Oldalképek
PDF
ePub

kisebb és nagyobb csoportok képződnek egy-egy imâm (előimádkozó) körül s arczczal a mecset déli fala felé fordulván, hol a kibla (tájékozási fülke Mekka irányában) s attól jobbra a szószék van elhelyezve, - a déli imát mondják el. Ez ima után a mecset ismét közönséges képet ölt. Az egyik tanuló rivâkjába vonúl vissza, mások ismét siestájukat is a teremben tartják, mely nem csak ima- és tanhelyiségül használtatik, hanem a tudomány ifjainál a kaszinót is helyettesíti. Délután fél három vagy három óra felé ismét halljuk a muezzin délutáni imára (al-'aszr) hívó szavát, melynek, mint a kötelezett muhammedán imáknál általában, csakhamar vége van. Ezután újból ugyanazon kép tárul elénk, melyet délelőtt szemléltünk. Ismét megtelik a mecset ama tompa zúgással, mely a sok tuczatnyi tanár egyidejű előadásából származik s ismét látjuk a félköröket az oszlop előtt szőrös szőnyegén (seggade) ülő seikh körül megalakúlni. De Asmûnî seikh és többi kollegája nem a jogtörvényi casuistika fejtegetésébe van most mélyedve. A déli ima után tartott előadások tárgyait képezik a tulajdonképeni theologia segédtudományai, az arab nyelvészek nem kevésbbé furfangos elméletei, vagy az ékesen szólás tana ('ilm al-ma'ânîv'albajân), melyek annyiban tekintetnek a theologia segédtudományainak, a mennyiben az előbbi a szent vallási iratoknak nyelvtudományi szempontból való megértését közvetíti, az utóbbi pedig a szent könyvnek emberi művészet által túl nem szárnyalható ékesszólásához adja meg az elméleti mértéket. Az esti ima (al-magrib) előtt tartott előadás berekeszti a köteles napi munkák sorozatát. Az ötödik és utolsó kötelező imát, az éjjelit (al-'isha) a tanulók szobáikban végezik, a mennyiben nem maga a mecset képezi éjjeli tartózkodásuk helyét, mert sokan még az éjet is itt töltik, imádkozva, vagy magánszorgalomból tanúlva. Sőt némelyek számára a mecset alvóhelyiségül is szolgál. E szokás nemcsak a mi jobb érzéseinkkel ellenkezik, hanem már évszázadokkal ezelőtt erélyes intézkedésekre ösztönözte a muhammedán hatóságokat is ez illetlenség ellen. A XV. század első felében a hatóság rendeletéből a mugawirint a mecsetből és a rîvákokból kítiltották s ingóságaikkal együtt kímélet nélkül az utczára helyezték, az összefutott csőcselék megrohanta őket és mindenükből kifosztotta ama visszaélések miatt, melyeket kereskédők, tanulók és katonákból álló vegyes társaság a mecsetben való éjjelezések folytán

elkövetett azon ürügy alatt, hogy az éjjel folytatott ájtatos gyakorlatok (zikr) folytán különös áldásban kívánnak Allâhtól részesülni. Föbbnyire a Ramadân hó éjjelein volt alkalom a mecsetben maradást éjjelre is kiterjeszteni. Azóta ismét megengedte a hatóság az ájtatosoknak, hogy az éjjelt a mecsetben tölthessék. Kihágás azonban elő nem fordúl.

Így megy ez mindennap. Szűnidőt csak péntekenkint engednek, mely napon az ünnepélyes déli ima, melyet sok ezren egy imâm vezetése alatt végeznek, továbbá a szónoklat is, melyet mindenkinek meg kell hallgatnia, a mecsetnek kiváló fontosságot kölcsönöz. Néhány seikh, p. o. Asmunî, csütörtökön sem tart előadást, mert e napot böjt között szokták tölteni. A legtöbben csak a délutáni előadást nem tartják meg. Ilyen a muhammedán diákság külső élete az iszlám legjelesebb főtanodájában.

GOLDZIHER IGNÁCZ.

CAMERON AFRIKAI ÚTAZÁSA. *)

Évezredek óta vonja magára kiválóan Afrika az emberiség figyelmét. Nechótól napjainkig indúlnak expeditiók és egyes bátrak, világot vetni az ellentétek eme világára, hol víztelen sivatagok óriási vízrendszerekkel, kietlen síkok a tropicus égalj minden bujasága- és pompájával váltakoznak, s rég letúnt cultura ölelkezik a jelen félvad állapotokkal. A tagozatlanságból folyó merev elzárkózás, melyben túltesz a világrészek mindegyikén, természet és emberemelte akadályok meghiusítottak minden kísérletet.,,Nílust forrásánál keresni" annyit jelentett a rómaiaknál: lehetetlen.

Kalandvágy, kereskedelmi tekintetek, hittérítői buzgalom s tudományszomj azonban e nehézségek daczára is újabb és újabb vállalatokra serkenté az embereket. A fölfedezések egyre tartottak különösen nagy mérvet öltöttek a XIV. és XV. században, midőn Diaz Bertalan és Vasco de Gama megmutaták az Indiákba vezető útat s ezzel Afrika valódi alakja is földeríttetett. A portugallok megfészkelék magokat a déli két partvidéken, de a belső részekről tudomást a világ nem igen nyerhetett, vagy mert magok nem igen törödtek vele sokat, vagy pedig, mert nem látták czélszerűnek dobra ütni azt, mit róla tudtak.

Ez állapot közel egész napjainkig tartott. Míg a múlt század vége fölötte sokat foglalkozott a Nilus forrásai földeri

*) Across Africa. By. V. L. Cameron. vol. I. II. Leipzig. Tauchnitz 1877. (Quer durch Afrika. Von L. Cameron. Autorisirte deutsche Ausgabe. In zwei Theilen. Mit 156 Abbildungen in Holzschnitt, vier Fascimiletafeln und einer lithographirten Karte. Leipzig: F. A. Brockhaus. 1877.)

tésével; míg a Zahara kikutatásában egymásután látjuk feltünni a legfényesebb neveket: addig Afrikának aequatori s déli részén egyes parti útazásokon kívül egyebek nem történtek s a belső egész Livingstoneig terra incognita maradt.

Azon eredmények, melyeket Livingstone harmincz évi fáradhatatlan kutatása fölmutatott, egyszersmind ama nehézségek, melyeket e kitünő férfiú sem tudott leküzdeni s melyek öt műve befejezése előtt sírba vitték, osztatlanúl e földrész felé fordíták a művelt világ figyelmét s indítottak másokat arra, hogy Afrikae nagy emberének művét befejezzék s az éjszakon és délen tett különálló útazásokat összekössék, egy szerves egészszé alakítsák.

A tudomány e magasabb érdekein kívül azonban belejátszanak ide más tekintetek is, s ezek közt ha tán nem is első sorban, de legsürgetőbben a rabszolgaság s a benszülöttek sorsának kérdése.

Ismeretes dolog, hogy mióta Nuno Tristão a XV. század közepén az első rabszolga-szállítmánynyal Lissabonba megérkezett, e gyalázatos üzelem óriási mérveket öltött és hurczolta idegen világrészekbe a teremtések e legnyomorúltabbjait. A humanismus végre megszüntette ugyan az elhurczoltatást, visszaadta az elhurczoltakat önmagoknak s eltiltott minden ily embertelenséget, s mindennek daczára a rabszolgaság egyre tart, a benszülöttek állapota nem javul, sőt rosszabbra fordul.

Ez eredménytelenség meggyőzte az embereket, hogy itt többet kell tenni. Nem elég megszüntetni a kivitelt; nem elég, ha e czélból Anglia hajói ott czirkálnak a tengereken, hanem a gyökerére kell hatni a dolognak, mire egyedül csak BelAfrika társadalmi-természeti viszonyainak kutatása vezethet. Ez volt a második indok, mely Angliával megragadtatta a kezdeményezés zászlaját, s mely Livingstonet az önfeláldozásig lelkesíté.

Szerepet játszanak e mellett kereskedelmi tekintetek is. Livingstone, Magyar, Pogge, Monteiro s más dél-afrikai útazók fölfedezéseiből kitűnik, hogy eme részek meg vannak áldva mindennel, mi csak az emberi élet kényelmére szükséges. Állat-, növény-világa vetekedik Indiákkal, ásványvilága közel jár hozzá; egy óriási bánya, mely kiaknázatlanúl hever, melynek kincseit a benszülöttek nem értékesíthetik s mely

úgy azokra, mint a világ egyéb lakosaira haszontalanúl áll. Nem lehetne-e ezt is a kereskedelembe vonni? nem útat, módot nyújtani-e erre a bennszülötteknek s azokat a cultura áldásaival megismertetni, melynek eddig csak átkát érezék? nem egymás fölöslegével egymás szükségleteit födözni-e? Ezek azon kérdések, melyek Angliát jelenben foglalkoztatják s hitünk szerint nem hiába.

E humanisticus érzelmek s tudományszomj, a vágy, hazájának e téren is szolgálni, nem különben útazási kedv sarkalák Cameront is e,,nagy ismeretlen" belsejébe, noha jól ismerte mindazon vészeket, melyekkel ily útazás jár, hisz mint angol tengerésztisztnek, még inkább mint az abissziniai hadjárat egyik részesének, módjában állott azokkal megismerkedni.

Azt is hallotta, hogy zanzibári arab kereskedőnek sikerült volna a keleti partokról a szárazföldön át a nyugatiakra jutni. Ez előtte, mint angol tiszt előtt sem lehetett kivihetetlen, s nem kevéssé ösztönzé őt, hogy szolgálatát a londoni ,,Földrajzi Társaság"-nak fölajánlja, mely épen ez időben bajmolodott egy expeditiónak fölszerelésével a nagy Livingstone fölkeresésére; miután híre járt Stanley hasonczélú expeditiója tönkrejutásának, még mielőtt Livingstonéval találkozhatott

volna.

Sok nehézség, halogatás, mellőzés után végre czélhoz jutott s mint egy újabban fölszerelendő expeditio parancsnoka hagyta el Dillon orvos barátjával Angliát 1872. november 30-án. Adenben hozájuk csatlakozott Murphy hadnagy az indiai seregben, és utóbb Moffat, Livingstone egyik derék rokona, ki, mihelyt hírt vett az expeditio indulásáról, nyomban eladta nataliai egyetlen birtokát, csakhogy részt vehessen benne.

Cameron ezen útazását tárgyalja az előttünk fekvő két kötet. Egyszerű, keresetlen stilje, élénk leírása, melyet még sikerült képek is támogatnak, igen elősegítve a felfogást: vonzóvá teszik e művet. Úgy tetszik, mintha magunk útaznánk amaz ismeretlen vidékeken persze, kissé nagyobb kényelemmel, mint ezt útazónk tette. Midőn e munka a múlt év elején megjelent, mindenki ismerte már az előre küldött levelekböl annak főbb mozzanatait, sikerét és sikertelenségét a főczélra, melyet az ég egy más szerencsésebbnek tartott fönn mégis

« ElőzőTovább »