Boszniában, melyet már fölebb érintettünk, és diadalmenete Budán, mihez szerencsekivánatait fejezé ki a velenczei államtanács és örömét bekövetkezendő koronáztatása fölött, melyhez Giustiniani Ferencz személyében díszkövetséget és ajándokot (duos pannos deauratos) küld. Sőt Velenczében is megkívánván ülni ez örvendetes eseményt, ugyancsak virágvasárnapján hirdetteté ki a közte és a magyar király közt megkötött líga oklevelét.

Mátyás ekkor már el volt határozva, ígéretet is tett a velenczei államtanácsnak az iránt, hogy május közepén, mikorra a pápa is harczra volt kelendő, tizenkilenczezer hadi néppel Boszniába tör. A signoria e végre hatvanezer aranyat ajánlott föl neki segélypénzül olyképen, hogy húszezret aprilisban, juliustól novemberig pedig nyolczezeret fizet havonkint neki, ezenfelül százötven barilia lőport bocsát rendelkezésére. Mátyás, támogatva a velenczeiek által, a pápát is megkereste segélykérésével. A tinnini püspök járt el követeül. Nem értesülünk ugyan, de úgy hiszszük, kevés sikerrel, mert a pápa maga is nagyban készült a hadjáratra; tíz gályát, négy nagyobb és számos kisebb teherszállító hajót építtetett saját költségén, hisz ekkor már belátta, hogy a keresztes háború terhei nagyrészint az ő vállaira nehezednek, mert még a burgundi herczeg is cserben hagyta.*)

VII.

Mióta II. Pius pápa Fülöp burgundi herczeget Regensburgban tíz év előtt először látta, a lovagias fejedelem eszményét megtestesülve benne ismerte föl. Legújabban ismételt fogadalmak és ünnepélyes igéretek által kötelezte magát a keresztes hadjáratra és szövetségre lépett a pápával, Velencze és Magyarországgal, mely szövetség a nemzetközi szerződés jellegével bírván, megtartását a becsület és népjog követelték.

Ezek következtében maga elé hívatá a herczeg Brüggebe, 1463. évi május 15-ére országa föurait, lovagjait, föpapjait, városai követeit, és kijelenté előttök, hogy személyesen fog részt

.*) Magyar diplomatiai Emlékek Mátyás király korából. I. köt. 118., 140., 141., 149., 161., 162., 164., 166.

venni a keresztes háborúban; a kik tehát fogadalma részesei, azok az ő példáján indúlva fegyverkezzenek gyorsan, hogy májusig mindennel készen legyenek.

Egy udvari párt azonban, mely kiválóan oly urakból állott, kik annak idején a herczeggel együtt a fáczánra fogadák, hogy urokat a török háborúba kísérendik, most ármányt ármányra szőtt, a herczeg szándéka meghiúsítására. Eleinte ez urak terve, — mentségére mondjuk az agg herczegnek, semmiképen sem sikerült. Végre azonban azt indítványozák: kísértse meg a herczeg, mielőtt kiindúl, békét vagy fegyverszünetet eszközölni Franczia- és Angolország közt, hogy e két hatalmasság szintén részt vehessen a dicső vállalatban. Midön aztán XI. Lajos, franczia király fölbujtásokra ugyanezen óhaját kifejezé, s e czélra egy, aprilban összeülendő értekezlet megtartását indítványozá; midőn ehhez a Moreából érkezett rossz hírek is járulának a föltételében megingatott herczeg elindulásának két havi halasztását kérte a pápától.

Pius azonnal belátta a halasztásban rejlő veszélyt. Tanácsot ülvén bíbornokaival, a herczeg kérésére határozottan tagadólag válaszolt: a népek megesalatva hinnék magokat; kerülni kell az állhatatlanság színét; haladni kell a magyarokkal és velenczeiekkel, így indokolá határozatát, melyet nehogy az ármánykoholók elsikkaszszák, négy példányban különböző útakon bocsájta rendeltetése helyére.

Fülöp herczeg vevén a pápa levelét, még nagyobb hévvel folytatá készületeit; hanem amaz ármányos párt sem nyugodott. Lilleben 1464. évi február havában találkozást rendezett Fülöp és XI. Lajos közt. A franczia király azon igéretet tevé, hogy tízezer embert bocsát Fülöp vezénylete alá, ha ez hadjáratát a jövő évre halasztja, és a közbenjárást az angoloknál elvállalja. Hadd kísértsék meg ez idén a pápa és a velenczeiek szerencséjöket önmagok, esztendőre meg ő egymaga, támogatva a franczia és talán angol csapatok által, arassa a diadalt és dicsőséget! A herczeg mentegetődzése ellenében, ki fogadalmára, becsületére hivatkozott, a király hűbérnöki kötelességére figyelmezteté őt, melyek értelmében joga sem lett volna hasonló ígéretet tennie, és a hűtlenség vádja és jószág-elkobzás terhe alatt tiltá meg neki a részvételt a keresztes háborúban. A burgundi engedelmeskedett:,,Minden torony, úgymond Pius, ha szakadatlan ostromolják, elvégre összedül".

Budapesti Szemle. Huszadik kötet. 1879.

18

A burgundi herczeg szándéka megváltoztatásáról hamarább értesült a pápa, mintsem a herczeg levele megérkezett. Legott egybehívatá a Sienában vele levő bíbornokokat, hogy véleményöket meghallgassa a teendők iránt, ha Fülöp ígéretét csakugyan megmásítaná. A bíbornokok egyhangúan oda nyilatkozának, hogy a pápának nem lehet eltérnie attól, a mit a világ előtt ünnepélyesen fogadott, hacsak a legkeserűbb szemrehányásoknak magát kitenni nem akarja; bízzék Magyarország, Velencze, de főkép Isten segélyében. E nyilatkozat épen a pápa ínye szerinti volt, melyet, mint határozatát, a bíbornoktestület többi tagjaival s a burgundi herczeggel tudatott. Nagypénteken hozták meg ez utóbbinak, minden kétséget kizáró levelét a szenvedés nagy napjára méltó levél, jegyzé meg Commentariusaiban. „,Husvét napján azonban vigasztalóbb levelek érkeztek Magyarországból, melyek tudaták, hogy Mátyás, az ország királya a pápa által küldött szentelt kardot nagy tisztelettel fogadta, és elhatározta, hogy kikeletkor a török elleni hadjáratban e kardot fogja használni." E hír megörvendezteté a pápát.*)

Mátyás és vele a velenczei követ csakugyan Futakra indúlt, dandárai gyűlhelyére, hol a pápa által ígért további értesítést bevárni akarta, s a honnan, mihelyt a szövetséges olasz hadsereg kiindulásáról hírt veendett, részéről is a hadviselést a törökök ellen megnyitni szándékozott. A signoria figyelmezteté követe által a magyar királyt, hogy támadásával ne várjon akkorig, míg a pápa hajóra száll, mert Velencze a hadjáratot Moreában már megkezdette és azt minden erejével folytatni szándékozik.**)

II. Pius pápa is június 18-án kora reggel sz. Péter templomába ment, hogy a kereszt jelét fölvegye, ügyét Istennek ajánlja és a szentek közbenjárását kikérje. Mindjárt az istentisztelet után elhagyá a várost. Könnyű lázban szenvedett már ekkor, de titkolá beteg állapotát, és az orvosoknak megtiltá, hogy róla beszéljenek. A szárazföldi útazás fáradalmait kikerülendő, kis járművön evezett a Tiberisen fölfelé.

*) Pii II. P. M. Comment. Lib. XIII. V. ö. Mátyás király levelét: Epistolae M. R. p. I. XXX.

**) Diplomatiai Emlékek Mátyás király korából. I. 170.

A parton összecsoportosúlt rómaiak bucsúja könnyekig meginditá. A quintusi rétnél még egyszer a város felé fordúlt: ,,Isten veled; élőn engem többé látni nem fogsz!" e szavakkal bucsúzott. A kisded hajón nehány kiválasztott útitárs, a paviai bíbornok, a torcellói és trifernói püspökök, Agapito di Cenzi, Goro Lolli, és unokája Piccolomini András voltak vele. Az első napon Giubileo kastélyig, öt miglia távolságra Rómától érkeztek; a másodikon, noha Pius hajnalhasadtakor indúlt, Fianóig. Pius a hajón étkezett és aludt, mert a kiszállás igen nehezére esett volna. A hajósok egyike, ki a járművet vontatá, az örvénybe került és bele fuladt a pápa szeme láttára, ki könnyezve csöndesen imádkozott érette. Otricoliig haladtak a Tiberisen, de mert a pápa betegsége a vízen mindinkább súlyosbodék, zsöllyeszéken viteté magát tovább. Égető hőség uralkodott; a pápa pilledten, mintha szunnyadna, feküdt a zsöllyében. Rövid napjáratokban érkeztek Lorettóba, a szent szüz kegyhelyére. Szépmívű kelyhet és csészét ajánlott föl azon kérelemmel, hogy távoztassa el tőle a szent szüz a forró lázt és heves köhögést.

Julius 18-án vonúlt be Pius Anconába, a szövetséges hadak gyűlhelyére. A hatóságok és nép nagy tömege fogadák a város kapuinál. A püspöki palotába, mely a hegyen, a szent Czirjékről nevezett főtemplom szomszédságában épült, szállott meg. Öt bíbornok: Carvajal, Bessarion, Forteguerra, Erolo és Borja tartózkodának körülötte.

Miközben a velenczei doge eljövetelét várták, hírnökök érkezének Raguzából, jelentve, hogy a török közeledik városukhoz és azt megadásra szólítja föl. A pápa azonnal segítségökre indítá a' testőrségét képező íjasokat és gabonát külde nekik. Azután az iránt tanakodott Carvajal és Ammannati bíbornokokkal, mit kelljen tenni, há ama várost csakugyan megszállanák a hitetlenek? Carvajal, ki ,,Isten ügye végzésére mindig készen volt," ajánlkozott, hogy még ez éjjel két gályával a szorongatottak segélyére siet.,,És mi akadályoz engem, - vága közbe Pius, hogy veled ne hajózzam? El vagyok határozva erre, édes testvérem, ha a törökök ostromolnák a várost." Carvajal helyeslé a pápa szándékát. ,,Én nyomorúlt azonban, így vall, kitől e tudósításokat veszszük, Ammannati, ki mindig többet törődtem a testtel, mint a lélekkel, minden erömből ellenzém e jámbor szándék kivitelét." Mind

azonáltal már meg voltak téve a rendeletek, midőn a törökök elvonulását jelenték.

Közben a szentatya betegsége ijesztő mérvben súlyosodott. Iszonyú fájdalmakat szenvedett, a láz nem hagyott alább, sokszor emésztő forróságig fokozódott. Az orvosok nem palástolák a veszély közelségét s hogy a beteg napjai megszámlálvák. Végre augusztus 12-én, napköltekor föltüntek a velenczei armata árboczhegyei. E hírre Pius fölvonatta a zászlókat gályáira és a doge üdvözletére küldé azokat. Négy bíbornok fogadá az érkezőt, a többi főpapok és városi hatóságok a révparton várakozának reá. Harsogó zene és üdvlövések közt közeledett a kikötő felé a velenczei hajóhad, mely a pápai gályák üdvözlésére levoná vitorláit. A szegény beteg pápa hallván a zajt, nagy bajjal alvóterme ablakához, mely a kikötőbe szolgált, viteté magát. — Eddigi keserű tapasztalatai után most azon is kételkedett, ha vajon a tengernagyi hajón csakugyan rajta van-e a doge? Leküldé tebát kamarását, hogy győződjek meg a valóságról. Este felé Moro négy tisztet külde a palotába jelentendő, hogy másnap óhajt ő szentsége lábcsókolására lenni. A pápa azt válaszolá: Örömmel várja. Reggel azonban a paviai bíbornok és két püspök arra kérék a doget, szíveskednék látogatását alkalmasb időre halasztani, mert a pápa eddigi súlyos bajaihoz még erejét igen lelohasztó hasmenés járúlt. A doge azonnal megparancsolta orvosának, siessen a pápai orvosok segélyére, ez azonban rövid észlelés után kétségtelennek mondá, hogy a szentatya rövid időn meg fog halni.

Valóban a beteg gyöngesége óráról órára nagyobbodott. Ömaga érzé végperczei közeledtét. Nagy-Boldogasszony vigė. lyén augusztus 14-én, miután a bíbornokok megtarták a vecsernyét, magához kéreté őket, és halk, töredezett hangon mondá nekik, hogy a katholikus hitben hal meg, s hogy a reá bízott nyájról gondoskodni volt föladata mind ez óráig; kérte őket, hogy ez istenes művet, melyet félben hagy, tovább folytassák, és hogy a keresztyén vallás ügyét elmerülni ne engedjék; az egyházi államra is legyen gondjok, nehogy kárt valljon; ha pedig valamiben hibázott, bocsássanak meg a haldoklónak. Bessarion válaszolt némit, aztán mindnyájan ágyához térdelének és kezeit csókolák. A pápa még az nap magához vevé az oltári szentséget, melyben másnap is, az általa védszen