Oldalképek
PDF
ePub

MUHAMMEDÁN FŐISKOLAI ÉLET.

A muhammedán tartományok azon iskoláiról szólván, melyek az oktatás haladó menetében körülbelül azon foknak felelnek meg, melyeket európai értelemben a főtanodák képviselnek, kétféle ily főtanodát kell megkülönböztetnünk. Először a felső oktatásnak szolgáló azon tanintézeteket, melyek az európai főiskolák mintájára keletkeztek némely muhammedán tartományban, különösen Egyiptomban és Indiában (természetesen ez alkalommal tekintetbe nem véve oly inté zeteket, minő az úgynevezett amerikai egyetem Bejrutban); ez intézetek az európai művelődési szellemnek és az európai tudomány gyakorlati hasznának közvetítése czéljából léptek eletbe a nevezett muhammedán tartományokban a legújabb időkben. Másodszor oly intézeteket, melyek az eredeti muhammedán szellemnek és következményeinek szolgálnak, lévén akadémiái a muhammedán vallástudománynak és azon segédtudományoknak, melyek a tudományok tudományának, tudniillik a kánoni tudománynak elsajátítását elősegítik és a kútforrásainak mélyebb megértésére elkerülhetetlen segédismereteket nyújtják.

Első tekintetre azt lehetne gondolni, hogy a muhammedán főiskolák e kétféle természete és minősége újkori, modern keletű és hogy régibb időben, az iszlám régibb fejlődési fokán a muhammedán főiskola körét kimerítette a főiskolák azon neme, melyről az imént második sorban tettünk említést. A dolog tényleg nem így áll. A régibb iszlámban is, -még pedig az iszlám fénykorában voltak azon főiskolákon kívül, melyek a szorosabb értelemben vett kánoni tudományok tanítását és terjesztését tűzték ki föladatúl, oly főtanodák,

melyek a világi és exact tudományok mívelésére voltak rendelve Ezek voltak azon iskolák, melyek szorgalmas és emlékezetes működésének az európai tudományosság ébredésében, a philosophiai kutatás fölélesztésében, az orvostan, a csillagászat és egyéb természettudományok kiművelésében oly előkelő és a műveltségtörténet részéről már kellőleg méltányolt része van. Ezek azon iskolák, melyekbe Raymundus Lullius, Michael Scotus, Matthaeus Platearius, Gerbert (később II. Sylvester pápa), Gerardus Cremonensis, Constantinus Afer és más tudományt szomjuhozó európai tudósok zarándokoltak, hogy ott a muhammedán ifjúság közé vegyülve, elsajátítsák azon ismereteket, melyeket az Európát szellemileg nagyban túlszárnyaló muhammedánok a görög tudomány alapján kimiveltek és átültettek a keresztyén világba, melynek az ily ismeretek irányában abban az időben oly kevés érzéke volt. Azon időben, midőn Európát a tudatlanság fekete sötétsége borítá el, e muhammedán főtanodák voltak a tudományos ismeretek fészkei, és valamint a jelenkor keleti embereit a tudomány utáni vágyakodás, vagy a gyakorlati élet követelményei a párisi, berlini, müncheni stb. európai főtanodák felé vonzzák, úgy a középkori európai barátot az arabok tudományos hírneve a bagdadi, cordovai, sevillai, murciai, salamancai stb. arab főtanodák felé vonta a híres tanárok előadásaihoz, és a philosophiai, orvostani, csillagászati arab műveknek, melyek a tudomány örök classicusainak, a görög íróknak magyarázatát nyújtják, megismerése végett. Hazatérve, e munkákat latín nyelvre tették át és ily módon fordították legelőször az európai műveltség fejlesztésének hasznára. Hogy mit köszön az európai tudomány ez iskoláknak, és hogy mily világosan látható e befolyás még mai nap is, egészen a tudományos terminológiáig, azt csak nem rég a tudomány egyik szakaszára az anatomiára nézve nagyon vonzó módon mutatta ki a híres anatomus, Hyrtl József egy úttörő munkájában, melyben egy tájékoztató bevezetés után sorra mutatja ki nekünk az anatomia műszavainak arab elemeit.*) Már pedig a nevek, melyekkel bizonyos tárgyakkal való foglalkozás alkalmával élünk, legbiztosabb keresztlevelei magok

*) Das Arabische und Hebräische in der Anatomie. Von Dr. Joseph Hyrtl (Bécs 1879).

nak a tárgyakról való ismereteinknek. Voltak tehát az újabb európai befolyás kezdetei előtt is muhammedán főiskolák, melyek nem a muhammedán theologiának, hanem a philosophiai és exact tudományoknak szolgáltak; voltak pedig különösen Közép-Ázsiában és Spanyolországban. De a muhammedán társadalom e tudományos élete, oly okoknál fogva, melyek az iszlam politikai sülyedésével függnek össze, évszázadokon át elzsibbadásnak indúlt, és azon virágzó tudományos műveltségnek, mely egykoron az európai tudományosság plántakertje volt, még utóhatása sem volt érezhető. A könyvtárakból, melyek a tudományos élet hű tükrei, kipusztúltak az Averroesek, Avicennák, Avenpácék, ép úgy mint a tanszékekről eltűntek műveiknek magyarázói. Az iszlám váltotta föl Európát tudományos tevékenységében, és a legújabb időben törekedett is visszafizetni azon kölcsönt, melyből az újkor derengése előtt látta el szellemi szükségletét. De nem nagy haszonnal. Nem az európaiasodás az, melytől a keleti muhammedán világ szellemi újjászületése várható. Nem az európai iskolának Damaskusba és Kairóba való átültetése az, mi a muhammedán világ szellemi életrevalóságát fogja megmenteni, hanem az, a mi e fogékony társadalommal a középkorban a művelődés egyik legfényesebb korszakát teremteté meg: a haladás föltételeinek fejlesztése magának az iszlámnak szervezetéből kiindulva; a belső fejlődés és haladás elemeinek fölébresztése. És hogy ez elemek nem hiányoznak az iszlám szervezetében, azt e szervezet minden alapos ismerője könynyen kimutathatja.

E czikkben azonban nem foglalkozom a nem-theologiai természetű muhammedán főiskolával, hanem csakis azzal, mely a kánoni tudománynak úgy elméleti mint gyakorlati képviselőit, neveli; azon főiskolával, mely a koránt és magyarázatait, a traditio tudományát (hadith) a kánoni jog (fikh) terjedelmes és sokoldalú irodalmát, tanítja, hogy egyrészt tudósokat és tanárokat, theologusokot, másrészt a kánoni törvényt kezelő bírókat és hivatalnokokat neveljen. Az ilyen iskolában dívó külső és szellemi életet kívánnám a következőkben az olvasókkal megismertetni.

Nincs a mai iszlámnak nagyobb és látogatottabb theologiai akadémiája, mint Kairónak nagy mecsetje és ha e főiskola viszonyaival, melynek magam is 1874-ben több hóna

pon át egyik csekély hallgatója voltam, azok alapján, a miket ott magam tapasztaltam, valamint hiteles adatok nyomán, melyeket tavaly a kairói oktatási ministerium útján nyertem, az olvasót megismertetem, úgy nagyban vezettem eléje azon körülményeket, melyeket kisebb arányban a muhammedán főiskolákban egyáltalán tapasztalhatni.

. Azon mecsetet értjük, melyet a kairóiak méltó büszkélkedéssel a,,virágzó"-nak neveznek (Al-Azhar). A Nilus fővárosának a vallásos ájtatosság számára emelt helyei közt találunk ugyan több sokkal szebb és építészeti szempontból is remekebb művet, -de nem mutat föl az iszlám világa egy helyet sem, mely jogosabb öntudatossággal mondhatná magát az összes muhammedán tudományosság kútfejének és központjának. A muhammedán imaház rendeltetésénél fogva nem egyedül azon hely, hol a hivő imájában Allâhhoz fordúl, sőt maga a muhammedán ima is olyan természetű, hogy kizáróan a mecsethez fűzve nincs. A naponként ötször végezendő ima bárhol elmondható, a hol arra alkalom kínálkozik, vagy a hol a muezzin kiáltása az igazhivőt éri. Csak pénteken kell a déli imának a mecsetben történnie; leginkább azért, hogy a hivők a törvény által elrendelt szónoklatokat végig hallgathassák, a mire csak a mecsetben kínálkozik alkalom. A mecset nem is csak a puszta ajak-cultus számára van rendelve, hanem főképen még tanhelyiségül is szolgál. E tény abban leli magyarázatát, hogy a muhammedánok a tudományt — bármennyire fogják is rá vallásukra, hogy a tudomány iránt csekély érzéket nevel, vagy épen hogy a tudománynak ellensége vallás kiegészítő részének, sőt a valódi humanitás alapjának tekintik. Egy hagyományos muhammedán mondás szerint: ,,az emberek kétfélék: olyanok, kik tanúlnak s olyanok a kik tudnak a kik e két osztály egyikébe sem tartoznak, azok haszontalan férgek." E fölfogás szerint igazi muhammedán ember tudomány nélkül nem is képzelhető. Erre mutat azon körülmény is, hogy az arabok történetét két főrészre osztván, az iszlám előtti kort,,a tudatlanság korá“-nak (al gâhilíjja) nevezik. A tudományok közöl azok, melyek az iszlám fogalmával legerősebben vannak egybefűzve, természetesen első sorban a vallástudomány és összes ágazatai állanak, mint a theologiai ismeretek philologiai segédeszközei, mert csak ezek segélyével értelmezhető azon kánoni nyelv, melyen

Budapesti Szemle. Huszadik kötet. 1879.

20

a

a muhammedán vallás szent okiratai szerkesztve vannak. A hagyományok ismerete, az egyházi jog és törvény tudománya ezen tanúlmányok mélységénél, bonyolódottságánál s a vele foglalkozók aránytalanúl nagy számánál fogva oly szétágazókká váltak, hogy teljes felölelésök egy emberéletet teljesen igénybe vesz. Ezek mellett egyéb, nem vallásos tudományokat sem vetnek meg, de sőt melegen ajánlják is azokat. Egy igen népszerű arab mondás azt tartja:,,Tanúlj a varázslóktól, de ne üzd mesterségöket: minden dolgot ismerni kell s egyikben sem szabad tudatlannak maradni." A muhammedán fölfogás ez iránya s azon szoros kötelék, melylyel az a tudományt és vallást egymással összeköti, legtalálóbb kifejezését azon intézkedésben találja, mely szerint a mecset imaterme egyszersmind tanhelyiségül is szolgál a vallástudomány és segédszakai számára. A mecsetek alapítói szokásba vették, hogy valamely imaház alapításával együtt a tanárok és tanulók számára alapítványokat is hagyományoztak, sőt a tanítás módjára és irányára nézve föltételeket is szoktak ez alapítványokhoz fűzni. Jóllehet az alapítványok (vakf több: aukáf) sérthetetlensége az iszlám egyházjogi törvényeiben elvűl állíttatik föl, és a nép öntudata is támogatja e fölfogást, nem mindig igyekeztek az egyiptomi fejedelmek azt a gyakorlatban érvényre emelni, a mennyiben a muhammedán uralkodók Egyiptomban oly alapítványokat, melyeket vallásos férfiak és nők főiskolák (madrasza) és mecsettanárok tartása czéljából adományoztak, némelykor egyéb czélokra koboztak el és e tettök által igen gyakran virágzó akadémiák és mecsetiskolák fönnállását veszélyeztették. És akadtak muhammedán tudósok, kik nagy készültséggel és bő tudományos apparatussal védték az iskolai alapítványok konfiskálását, sőt codexeikből merítettek bizonyítékokat az elkobzás jogos volta mellett. Al-Makrîzi, ki a kegyeletes fájdalom hangján írta meg Kairó feloszlott akadémiái és főiskoláinak történetét, szükségesnek látta művében külön fejezetet szentelni ez érvek czáfolatának; miből azt következtethetjük, hogy azok akkoriban igen valószínűeknek tetszettek. Más esetekben a mecsetiskola azon oknál fogva szűnt meg, mert a mecset elemi vagy egyéb külső csapások miatt elpusztult, vagy azon városrész, melyben létezett, elveszté lakóit, kik más városrészek felé vonúltak. Ez az eset állott be példáúl Ó Kairóban, mely egészen elveszté jelentő

« ElőzőTovább »