Oldalképek
PDF

szűkebb területekre, megnehezitvén azon népek létviszonyait, sietteté a földmíves-életre való áttérésöket. Ennek legkönynyebb módja volt, vadonuk fáradságos írtása helyett, elfoglalni a birodalom szomszédos részeiben mívelés alatt levő terűleteket, melyeknek tulajdonosai az uralomnak akkora kiterjesztése miatt is el voltak erőtlenedve. E visszahatás különben csak oly fokozatosan érvényesűlt, mint elébb a hóditás; hogy ez nem így tünik föl, onnan ered, mivel többnyire csak a sikerűlt berohanások vétetnek figyelembe. Tényleg megkezdődtek több századdal mielőtt Róma európai teljes túlsúlyát elérte volna; hanem állandó sikerűek csak azután lehettek, hogy Róma erélye – uralmának kielégítő kíterjesztése után – fogyni kezdett. Azon irányzat oly szükséges következménye volt a politikai világ akkori helyzetének, hogy jóval az ötödik század előtt, mellőzhetetlen és mind fontosabb engedményeket eredményezett volt, mint: barbárok fölvételét a római seregekbe és némely tartományok önkénytes átengedését, más ellenséges törzsek föltartóztatásának föltétele alatt.

A népvándorlás által képviselt roppant ellenhatás határozta el a katonai tevékenységnek főjellemvonását a középkorban. A hűbéri rendszernek a rómaival való összehasonlításánál szembe tünik ugyanis, bár a katonai kormányzat lényege mindkettőnek, hogy az előbbeni mégis lényeges átalakulás eredménye, a mennyiben a katonai tevékenység, a középkorban, minden erős kifejlettsege mellett, mégis mindinkább elvesztette támadó jellegét, hogy fokozatosan védő jelleget öltsön. Kitünik már a helyes ítélőtehetséggel bíró történetírók közönséges megjegyzéseiből is azon meglepő ellentét, mely a hűbéri szervezet nagyon kifejlett védő ereje és csekély támadó alkalmatossága közt azonnal szembe ötlik. A katholicismus kétségtelenűl hathatósan befolyt ez átalakításra és e részben való szereplése alább jeleztetik; de egymaga nem határozhatta volna azt el, ha az előzmények összeségéből nem folyt volna azon jelleg, úgy mint maga a katholicismus is, melynek kifejlődéséhez különben szükséges volt maga azon átalakulás is, egy bizonyos fokig. A tárgyalt gyökeres módosulatot szükségkép előidézte maga a római uralomnak kiterjeszkedése, mert midőn a hódítási rendszer elérte azon egész kiterjedést, melyre képes volt, a katonai tevékenység legfőbb törekvésének szükségkép a szerzemények megőrzésére kellett irányulnia, mint fő tárgyára, annál is inkább, mert a hódításokat mindinkább veszélyeztette azon nemzetek növekvő erélye, melyeket mint fönnebb magyaráztatott, meg nem hódíthattak. A társadalmi alkatnak a mellett, hogy kíválóan katonai maradhatott, alkalmazkodnia kellett ezen új hívatáshoz s így át kellett mennie azon átalakuláson, mely a köznézet szerint leglényegesebb megkülönböztetője a hűbéri rendszernek: az elébbeni központosítással szemben, melynek föntartása mind bajosabbá lett, míg főczélja többé nem létezett, egyre túlnyomóbbá lett a politikai szétszóródás. Mert a mily alkalmas az előbbi a hódításra, mely a részletműveleteket teljesen az irányadó impulsiónak alárendelni követeli, épen annyira megfelel a második a védelem szükségeinek, melyek minden egyesnek részéről közvetlen, különleges és tényleges részvételt föltételeznek. Minden katonai parancsnoknak folytonosan készen kellvén állania területe oltalmazására, mi szakadatlan tevékenységet mindazáltal nem követelt, így önkényt oda törekedett, hogy csaknem független hatalmat alapítson a terűleten, melyet megvédeni képes volt, harczosaival, kiknek kormányzása képezte állandóbb foglalkozását, és kiknek kiválóbbjait gyakran a magáéhoz hasonló, de kisebb hatáskör átengedése által jutalmazta meg. A germán invasiót figyelmen kívül hagyva is, könnyű a tisztán római rendszerben – mióta a birodalom teljes kiterjedését elérte – fölismerni a hatalom szétdarabolására való irányzatot, a kormányzók nagyobb része által mutatott törekvésekben, melyeknek czélja területi tisztségök független megtartása, sőt örökössé tétele. A hűbéri rendszer utólsó jellemvonása végre a rabszolgák sorsának gyökeres módosulása, mi hasonlóképen a katonai helyzet amaz átváltozásából foly. Már egy 1825-ben megjelent munka szerzője, Dunoyer, ráutalt a rabszolgák állapotának azon jelentékeny javulására, mely a római birodalom terjeszkedésének természetes következménye volt; a rabszolgakereskedelem ugyanis főleg a birodalmon kívülről merítvén anyagát, a határok kiterjesztése mind szűkebbé tévén a tért honnan a rabszolgák zöme hozatott, ennek folytán behozataluk mind ritkábbá s bajosabbá és végre lehetetlenné vált. A behozatal megszűnése s a rabszolgakereskedelemnek tisztán a belforgalomra szoríttatása, a rabszolgaságnak lassanként jobbágyságra való átváltoztatását eredményezte, minthogy a rabszolgáknak újakkal való fölcserélése nem függvén többé a tulajdonos kényétől, minden család nagyobb súlyt fektetett reá, hogy saját örökléses rabszolgáit megtartsa; szóval a behozatal megszünése csakhamar a belföldön történő eladások megszünését eredményezte s ezentúl a rabszolgák változhatatlanúl a földhöz vagy a házhoz lévén kötve, ez által valódi jobbágyokká lettek, kivévén erkölcsi kiegészítését e módosulatnak, melyet a katholicismus közvetitése volt létre hozandó. Ezzel bebizonyítottnak tekinthető, hogy azon három lényeges szempontból, mely a középkor világi szervezetét legteljesebben jellemzi, úgy tekinthető az, mint a minek, függetlenül a népvándorlástól, szükségkép elő kellett állnia az új általános helyzetből, melyet a római világban létre hozott az áthághatatlan véghatárát elért hódítási rendszernek teljes kiterjesztése. A hűbéri rendszer tehát létre jött volna az invasiók nélkül is, melyek bekövetkezése különben szintén múlhatatlan volt. Befolyásuk a rendszernek csak gyorsabb vagy lassúbb kifejlése tekintetében válhatott érezhetővé.

A katholicismus, mely ez idő szerint mélyen áthatotta

volt az erkölcsöket, sőt az intézményeket is, a katholicismus közvetítése nagyban hozzájárult a hűbéri szervezetet megkülönböztető jelleg kifejlesztéséhez, kifejtvén és tökélyesítvén abban az új társadalmi helyzetből folyó elveket. Mérsékelte a germán betörés romboló hatását, a győztesekre nyert erkölcsi befolyásával enyhíthetvén a legyőzöttek helyzetén, kiknek számából került ki az akkori papság. Mi a hódítási rendszernek védelmi jellegű katonai szervezetté való átalakítását illeti, ezt előmozdította a katholicismus, midőn szelleme alapjánál, szervezete összeségénél fogva oda törekedett, hogy a keresztyén nemzeteket mind egyesítse egy politikai családdá. Habár az akkori harczias szellem ezen föladata teljesítésében akadályozta is, mégis föltehető, hogy számos háborút meggátolt a papság közvetitése, annyival inkább, mivel a világi főnökökre gyakorolt befolyását a háború fölfüggesztette. A keresztyén népek által pogányok ellen viselt háborúk mind védelmi jellegűek voltak, mint Nagy Károly harczai a szászok és arabok ellen, melyek berontásoknak voltak elejét veendők és mint voltaképen a keresztes háborúk is, melyek az izlam terjeszkedésének gátat emeltek.

A hűbéri szervezet második fő jellemvonását, a világi hatóságnak fölbontását apró, egymásnak hierarchikusan alárendelt uralmakra, hatalmasan előmozdította a katholicismus, a midőn hozzájárult az életfogytig való élvezményeknek örökös hűbérré való átváltoztatására. Ebben azon belátás vezérelhette, hogy miután az egyház nagy tért nyitott volt a tehetség érvényesülésének, másrészt szükséges volt, hogy az állandóság föltételei is kellőleg biztosíttassanak. A két hatalom elválasztása miatt, mely a legnehezebb politikai teendőket a papságnak tartotta fönn s a katonai átalakulás következtében, mely a vezéri teendőket tetemesen egyszerűsítette, a hűbéres főnökök rendesen eléggé képesítve lehettek, ha megfelelő neveltetésben részesűltek, területi hatalmok gyakorlatára: a nevelés fő föladatai pedig voltak, a földhöz való ragaszkodást, a politikai főleg helyi hagyományokat belé űltetni kedélyébe, a jövendő állásának megfelelő érzeteket és erkölcsöket elfogadtatni és érdekelni őt alattvalói sorsa iránt. Mindez csak az örökösség mellett létesűlhetett, melynek lényeges sajátsága a társadalmi hívatásra való erkölcsi előkészítés.

Hogy e világi szervezet csak ideiglenes lehetett, ez onnan ered, hogy mint minden a mi a kasztszellemhez hasonló, ellentétben volt a katholicismus összalkatával. Ez hozzájárult a hűbéri kölcsönös kötelezettségek rendezéséhez is, mely viszony a függetlenségi ösztön és a hűségérzet bámulatos összetételében a középkor társadalmi felsőbbségét állapítja meg, az ókorhoz képest. Ennek nagyrésze volt az emberiség erkölcsi méltóságának emelésében, habár csekély számú kiváltságos családoknál, de melyek hívatva voltak önkénytes mintáúl szolgálni, a többi osztálynak fokozatos fölszabadulása menetében.

A rabszolgaságnak jobbágysággá való átalakításában a katholikus szellem részvéte szintén könnyen fölismerhető. Az egyistenűség azon irányzata, mely szerint a rabszolgaságot behatóan módosítja, legalább a bánásmód enyhítése által, még a mohammedanismusban is könnyen felismerhető, daczára annak, hogy ebben a világi és szellemi hatóság teljesen összezavartattak. Annál kifejezettebbnek kellett lennie e befolyásnak a katholicismusban, mely nem szorítkozott egyszerűn erkölcsi parancsolatra, hanem a gazda és rabszolga, az úr és a jobbágy közé egy mindkettő által egyenlőn tisztelt szellemi tekintélyt helyezett, mely kölcsönös kötelességeik öntudatát folytonosan ébren tartotta. A lovagrend nagy intézménye társadalmilag kiváló hasznosságú volt addig, míg a központi hatalom az új társadalom belső rendének föntartására eléggé meg nem erősödött. Kiválóan a középkor szellemének produktuma volt, melyszerint a katholicismus befolyása a társulásnak hathatós eszközévé alakította át az egyszerű katonai nevelést. Elősegítette annak kifejlődését a katholikus szellemmel való azon megegyezése, mely szerint benne az egyéni érdem többet nyomott a születésnél. Mindazáltal egy ízben veszélyessé vált ez intézmény azon nagyszerű politikai szerkezetre, a középkorban fönnálló rendre nézve, melynek lényegét a világi és egyházi hatóság elkülönítése képezte. Akkor t. i. midőn a keresztes háborúk által költött szükség miatt létre jöttek azon nagy egyházi lovagrendek, melyekben a katonai és szerzeti jelleg egyesűlt és melyekben ha teljes kifejlődést érnek, rendhagyó kettős jellegöknél fogva, szükségkép ki kellett fejlődnie azon természetellenes nagyravágyásnak, a két elemi hatalom egyesítésére való törekvésnek. Ez volt lényegében a templomi rend híres története, melynek eddigi tökéletlen magyarázatára ez elmélet új világot vet. Úgy tekinthető azon rend, mint ösztönszerűleg létrejött állandó összeesküvés, mely egyaránt fenyegette a pápai mint a királyi hatalmat, addig a míg ezek folytonos perpatvarkodásaik daczára egyesűlni tudtak annak megsemmisítésére. Ez volt a középkor társadalmi rendének egyetlen komoly veszélye, mely rend az egykori polgárisodással való összhangzásnál fogva, mondhatni önsúlya által tartotta fönn magát, – addig míg azon összhang létezett. Mindezek alapján, a hűbéri rendszer csupán világi szempontból úgy tekinthető, mint a jelenkori társadalmak bölcseje. Benne kezdődött meg a katonai élet fokozatos átalakulása ipari életté. Ez utóbbira, mely e részben a jelenkori polgárisodás legfőbb jellemvonását képezi, irányúlt, mint valódi társadalmi végczélra, az európai politika összesége, az egész középkoron át. Ez igazságon nem változtat, hogy a szükséges következményről nem volt sejtelmök azoknak, kik leginkább hozzájárultak annak létrehozásához. Mert a politikai tűne

[ocr errors][ocr errors]
« ElőzőTovább »