A kérdés a magyar nyelv történetéhez van intézve; lássuk válaszát.

A nyomozás először a rég múlt századok királynéi felé fordul.

Sokáig Erzsébet királyné, ausztriai Albert királyunk neje, tartatott utolsónak, kiről a magyar nyelvtudást föltenni lehetett. Hiszen mióta a magyar korona az Árpád-ház nőági vonalaira szállt, az udvarnak mindig volt gondja reá, hogy a királyok nejei ne csak, hanem vejeik is jókorán beavattassanak a nemzet nyelvébe. I. Károly, V. István Mária leányának unokája, kire e gond nem vala kiterjesztve, mélyen érezve a nemzet nyelve nem bírásának hátrányait, nem csak saját gyermekeinek adatott Gyulafi által magyar nevelést, hanem fia Lajos első mátkáját, az utóbbi német császárnak, IV. Károlynak leányát Margitot, királyi udvarában neveltette, hogy a magyar szokásokkal és nyelvvel korán megismerkedjék. Így Nagy Lajos viszont, Mária leánya jegyesét, Zsigmondot, Hedvig leánya első jegyesét Vilmos, ausztriai herczeget, a magyar nyelv végett neveltette a királynéi udvarban; így gondoskodott Zsigmond császár és király a maga leánya Erzsébet jegyeséről, ausztriai Albertről, hogy ne bírta volna tehát Erzsébet maga is a nemzet nyelvét ? De erről most már, komornája Kottannerné naplójából biztos adatot is bírunk. Azonban nem ő volt utolsó, magyarul beszélő királynénk. Beatrixról, a szicziliai királyleányról, Mátyás hitveséről, még nem rég ellenkezőt hittünk, de most Bergamói Jakab Fülöp egykorú tanútételéből határozottan tudjuk már, hogy e királyné is, nemcsak értette a tisztelgök magyar beszédeit, hanem azoknak,,magyar nyelven" (idiomate ungaro) alkalmasan felelt is,,,még pedig könnyűséggel folyóan, nyájasan és igen művelt módon" (prompte et expedite, ac semper comiter et perurbane). Hasonlót II. Ulászló franczia hitveséről, Annáról nem mondhatunk: a nem-tanúlékony király oldalán Anna csak négy évig élt. Annál kevésbbé kételkedhetünk ausztriai Mária királynéról, II. Lajos hitveséről, ki tíz éves korában vala már szerencsétlen férjének eljegyezve, s ki fiatalsága daczára oly bátran és buzgón képviselte ura érdekeit személyes érintkezésben a hatalmas és deáktalan oligarchákkal, hogy őt, a deákúl tudót, más mint a nemzet nyelvén velök szólva nem is képzelhetjük. - Ugyanezt tehetjük föl méltán

Annáról, II. Lajos nővéréről, a trón egyik jelöltje, Ferdinand főherczeg mátkájáról, s útóbb, mint hitvese, magyar királynéról, kinek atyjánál, II. Ulászlónál, alkalma volt jókorán tapasztalhatni azon szomorú következéseket, miket ez a magyar nyelv nem értése miatt is, túrni kénytelen volt. De itt megszakad a fonal, és im háromszáz év után az első nők az uralkodó házban, Mária-Dorottya főherczegné, ki magyarúl értett, s ünnepélyes válaszbeszédeit meglepő correctséggel adta elő, és leánya Mária főherczegné voltak, a jelenlegi belga királyné, ki nyelvünket beszélve és írva teljesen bírja. De Beatrix óta az első magyar királyné a most élő felséges Erzsébet, ki biztos könnyűséggel s azon ritka bájjal kezeli nyelvünket, melylyel már eddig is ellenálhatatlanúl meghódított minden magyar szívet.

A felséges uralkodó ház férfiú tagjai közül I. Ferdinánd már 1527. január 19-én kelt (tudtomra eddig csak német egykorú fordításban ismeretes) kiáltványában biztosította a nemzetet, hogy a magyar nyelvet és nemzetet teljes erejével föntartandja (,,Wollen och zukunfftiger Zeit die hungerische. Sprach und Nacion mit allen vnseren krefften vnd vormogen handthaben";) mely biztosítást azon évi julius 18-án kelt körlevelében ismételt (,,nationem et linguam vestram servare intendimus"). S nyelvünk csakugyan az országos életben, sőt a diplomatiában is, a XVI-ik és XVII-ik században mind nagyobb tért foglal. Arra azonban egész Mária Terézia idejéig nincs adat, hogy valamely király vagy főherczeg birta volna azt. E valóban nagy és nemes királynéról gyakran mondatott, hogy a magyart ki akarta vetkőztetni nemzetiségéből, holott azon igyekvései, melyek ekkép félremagyaráztatnak, csak is oda valának irányozva, hogy a magyar nemzetet minél szorosban magához csatolja; és ha őt körülvevő nagyaink ép oly hűséggel ajánlják vala neki a nemzet nyelvét, a mily becsületes képviselői voltak előtte közjogainknak, nyelvünk sem maradt volna általa pártolatlan: s így is e nagy királyné volt első, ki hír szerint fiait a magyar nyelvben oktattatta; annyi bizonyos, hogy korán elhúnyt második fia Károly főherczeg (született 1745., 1761.) magyar beszéddel válaszolt egy alkalommal az őt üdvezlett magyar nraknak, kételkedhetünk-e tehát, hogy koronája örökösével Józseffel is megtanúltatta azt, de ki azt, az akkori viszonyok közt és a nyelvek

Budapesti Szemle. Huszadik kötet. 1879.

23

körüli nézetei mellett könnyen elfeledte. II. Lipót fiai, Florenczben nevelkedvén, nem tanúlták meg nyelvünket: annál inkább méltatandó fia József főherczeg buzgósága, ki, miután a nemzetet s annak legszentebb vágyait megismerte, nádorsága tizedik évében nagy szorgalommal tanúlta azt, s utóbb, bár nem tartózkodás nélkül, s leginkább csak falusi mulatásain saját jobbágyaival beszélt nyelvünkön, de ismerte s becsülte irodalmunkat, s magyarúl jól írt; fiait pedig, István, Sándor és József föherczegeket a nemzet nyelvébe már kora ifjúságukban beavattatta. Ferencz császár és király Görög Demetert adva fia V. Ferdinánd mellé nevelőül, a tantárgyak közé a magyar nyelvet is beiktatta; másod szülötte Ferencz Károly főherczeg pedig saját fönséges fiai oktatása ez ágáról már korán s hathatósban gondoskodott. Királyaink közül azonban (1540 óta) most uralkodó fölséges Fejedelmünk az első, ki nem csak az országhoz a trónról, hanem fogadásaiban is, s bármely téren, hol hű magyarjai közé lép, azon méltósággal elegy kegygyel használja nyelvünket, mely ennek valódi fejedelmi jellemet kölcsönöz.

Vannak, de csak olyak, kik a magyar szívet nem értik, kik azon lelkesült szeretetet, melyre a királyát és királynéját halló magyar gerjed, gyöngeségnek, kisszerű hiúságnak értelmezik. Oh ne irígyeljétek örömeinket, melyek eddig oly gyérek voltak, s ne illessétek az érzéketlenség hideg lehelletével azon bizalom-virágot, melyet a minket nálatok jobban ismerő fejedelmeink közeledése keblünkben fakaszt. Nem ismeritek ti azon fájdalmat és pirúlást, melyet egy önérző nemes nemzet érez, mely királyához szíve nyelvén nem szólhat. A mi nyelvünk egy a mi létünkkel; szívével ért a magyar; s ha hívei vagytok a fejedelemnek, hagyjátok meg nekünk e gyöngeséget, mely a mi erőnk, és alapja azon lelkesedésnek, mely ápolója minden nemesnek, gerjesztője annyi nehéz áldozatnak, mely 1741 óta annyiszor tanúsította tisztaságát és hatalmát a vérmezőn, s melyre a vész napjaiban a Bízó soha meg nem csalatkozva hívatkozhatik. Sokféle út van a nemzetek szívéhez ez anyagi jólét és hatalomban, amaz dicsőségben, egy más a szabadságban, bár a nemzetiség költészete nélkül, ismeri föl világélete czélját: a magyar csak a szabadság és nemzetiség szorosan frigyesült birtokában lehet boldog, s nem csak boldog, hanem erős és nagy is. Nem lehet az gyön

geség, a miért egy nemzet nem csak áldozni tud, hanem tud meghalni is. (1866.)

A trónörökös vizsgái. Április 16-án. Tegnap és ma, mindkét nap reggeli fél 8-tól 11-ig, egy az egész nemzetet érdekelhető családi ünnep ment véghez Budán, a királyi ház belsejében a koronaörökös Rudolf főherczeg rendes félévi vizsgálata fölséges Atyja előtt. Vendégül Hoffmann tüzértábornok, Horváth Mihály püspök, Hegedűs Candid közoktatási miniszteri tanácsos és Toldy Ferencz egyetemi rektor hívattak meg. A vizsgálatot Latour tábornok, a főherczeg nevelője, vezérlete alatt a koronaörökös rendes tanárai intézték: Mayer bécsi kanonok a vallástanból, Christ tanfölügyelő a mathematikából és természetrajzból, Zhisman tanár a latin nyelv, egyetemes történelem és földrajzból, Rónay Jáczint osztálytanácsos a magyar történetből és egy külön tanár a német irodalomból. A főherczeg 1858. augusztus 21-én született, s így csak négy hó múlva tölti be 14-ik évét, s már is oly terjedelmű ismeretek fölött rendelkezik, a fő momentumok oly tapintatos kiérzésével bír a gazdag részletekből, mi a beható fölfogás és szellemes átértés tanúsága, ment minden betanulási íztől, nem ritkán az önítéletnek is villanataival; úgy hogy a hallgatók, kik először lehettek a gazdagon megadományozott gyermek próbatételének tanúi, kellemesen meglepve, hazafiúi örömmel eltelve voltak. Őszinte elismerést érdemelnek a főherczeg tanárai is: nem iskolás, betanító modor uralkodik itt, hanem a komoly életczélra való tekintettel, az élő szabad szó, kérdésekre, észrevételekre fölhívás, a lényeget nem illusztráló részletesség távoztatása mellett mindenben az ismeretek magvára irányzás. A vallástanban nem érthetetlen dogmákat, hanem a megváltó életét és tiszta erkölcstanát hallottuk. A földrajzban a természeti és történelmi viszonyokra, a történelemben az okbeli összefüggésre van ügyelet, és főleg a politikai momentumokra; s itt örömmel konstatáljuk, mikép sokkal szabadabb és elfogúlatlanabb fölfogással találkozunk, mint a szellemi gyámkodás boldogúlt korában, iskoláinkban, és a conservativ urak házaiban. A főherczeg tanárai előtt kétségkívül a fölséges Atya akaratából nincs. e téren,,noli me tangere": egy majdani uralkodó áll szemeik előtt, ki előtt semmit sem szabad titkolni, vagy épen elferdíteni, mit a hű történet fejedelmeknek tanúlságost nyújt.

A történettanár a spanyol örökösödési háború elbeszélését kívánván, a fönséges növendék nem késett mind azon fejedelmek hatalmi állását s országaiknak hosszabb idő óta előkészült állapotait rajzolni, melyek amaz európai történetre mint tényezők befolytak. Hallottuk a pragm. sanctio magyarázatát, sőt politikai bírálatát is, Mária Terézia veszedelmét, hol a magyar hűség is teljes méltatását találta; Lengyelország fölosztása végzetességét, Mária Terézia ez ügybeni gondolkodásával; a franczia forradalomnak a zsarnok XIV. Lajosig visszavezető okait stb. - Az abroszokon teljes biztossággal végig vezetett bennünket a főherczeg a skandináviai éjszakon, Anglián, Spanyol-, Olasz-, Törökországon, Ázsiában, Indián a Himalayaig; itt-ott a partképződést, nevezetes hegylánczok összehasonlító sajátságait (érdekes volt a Balkán és a Kaukazus párhuzama), a folyamrendszereket, a cultura fő székhelyeit stb. kiemelve. S e tárgy körül épen bámúlnunk kellett a gazdag részletességet, mely inkább a hallgatót, mint a kimeríthetetlen növendéket fárasztotta. A történetben, melyben a vizsgálat az egész Árpád-korra, tehát négy századra terjedt ki, a nemzeti momentum, példáúl az ős-szerződés s az István szerkezete, mint a magyar alkotmányosság ezeréves alapjai, Péter királynál az idegen szellemű és erkölcsú uralkodás végzetessége stb., de az erkölcsi szempont is, mint például Ausztriai (Bábenbergi) Frigyes viseleténél IV. Béla ellenében, vagy Kún Lászlónál, kifejezést talált a főherczeg elbeszéléseiben és nyilatkozataiban, melyeket folyamatos magyar nyelvezet és fölötte kedves elfogúlatlanság jellemez. A demonstrativ tárgyak mind szem elébe vezettettek: öröm volt látni, mily készséggel és biztossággal magyarázta a kis föherczeg példáúl a jegecz-alakokat, mint határozta meg a számos ásványokat, jelölte ki ezek alkotó részeit, physikai sajátságaikat, mily tájékozott az állati test boncztanában, amennyiben tudni illik az az életfolyam megértésére szolgál. Sitt ő fölsége engedelméből két saját dolgozatát mutatta be, egyet a fajdról, egyet a ragadozó madarakról, melyben különösen szép volt annak fejtegetése, mennyiben igazságos ez állatok elnevezése. Nem említettük, mily gyorsasággal dolgozta le a főherczeg a táblán geomatriai és algebriai föladatait, különösen a pythagorási tételt. E nagy körökön kívül említendő a latin vizsgálat is, mely egy liviusi fejezet s a Meta