általános feltünést keltett, mert ily rendkívüli útnak rendkívüli éleményekkel kellett járnia, s az előre ismertetett általánosságok csak fölzaklatták a részletek utáni vágyat. És a könyv meg is felelt a várakozásnak.

A jelen lapokon én is ez útazás főbb mozzanatait akarom megismertetni, tekintettel folyton arra: mi benne az új, mi az eltérő a már ismert adatoktól. Ezért csatlakozzunk útazónk karavánjához s útazzunk,,Afrikán keresztül !"

I.

Útazóink Zanzibárba érve, azonnal hozzáláttak az előkészületek megtevéséhez. Cameronnak különösen szívén feküdt Bombay, Speke egykori hű kalauzának megnyerése. Később azonban tapasztalta, hogy ugyancsak kár volt magát annyira utána tōrnie, mert a kissé elöregedett vezető többet kérkedett egykori szolgálataival, mint a mennyit segíteni tudott.

Ártott nekik bevallott czéljok, a rabszolgakereskedést illetőleg, még többet sietésök a közeledő esős évszak miatt s így történt, hogy minden giz-gazt össze kellett szedniök, mert a tulajdonképeni teherhordók a belvidékbe indúlt karavánokkal eltávoztak volt, s mindeddig vissza sem érkeztek. E gyülevész népség azután terhet hordani nem bírt s e mellett lopott, szökött, úgy, hogy e sietség miatt is örökös vesződségei voltak egész útazásában a continensen keresztül.

Február elején keltek át Zanzibárból a szemközt fekvő Bagamajóba, honnan az útazók rendesen kiindulni szoktak. Bagamajóból a belvidékbe több felé visz az út. Burton és Speke 1857-8-ban a Duyról jövő Kiugani folyó völgyén jutottak az Uzagara hegységhez s keltek át Ugogóba; Stanley 1871-ben átlépte a Kinganit s Rozako falun át új, éjszakibb irányban haladt nyugot felé; útazónk egy darabig Stanley útját követte s azután a két útnak úgy közepe táján haladt.

Bagamajóban ugyancsak megrekedtek. A főnökök úgy mint a benszülöttek iparkodtak sietésöket kizsákmányolni, élelmiszerekért s szolgálataikért magas árt követeltek, s ha végre megalkudtak is, azok soha összegyűjthetők nem voltak s így nap nap után múlt a nélkül, hogy a szervezkedés végére jutott volna. Hiába vonúlt vagy négy mérföldnyire belebb s ütött ott

.

tábort, azért a pagazzik (teherhordók) csak nem siettek Cameron táborába; más részről Bagamajo a távolság daczára is bírt annyi vonzerővel, hogy minden reggeli szemlénél 30-40 pagazzija (teherhordó) hiányzott a már nehezen összegyűjtöttekből is. Kényes helyzetének szomorúra való fordulását kikerülendő, márczius 28-kán elindúlt Mszuvah felé, Murphy pedig Mofattal visszatért Bagamojóba, tovább folytatni toborzást.

Cameron kíséretének magvát a Zanzibárból hozott jól fegyverzett 30 aszkari (fegyveres) képezte. Habár ezek büszkén harczosoknak nevezték magokat, mi sem bántotta őket kevésbbé mint a bátorság, a mint ez csakhamar kitünt. Alig haladnak néhány napig Mszuvah felé, midőn előre küldött aszkarii rémülve visszatérnek, hogy az útat fegyveresek állják el s a főnök nem engedi a birtokán való átkelést. Derék vitézeink majd megbomoltak félelmökben, mi elragadt a pagazzikra is, kik mind a visszatérésre kérték útazónkat, mert szerintök istenkísértés volna tovább menni. Cameronnak csak nehezen sikerült annyira vinni őket, hogy ama rettegett vitézek közül egy-kettőt megszólítottak és fölkértek, vezetnék őket a főnökhez, kik egész készséggel meg is tették s eszök ágában sem volt a karavánt megtámadni.

Mszuváig a parti síkság tartott, innen emelkedni kezd a vidék, jól művelve és sűrű népességgel, melynek falvai az erdők és dsunglák közül kandikáltak ki. A mind sűrűbbé váló kúpalakú emelkedések oldalain kaffergabna s burgonyafélék, míg a mélyebb fekvésű, különösen folyamvölgyelésekben a rizs a főtermesztmény. A nem művelt terek buja legelőkkel kínálkoznak, míg a mélyebb részeket roppant sás és nádfélék borítják, nem kevés alkalmatlanságot szerezve az útazóknak, ha rajtok visz útjok keresztül. Csudálkozását fejezi ki Cameron, hogy e legelőben és vízben gazdag vidékeken minden szarvasmarhatenyésztés hiányzik, holott ő még tsetsebogárt sem látott, a mivel ezt indokolhatná. Sajátságos, hogy Stan. ley ismét, ki két évvel ezelőtt, ugyanezen időtájban útazott keresztül, nem győz eleget panaszkodni eme rettenetes,,benszülöttek» ellen, melyeknek áldozatává esett kedvencz paripája is. A dolog annyiban állhat, hogy e bogarak, ha nem is állandó vendégei e vidéknek, de elég gyakoriak arra, hogy megakadályozzanak minden ilynemű törekvést.

Három heti út után érték a már rég híresztelt Makata síkságra, mely a Szimbaveni és Uzeghara hegyek között terül el. Száraz időben csak megjárja, de most, midőn a majd mindennapi eső következtében egy nagy iszapos területté változott, ugyancsak dolgot adott az átkelés. Számos kisebb-nagyobb folyón átgázolva, átúszva, csónakázva értek a mintegy 120 lábnyi széles, 8-9 láb mély és sebes folyású Makata folyóhoz; magok csak átjutottak az igen primitiv szerkezetű hídon, de a szamarakat más módon kellett átszállítani; a mely mód azonban nekik aligha tetszhetik. E czélra sikérebb helyet szemelnek ki s most a magas partról minden egyes állatot a hullámok közé dobnak, míg a túlparton állók az állat nyakához erősített kötéllel tovafutnak s így vonszolják oda. A Makatán túl a némileg emelkedettebb vidék könnyebben járható, de míg neki lábdaganata okozott nehéz fájdalmakat, addig Dillonon mindinkább mutatkoztak a láz előjelei, úgy, hogy sovárogva várták az egészséges levegőjéről híres Rehenneko elérését, hová ápril végén el is jutottak.

Rehenneko nagy népes falu; lakói a zanzibári rabszolgákhoz hasonlóan öltözködnek, feltünő egyedül sajátságos nyakékök. Ez egymás mellé sorozott sárgaréz drótból áll, mely a nyaktól elállva, gyakran 2 láb átmérővel is bír s úgy tűnik föl, mintha mindegyiknek a feje egy-egy tányéron nyugodnék. Sehol másutt nem látott ilyet, de hallomás szerint az egész környéken viselik.

Dillon állapota mind aggasztóbbá vált, s egész május 20-káig kénytelen volt ágyban feküdni, míg Cameronnak, bár a láz őt is már több ízben elővette, nagyobb szenvedést okozott lábbaja. Nyugtalanította őket a karaván másik felének meg nem érkezése; hírt sem hallottak eddig felőlük, holott régóta várták. Végre levélben értesült érkezésökről s egyszersmind arról, hogy mindketten erős lázban szenvedtek s melyből még egyikök sem lábolt ki. Május végével meg is érkezett a karaván, de csak Murphyval. Mofatot elragadta útközben a láz, még mielőtt az annyi hévvel fölkarolt útazásban részt vehetett volna.

A megérkezés utáni napon készületekat tönek a tovaútazásra. Az expeditió állt ekkor három európai, 25 aszkariból Bombayval élükön és 192 pagazziból, kikhez járúlt hat szolga, szakács és fegyverhordozó. Maradt még 22 szamaruk

három kutyájok, s minthogy a velök útazó férfiak némelyike asszonyokat, rabszolgákat is vitt magával, így az expeditió meglehetős imposans számmal bírt. Fegyverzetök kifogástalan s bár Murphy még nem volt egészséges, de Dillon tökéletesen fölgyógyúlt s így május 30-án a legszebb remények közt hagyák oda Rehennekot.

Útjok egyre nehezebb lön, egyik hegyről le, másikra fölmászni, folyamokon átgázolniok kellett s némely helyen a csuszamos, minden lépésnél lefelé gurúló laza granit és quarctömegeken az átjutás a legnagyobb fáradsággal volt csak eszközölhető. A halmok egész terjedelmükön akáczokkal voltak borítva, míg a mélyebb, vizenyősebb helyeken a pompás mparamusi fák emelék pompás koronájokat. Sajátságos népszokással ismerkedtek meg itten. A mint a vidék egyik falujába Muinyibe megérkeztek, egy asszony rohant táborukba s tolmácsuk turbánján egy csomót kötött s ezzel oltalma alá adta magát, boszút állandó férjén, ki őt elkozmásodott ebédéért megverte. Férje csakhamar megjelent és visszakövetelte, de előbb egy ökröt s három kecskét kellett fizetnie s főnöke jelenlétében megfogadnia, hogy soha sem bántja többé. Ép ily úton cserélhet egy rabszolga is gazdát, tudniillik annak nyílát töri össze vagy ruhájának bármely részét megbogozza, a kinek tulajdonává akar lenni s volt gazdája csak tetemes váltságdíjért kaphatja vissza és mindig a jó bánás ígérete mellett. Du Chaillu az Asirák és Apingiknél az Ogové környékén említ hasonló szokást, hol a kéznek a fejre való föltevésével ajánlja föl magát egy másik úrnak s az ily rabszolgát azután családja is követi. Bizonysága ez, hogy a négerek rabszolgáikkal nem bánnak embertelenül s mint Burton említi The Lake-Regions of Central-Afrika czímű művében: oly forma viszony van köztük mint védencz és védúr között.

Itt csatlakozott hozzájok még három kisebb karaván, úgy hogy midőn június 11-én innen kiindúltak 500 főnél többre rúgott számok. Ugombatól Upupuáig először kellett egy víztelen, homokos síkon áthaladniok; igaz, hogy e gyér növényzetű vidék nem tartott két napnál tovább, mégis mire Upuagua gyönyörű vidékének örülhettek s kristályvizében szomjukat olthatták volna, minden gondoskodás daczára egy pagazzi és egy szamár a hőség és szomjúság áldozata lett.

Itt látták az első Tembe-kunyhót, mely egész Ugogón

keresztül az egyedüli emberi lakhely. Rendesen két egyenközűen futó falból áll, keresztfalakkal apróbb részekre osztva, sík, elől kissé emelkedett tetővel. Majd mindig négyszöget képeznek, melynek beljébe hajtják éjjelre házi állataikat s innen ez egyike a legkényelmetlenebb lakhelyeknek, melyeket ember csak kigondolt. Ronda s csak úgy nyüzsög a féregtől. Fegyverzetök hasonló a többi négerekéhez s öltözködnek is. Ellentétben állott velök nehány uadirigo, kik látásukra szintén ide siettek. Ezek büszkén sétálgattak végig a félénk falú-, siak közt s egész szemtelenséggel hirdették, hogy a legelső alkalommal kirabolják őket.

Az uadirigók egy erős, nagy népfaj, megvetik a műveltség minden nemét s mindkét nem egészen mezitelenül jár, legföljebb nyakok s karjokon pár gyöngysort viselnek. Ügyes fegyveresek, ezért a körűllakók rendkívül félnek tőlük s nem fordul elő eset, hogy egy megtámadott falu ellenök merne állni. Útazóinkat azonban Kisokhuében, hová pár nap múlva értek, jól fogadták; potom áron adtak gazdag eleséget, igazolva a közmondást:,,ebül szerzett jószág, kutyáúl vesz el."

Minden nagyobb baj nélkül átjutottak a Marenga Mkalin s értek Ugogóba, melynek lakóiról idáig annyi rosszat halotttak. Híre járt, hogy tolvaj, szemtelen nép, kiktől minden bántalmat el kell túrni, míg viszont a legcsekélyebb sérelemért is, ha a karaván busás elégtételt nem ad, megrohanják és kizsákmányolják. Hírök ilyen, tulajdonképen pedig gyávák, és csak a velök szemben gyönge wanyamweszi és arab karavánokkal követelők. Sok panasz van rájok vámszedésökért, pedig ezt igazságos alapon szedik, mert ha a sülevényes terek vízmedenczéit, kútait nem gondoznák, úgy a száraz évszakban Ugogón át nem lehetne jutni, a mint egy arab karavánnak esete mútatja, mely pár évvel ezelőtt állig fölfegyverkezve elhatárzotta fizetés nélkül vonúlni át. Az uagogók nem is állottak ellen, de betemették az egész út összes vízmedenczéit, fölégették kunyhóikat s czók-mókostúl a dsunglákba vonultak. A karaván csak erre nem készült el s oda veszett 6-700 embere.

Ugogó úgy 100 angol mérföld területű számos kisebb kerületekre osztott állam. Most mint barna, kiégett föld terült el előttük, egyes esetlen baobab fákon s cserjéken kívül egyéb zöldet nem látott szemök. Egészen más az esős évszak alatt,