börből készítik, minőbe a könyvek kötve vannak. Igen csábító volna ugyan itt maradni, hogy egy értékes buláki nyomtatvány iránt alkuba bocsátkozzunk Haszan barátunkkal, a könyvkereskedővel, vagy mekkai szomszédjával, ki nekünk minden könyvet, kivéve a koránt, vagy valami hagyományművet, vagy Omar ibn al Fârid divánját, — mérsékelt vételár mellett átengedni kész, s a kimaradhatatlan, a keleti kereskedelem kánonjához tartozó alkudozgatás által igen hosszúra nyújtott vételművelet tartama alatt pár tuczatszor és pedig meglehetős tolakodással kérdezősködik drága egészségünk felől s azonkívül a hangulat emelése czéljából egy pár csésze kávéval és nargíléhval is kedveskedik nekünk. Európai könyvbarátok itt oly dolgokat vehetnének észre, melyek valamely európai antiquarium, vagy könyvraktárban tapasztaltakkal Összehasonlítva, vajmi furcsáknak tetszenének. Mi azonban ma nem akarunk, könyveket vásárolni, s egyszerű üdvözléssel lovagolunk el könyvkereskedő barátaink mellett, hogy néhány pillanat múlva a mecset tarka téglájú délkeleti homlokzata előtt állapodjunk meg. Miután állatunkat a bennünket kísérő hajcsárgyerek gondviselésére bíztuk, szemünkbe ötlik a bejáratnak impozáns és erkölcsi komolyságra intő felírata: „A tettek a szándék szerint itéltetnek meg s minden ember szándéka szerint jutalmaztatik" (Al-a-mál bi'n — nijjàti va — likulli mar' in mà navá). Itt levetjük saruinkat, hogy azokat vagy a kapus őrízetére bízva, az általa nyújtott szalmapapúcscsal cseréljük fel, vagy hogy azokat kényelmetlen módon a nemsokára megkezdődő körszemle egész tartama alatt kezünkben hordozzuk. A borbélyok (al-muzajjinîn) kapúján belépve, egy folyosón keresztül, melyben a fejborotválás keleti módját közelről szemlélhetjük, csakhamar a mecsetnek nagy, márványnyal bélelt szép előudvarába jutunk, hol az imák előtti szertartásos mosakodásra szánt medenczék előtt egy pár suhanczot látunk guggolni, kik felső testöknek ingaszerű ide s tova lóbálása közben bádog tábláikról a muhammedán tudomány első elemeit törekednek elsajátítani. Ezek azonban nem tulajdonképeni tanulói az Al-Azhar mecsetnek. Útunkat a mecset belseje felé folytatván, nemsokára látogatásunk tulajdonképeni czéljánál találjuk magunkat. Sajátságos élet az, melynek most tanuivá leszünk. Az egész nagy terem, melynek terjedelméről azon körülmény enged fogalmat nyernünk, hogy

annak tetőzetét 380 oszlop támasztja s hogy ezekről mintegy 1200 lámpa lóg le, — félköralakú csoportokban ülő emberekkel van megtöltve, kiknek tekintete az egy-egy csoporttal szemben a félkör nyílásánál az oszlophoz támaszkodó seikhre van irányozva, ki tanítványainak az iszlám kánoni jogirodalma sok szövegének vagy kommentárainak egyikét fejtegeti. A seikh előadását a keleti tanulást annyira jellemző éneklő modorban tartja, melyet majdnem épen úgy az európai zsidó talmudistáktól hallhatunk. Ha körültekintünk e nagy teremben, a pénteki isteni tiszteletnél használtatni szokott emelvényen (dikka) kívül még két valamivel alacsonyabb emelvényt veszünk észre, melyek egyikén kollegáiénál sokkal nagyobb számú hallgatóktól környezett tiszteletreméltó ösz ül, — elmélyedve egy hanefita jogi könyv magyarázásába. Ez Asmunî seikh a mecset tanárai közt a legtekintélyesebbek egyike, ki tudományossága és asceta életmódja miatt nagy tiszteletben áll. Az elsőről alapos philologiai műve, mely a bulâki-nyomdából került ki, az utóbbiról pedig nötlen állapota a mu hammedán seikheknél vajmi ritka jelenség eléggé tanúskodik. Míg kartársai előadásaik alatt a padlót födő gyékényen ülnek s csakis az oszlop melletti helyükről ismerhetők föl tanárokúl, (a mecset műnyelvében,,az oszlop elé ülni" annyit tesz, mint nálunk,,tanszéket elfoglalni"), Asmuni seikhnek az emelkedettebb hely előnye jut, mit neki kartársai felsősége elismeréseül szívesen átengednek. A másik emelvény e pillanatban nincs elfoglalva. Ez a mecsét legöregebb seikhjét AlSzakkat illeti meg, kit betegeskedése és előhaladott kora akadályoznak meg abban, hogy helyét az oszlop mellett elfoglalja. A nép, mely keleten gyakran tetszeleg túlzásokban, több mint száz esztendős kort tulajdonít neki. Valóságban Al-Szakka legföljebb nyolcz van éves vagy talán néhány évvel még idősebb. Csak ritkán jelenik meg a mecsetben. Néhány évvel ezelőtt még pénteki szónoklatai alkalmával feltűnést szokott volt kelteni rhetorikájának fényessége által. Előadásait, melyekben különösen korán-exegetikával és hagyománytannal foglalkozik, most lakásán szokta megtartani. Al-Szakkat általánosan Egyiptom legtudósabb muhammedánjának tartják, a ki, mint ezt a nép, mely szeret mecsetügyekkel foglalkozni, beszéli, bizonyára megnyerte volna a mecset-rector, vagy főmufti rangját, ha fiatal korában nem üzte volna a halot

tak mosdatásának mesterségét. Mindenesetre érdekes tünemény az, hogy a muhammedán nép közvéleményében az ó-egyiptomi nézetek maradékait észlelhetjük ez alkalommal (a régi Egyiptom fölfogása szerint is a halottakat mosók

paraschiták - czéhje megvetésnek volt kitéve), de annak oka, hogy Al-Szakkâ a mufti-állomásra nem volt alkalmas, mégis másban keresendő. Már föntebb említettük, hogy a mecset-rector és főmufti méltósága csakis hanefitára ruházható. Al-Szakkâ azonban shafiita s úgy azon körülmény, melyet a nép e tudós seikh mellőztetése okáúl említ, csakis egy reánézve előnyös helyreigazítása azon kicsinyeskedő pedantériának, melynek a nép közvéleményében épen semmi alapja nincs. Körüljártunkban a terem délnyugati oldalán még egy vak seikh Ahmed al Szanhûrî vonja magára figyelmünket. A mecsetben az idős emberek nem tartoznak a ritkaságok közé; gyakran láthatunk öszhajú tanítványokat, kik kora ifjúságuk óta ott ülnek, ha nem is a padon, de a kereveten a félkörben. A vak seikhet azonban a legifjabb hallgatók környezik, többnyire 15-16 éves ifjak, kiknek a seikh a muhammedán törvényből korukhoz nem épen illő fejezeteket magyaráz. Az egyik tanuló fölolvassa a szöveget s az ősz seikh oly kitünő emlékezőtehetséggel bír, hogy a legjelentéktelenebb hibánál is botját, melyet ülő helyzetében sem tesz le kezéből, fenyegetve emeli az illető tanuló felé. Szabad szóval tartott előadás, vagy épen ily előadásoknak folytatólagos sorozata a tudománynak egy terjedelmesebb fejezetéről a muhammedán főiskolában hallatlan valami. Minden előadás nem egyéb egy meghatározott szövegről szóló magyarázó kollégiumnál s a főiskolai előadásoknak e módja a muhammedán keleten rendszerint annyira megy, hogy az olvasásra kijelölt szövegen kívül még egy kommentár s a kommentáron felül sokszor még egy mellékkommentár kerül magyarázatra. Még a muhammedán tudományos élet kedvelői sem tagadhatják, hogy e körök tudományos munkássága már évszázadok óta magán viseli a termékeny geniálitás fokozatos tünedezésének jellegét.,,Standard work".ok nem produkáltatnak; az egész tevékenység a régi irodalom ismétlésében és magyarázásában összpontosúl. A muhammedán tudományosság ez iránya természetesen a mecsetbeli tanítás egész menetének megadja az irányt. A seikh elolvassa s elmagyarázza a szö

veget a kommentárral együtt, miközben a kommentárnak a szöveg után való következését e szavakkal tudatja: „kåla almuszannif rahimahu 'llahu ta 'âla (,,- így szól a szerző, Isten irgalmazzon neki“) vagy kâla al-muhassî (,,így szól a glossator"). Az előadás egyhangúságát csak nagy-néha szakítja meg egy-egy tanuló félénk közbeszólása, kínek a magyarázat nem volt elég világos, vagy a seikh kérdése: „,fahimta ?" ,,Megértetted ?" mire az illető így szokott felelni: El-hamdu lillâhi fahimtn,,Hál' Isten, megértettem !" Az „,akadémiai negyed" a mecsetelőadások rendszerében ismeretlen; e helyett aztán egy collégium másfél, sőt két óráig is eltart, mely idő alatt egy-egy jelentékeny szakasz fejeztetik be. Az előadás végét mindig valami jámbor mondás képezi; pl.: „Eddig . . . Allâh adjon belátást nekünk!" vagy valami hasonló, az illető seikh egyéni szokása szerint. Erre fölemelkednek a tanulók helyeikről s egyenként közelednek a seikhhez, a köteles kézcsókkal búcsúzván el tőle. Ezután füzeteiket az európai diákokéihoz hasonló bőrtáskába teszik s vagy magában a teremben, vagy az előudvarban hangos s a többi seikhet előadásaikban háborgató társalgásban keresnek üdülést, vagy rivâkjaikba térvén vissza, ott,,ismételnek", vagy készülnek, vagy épen kenyérrészletöket fogyasztják el. Az elébb fűzetekről szólottunk. Korántsem értetendők itt olyan füzetek, mint a milyenek az európai tanulóknál vannak használatban az előadások alatti „jegyzések“ czéljából. Mert az előadások természeténél fogva a jegyzésnek itt helye sem lehet, mióta az előadó fejéből merített eredeti előadások, melyeket,,dictatumok" (amâlî)-nak neveztek, megszűntek, tehát évszázadok óta. A keleti kézírat úgynevezett kurrászákból áll, vagyis tíz-tiz lapból, mely füzetté van egyesítve. A tanuló sohasem hozza az egész könyvet az előadásra — mindig csak az illető füzetet. Mióta a bulâki nyomdában, vagy más magánsajtókban a muhammedán irodalom legfontosabb munkáit nyomtatás útján sokszorosítják, a költséges kéziratok használatát a nyomtatott példányok használata váltotta fel, mely utóbbiakból azonban szintén csak az illető ívet hozza magával a tanuló. Mindazáltal oly tanuló, kinek anyagi viszonyai megengedik, szívesebben használ még most is írott példányt s a tanárok kezében az előadások alatt szintén csak kéziratú fűzetek láthatók. Nem rítkaság, hogy egyik másik diák könyvtáskája a mecsetben el

=

vész, s ez által kis könyvtárában több kevesebb mű a szerint mint egyikből másikból az elvesztett táska egy-két vagy több füzetet tartalmazott megcsonkúl. Ily esetekben a vigasztalhatatlan diák elvesztett kincseit hirdetések által keresi, melyeket a felügyelők engedelmével a mecsetterem oszlopaira, az udvar néhány szögletébe s egyik-másik rivákajtóra is illeszt. Álljon itt próbaképen a következő oszlopi hirdetés, mely a mecsetben való foglalkozásom alatt egy hétig vonzotta magára a figyelmet:,,O mugâvirîn (tulajdonképen ,,szomszédok"; ez a tanulók hivatalos czíme) ó keresői a tudománynak! Jaj a szegény szolgának, ki veszteséget szenvedett. Elveszett tőlem egy tok, melyben két kurrâsza volt Tahtavî commentárjából a Durr al muchtárról (egy hanefita szövegmű), egy Kurrásza Bagûr commentárjából a Gauharáról (theologiai alapkönyv) s több lap az Alfijjából Ibn-Mâlik commentárjával együtt (nyelvtani munka). A ki ez íveket megtalálja, adja át a kapúsnak, a mint ezt a vallás követeli. Azonkívül kap tőlem egy,,douceurt" is (szó szerinti fordítása az arab halavanak édesség) mihelyt a tok kezeimben lesz." Az előadás, melyen ép az előbb jelen voltunk, az nap a második volt. Reggel a reggeli ima (alszubh) után a kórán- és hagyománytan nyitja meg az előadások sorozatát. Kevés pihenés után következik a kánonjog (fikh) előadása, mely közben körútunkat tettük volt. A most következő szünet alatt a mecset udvarán és folyosóin időző ifjakat élénk társalgás közt látjuk ülő, álló, vagy föl s alá járkáló csoportokban. Idegen elemek is láthatók a mecsetben. Szabil-es emberek (ivóvizet kínálók), kiket ivóedényeik csörtetése jellemez, gondoskodnak arról, hogy a diákok, kik tudományszomjukat épen az előbb elégítették ki, anyagi szomjúságukat is olthassák. Más ételneműeket is hoznak a mecsetbe, hogy ott a rivákok lakói által elfogyasztassanak. Elfátyolozott nők megjelenése, kik itt fiaikat vagy rokonaikat keresik föl, az egyik- és másik fölolvasás közti időközben nem tartozík a ritkaságok közé. Egyszer aztán megszólal a minaretről a muezzin érezhangja, mely a muzulmánt déli imára (al zuhr) híjja. Kiki az előudvarba siet a medenczékhez, a köteles szertartásos mosakodást (wadû) végezendő, melynek szabályai a kánoni törvényben egész könyvet foglalnak el, s mely még a legifjabb muhammedánok által is oly művészi ügyességgel teljesíttetik, mintha az valami organikus cselekménynél egyéb nem is volna. Erre aztán

Budapesti Szemle. Huszadik kötet. 1879.

21