Oldalképek
PDF
ePub

tül tisztelt Nagyasszony mennybevitele napján is részesülni kívánt. De e napnak csak hajnalát, reggelét már nem érte meg. A nap leáldoztával ő is halálnak vált. Föladták reá az utolsó kenetet. Csak a paviai bíbornok, nehány püspök, uno. kája András és Goro Lolli maradtak a szobában.

Még utolsó órájában is arra kérte a bíbornokot, hogy a keresztes háború eszméjét föl ne adja. S midőn ez azon kérdést intézé hozzá : Rómában óhajt-e eltemettetni? Sírva e szavakra fakadt: „Ki fog erről gondoskodni ?" Megnyugodni látszott, hogy Ammannati e gondot magára vállalá. — Alig hallhatón imádkozott tovább az előtte levő feszülethez. A bíbornokhoz intézé utolsó szavát: ,,Kérlek, fiam, imádd az Istent érettem!" és minden tusa nélkül éjfél után három órakor elszunnyadt.

A következő napon a holttestet a fötemplomban kiterítették és a gyásztiszteletet körülte elvégezvén, a bíbornokok egybegyülekezének a palota nagy termében és kihallgatásra bocsájták a doget. Ez hosszú beszédben magasztalá a nagy halottat, gyászolá kora elhunytát és inté a bíbornokokat, hogy oly pápát válaszszanak, ki elődje nyomdokiba lépjen. Moreába átvitorlázni kedve senkinek sem volt: emlékezünk, a doge is csak vonakodva indúlt hazulról ; augusztus 16-án a velenczei armata a dogeval együtt haza távozott. A pápai gályákat a bíbornokok Velencze rendelkezésére bocsáták, fölvéve azon esetet, hogy a megválasztandó pápa II. Pius tervét, szemé. lyesen szállni ki a hitetlenek ellen, nem valósítja. A mit Pius pénzben hátra hagyott, az összeget 40—48 ezer aranyra teszik, mint a török háborúra szánt hagyatékot a magyar királynak küldék, miről a velenczei államtanács augusztus 26-áról Mátyás királyt azon hozzáadással tudósítá, hogy ez összeget Zárában bármikor fölveheti.*)

Mátyás ekkor már Boszniában Jajcza felé haladt, melyet a szultán maga nagy erővel ostrom alá fogott. A pápától ugyan azt az utasítást vette, hogy táborba ne szálljon előbb, míg az olasz hajóhad, mely a közös ellent Konstantinápolyban fogja fölkeresni, Anconából el nem indul. A határidő június elejére volt kitűzve, de most, a határidő elteltével azt kellett tapasz

*) Diplomatiai Emlékek Matyás király korából. I. kötet, 176. szám.

talnia, hogy míg a szultánt hátulról senki sem támadja meg, ez minden erejét ellene fordítja és Boszniát, „a keresztyénségnek — mint mondja - kulcsát és kikötőjét, honnét mindenfelé, nyugat- és éjszaknak nyitva áll az út,“ megrohanja. E riatt levelében keserű szemrehányást tesz a pápának. E levele azonban már halva találta II. Piust, mi kevéssé engesztelhette meg Mátyást, minthogy e második bosznyák hadjárata nem épen fényesen sikerült. Talán e boszúságának tudandó be, hogy az új pápát, II. Pált, késősen üdvözölte trónralépte alkalmából.*)

*) Epistolae Vatthiae Corv. Regis Hung. II, 74, I, 7.

PÓR ANTAL.

ÉLETEM ÉS KOROM.

Ötödik közlemény: *)

1840-1843.

BÜNTETŐ-TÖRVÉNYKÖNYV-JAVASLAT SZERKESZTÉSE.

I.

A nemzetiségi mozgalom ez időben nagyobb figyelmet gerjesztett nálunk; mindenki látta, hogy a latin nem tarthatja fönn magát, mint állami nyelv, helyébe természetesen csak a magyar léphet, még pedig legközelebb; de a szlávok ellenszenvvel viseltettek a magyarság ellen, különösen a horvátok, kik szintén államiságot követeltek az úgynevezett háromegy királyságnak ; Bécsben pedig minden mozgalom pártolásra talált, mely a magyar elemet ellensúlyozhatná, mert ezt forradalminak tartották. E szerint Gaj Ljudevit Bécsből engedélyt nyert egy szláv nyomda fölállítására Zágrábban, Moszkvából pedig pénzt, ennek fölszerelésére, mert az oroszok mindig oda irányozták politikájokat, hogy a szláv mozgalom panszlávvá, vagyis oroszszá alakuljon. El kell ismernünk, hogy Gáj ügyesen látott hozzá föladatához, azzal kezd e, hogy megalapítá a délszláv irodalmi nyelvet; ő erre a ragúzai szójárást találta legalkalmasabbnak, mely az olasz irodalom befolyása alatt a XVI. században gazdagabban fejlődött ki, se mellett közel állt a szerb és horvát szójáráshoz. Illyrnek nevezte e nyelvet s erősen hitte, hogy nemcsak a horvátokra, hanem szerbekre, dalmatákra és szlovénekre is ki fog terjedni. A horvát ifjuság rajongással fogta föl Gáj eszmeit, s háttérben látta

*) Az előbbi közleményeket lásd a Budapesti Szemle 13., 24., 26. és 39. számaiban.

már a délszláv birodalmat, melyben övé lesz a vezérszerep. A horvát katholikus clerus, mely tudta, hogy a protestansok kizárása Horvátországból, az úgynevezett vallásegység, a magyar országgyűlésen fönn nem tartható, s azért is ellensége volt a magyarországi kapcsolatnak, pártolta az illyr mozgalmat.

Néhány szegényebb mágnás, kinek jövedelme nem engedte, hogy Bécsben, vagy Pesten töltse idejének egy részét, de Zágrábban szerepet akart játszani, szintén fölkarolta e nemzetiségi izgatást, melynek éle nyíltan Magyarország ellen fordult s e mellett olcsó dicsőségre tág tért nyitott. Ellenben a szlavóniai birtokosok s a turopolyai nemesek melegen védel. mezték a fönnálló viszonyt, a szoros összeköttetést Magyarországgal, söt Szallopek, a verőczei követ; büszke volt reá, hogy a horvátok kalapácsának nevezték el, a szerbek pedig ragaszkodva a cyrilli betűhöz s katholizáló irányt gyanítva a római betűkben, ignorálták Gájnak illyr izgatásait. A nemzetiségi mozgalom egyébiránt nem szorítkozott kizáróan Horvátországra, Belgiumban is mozogni kezdtek a flamandok, elébb irodalmi, később politikai téren a franczia nyelv s a wallon nemzetiség felsősége ellen ; csakhogy monarchiánkban a bécsi kormány pártfogásába részesítette e nemzetiségi irányt, ugyan azért a ruthén parasztok s pópák Galicziában nemzetiségi színt adtak a lengyel földesurak ellen irányzott agrarius izgatásaiknak, nálunk pedig a felföldi lutheránus papok, Kollárnak, a pesti tót gyülekezet papjának, izgatása következtében, nem titkolták ellenszenvöket a magyarság irányában. Jozeffy, a tiszai superintendens kikelt gróf Zay egyetemes felügyelő ellen, ki a szlavizáló tendentiák tárgyában a felföldi lutheránusoknál egy főfelügyelői körlevelet bocsátott ki. Végre Csehországban Palaczky és Safárik IV. Károly és a huszszita idök dicsőségét hozták honfitársaik emlékezetébe s nemcsak ellentálltak az ország germanizatiójának, hanem támadólag is léptek föl a német gyártulajdonosok s gazdagodó kereskedők és polgárok ellen. A cseh aristocratia kezdetben nem vett részt e mozgalomban; hiszen eredetére nézve német volt, betelepítve a harmincz évi háború után, a kipusztúlt cseh föurak helyébe, nagy részök Wallenstein szerencsés tábornokaitól származott. Most azonban egy kitűnő fiatal főúr, gróf Thun Leó bevonatott a cseh politikába, nem is tudott még jól csehül, de a cseh nyelv érdekében, panaszolva állítólagos elnyomatását Magyarország.

ban is, egy elég ügyes röpiratot adott ki, németül, mely neki annyira megtetszett, hogy azt Deáknak, Széchenyinek, Batthyánynak, Eötvösnek és nekem megküldte s véleményünket kikérte. Deák, Széchenyi, Batthyány ignorálták a cseh gróf levelét, Eötvös röviden azt felelte, hogy ő a Thun által pengetett egyenjogúság elvét elfogadja, csehesítsen ez el minden németet és magyart, ki Csehországban él, de ne panaszkodjék, ha mi a tótokat magyarosítjuk. Én hosszabb levélben taglaltam állításainak sophistikáját, mely az államokat nyelvészeti alapra akarta fektetni s kifejtettem a történelem befolyását a nemzetek alakulására. Thun erre egy új levelet írt, melyre ismét feleltem, ő végre még egyet se levelezést, beleegyezésem megkérése nélkül, ki is adta. Henszlmann barátom ez időben csak úgy érezte azon közönyt, söt tudatlanságot, melylyel egész Európa a magyar viszonyokat ignorálta, vagy elferdí. tette, mint jelenleg Hunfalvy Pál s egy Vierteljahrsschrift für Ungarn czímű szemlében igyekezett Németországban kimerí. több s hívebb tudósításokat terjeszteni hazánkról. E folyóiratban adtam ki én is a Thunnal folytatott levelezést, megtoldva azt egy csattanós végszóval, mely a közfigyelmet magára vonta.

E polemia természetesen a szláv izgatás tüzetesebb vizsgálatára indított, elolvastam Kollár elterjedett német röpiratát a szlávok irodalmi viszonosságáról, melynek minden sorából kikandikált a magyar-gyülölet s a panszlavismus, s ennek is igen éles bírálatát adtam a Henszlmann negyedévi füzeteiben; Kramárcsik barátunk pedig, ki jobban tudott tótul, mint mi, megbírálta Kollár híres tót költeményét, a Slavi Dcérát, mely egy pár száz sonettben, Dante módjára, a poklot és mennyországot írta le. Nagy csodálkozásomra azt találtam, hogy én is helyt foglaltam már a szláv pokolban, az apostaták közt, kik szláv eredetök daczára a barbár magyarokhoz átpártoltak ; e szerint már negyven év óta folyvást pörköl a szláv pokol lángja, a nélkül, hogy érezném; legkisebb bajom is mindig nagyobb volt ennél.

II.

A nyarat a bártfai fürdőben töltöttem. Báró Vécseyné volt az idény királynéja, ki szellemes modorával a társaság központjává lett. Tánczoltunk, sétáltunk, kirándulásokat tet

« ElőzőTovább »