tesült, hogy a magyar rendek kibékülvén, nem másként, hanem isteni sugallatból Mátyást királyukká választották. Nem is eshetett ez különben, hanem úgy, hogy Isten legyőzhetetlen hőse, kit mennybeli országába fölvett magához, kiesdette, miszerint hazáját, melyért annyi éven át fáradhatatlanúl küzdött, és annyi dicső harczon a török ellen megvédelmezett, ne engedje az Úr belviszályok által széttépetni; hanem adja neki azon utódját, ki nem fajulván el tőle, állhatatos védője lesz a keresztyén névnek.,,Hidd el, kedves fiúnk, - folytatja lelkesedett levelét a szentatya, nem mesedolgot mondunk, hanem a Szent-Lélek sugallatából beszélünk a mindenható Isten föltámasztja Dánielt, a gyermeket és vele diadalt aratunk."

Ugyanazon napon (1458. márcz. 13.) üdvözli a pápa magát Mátyás királyt. De levele nem levél, hanem hymnus. ,,Föltünt végre a legszerencsésebb nap, így örvendez, — midőn értésünkre esett, hogy az isteni kegyelem téged Magyarország királyának választott ki; a mint azt hittük is, meg is jósoltuk, hogy Isten, kiért boldog emlékű atyád oly dicsőn és vitézül harczolt, soha sem engedheti, miszerint házatok homályba borúljon. Ez okon megválasztatásod hírére, oly nagy örömre magasztúlt föl szívünk, és annyira vígassággal teltünk el, hogy lelkünk megállapodni nem bírt abban, mit írjunk fönségednek, milyen szavakkal fejezzük ki örvendezésünket, a mely, minthogy oly nagy, hogy nyelv azt ki nem mondhatja, a halhatatlan Istennek adunk hálát, ki bennünket ez örömben részesített, téged pedig végtelen hatalmával e jeles és híres ország fölé emelt.“

Ír továbbá Szilágyi Mihálynak, az ország kormányzójának. Üdvözli őt ez új méltóságában, mint kinek erényéből és hadi tudományából következteti, hogy föltámadt benne süve, Hunyadi János. Inti tehát, és a Krisztus szent keresztjére kéri, nehogy békét vagy fegyverszünetet kössön a pogánynyal; de söt minden erejével siettesse a hadjáratot, melynek jutalma Konstantinápoly lesz és Jeruzsálem visszafoglalása.

Ugyancsak Szécsi Déneshez, az esztergami bíbornok érsekhez is intéz levelet, melyben magasztalja az országnagyok közt dúló viszályok megszüntetése körül kifejtett hathatós buzgalmát, míg az ország nemeseít és főrendeit az Úrban arra figyelmezteti, hogy miután erélyök a török dühét annyi

szor megfékezé, most királyuknak, kit szerencséjökre választottak meg, engedelmeskedjenek, a békét s egyességet egymás közt ápolják, és minden erejökből a kereszt ellensége ellen föltámadjanak.

Áradozik a gyöngédségtől végre a pápának Szilágyi Erzsébethez, a király anyjához intézett levele. Magasztalja kedves fiát, kit Isten csodálatos módon királynak kiszemelt, és dícsérettel halmozza el bátyját, Szilágyi Mihályt, kit az ország kormányzójának megválasztott a nemzet. Kimondhatatlan örömére szolgálnak mindezek, valamint igen súlyos volt fájdalma akkor, midőn férjének a Krisztus dicső emlékű bajnokának házát oly iszonyú csapások érték. Hanem megjövendölte ő azt, hogy az igazságos Isten a János házát világhírű érdemeiért fényébe visszahelyezendi, s ime beteljesedett jós-szava, minek folytán a hit ily szorongatott időben két hatalmas előharczost nyert. Már most ő is, a pápa, ki éjjel-nappal aggódik a legválságosabb veszélyek közt, megnyugszik, eltűnt minden nyughatatlansága, mert hálát adván Istennek, üdvözli őt a boldog anyát és édes nővért, kihez kiváló szeretettel fűzödik. ,,Sokat írt, ugyanis, dícséretes búzgóságodról, érettünk s az apostoli szentszékért lángoló hűségedről, és odaadásodról a szent hit ügye iránt kedves fiúnk, az aposti szék követe, a szent Angyalról nevezett bíbornok... Az Úrnak ajánljuk áhitatodat és buzgalmadat, és intünk, hogy fiadat és fivéredet, kiknél, nem kétkedünk, okosságod nagy súlylyal bír, hathatósan buzdítsad a keresztyén hit e kitünő művére, a keresztes háború folytatására, hogy férfiasan harczoljanak a kereszt ellenségei ellen, hogy mint Hunyadi János dicsőségének igazi örökösei, szilárd lélekkel útasítsák vissza a kegyetlen török minden ajánlatát, békéről vagy fegyverszünetről vele szót sem váltván. . .*)"

E, mint látjuk, benső viszonynak két hathatós élesztője volt. Az egyik Rómában, Enea Silvio, kit már bővebben ismerünk**); Magyarországon a másik : Carvajal János, kivel közelebbről megismerkednünk fenkölt személyisége mellett szereplése hazánk történetében is megérdemli.

*) Theiner idézett műve II. köt. 479., 480., 481., 482., 483., 486. számok.

**) L. a Budapesti Szemle XVI. k. 225. s kk. ll.

Nem könnyű föladat ez ismerkedés, mert míg Enea, a humanista sokat írt és beszélt; nagy föltűnést okozó működése, élete kortársai és az utóvilág szemét és tollát reá irányzá: addig Carvajalról írott kútfők nem maradtak fönn; a levelek, melyeket tőle bírunk, józan, hidegen tárgyilagos követségi jelentések; bizalmas levelezését senki sem másolta; senki sem gyűjté egybe, senki sem adta ki, mert ő nem volt humanista, nem volt ciceronianus. Egyetlen beszédjét ismerjük, melyet 1448. november 11-én tartott Prágában; ez is szokatlanúl rövid, egyszerű, értelmes, szigoruan logikai, de a szónoki csínnak nincsen nyoma rajta; komoly szelidséggel inti a cseh eretnekeket, hogy az állami s egyházi rendhez visszatérjenek. Élettörténetét sem írta meg senki, mert a hízelgőket nem fizette, mellette fölgazdagodott unokái, kik erről gondoskodtak volna, szintén nem maradtak. A korabeli írók, a kik megemlítik, a tiszteletnek és hódolatnak bizonyos nemével, mely a tartózkodó félelemhez hasonlít, teszik ezt. A páviai bíbornok, ki a bíbor kalapot fényes irálya és ékes beszédei következtében nyerte el, Carvajalról ekként ítél :,,Ő lelkének és kifejezésének isteni szerénysége által nyerte el azt, a mi mindnyájunk bámulatát felkölté, s a mire kivüle senki képes nem volt." — Szavak híán, tetteknek kell tehát tanúskodniok ez egyaránt szokatlanúl mély és fenkölt jellemű férfiúról.

Juan de Carvajal 1400 körül Truxilloban, Estremadura tartományban, Pizarro hazájában született. Jogot tanúlt; átköltözött Rómába, hol a Rota auditorának nevezték ki; derék jogász, de tudós nem volt. Az egyház ez időszerinti nevesebb politikusai a baseli zsinatnál tűntek föl, részint mint a pápa ellenesei, részint mint annak védői; Carvajal nevét ama zsinat történetében és okmányaiban hiába keressük. Ő Jenő pápa udvarában maradt, hívatalát minden föltűnés nélkül töltvén be. Tehetség és erő rendszerint előtérbe tolakodnak, hogy érvényt szerezzenek magoknak; nagyravágyás és hírhajhászat a XV. században csakúgy ingerelték a kedélyeket, mint akár az ó-korban: Carvajal nem ismerte ezt; természetében feküdt, hogy ha kinek szüksége volt reá, annak kellett fölkeresnie őt. Senkinek sem tűnt föl benső vallásossága, mert ezt nem fitogtatta. Mint bíbornok is szerény házban lakott fény és pompa nélkül; senki a daróczot, melyet bíbora alatt viselt, nem látta, senki böjtjeit és veszekléseit meg nem leshette. Ama

szilárd alap, melyen erényei épültek, a kötelességről és engedelmességről alkotott szigorú fogalmai valának. Összes életét az egyháznak és a Krisztus helytartójának szentelte. De ámbátor önzéstelen szolgája volt a pápáknak, soha sem törpült csúszómászó hízelgővé. A római egyháztól, nem a fejedelmek intésétől függött ugyan, mégis midőn később II. Pál pápa koronázási oklevele ellenére egyet-mást megkísérlett, és a bibornokokat tettei helyeslésére rábírni iparkodott, az egész sz. kollegiomban az egyetlen, majd hetven éves Carvajal mert ellenmondani.

Tehetsége és jelleme legfényesebben nyilatkozott az egyházi diplomatia terén; a követségek voltak a hatáskör, melyre született. Az imént idézett páviai bíbornok huszonkét ily követségét említi, melyeket csaknem mind szerencsés sikerrel végzett. Jenő pápa szóllítá őt ki az irodai életből; mindjárt első követsége alkalmával Flórenczben erélylyel védte a szentszék méltóságát. Ezen időtől fogva nem volt nyugta a pápai udvarnál. Mind az öt pápa, kiket sz. Péter székén ülni látott, fölhasználták szolgálatát a legfontosabb és legnehezebb alkudozásokban. Csak Magyarországon hat évig fáradozott többnyire a török háborúk körül. Számtalan gondot és fáradságot, viszályt és torzsalkodást tűrt el. Soha sem vonúlt félre valamely megbízatása elől, ha még oly kicsinyes vagy szennyes volt is az ügy, melyet reá bíztak. Bele ártotta magát, ha kellett a legkényesebb viszonyokba; harmadszor, negyedszer is elfáradott oly szívós természetekhez, kiktől minden nyomnyi engedményt fáradsággal kellett kierőszakolnia. Sem kevélység, sem pénzvágy nem tartozott gyöngeségei közé; összes útjaiból nem hozott egyebet haza, mint tiszta életű papságának mindenütt megadott dicséretét. Beszéde komoly nyugodtsága mellett soha sem vesztette el kedélye derültséget és társalgása kellemes voltát. A politikai viszályhintök, ármányos vitatkozók, lelkiismeretlen kéjenczek és hiú literátorok közt az ő szerény és egyszerű föllépte ellenállhatatlan varázst gyakorolt tekintetén az erkölcsi fönség nyugodt kinyomata ömlött el.

Legterhesebb föladata volt a németországi követség, melynek czélja a baseli zsinat alatt keletkezett ugynevezett német,,neutralitás" megszüntetése vala. Hanem ő ebben is zugolódás nélkül útazott a szívós jellemű Fridrik királytól, ki

félelmében, nehogy valamit merjen vagy elhirtelenkedjék, mindent halasztgat vagy függőben hagy vala, a birodalom világi és papi fejedelmeihez, kiknél a haszonlesés irányzá a politikát; nyugodtan hallgatta a vég nélküli vitatkozásokat a hitczikkelyek fölött, melyek mögé az ármány rejtőzék; mind e nehéz dolgot keserves újonczévnek tekinté, melyet ha undorral is, de alázattal kell betöltenie. Reménytelenül, mégis készséggel járt egyik birodalmi gyűléstől a másikhoz, jóllehet Piccolomini nem sok eredménynyel kecsegtette őt.,,Az igazat megvallva, - így élczel Piccolomini, - e gyűlés sem lesz gyümölcstelenebb az eddigieknél. Értsük meg egymást! A birodalmi gyűlések mind viselősek: egyik` a másikat hordja méhében."*)

Elvégre mégis czélt ért. A német nemzet visszatért a pápa hűségére. Mily nagyra becsülték Carvajal e szolgálatát, kitűnik abból, hogy a pápa öt, mielőtt Rómába visszaérkezett, bibornok diaconusnak kinevezte, és a bíbornoki jelvényeket, rendkivüli kitüntetésképen a semmit sem gyanító Carvajal elé Viterbóig küldötte; Rómában pedig mint valamely triumphatort ünnepelte. Az új bibornok a,,Sancti Angeli" czímet, melyet előbb a Várnánál elesett Cesarini viselt volt, vette föl, s bizonyára nem kisebb jutalomnak tekinté, midőn III. Calistus pápa őt 1455. szeptember 17-én Cesarini utódáúl, a szentszéknek a latere követéűl Magyarországban kinevezte.** .**)

Magyarországba ígéreteken és biztatásokon kívül csak nagy egyéniségét hozta és mindenekbe lelket öntő tevékenységét, mely ép úgy illett a nemzet fáradozásaihoz, mint ezek az ő buzgalmához. Az ő kezében összpontosult a török ellen intézett vállalatok minden szála. Ő folytonos világlatban tartá a törökök minden mozdulatát, mindenünnen értesíték öt a törökök szándékáról; ő naponkint buzdítá az ifjú királyt, hogy atyja példáját kövesse, buzdítá a nemzetet, hogy el ne lankadjon; békét szerzett az egyenetlenkedő főurak közt a közös honvédelem érdekében; gondoskodott, hogy Szilágyinak segélyhadai, a keresztesek idején csatlakozzanak a deréksereghez;

*) Aeneas Sylvius ad Jo. Carvajal, Bécs, 1444. május 20-dikán kelt levele a nürnbergi kiad. 72. sz.

**) L. Theiner i. m. II. köt. 441. szám.