Oldalképek
PDF
ePub

A szellemi szervezet csaknem végtelen területi terjeszkedésre képes, míg a világinak sokkal szűkebb korlátok vannak szabva, melyeken tűrhetetlen és állandósíthatatlan zsarnokság nélkül túl nem terjeszkedhetik. A pápai hatalom képezhette a középkorban az európai népek legfőbb rendes kötelékét, mióta a római uralom többé össze nem tarthatta azokat. E részben a katholikus befolyás, de Maistre megjegyzése szerint, nem csupán a fölmutatható hasznosnak alapján ítélendő meg, hanem a rossznak alapján is, melyet titkon meggátolt. De ha egyrészt kiterjeszkedhetett a katholikus szervezet, főleg az új világ gyarmatosítása után akkora területre, minőnek egy világi hatalom alatti egyesítése elképzelhetetlen, másrészt a polgárisúlt világnak mégis csak csekélyebb részét bírta assimilálni, míg a másikon a bizanczi és mohammedán egyistenüség osztozkodtak. Hogy föladatát e részt hiányosan teljesítette, ez a theologiai hitek önkényes, valóságot nélkülöző jellegének következménye, melyek fáradságos mesterfogások útján veszélyes és csak korlátolt ideig fönntartható értelmi Összenyomást (compression) eszközölnek bár, de még sem képesek nagyon számos és nagyon távoli népségek közt elegendő szellemi egyöntetűséget létesíteni, mi egy teljesen positiv philosophiának marad fönntartva.

A keresztyénség nem azon szervezeti formáiban, melyekkel léte első századaiban bírt és mely állapotot a protestánsok és deisták úgy szeretik föltüntetni mint a romlatlant és egyedül jogosultat, míg Comte ezt embrionálisnak nevezi, hanem a középkori kifejlett katholikus egyházi szervezet volt egyedül képesítve épen úgy a jelzett politikai, mint a még jelzendő erkölcsi hívatás teljesítésére. A tisztán érdemen, erkölcsin úgy, mint értelmin, alapuló papi hierarchia, melynek legfelső fokai is elérhetők voltak bármely osztályú hívatott egyénnek, a felsőbbek által az alsók irányában gyakorolt választás útján (mely neme a választásnak, a szellemi hatóságot illetőleg az egyedül helyes), ezen hierarchia fölébe helyezi e szervezetet minden egykorú intézményeknek, melyekben a születést, döntő befolyásában, csupán a vagyon és a katonai tehetségek korlátozták. Hasonlón fontos elemét az egyházi szervezetnek képezték a szerzetek, mint a keresztyénségi fogalmaknak, úgy a tantételieknek, mint a gyakorlatiaknak bölcsői és mint nemzetközi szervezetű intézmények, melyek szerencsésen el

lene hatottak az egyházi hatóság általános jellegének megőrzésében a nemzetiségi szellem természetes befolyásának, mely annak hiányában minden ország papságát áthatotta s ekként az összes katholikus szervezetet nemzetközi politikai föladata teljesítésére képtelenné tette volna. A szervezet hathatósságának egyik fő feltétele volt a papság nevelése is. Ez színvonalán állott az akkori legelőhaladtabb (még tisztán metaphysikai) philosophiának és a római uralomhoz, úgy mint a görög philosophiához s a judaismus által a régi theokratiákhoz is csatlakozó, katholikus egyházi történelemben oly általános szempontokra emelte föl a papságot, melyek politikai látkör tekintetében nagy felsőbbséget kölcsönöztek neki a tudatlan és legföljebb is csak helyi érdekeket és családi történetet ismerő aristokratiával szemben.

Végre kiváló jellemvonása a politikai philosophiának, a természetfölötti íhletség, a felsőbb sugalmaztatás szűk korlátok közé való szorítása. Ennek a polytheismus, a sugalmazás forrásainak sokasága által, minden ajtót föltárt volt s a zsidó monotheismus is veszélyes kiterjedést engedett neki, ahhoz hasonlítva, melylyel a katholicismus, mint egy fejlettebb értelmi állapot méltó közege alatt bírt. Kivételesnek tüntetvén föl azt, mind fontosabb és ritkább esetekre és kevesebb egyénre korlátolta annak jogát s az eseteket szigorúnál szigorúbb valódisági vizsgálat alá vonta. Így azon mértékre szorította annak rendes használatát, melyet a rendszer, mint theologiai doctrinákon alapuló, nem nélkülözhetett, midőn az isteni közlések kizárólagosságával a legfőbb egyházi tekintély ruháztatott föl. Ez alapon Comte nagy értelmi és társadalmi haladást lát a pápai csalhatatlanságban, melynek hiányában, a theologiai tanok valótlan jellegénél fogva, kimeríthetetlen véleménykülönbségek vég nélkül zavarták volna a társadalom békéjét, mint a protestantismus ténye bizonyítja. Egyébiránt a sugalmazás eseteinek és hatályának leszállításában igazolását jelzi azon elébb kifejtett tételnek, hogy a monotheismusra való átmenettel a vallási szellem gyöngülése érezhető, szaporodván azon tény által a kérdések száma, melyek eldöntése az emberi észre bízatik.

A katholicizmusnak egyéb sajátságai közt, melyek társadalmi föladatának teljesítésében nélkülözhetetlenek voltak, megérinti a latinnak, mint egyházi nyelvnek használatát, mely

Budapesti Szemle. Huszadik kötet. 1879.

3

a katholikus szervezeten belül a közlekedést és annak központosítását megkönnyítette. Kiváló fontosságot tulajdonít a papi coelibatusnak és a pápa világi hatalmának. Első nélkül a papság nem tölthette volna be az őt a rendszerben megillető szerepet, mert a functiók örökösségére a középkorban még erős volt az irányzat, s a hatalmas példák ellenállhatatlan utánzásra indították volna a papságot is, mi a feudális világi hatalommal egyenlősítette volna ezt, megszüntetvén a politikai hatalom kettősségét. A méltóságok és tisztségek örökösítésére való hajlamnak ekként erős korlát emeltetett s a kasztrendszer lerontására az első lépés megtörtént. A tisztán theokratikus rendszer visszatérése lehetetlenné lett az által, hogy az egyházi méltóságok egyenlön hozzá járulhatók maradtak minden osztálybeliek számára.

A pápának egy önálló világi fejedelemség, mint székhely múlhatatlanúl szükséges volt, azon függetlenség föntartására, mely nélkül nemzetközi tekintélye fönn nem állhatott.

A köznevelés képezvén a szellemi hatóság legfontosabb tisztjét és minden egyéb műveleteinek alapját, ennek szempontjából tüzetesebben foglalkozik a katholikus rendszer hatásával. Szerinte a philosophok, még a katholikus philosophok sem eléggé méltányolták azon roppant fontosságú és szerencsés újítást, mely szerint a katholicismus egy általános rendszerét az értelmi és főleg az erkölcsi nevelésnek alapította meg, melyet különbség nélkül kiterjesztett az európai lakosság minden osztályára, meg a jobbágyira is. Az ó-korhoz képest, mely nemcsak a rabszolgák roppant tömegének, hanem a polgárok nagy többségének sem adott más nevelést, mint katonait s azt, a mit a szépművészetek kifejlése s a nyilvános ünnepélyek által közvetített, az ó-korhoz képest nagy haladás létesült midön minden hívő köteleztetett elfogadni és a mennyire lehet osztozni is azon vallási taní tásban, mely az egyént már legzsengébb korában ragadván meg és előkészítvén azt társadalmi hivatására, azután egész életén át állhatatosan követi, folytonosan visszaterelvén azt az alapelvek méltánylására. A kornak szellemi színvonalát tartva szem előtt, a közönséges katekizmusok, még értelmi tekintetben is úgy tünnek föl, mint a valódi igényeknek megfelelők, mert tartalmazták a mit az egyistenűség állapotára eljutott theologiai philosophia legtökélyesebbet nyújt

hatott, a nélkül hogy saját értelmi rendszeréhez hűtlenné váljék.

A nevelésnek kiegészítő és különösen hatályos részeűl tekinti a gyónás intézményét. Az előfordúlt visszaéléseket a theologiai philosophia körvonalozatlan és absolut természetére vezeti vissza, bár nem teszi hozzá, hogy a positiv philosophia van hívatva ez intézményt is teljes tisztaságában és hatályosságában érvényesíteni.

A szellemi hatóság alapföltételeit képző ezen intézmények mellett, a katholikus dogmákat is nélkülözhetetleneknek tekinti a complikált rendszer politikai hatályosságának szempontjából, melynek bámulatos, de mulandó egysége számos heterogén befolyás fáradságos erőfeszítéssel létrehozott összevágásának eredménye volt, úgy hogy azok csak egyikének lerontása is teljes, habár fokozatos bomlasztására irányúlt az egésznek.

A legszorosabban vett monotheismus, a minőt a deisták álmodnak, alkalmazásában meddő és gyakorlatiatlan volna. Ezt szem előtt tartva, be kell ismerni, hogy a mennyi a polytheismusból átvétetett, a legkevesebb volt, mit a theologiai szellem értelmiségi és társadalmi elkerülhetetlen szüksegei megkövetelnek.

-

A theologiai fogalmak jellegénel fogva a katholicismusnak hogy a társadalmi hívatása betöltéséhez szükséges egységet megalapítsa és megőrizze lehetőleg korlátoznia kellett az egyéni szellem szabad kezdeményezését, mint a vallásos szellemmel ellenkezőt. Ezt tette, midőn a legföltétlenebb hitet keresztyéni kötelességgé s az idvezülés mellőzhetetlen föltételévé emelte. Semmi egyéb nem gátolhatta a theologiai hiedelmek önkénytes eltéréseit. E sajnos és mégis nélkülözhetetlen parancsszabály - mely szükségkép minden bár akaratlanúl is más nézetüek elkárhozását involválja, erkölcsi tekintetben jobban mint bármi más megerősíti a vallási doctrináknak tisztán ideiglenes hivatását, melyek ezzel odáig jutottak, hogy a felebaráti szeretet elvét legyőzhetetlen gyűlölet indokává fordították ki. Az emberi nem eredeti elkárhozásának dogmája, (mely erkölcsileg még visszataszítóbb) mint az emberi nyomorúság theologiai magyarázata és különösen mint az általános megváltás szükségének indokolása, mely utóbbin a katholikus hit egész oekonomiája alapult,

szintén szükséges eleme volt a rendszernek. A vallás-alapító isteni természetében, mely az isteni szoros egységet fölbontotta, Comte a szellemi hatóság függetlenségének biztosítékát látja és ebben megerősíti azon tapasztalat, hogy a királyok többnyire titkos előszeretettel viseltettek az Arius eretneksége iránt. A,,tényleges jelenlét" dogmája minden legcsekélyebb papnak megadván a naponkénti csodás consacratió képességét, szintén az egyház fölemelésére szolgált a világi hatalom képviselőivel szemben. Egyszerűbb fogalmak, kevésbbé különleges isteni tisztelet és csupán az igazhitűség föltétele mellett, a papi közvetités nélkülözhetőbbnek tünt volna föl, a teljes fönhatóságra törekvő világi főnökök előtt.

Áttérvén ezután a megfelelő világi szervezet philosophiai vizsgálatára, első helyen kiemeli, hogy mind a kik a középkori hűbér-rendszert méltányolni igyekeztek, rajta hagyták eredetén a véletlen jellegét, túlzott befolyást tulajdonítván a germán invasiónak, mi által a társadalmi fejlődés folytonossága egyik legfontosabb pontján megszakíttatik. Szerinte azon rendszernek a népvándorlás esélyétől függetlenül is létre kellett jönnie, a római rendszernek a katholikus befolyás általi módosíttatása alapján, mely utóbbinak fokozatos kifejlődése a megelőző magyarázatok szerint indokolva lévén, történetesnek nem fog tekintetni.

A jelzett átalakulásnak, mint a megelőző eseményekből szükségkép folyónak magyarázata, lehetséges volna már az alapon is, hogy a barbárok beözönlése kivetkeztetendő véletlen színéből, melyet az uralkodó hibás fogalmakban visel és jogosan tekinthető úgy, mint a római uralom végső kiterjesztésének eredménye. A Róma által hívatásszerűn végrehajtott egyesítésnek természetes határai egy felől a keleti theokratiák, mint bekeblezésre nem alkalmasok, másfelől, nyugoton és éjszakon a vadász és pásztornépek, melyek nem lévén még megtelepülve, nem is voltak meghódíthatók. Elérvén tehát a birodalom lehető kiterjedését, visszahatásnak kellett beállnia. Az állandó meg nem települt lakosságok vereségek által hátra nyomatnak, de a vadonból, mely menedékök, annál hevesebben nyomúlnak később vissza kiindulási pontjokra, minél meszszebb üzettek volt. Ezen mechanismus szerint, mint Montesquieu megmagyarázta, az invásiók szükséges következményei voltak a rómaiak területi terjeszkedésének. A visszanyomatás,

« ElőzőTovább »