Oldalképek
PDF
ePub

De van egy másik üreg is házamban: nincs isolált lakomban orvos !

Egy személyben ohajtanék orvost és könyvtárnokot bírpi.

Könyvtáram nevezetes része, kivált az, melyet boldogult atyámtól öröklöttem, magyar, kell tehát, hogy az orvosi képzettség mellett könyvtárnokom magyar legyen. Aztán tudjon más nyelveket is, minél többet, annál jobb.

És értsen ásványgyűjteményem ellátásához is.

Alkalmas egyénekből a hazában, hála Isten, nincs szükség; most pedig még kevesebbet, mintsem valaha.

· Ilyenekből nekem valót kiszemelni és ajánlatba hozni, meggyőződésem szerint különösen a Tekintetes úr tudna jól. Nem veszi úgye rossz néven tőlem, hogy erre fölkérem ?

Jár nálam ez alkalmazással a helyi viszonyoknál fogva 1200 forint fizetés délnémet értékben; bútorozott lakás schaumburgi kastélyomban, failletékkel együtt. Egyebekre, ha mi még tudni kívántatnék, titoknokom, Szuborits Antal, kit e végre módban hagytam, határozott válaszszal szolgáland; állandó lakása Pozsonyban, Duna-útcza 144. sz. a.

Bocsánat ha terhelem, de bizodalmomat a Tekintetes úrból merítettem, és hogy onnét merítettem, Ön az oka, – kinek vagyok

Öszinte tisztelője

István, s. k.

A leveleknek, melyek Dietzben adattak postára, czímzete szintén magyar, csak ,,Pesth, in Ungarn“ van alól rájok írva, hogy a németországi póstatiszt eligazodhassék rajtok.

T. I.

FAUST.

Beszély kilencz levélben.

,,Entbehren sollst du, sollst entbehren."

Faust (első része).

ELSŐ LEVÉL.

(Alexandrics Pál Nikolaics Simonhoz.)

M.... lak, 1850-iki junius 6-án. Negyed napja, hogy ide értem, kedves barátom, és ígéretemhez képest tollat fogok s írok. Reggel óta eső permetez: kimenni nem lehet; de kedvem is van veled egy keve. set fecsegni. Hát megint saját fészkemben vagyok, a melyben - furcsán esik mondanom – egész kilencz évig nem voltam. Igazad van, ha hiszed, hogy belőlem bizonyosan más ember lett. Igen, én valóban más ember vagyok: emlékszel-e ősanyám kis sötétes tükrére, mely a látogató-szobában áll, azokkal a sajátságos czikornyákkal, – te mindig azt állítottad róla, hogy már száz esztendős — mihelyt megérkeztem, bele néztem és akaratlanul elszomorkodtam. Megláttam benne mennyire megvénűltem s megváltoztam az utolsó időben. Házacskám, régen ócska, most már alig áll, oldalra dűlt, elsülyedt a földbe. A jó Vasziljevnám, a gazdasszony (te bizonyosan el nem felejtetted : jól tartott téged pompás befőttel) teljesen kiaszott s elgörbült; midőn engem meglátott, nem tudott felkiáltani nem is sírt, csak nyögdelt s köhécselt, kimerülten a székre ült s öntudatlanul mozgatta a kezét. Az

öreg Terentij még legénykedik, mint előbb; egyenesen tartja magát s járás közben kifelé fordítja lábait, melyek még ugyan abban a sárga nankin nadrágba, s ugyan azokba a csikorgós bakbőrös czipőkbe vannak burkolva, magas szárral és pántlikákkal, a melyeket te nem egyszer megbámultál ... de istenem! hogy lóg most ez a nadrág sovány lábán ! hogy megőszűlt a haja ! és arcza egészen összezsugorodott; midön elkezdett velem beszélni, a mellék szobában intézkedni, parancsokat adni a többi cselédeknek, mosoly s szánalom leptek el. Fogait mind elvesztette, fütyülve s sziszegve gagyog. De a kert bámulatos módon megszépült: a szerény, picziny orgonafas akáczcserjék meg a jerikói loncz (emlékszel, mi ketten ültettük) gyönyörű, sürü bokrokká nöttek fel, a nyír és juharfák, – mind megsudarasodott és terepélyesedett; különösen szépek a hársfasorok. Szeretem ezeket a sorokat, szeretem a szürkés zöld gyönge virágot és az összehajló ágak alatt elterjedő finom illatot; szeretem a világos köröcskéknek tarka hálóját a fekete földön - tudod, hogy homokom nincs. A kedvelt csemete tölgyem már fiatal tölgygyé lett. Tegnap fényes nappal több óráig ültem árnyékában a padon. Igen jól éreztem magamat. Körülöttem, a fű oly szépen díszlett; mindenen aranyos, erős és mégis szende, világosság terjedt el; még az árnyékba is belehatolt ...8 mennyi madárhang hallatszott! Reménylem, nem felejtetted el, hogy a madarakat szenvedélyesen szeretem. A gerliczék folytonosan turbékoltak, koronként fütyült a sárgarigó, a pinty zengte kedves dallamát, a rigók haragudtak és lármáztak, messziről hallatszott a kakuk; egyszerre csak élesen fölkiáltott a harkály, mint egy őrült. Hallgattam, hallgattam, mind ezt a lágy, összeillő zajt s nem volt kedvem onnét mozdulni, pedig szivemben nem éreztem se lomhaságot, se megilletődést. De nem csak a kertben nött meg minden : folyton szemembe ötlenek az erős, zömök legények, a kikben semmikép sem tudom megismerni az előbbi ismerős fiúkat. Timotheuska kedvenczedből olyan Timotheus vált, hogy azt el sem képzelheted. Te akkor féltetted az egészségét s aszkórt jósoltál neki; csak látnád most nagy vörös kezeit, a mint kilátszanak a nankin kabát szűk újjasából, s a mint mindenütt kidomborodnak gömbölyű, vastag izmai. Nyaka olyan, mint a bikáé, feje egészen el van borítva sűrű szőke hajzattal - egy valóságos

farnesi Herkules! Különben az ő képe kevésbbé változott, mint a többieké, nem is nagyobbodott igen, és a vig, a mint te mondád, „bámészkodó" mosoly szintén megmaradt. Magamhoz vettem komornyiknak; a pétervárit tudniillik elkergettem Moszkvában: már nagyon is szeretett engem megszégyenítni és éreztetni velem a túlsúlyát a fővárosi közlekedésben. Kutyáim egyikét sem találtam : meghalt mind. Nefka túlélte a többit - de az sem várt be, mint Argos Ulissest; nem lehetett még egyszer látnia csukódó szemével volt gazdáját s vadász társát. Én a te régi szobádba költözködtem. Igaz, a nap nagyon besüt, sok benne a légy is; de nem érzik benne annyira a régi épület szaga, mint a többi szobákban. Sajátságos dolog! ez a dohos, kicsit savanyús s fonnyadt szag erősen hat a képzelődésemre: nem mondom, hogy kellemetlen rám nézve, ellenkezően, de bánatot kelt bennem s végtére levertséget. Én szintúgy mint te, szeretem a régi öblös pléhlemezes szekrényeket, a fehér karszékeket kerek támaszszal s görbe lábbal, a légy lepte üveg csillárokat – szóval, minden ösi bútort; de nem vagyok képes azt minduntalan nézni: egy bizonyos nyugtalanító unalom fog el. Abban a szobában, a melybe költözködtem, a bútor egészen közönséges, egyszerű; mindamellett oda állítottam a sarokba egy keskeny magas szekrényt, melynek deszkáin a portól alig látszik mindenféle ódon, öblös, zöld és kék üvegből készült edény; a falra pedig, tudod, azt a fekete keretben levő női képet akasztattam, a melyet te Manon Lescaut képének neveztél. Kissé elhomályosodott e kilencz év alatt; de szeme még mindig oly mélyen, ravaszúl s szelíden pillant, ajka még mindig oly könnyelműen s mélabúsan mosolyog, és a félig eltépett rózsa még mindig oly gyöngén hajlik ki finom újjaiból. Nagyon mulattatnak engem szobám függönyei. Valaha zöldek voltak, de a naptól megsárgúltak; ezekre fekete festékkel le voltak rajzolva a d’Harlincour-féle „remete egyes jelenetei. Az egyik függönyön ez a remete, óriási szakállal, kiálló szemmel és sarúban, elhurczol a hegyekbe egy bozontos kisaszszonyt; a másikon - vad viadal látszik négy lovag közt, fejükön barét, vállukon bouffette; az egyik ott hever, en raccourci, holtan, – szóval mind borzasztó képek, de köröskörül olyan zavartalan nyugalom van, s magoktól a függönyöktől olyan szelíd fény sugárzik a padolatra. ... Egy bizo

nyos lelki csend szállt meg, mióta ide költözködtem ; nincs kedvem valamit tenni, nem akarok semmit sem látni, semmiről sem képzelődni, lusta vagyok arra, hogy valamire gondoljak. De nem vagyok lusta arra, hogy elgondolkodjam : es két különböző dolog, mint magad is tudod. Először rám tolúitak a gyermekkori emlékek ... hová nem mentem én, mit nem néztem meg, minden oldalról kikeltek, tisztán a legcsekélyebb körülményig tisztán, s mintha mozdulatlanok voltak volna, pontos határozottságukban. ... Azután felváltottak ez emlékeket mások, azután ... azután elfordúltam lassan a múlttól, s csak egy kellemes lankadtság, egy elaltató elnehezítés maradt hátra keblemben. Képzeld csak! a töltésen egy fűzfa alatt ülve, egyszerre csak elkezdek sírni s sírtam volna sokáig, előre haladt korom daczára, ha nem szégyeltem volna egy elmenő anyóka előtt, a ki kíváncsian tekintett rám, azután fejét nem fordítva felém, egyenesen és mélyen meghajtotta magát s elment. Én nagyon ohajtanám, ha ilyen hangulatban maradhatnék (sírni természetesen már nem fogok) addig mig innét elutazom, azaz szeptember haváig, és nagyon boszankodnám, ha szomszédaim egyikének eszébe jutna engem meglátogatni. Különben, úgy látszik, nincs miért félnem ; nincs is közel szomszédom. Te, meg vagyok arról győződve, értesz engem; te magad tudod tapasztalatból, milyen gyakran tesz jót a magányosság. ... Nekem most szükségem van rá annyi kóborlás után.

Únní nem fogom magamat. Magammal hoztam egy pár könyvet és itt szépen berendezett könyvtáram van. Tegnap kinyitottam valamennyi szekrényt és sokáig kotoráztam a poros könyvek közt. Sok érdekes dolgot találtam, a mit előbb észre nem vettem : a Candide fordítását kéziratban az 1770-es évekből, folyóiratokat és újságokat ugyan abból az időből, A diadalmaskodó chaméleont (ez tudniillik Mirabeau), Le paysan perverti stb. Kezembe akadtak gyermekkori könyvek, nem csak saját könyveim, de atyáméi is, nagyanyáméi, sőt, képzeld csak, ösanyáméi is: egy réges régi franczia nyelvtanon, tarka kötésben, nagy betűkkel rá van írva: Ce livre appartient à m-lle Eudoxie de Lavrine, s mellette áll az évszám - 1741. Láttam azokat a könyveket, a melyeket régente külföldről hoztam haza, többek közt Goethe Faustját is. Te talán nem tudod, hogy volt idő, mikor Faustot könyv

« ElőzőTovább »