akkor minden kizöldül s nagy területeket borít a matama; dohány és tökfélék, ez egyedüli termesztmények. Az útjoktól éjszakra vonuló talajkiemelkedés képezi a vízválasztót a Níl és Ruahó, alsó folyásában Lufiji, között, melynek számos mel. lékfolyója itten ered. Jellemző Ugagóra a számos zina vagy tó, melyek gyönyörű akáczokkal körítve, kedves nyugvó helyúl szolgálnak az útazóknak, épen mint a Zahara oázisai. Ilyenek majd mindenütt találhatók s a száraz évszakban ezek .szolgáltatják a vizet; a hol nincsenek, ott folyamágyakban ásnak kútakat, a hol pedig ez sincs ott gödrökbe gyűjtenek annyi vizet, mennyi elegendő a következő esős évszakig. De ez oly leírhatatlan állapotba jut, hogy élvezésére (!) csak a legtúlzottabb szomjúság vihet.

Az uagogók könnyen fölismerhetők azon szokásukról, hogy fülczimpájokat kifúrják s lassanként annyira tágítják, hogy vállaikig leér s úgy látszik a czivilisált embernek zsebeit pótolják. Kifogyhatatlanoknak mutatkoznak a fejék formálásában. Némelyek baobab rostokat fonnak bele s így merevített gyapjas hajokat vagy egész rendetlenségben hordják vagy természetesebben csüngeni hagyják s ilyenkor elől ki van vágva, hogy a homlok szabadon maradjon. Mások fonatokat viselnek s végeikre apró rézgolyócskákat aggatnak, ismét mások hajok nagyobb részét leborotválják, s a meghagyott csomókkal bánnak el a föntebbi módon. Testök egyes részeit, némelyek az egészet vörös agyaggal befestik ; vegyük ehhez, hogy avas zsiradéktól s ricinusolajtól formalisan csepegnek, és soha nem mosdanak: így lehet némi halvány fogalmunk undorító voltukról és illatukról.

Kanyenye Ugogogónak épen szívében fekszik, annak legnagyobb, legrégibb kerülete, sósvizei s ebből készített sójáról, melylyel a szomszéd tartományokban jelentékeny kereskedést űz, különben is nevezetes. Magomba főnöke, kit Burton is itt talált, még mindig élt, alattvalói állítása szerint 300 éves s most negyedszer fogadzik. Annyi áll, hogy a százat jóval felül kellett haladnia, mert már unokái is mind őszbe csavarodottak voltak. Vetélkedik ez hát Livingstone makazembéji emberével, kit 1871. vagy 1872-ben ott talált, s a kinek gyermekei 1796-ban midőn dr. Lacerda e Almeida ott járt, már 30 éven felül voltak. És ez ember arabok állítása szerint még 1874-ben is élt, tehát legalább 130 évesnek kellett lennie. Mint a négereknél igen gyakran, itt is tág tere van

a babonának; minden betegséget, halált, gonosz szellemeknek tulajdonítanak s ezekkel egyedül a bűvészek bírnak. Ezek így kényelmes életre tesznek szert, habár sorsuk majd mindig utól éri őket, gyanuba jönnek s ilyenkor menthetetlenül családjokkal egyetemben megégetik őket.

Az ország nyugoti részeiben alkalma volt megismerkedni a temetési szokásokkal is, hol épen egy főnök halt meg, mikor odaérkeztek. Legelőször is megmossák s valóban bámulandó, hogy e szokatlan műtétre föl nem támad halottaiból. Mosás után egy odvas fába állítják, naponként kizarándokolnak hozzá, befecskendik pombeval s behintik hamúval. Ebből áll a szertartás s tart a végelerjedésig, mikor is onnan kiveszik, kiterítik napnak, szélnek, esőnek, míg csak fehérlő csontjai maradnak, ezt azután eltemetik. Még nem rég rabszolgákat is gyilkoltak le ily alkalomkor, jelenleg azonban fölhagyták már e rút szokással. Közönséges emberek tetemét egyszerűen a legközelebbi dsunglába dobják, étkűl a hyenák és más ragadozóknak, melyek itt nagy számmal vannak.

Burton óta, mondhatjuk, sok megváltozott itt, főleg az élelmi szerek fölötte megdrágúltak, tojás, vaj, tej, jóval drágább, mint Angliában. A népség mindenütt barátságos s ezért táboruk nem egyszer hemzsegett a benszülöttektől, kik üvöltve, vigyorogva bámulták a soha nem látott tárgyakat. Különös volt egyik öreg főnök, ki nagy érdeklődéssel szemlélte útazóink óráit, pisztolyaikat s egyéb műszereit, végre is arra fakadt, hogy minő szerencsések a fehér emberek, mi mindenfélét tudnak készíteni s bizonyára olyasmit is, mitől örökké ifjak maradnak és nem halnak meg soha. A jó öreg úr azt hitte, hogy útazóink legalább is pár ezer évesek s minden készüléköket magok csinálták. Nehéz lett volna capacitalni, no de nem is háborgatták hitében.

Az egész országon keresztül egyedüli kellemetlensége volt a minden újabb tartományban ismétlődő mongo-fizetés, mely míg egy részről mindinkább megcsappantotta készletét, más részről folyton késedelmezésnek volt oka, mert a főnököket jobbára részegen találták; ezek kijózanodását pedig meg kellett várni, ha egy hétig tartott is. Az összes, így vámúl adott tárgyak értéke Zanzibárban 500 dollárt ért meg, míg itt még egyszer annyi értékkel bírt; szerencséjökre, ez a vámolás ezen túl elmaradt.

Kedvezően változott vidékre találtak útazóink már Ugogónak nyugoti tartományaiban. Ez sűrűn lakott, állat-növényvilága egyaránt gazdag s vízben sem szűkölködik; ezért, habár ugyanazon nép lakja, még is más geographiai beosztás alá esik. E változás még nagyobb volt a szomszéd Mgunda Mkaliban, mely csak Burton és Speke óta kezd a homályból kibontakozni. Akkor még valódi őserdők voltak itten alig néhány faluval; víz- és élelem-beszerzés annyi bajjal járt, hogy minden karaván csák jelentékeny emberben és vagyonban szenvedett kár árán juthatott keresztül. Mióta azonban a nyugotiabb wanyamwesziektől lakhelyeikről elűzött wakimbok itt új hazát alapítottak, előnyösen megváltozott a helyzet. Ezek az erdőket, dsunglákat kiírtották, kútakat ástak, a földet szorgalmas művelés alá vették, szóval alig egy évtized alatt e vad vidéket Afrika egyik legtermékenyebb s áldottabb vidékévé varázsolák.

Lakosai békeszeretők; annál nagyobb volt útazóink meglepetése, midőn mindjárt az első falunál, hol letelepedtek, nagy izgalom szállotta meg kísérőiket, kik mindannyian fegyvereikhez kapva a falu felé rohantak, kiabálták, hogy viszály ütött ki a benszülöttekkel. Puskáikat fogva útazóink is odasiettek, de annak kapuit elzárva találták, a falut körző kerítés mögül pedig puskák, lándzsák kandikáltak ki, készen minden megtámadás visszaverésére. Egyetlen esetleges lövés a karavánra nézve végzetes harcznak lehetett volna megnyitója, mert a benszülöttek jól voltak födve, fegyverkezve, míg útazóink gyáva kisérői az első sebesülésre mindannyian megfutottak volna. Cameron, fölismerve a helyzet veszélyét, rögtön visszaparancsolta embereit, de az eset előidéző okát a nagy izgalomban tőlük nem tudhatá meg, azért tolmácsát a falu főnökéhez küldé, megtudni: mi okból fogadja őket ily ellenségesen. E tapintatos eljárása a legjobb fordulatot szülte s kitűnt, hogy az egésznek egy kirangoz volt oka, kit Murphy hozott Bagamójóból. Ez ugyanis e faluból nagy mennyiségű elefántcsontot vitt magával Zanzibárba, becserélendő ott lőporért és kelmékért, de csak annyit adott át, melynek értéke meg sem közelíté az elvitt elefántcsontét, miért is a falu főnöke jószerével jobb kiegyenlítést, óhajtott, de emberünk és kísérői gúnynyal utasíták vissza. Útazónk rendbe hozta csakhamar a dolgot oly megelégedésére a falúbelieknek, hogy egész éjen át dalol

tak, tánczoltak s ittak, míg a vendégszerető főnök társaival meglátogatta a tábort s nagy fazék pombét hozott ajándékúl. A látogatást utazóink is viszonozák s nem győzték csudálni szokatlan tisztaságát, mi nagyban elütött Ugogó tembeitől. A tetővel ellátott házak hosszúkás négyszögben sorakoznak egymás mellé s arányítva a található anyaghoz: művészien épültek. Az egész falunak csak két, sánczkosarakkal megerősített bejárata van, hol folyton örködnek. De nem csak ezen, hanem az ország többi falvairól is el lehet ezt mondani, valamint lakóiról is: hogy értelmes, szorgalmas emberek s a műveltség jelentékeny magaslatán állanak, ha könyvből merített tudományuk nincs is. Országuk egyike a legszebbeknek, pedig annak művelése sok gonddal jár. Földeik rendesen árkokkal, kerítésekkel vannak egymástól elkülönítve s imitt-amott nyoma látható a mesterséges öntözés kísérleteinek is, míg gyepes rónáikon nagy marhacsordák legelnek.

Néhány napi út után eljutottak annak nyugoti széléhez, de ez már nem oly gazdag; a víz hova-tova gyérebben fordul elő, dsunglák, erdőségek és sivatag váltakoznak, s még kietlenebb színben tüntették föl a gyakran óriási mérvű, leégett síkok, melyeknek röpködő hamúja szemök-szájukat telehordta s szomjukat pokoli kinig fokozta. Különösen Kipihen túl, hova egyik nap délutánján érkeztek, jutottak szorult helyzetbe. Ennek gazember lakói elhitették velök, hogy minden aggodalom nélkül tovább útazhatnak, mert még est előtt bővizű állomásra jutnak. Útazóink, kik mielőbb óhajtottak Unyanyembébe érni, kaptak a tanácson, de keserűen csalódtak, mert csak másnap reggel találtak némi vízre egy szikla aljában s az is oly sűrű volt, hogy a pagazzik valódi akasztófa-humorral pombénak keresztelték.

Keresztülhatolva még egy szomszéd erdőborította országon, 107 napi útazás után ide nem értve a Rehennekóban töltött 30 napot Unyanyembébe, útazásuk első nevezetesebb nyugvóhelyére érkeztek. Cameron már ezzel is bebizonyítá rátermettségét, mert ily rövid idő alatt előtte ezt az útat senki sem tette meg. Burton és Speke 134 nap alatt tette meg ez útat 1857-ben; Speke és Grant pedig 1860 és 61-ben 114 napi időközben. Unyanyembeben számos arab telep van, egy Kuikuruloban székelő kormányzóval. Ez előre értesülvén jöttükről, rendkívüli nyájassággal fogadta őket s ugyanazon, elég

kényelmes, tágas lakást rendezte be számukra, hol az előbbi évben Livingstone és Stanley szállásoltak. Itt töltött idejök azonban egyike volt a legszomorúbbaknak, s ama lapok, melyeken leírja állapotukat, megdöbbentő hatással vannak az olvasóra.

Augusztus elején értek ide s már másodnap mindhármokat elővette a láz, miben egész ittlétök nagyobb részében egyszerre vagy felváltva szenvedtek. Betegségöket embereik fölhasználták, szöktek, loptak, s úgy látszott, hogy az expeditio végére jutott. Kétségbeesett állapotuk legjobban kitűnik ama levelekből, miket innen a jókedvű Dillon időről-időre hazairogatott; továbbá Cameron naplójegyzeteiből. Álljon ezek nehánya itten.

Augusztus 23-án írja Dillon:,,- Halljatok rémséges dolgokat. Augusztus 13-án vagy a körül, (egyikünk sem tudja) Cameron rosszúl lett, én soha nem éreztem magamat jobban, Murphy szintén. Este azonban nálunk sem volt már minden rendén, de én nem akartam beteg lenni. Murphy már ágyban feküdt, engem pedig úgy rázott a hideg, hogy egy közönséges ház bedőlt volna tőle, végre is ágyba kellett mennem. A következő öt napot tejen és kenyéren töltök, senki sem gondolt velünk, fölkeltünk, sétáltunk tetszésünk szerint, a szolgák nem tudták, mihez fogjanak velünk... Egyik nap Cameron így szól hozzám:,,A legények nem jól ütötték föl sátramat, a szűk helyen alig bírok megfordúlni; de ez csak hagyján, legczudarabb az, hogy a nagy zongorának a lába fejemen áll es hogy az emberek egész nap csörömpölnek rajta. Egészen egy salonbutorzat közé zártak." Nekem magamnak is úgy tetszett, mintha ágyam lőszerekkel telt kosarakon állna, majd ismét egyszer bocsánatot kértem Murphytól hosszas elmaradásomért, de az ugondai király volt nálam... Valamennyien, úgy hiszem, ötödnapra jobban lettünk s vallomásainkért egymást kölcsönösen jóízűen kinevettük. Az arabok folyton gondoskodtak rólunk s különféle hűsítő szereket hoztak."

Szeptember 8-án:,,Újabb rohamunk volt ama czudar lázból. Harmadnapon látom, a mint Murphy fölkel s a szoba negyedik, nyitott oldala felé evezett; erre-arra szédelegve akart kikászolódni egy rakás töltény közül, mely a kosarakból kidőlt. Szembetünően azon rögeszméje volt: hogy neki most valami nagy sziklákat kell megmásznia, mert oly lassan ment