Oldalképek
PDF

veget a kommentárral együtt, miközben a kommentárnak a szöveg után való következését e szavakkal tudatja: „kála almuszannif rahimahu "llahu ta 'ála („– így szól a szerző, Isten irgalmazzon neki") vagy kála al-muhassi („így szól a glossator"). Az előadás egyhangúságát csak nagy-néha szakítja meg egy-egy tanuló félénk közbeszólása, kínek a magyarázat nem volt elég világos, vagy a seikh kérdése: „fahimta?" „Megértetted?" mire az illető így szokott felelni: El-hamdu lilláhi fahimtn „Hál' Isten, megértettem !" Az „akadémiai negyed" a mecsetelőadások rendszerében ismeretlen; e helyett aztán egy collégium másfél, sőt két óráig is eltart, mely idő alatt egy-egy jelentékeny szakasz fejeztetik be. Az előadás végét mindig valami jámbor mondás képezi; pl.: „Eddig ... Alláh adjon belátást nekünk!" vagy valami hasonló, az illető seikh egyéni szokása szerint. Erre fölemelkednek a tanulók helyeikről s egyenként közelednek a seikhhez, a köteles kézcsókkal búcsúzván el tőle. Ezután fűzeteiket az európai diákokéihoz hasonló bőrtáskába teszik s vagy magában a teremben, vagy az előudvarban hangos s a többi seikhet előadásaikban háborgató társalgásban keresnek űdülést, vagy rivákjaikba térvén vissza, ott „ismételnek", vagy készűlnek, vagy épen kenyérrészletöket fogyasztják el. Az elébb fűzetekről szólottunk. Korántsem értetendők itt olyan fűzetek, mint a milyenek az európai tanulóknál vannak használatban az előadások alatti „jegyzések" czéljából. Mert az előadások természeténél fogva a jegyzésnek itt helye sem lehet, mióta az előadó fejéből merített eredeti előadások, melyeket „dictatumok" (amáli)-nak neveztek, megszűntek, tehát évszázadok óta. A keleti kézirat úgynevezett kurrászákból áll, vagyis tíz-tíz lapból, mely fűzetté van egyesítve. A tanuló sohasem hozza az egész könyvet az előadásra – mindig csak az illető fűzetet. Mióta a buláki nyomdában, vagy más magánsajtókban a muhammedán irodalom legfontosabb munkáit nyomtatás útján sokszorosítják, a költséges kéziratok használatát a nyomtatott példányok használata váltotta fel, mely utóbbiakból azonban szintén csak az illető ívet hozza magával a tanuló. Mindazáltal oly tanuló, kinek anyagi viszonyai megengedik, szívesebben használ még most is írott példányt s a tanárok kezében az előadások alatt szintén csak kéziratú fűzetek láthatók. Nem rítkaság, hogy egyik másik diák könyvtáskája a mecsetben elvész, s ez által kis könyvtárában több kevesebb mű – a szerint mint egyikből másikból az elvesztett táska egy-két vagy több fűzetet tartalmazott – megcsonkúl. Ily esetekben a vígasztalhatatlan diák elvesztett kincseit hirdetések által keresi, melyeket a felügyelők engedelmével a mecsetterem oszlopaira, az udvar néhány szögletébe s egyik-másik rivakajtóra is illeszt. Álljon itt próbaképen a következő oszlopi hirdetés, mely a mecsetben való foglalkozásom alatt egy hétig vonzotta magára a figyelmet: „O mugávirin (tulajdonképen „szomszédok"; ez a tanulók hívatalos czíme) ó keresői a tudománynak! Jaj a szegény szolgának, ki veszteséget szenvedett. Elveszett tőlem egy tok, melyben két kurrásza volt Tahtávi commentárjából a Durr al muchtárról (egy hanefita szövegmű), egy Kurrásza Bägür commentárjából a Gauharáról (theologiai alapkönyv) s több lap az Alfijjából Ibn-Málik commentárjával együtt

[ocr errors]

nak, a mint ezt a vallás követeli. Azonkívül kap tőlem egy „douceurt" is (szó szerinti fordítása az arab halavának = édesség) mihelyt a tok kezeimben lesz." Az előadás, melyen ép az előbb jelen voltunk, az nap a második volt. Reggel a reggeli ima (alszubh) után a kórán- és hagyománytan nyitja meg az előadások sorozatát. Kevés pihenés után következik a kánonjog (fikh) előadása, mely közben körútunkat tettük volt. A most következő szünet alatta mecset udvarán és folyosóin időző ifjakat élénk társalgás közt látjuk űlő, álló, vagy föl s alá járkáló csoportokban. Idegen elemek is láthatók a mecsetben. Szabil-es emberek (ivóvizet kínálók), kiket ivóedényeik csörtetése jellemez, gondoskodnak arról, hogy a diákok, kik tudományszomjukat épen az előbb elégítették ki, anyagi szomjúságukat is olthassák. Más ételneműeket is hoznak a mecsetbe, hogy ott a rivákok lakói által elfogyasztassanak. Elfátyolozott nők megjelenése, kik itt fiaikat vagy rokonaikat keresik föl, az egyik- és másik fölolvasás közti időközben nem tartozik a ritkaságok közé. Egyszer aztán megszólal a minaretről a muezzin érczhangja, mely a muzulmánt déli imára (al zuhr) híjja. Kiki az előudvarba siet a medenczékhez, a köteles szertartásos mosakodást (wadú) végezendő, melynek szabályai a kánoni törvényben egész könyvet foglalnak el, s mely még a legifjabb muhammedánok által is oly művészi ügyességgel teljesíttetik, mintha az valami organikus cselekménynél egyéb nem is volna. – Erre aztán

Budapesti Szemle. Huszadik kötet. 1879. 21

kisebb és nagyobb csoportok képződnek egy-egy imám (előimádkozó) körűl s arczczal a mecset déli fala felé fordulván, hol a kiblä (tájékozási fülke Mekka irányában) s attól jobbra a szószék van elhelyezve, – a déli imát mondják el. Ez ima után a mecset ismét közönséges képet ölt. Az egyik tanuló rivákjába vonúl vissza, mások ismét siestájukat is a teremben tartják, mely nem csak ima- és tanhelyiségűl használtatik, hanem a tudomány ifjainál a kaszinót is helyettesíti. Délután fél három vagy három óra felé ismét halljuk a muezzin délutáni imára (al-'aszr) hívó szavát, melynek, mint a kötelezett muhammedán imáknál általában, csakhamar vége van. Ezután újból ugyanazon kép tárul elénk, melyet délelőtt szemléltünk. Ismét megtelik a mecset ama tompa zúgással, mely a sok tuczatnyi tanár egyidejű előadásából származik s ismét látjuk a félköröket az oszlop előtt szőrös szőnyegén (seggáde) űlő seikh körül megalakúlni. De Asmüni seikh és többi kollegája nem a jogtörvényi casuistika fejtegetésébe van most mélyedve. A déli ima után tartott előadások tárgyait képezik a tulajdonképeni theologia segédtudományai, az arab nyelvészek nem kevésbbé furfangos elméletei, vagy az ékesen szólás tana ('ilm al-ma'äniv'albaján), melyek annyiban tekintetnek a theologia segédtudományainak, a mennyiben az előbbi a szent vallási iratoknak nyelvtudományi szempontból való megértését közvetíti, az utóbbi pedig a szent könyvnek emberi művészet által túl nem szárnyalható ékesszólásához adja meg az elméleti mértéket. Az esti ima (al-magrib) előtt tartott előadás berekeszti a köteles napi munkák sorozatát. Az ötödik és utolsó kötelező imát, az éjjelit (al-'isha) a tanulók szobáikban végezik, amennyiben nem maga a mecset képezi éjjeli tartózkodásuk helyét, mert sokan még az éjet is itt töltik, imádkozva, vagy magánszorgalomból tanúlva. Sőt némelyek számára a mecset alvóhelyiségűl is szolgál. E szokás nemcsak a mi jobb érzéseinkkel ellenkezik, hanem már évszázadokkal ezelőtt erélyes intézkedésekre ösztönözte a muhammedán hatóságokat is ez illetlenség ellen. A XV. század első felében a hatóság rendeletéből a mugáwirint a mecsetből és a rivákokból kitiltották s ingóságaikkal együtt kímélet nélkül az utczára helyezték, az összefutott csőcselék megrohanta őket és mindenükből kifosztotta ama visszaélések miatt, melyeket kereskédők, tanulók és katonákból álló vegyes társaság a mecsetben való éjjelezések folytán

[ocr errors]

elkövetett azon ürügy alatt, hogy az éjjel folytatott ájtatos gyakorlatok (zikr) folytán különös áldásban kívánnak Alláhtól részesűlni. Föbbnyire a Ramadán hó éjjelein volt alkalom a mecsetben maradást éjjelre is kiterjeszteni. Azóta ismét megengedte a hatóság az ájtatosoknak, hogy az éjjelt a mecsetben tölthessék. Kihágás azonban elő nem fordúl.

Így megy ez mindennap. Szűnidőt csak péntekenkint engednek, mely napon az ünnepélyes déli ima, melyet sok ezren egy imám vezetése alatt végeznek, továbbá a szónoklat is, melyet mindenkinek meg kell hallgatnia, a mecsetnek kiváló fontosságot kölcsönöz. Néhány seikh, p. o. Asmuni, csütörtökön sem tart előadást, mert e napot bőjt között szokták tölteni. A legtöbben csak a délutáni előadást nem tartják meg.

Ilyen a muhammedán diákság külső élete az iszlám legjelesebb főtanodájában.

[ocr errors]

CAMERON AFRIKAI ÚTAZÁSA. :)

Évezredek óta vonja magára kiválóan Afrika az emberiség figyelmét. Nechótól napjainkig indúlnak expeditiók és egyes bátrak, világot vetni az ellentétek eme világára, hol víztelen sivatagok óriási vízrendszerekkel, kietlen síkok a tropicus égalj minden bujasága- és pompájával váltakoznak, s rég letűnt cultura ölelkezik a jelen félvad állapotokkal. A tagozatlanságból folyó merev elzárkózás, melyben túltesz a világrészek mindegyikén, természet és emberemelte akadályok meghiusítottak minden kísérletet. „Nílust forrásánál keresni" annyit jelentett a rómaiaknál: lehetetlen.

Kalandvágy, kereskedelmi tekintetek, hittérítői buzgalom s tudományszomj azonban e nehézségek daczára is újabb és újabb vállalatokra serkenté az embereket. A fölfedezések egyre tartottak s különösen nagy mérvet öltöttek a XIV. és XV. században, midőn Diaz Bertalan és Vasco de Gama megmutaták az Indiákba vezető útat s ezzel Afrika valódi alakja is földeríttetett. A portugallok megfészkelék magokat a déli ket partvidéken, de a belső részekről tudomást a világ nem igen nyerhetett, vagy mert magok nem igen törődtek vele sokat, vagy pedig, mert nem látták czélszerűnek dobra ütni azt, mit róla tudtak.

Ez állapot közel egész napjainkig tartott. Míg a múlt század vége fölötte sokat foglalkozott a Nílus forrásai földerí

*) Across Africa. By. V. L. Cameron. vol. I. II. Leipzig. Tauchnitz 1877. (Quer durch Afrika. Von L. Cameron. Autorisirte deutsche Ausgabe. In zwei Theilen. Mit 156 Abbildungen in Holzschnitt, vier Fascimiletafeln und einer lithographirten Karte. Leipzig: F. A. Brockhaus. 1877.)

« ElőzőTovább »