaiak által két tűz közé szorítva, már-már egészen kivesző félben vannak. Különben igen kevéssé rokonszenves emberfaj. Alacsony termetüek (alig 4 láb) csunyák, gyöngék s oly kellemetlen bűzök van, hogy rabszolgákúl sem kellenek. Megesznek mindent, még a hernyót és pókot is. Európaiak először 1652-ben jutottak oda. Hollandiak voltak, kik itt letelepedve az első gyarmatot alapították véres küzdelmek után. Ezt a kis gyarmatot azonban 1795-ben az angolok hódították ott el tőlük. Ez utóbbiak 1803-ban ugyan viszszavonultak, de 1806-ban ismét mint hódítók jelentek meg. S ez a kettős hódítás, ez a versenyzés angolok és hollandiak között képezi a délafrikai kérdés tulajdonképeni sarkpontját. A múlt század végén és a jelen század elején Németalföldön Francziaország volt az úr, és Angolországnak érdekében állott, hogy az Indiába vezető út kulcsa franczia kézbe ne essék. Ezért kellett erőszakkal állást foglalni ott s kiszorítani az első jogos (?) foglalót. Ez erőszak szentesítést nyert ugyan az 1814-ik évi párisi béke által, a hol a gyarmat az angoloknak engedtetett át; de a küzdelem nincs még végig harczolva, s Angolországnak még most is folytonosan két, részint nyílt, részint titkos ellenséggel kell küzdenie. Egyik a benszülöttek vadsága, a másik a holland gyarmatosok elkeseredettsége. = E gyarmatosoknak általánosan elfogadott neve „boer“ (kiejtés:,,búr" = paraszt; Hollandban csakis többes számban használtatik :,,boeren" parasztok). Foglalkozásukhoz képest bor-, gabona- vagy marha-boer nevet viselnek. Ezek közül legműveltebbek a bor-boerek, mert legtöbbet érintkeznek a városokkal. A műveltség legalacsonyabb fokán állanak a marha-boerek. A boerek általában nyers, szögletes, de erőteljes emberek, az angolokat nem ok nélkül — gyűlölik s csakis saját körükből házasodnak. Írni, olvasni majdnem kivétel nélkül tudnak. Nőik bizonyos erőteljes szépség hírében állanak. Ez az első foglaló elem még az említett hódítások után, sőt még a párisi béke után is túlsúlyban maradt a gyarmaton, mert angol gyarmatos elem tulajdonképen a hódítókkal nem is jött. Csak 1820-ban hozták oda hogy az angol uralmat megerősítsék az első nagyobb gyarmatos szállítmányt, mely vegyesen angolok-, skótokból és irekből állott. Ezek a gyarmat keleti részén telepedtek le s után-vándorlók által e keleti rész mind sűrűbben benépesült, míg a boerek nyugaton tömörültek. S ez által ugyanazon gyarmatban magok a bevándorlók két, egymástól nyelvben, szokásokban, erkölcsökben. és műveltségben különböző, ellentétes telepet teremtettek. Ez ellentét ma sem vesztett végzetes jelentőségéből. Nyugaton a számszerint többséget képező boerek, *) kik földműveléssel foglalkoznak és szegényebbek; keleten kisebb számban a kereskedő és gazdagabb angolok. Ez állapot tartósan békés viszonyokat nem teremthetett. A boerek, kik saját határukban még folytonos küzdelmeket. vívtak a benszülöttekkel, eleinte türelmesen viselték az angol fenhatóságot, a míg ez végre okot, vagy ürügyet talált a békés állapot fölbontására. A boerek ugyanis, mint régebben minden gyarmatos *) A gyarmat mostani fehér lakosságának két harmada boer. természetesnek találták, hogy az őket folytonosan zaklató s általok legyőzött vad benszülötteket saját szolgálatukban használják. Angol írók és jelentések szerint korlátlan és kegyetlen rabszolga-gazdálkodást gyakoroltak; német írók szerint azonban e szolga-tartás igen szelíd és patriarchalis jellegű volt. Angol tollak e tekintetben egyáltalán a legsötétebb színeket használják, s a boereket nyers, tudatlan, bigott, kegyetlen és fanatikus embereknek rajzolják, a kik a feketéket nem is nézték emberi lényeknek; míg a németek mindezt túlzásnak mondják, s bár elismerik, hogy a boerek műveltség tekintetében meszsze maradtak az angolok mögött, Weber mégis őket nevezi a cultura előharczosainak Afrikában, sőt Hellwald az ő érdekökben azon egy kissé merész állítást is vitatja, hogy vad emberfajok számára a rabszolgaság szükséges iskola; hogy csak ez úton lehet őket fokról fokra nevelni az észszerű szabadságra és művelődésre; s az angolok eljárását barbar humanismusnak nevezi, mely a vad népfajok állítólagos fölszabadítását és oltalmazását más emberek nyomorának s vérfürdőknek árán gyakorolja. Sem terünk, sem kedvünk e különböző nézeteket mérlegelni. Azt azonban angol írók is kénytelenek elismerni, hogy Dél-Afrikában a civilisatió úttörői a boerek voltak, s másrészről bármily kegyetlenséggel vádoltassanak is ez utóbbiak angol részről azt sem lehet tagadni, hogy az angolok sem voltak nagyon szelídek, a hol mint foglalók fölléptek; Amerikában, Ausztráliában, Keletindiában elkövetett kegyetlenkedéseiket ismeri az egész világ s hódításaik rendesen a benszülöttek kiírtását vonták magok után. Bátran mondhatjuk tehát, hogy az angolokat a Jóreményfokánál is nem csupán a humanismus érzelmei, nem csupán a benszülött vad népek sorsának javítása vezérelték, hanem saját uralom- és terjeszkedési vágyok is sarkalta, midön a boerekkel folytonos ellenségeskedésben élő feketék pártját fogván, hirtelen s váratlan elrendelték a rabszolgaság megszüntetését. S tették ezt épen akkor, a midőn a boerek a kafferekkel vívott véres háború után kimerülve fogtak újra földjeik műveléséhez. E rendszabály a legérzékenyebben sujtotta a boereket; váratlanúl s minden átmenet nélkül megfosztotta őket az addig használt munkaerőtől és számtalan családot koldúsbotra juttatott. Másrészről viszont a gyarma |