Oldalképek
PDF

kedő karavánok rajza is, melyek itt keresztül mennek a távolabbi nyugot felé. Ezek lopnak, rabolnak, s ha a szegény benszülöttek ezért szót emelnek, vagy épen hasonló módon magokat kárpótolni iparkodnak: egész háborút viselnek ellenök, gyilkolnak, égetnek s rabszolgaságba hurczolják az ártatlan elfogottakat. Ezt tette a kísérő arab karaván is és Cameronnak ezzel fölötte sok kellemetlenséget okozott. Ez iszonyatosságokat a mindinkább előnyomuló arabok terjesztik s emlékezni fogunk annak helyén: hogy minő akadályai ezek a fölfedezőknek és útazóknak. Ma már Kwakasongoban is jelentékeny arab telepek vannak, noha Livingstone előtt a Tanganyikán túl nem terjeszkedtek. Ezek uanya mueszikből álló karavánjaikat kiküldik , bért nem kapnak, élelmiszerekkel magok látják el magokat, azaz lopják, rabolják, a mint jön, ép így a rabszolgákat is. Az így szerzett rabszolgák egy része tulajdonuk lesz, más részét gazdájuknak szolgáltatják át a kapott lőpor és puskákért. A rabszolgákat azután becserélik elefántcsontokért s ezt expediálják a partokra; ebből áll az itten dívó kereskedés. Augusztus 3-án pillanták meg útazóink a Lualabát, mely itt egy angol mérföld széles s piszkossárga vize 3–4 csomó sebességgel halad. Sok erdős, a wagenyák által lakott szigete van, kik a folyó balpartjain is hosszan elterjedvék s az összes vízi járművek kizárólagos tulajdonosai. Magát a folyamot veszélyessé teszik a krokodilok s igen nagy vízilovak. Minden falu szabályosan ültetett szúró kaktuskerítéssel van körítve, belűl olajpálma-ligetekkel, míg a két bejáratnál egy-egy kunyhó van az őr számára. A sövényen kívül fogó veremkör van alkalmazva; farkasveremnek mondanók, ha főleg nem elefántok s más vadállatok ellen készítenék azokat, melyekre ugyancsak ügyelniök kell az útazóknak, ha egy faluhoz közelednek. A Lualábához érve, embereinek nagyobb része szárazon folytatta útját Nyangvé felé, ő pedig egy pár ügyesebb egyénnel csolnakon tette meg ez útat, hogy onnan hasonló módon eljusson a fehér embertől soha nem látott, ismeretlen, mesés országokon át a tengerhez!

[ocr errors]
[merged small][merged small][ocr errors][ocr errors]

Helyet érdemelnek itt Toldynak némely apróbb – részint annak idejében lapokban megjelent, részint kiadatlan czikkei is, vagy dologi tartalmuknál, vagy annál fogva, hogy világot vetnek az író nézeteire s gondolkozásmódjára. + # +

A magyar nyelv az ausztriai ház tagjainál. Febr. 13. Azon időben, midőn a magyar kebel lelkesűlt örömmel csügg fölséges királya ajkain; midőn a nemzethez a nemzet nyelvén szól, és szól az előadás azon bevégzett művészetével, melyet először ama felejthetetlen napon, 1847-ik október 16-án Pestmegye termeiben volt alkalma bámulni; – azon időben, midőn a magyar királyné, nemcsak megtanúlta nyelvünket, s irodalmunkat is bevette olvasmányai körébe, hanem szépségénél is bájlóbb kellemmel szól, szónokol, sőt társalkodik édes magyar nyelvünkön; s a magyar minden szónak, mely a fölséges asszony ajkairól megzendűl, hírét sováran és dobogó kebellel lesi, nem egyszer halljuk társaságokban e kérdést:

mikor szűnt meg a magyar szót hallani a magyar, uralkodói ajkairól?

*) Az I., II. közleményt lásd a Budapesti Szemle 37. és 38-dik füzeteiben.

A kérdés a magyar nyelv történetéhez van intézve; lássuk válaszát. A nyomozás először a rég múlt századok királynéi felé fordul. Sokáig Erzsébet királyné, ausztriai Albert királyunk neje, tartatott utolsónak, kiről a magyar nyelvtudást föltenni lehetett. Hiszen mióta a magyar korona az Árpád-ház nőági vonalaira szállt, az udvarnak mindig volt gondja reá, hogy a királyok nejei ne csak, hanem vejeik is jókorán beavattassanak a nemzet nyelvébe. I. Károly, V. István Mária leányának unokája, kire e gond nem vala kiterjesztve, mélyen érezve a nemzet nyelve nem bírásának hátrányait, nem csak saját gyermekeinek adatott Gyulafi által magyar nevelést, hanem fia Lajos első mátkáját, az utóbbi német császárnak, IV. Károlynak leányát Margitot, királyi udvarában neveltette, hogy a magyar szokásokkal és nyelvvel korán megismerkedjék. Igy Nagy Lajos viszont, Mária leánya jegyesét, Zsigmondot, Hedvig leánya első jegyesét Vilmos ausztriai herczeget, a magyar nyelv végett neveltette a királynéi udvarban; így gondoskodott Zsigmond császár és király a maga leánya Erzsébet jegyeséről, ausztriai Albertről, hogy ne bírta volna tehát Erzsébet maga is a nemzet nyelvét? De erről most már, komornája Kottannerné naplójából biztos adatot is bírunk. Azonban nem ő volt utolsó, magyarúl beszélő királynénk. Beatrixról, a szicziliai királyleányról, Mátyás hitveséről, még nem rég ellenkezőt hittünk, de most Bergamói Jakab Fülöp egykorú tanútételéből határozottan tudjuk már, hogy e királyné is, nemcsak értette a tisztelgők magyar beszédeit, hanem azoknak „magyar nyelven" (idiomate ungaro) alkalmasan felelt is, „még pedig könnyűséggel folyóan, nyájasan és igen művelt módon" (prompte et expedite, ac semper comiter et perurbane). – Hasonlót II. Ulászló franczia hitveséről, Annáról nem mondhatunk: a nem-tanúlékony király oldalán Anna csak négy évig élt. – Annál kevésbbé kételkedhetünk ausztriai Mária királynéról, II. Lajos hitveséről, ki tíz éves korában vala már szerencsétlen férjének eljegyezve, s ki fiatalsága daczára oly bátran és buzgón képviselte ura érdekeit személyes érintkezésben a hatalmas és deáktalan oligarchákkal, hogy őt, a deákúl tudót, más mint a nemzet nyelvén velök szólva nem is képzelhetjük. – Ugyanezt tehetjük föl méltán Annáról, II. Lajos nővéréről, a trón egyik jelöltje, Ferdinand főherczeg mátkájáról, s útóbb, mint hitvese, magyar királynéról, kinek atyjánál, II. Ulászlónál, alkalma volt jókorán tapasztalhatni azon szomorú következéseket, miket ez a magyar nyelv nem-értése miatt is, tűrni kénytelen volt. – De itt megszakad a fonal, és im háromszáz év után az első nők az uralkodó házban, Mária-Dorottya főherczegné, ki magyarúl értett, s ünnepélyes válaszbeszédeit meglepő correctséggel adta elő, és leánya Mária főherczegné voltak, a jelenlegi belga királyné, ki nyelvünket beszélve és írva teljesen bírja. De Beatrix óta az első magyar királyné a most élő felséges Erzsébet, ki biztos könnyűséggel s azon ritka bájjal kezeli nyelvünket, melylyel már eddig is, ellenálhatatlanúl meghódított minden magyar szívet. A felséges uralkodó ház férfiú tagjai közűl I. Ferdinánd már 1527. január 19-én kelt (tudtomra eddig csak német egykorú fordításban ismeretes) kiáltványában biztosította a nemzetet, hogy a „magyar nyelvet és nemzetet teljes erejével föntartandja („Wollen och zukunftiger Zeit die hungerische Sprach und Nacion mit allen vnseren krefften vnd vormogen handthaben";) mely biztosítást azon évi julius 18-án kelt körlevelében ismételt („nationem et linguam vestram servare intendimus"). S nyelvünk csakugyan az országos életben, sőt a diplomatiában is, a XVI-ik és XVII-ik században mind nagyobb tért foglal. Arra azonban egész Mária Terézia idejéig nincs adat, hogy valamely király vagy főherczeg bírta volna azt. E valóban nagy és nemes királynéról gyakran mondatott, hogy a magyart ki akarta vetkőztetni nemzetiségéből, holott azon igyekvései, melyek ekkép félremagyaráztatnak, csak is oda valának irányozva, hogy a magyar nemzetet minél szorosban magához csatolja; és ha őt körűlvevő nagyaink ép oly hűséggel ajánlják vala neki a nemzet nyelvét, a mily becsületes képviselői voltak előtte közjogainknak, nyelvünk sem maradt volna általa pártolatlan: s így is e nagy királyné volt első, ki hír szerint fiait a magyar nyelvben oktattatta; annyi bizonyos, hogy korán elhúnyt második fia Károly főherczeg (született 1745., + 1761.) magyar beszéddel válaszolt egy alkalommal az őt üdvezlett magyar nraknak, kételkedhetünk-e tehát, hogy koronája örökösével Józseffel is megtanúltatta azt, de ki azt, az akkori viszonyok közt és a nyelvek Budapesti Szemle. Huszadik kötet. 1879. 23

körűli nézetei mellett könnyen elfeledte. II. Lipót fiai, Florenczben nevelkedvén, nem tanúlták meg nyelvünket: annál inkább méltatandó fia József főherczeg buzgósága, ki, miután a nemzetet s annak legszentebb vágyait megismerte, nádorsága tizedik évében nagy szorgalommal tanúlta azt, s utóbb, bár nem tartózkodás nélkűl, s leginkább csak falusi mulatásain saját jobbágyaival beszélt nyelvünkön, de ismerte s becsűlte irodalmunkat, s magyarúl jól írt; fiait pedig, István, Sándor és József főherczegeket a nemzet nyelvébe már kora ifjúságukban beavattatta. Ferencz császár és király Görög Demetert adva fia V. Ferdinánd mellé nevelőűl, a tantárgyak közé a magyar nyelvet is beiktatta; másod szülötte Ferencz Károly főherczeg pedig saját fönséges fiai oktatása ez ágáról már korán s hathatósban gondoskodott. Királyaink közűl azonban (1540 óta) most uralkodó fölséges Fejedelmünk az első, ki nem csak az országhoz a trónról, hanem fogadásaiban is, s bármely téren, hol hű magyarjai közé lép, azon méltósággal · elegy kegygyel használja nyelvünket, mely ennek valódi fejedelmi jellemet kölcsönöz. Vannak, de csak olyak, kik a magyar szívet nem értik, kik azon lelkesűlt szeretetet, melyre a királyát és királynéját halló magyar gerjed, gyöngeségnek, kisszerű hiúságnak értelmezik. Oh ne irígyeljétek örömeinket, melyek eddig oly gyérek voltak, s ne illessétek az érzéketlenség hideg lehelletével azon bizalom-virágot, melyet a minket nálatok jobban ismerő fejedelmeink közeledése keblünkben fakaszt. Nem ismeritek ti azon fájdalmat és pirúlást, melyet egy önérző nemes nemzet érez, mely királyához szíve nyelvén nem szólhat. A mi nyelvünk egy a mi létünkkel; szívével ért a magyar; s ha hívei vagytok a fejedelemnek, hagyjátok meg nekünk e gyöngeséget, mely a mi erőnk, és alapja azon lelkesedésnek, mely ápolója minden nemesnek, gerjesztője annyi nehéz áldozatnak, mely 1741 óta annyiszor tanúsította tisztaságát és hatalmát a vérmezőn, s melyre a vész napjaiban a Bízó soha meg nem csalatkozva hívatkozhatik. Sokféle út van a nemzetek szívéhez: ez anyagi jólét és hatalomban, amaz dicsőségben, egy más a szabadságban, bár a nemzetiség költészete nélkül, ismeri föl világélete czélját: a magyar csak a szabadság és nemzetiség szorosan frigyesűlt birtokában lehet boldog, s nem csak boldog, hanem erős és nagy is. Nem lehet az gyön

« ElőzőTovább »