Oldalképek
PDF
ePub
[merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small]

DEÁK FERENCZ ÁLMA. *)

A múlt ősz (1875) egy napjának esti óráiban meglátogatván a súlyosan beteg nagy hazafit, élénk örömömre, őt a szokottnál derültebb hangulatban találtam. Jó napja volt, betegsége nehány nap óta enyhülni látszék, már nehány éjet csöndes üdítő álomban tölte, mi kedélyének is visszaadta ruganyosságát. Beszélgetés közben még jó ízű adomáiból is közle egyetmást. Ezek egyikét elmondván, rögtön elhallgata s egy perczig mély gondolatban látszék elmerülve lenni.

Midőn ismét szólni kezde, rám függesztett szemeiből, melyek betegsége alatt többnyire bágyadt kifejezésűek valának, most a régi tűz élénk sugara lángolt felém, mi azt bizonyítá, hogy nem mindennapi gondolat ébredt föl lelkében.,,Én, mondá, nem vagyok babonás, mit sem tartok az álmokra, de néhány nap előtt oly különös élénk s mystikus jelentésű álmom volt, hogy azóta többször eszembe jutott. El-eltünődöm rajta; s mi meglepő, oly szoros logikai összefüggés van a gondolatmenetben, hogy ébrenlétemben sem tehetek ellene kifogást.

Látván hogy beszélő kedvében van, kérém őt, beszélné el álmát, mely iránt oly nagy kíváncsiságot ébresztett bennem. Mire ő ekként kezdé Széll Kálmán, s ha jól emlékszem Vörösmarty Mihályné jelenlétében elbeszélését.

,,Egy szép nagy kertben, egy domb tetején levő terebély fa árnyékában ülve, olvasgatám Horatiusnak, Barna Ignácz

*) E közlemény Horváth Mihály hátrahagyott íratai között találtatott. Néhány hónappal halála előtt egy társaságban, melyben magunk is jelen voltunk, Horváth el is beszélte Deák ez álmát, megemlítvén, hogy az leírva is megvan nála, s majd később szívesen átengedi közlés végett a Budapesti Szemlének. Ez ígéret következtében jutottunk e kézirat birtokába, melyet szószerint, minden változtatás nélkül közlünk. Szerk.

által a nap folytában küldött fordítását. Neszt hallván magam körül, föltekinték s kosárral kezében egy közönséges ruházatú, de igen tisztes külsejű öreg embert látok felém közeledni. Fínom metszésű szép, telided piros arcza fiatalabb korra mutatott, mint a minőt hófehér haja és szakálla árult el. Szemeiben jóságot és értelmességet tanusító szelíd tűz sugára lobogott s egész valóján rokonszenvet s tiszteletet ébresztő kifejezés ömlött el. Pár lépésnyire előttem megállván s köszöntvén így kezde szólani:,,Én kertész vagyok, s tudván hogy ön uram szereti az ízletes gyümölcsöt, saját ültetésű fáimról kedveskedni kívánok önnek néhány példánynyal; kérem önt fogadja el azt tőlem szívesen; eleve is meg vagyok győződve, hogy e fajoknál jobbat még nem evett ön" s ezzel a kosár gyümölcsöt az elöttem álló asztalra helyezte. Én pár perczig bámulva gyönyörködtem a szép alma, körtve és baraczk fajokon, melyeknél szebbeket sohasem láttam s megköszönve szívességét, magam mellé ültetém, s nevéről, lakhelyéről kérdezősködém; mire ő ismét így szóla:

,,Köszönöm a szíves fogadást, s jutalmúl e kosár gyümölcsért engedje meg elbeszélnem életem történetét ; érdekelni fogja az önt, mert én nem közönséges ember vagyok." S intésemre, hogy szívesen meghallgatom, így kezdé elbeszélését:

,,Én egyike vagyok azon angyaloknak, kiket az Isten, mivel ellene föllázadtak, még az ember teremtése előtt, megbüntetett. Én a lázadásban tulajdonkép nem vettem részt, hanem társaim merényletéről értesülvén, csak azért mentem hozzájok, hogy őket szándékukról lebeszéljem. Engem az ékesszólás geniusává alkotott a mindenható, s bízva erőmben, a siker teljes reményével kívántam velök találkozni a nélkül, hogy Istentől arra engedelmet kérnék. De elbizakodásomat nyomban büntetés követte: lázadó társaimat nem sikerült megtérésre bírnom. Az álszégyen e kudarcz miatt s a szána lom indulata, hogy épen legkedvesebb társaimat találtam a lázadók között, szállta meg lelkemet. Habozni kezdék: vajon visszatérjek-e az Örökkévalóhoz, vagy társaim sorsában osztozzam? Végre is a barátság érzelmei vettek erőt rajtam s én bűnös társaimnál maradtam.

De nem sokára fölhangzott az Isten mennydörgő szava, mely bennünket itélőszéke elébe idézett. Ott megjelenvén, az Örökkévaló engem a többiektől különválaszta s miután ezek

fölött ítélt, s mindegyikre igazságosan kiszabta a büntetést, távoztok után hozzám fordulván, ekképen szóla:,,Tudom hogy te nem vettél részt társaid lázadásában; sőt csak azért mentél hozzájok, hogy őket észre térítsd s hozzám visszavezesd. De minthogy társaidat jobban szeretted mint engemet, s teremtődet elhagytad a teremtmény miatt, te is vétkeztél és bünhődnöd kell ha gyöngébben is mint bűnös társaidnak. Tudod, hogy én a világot nem teljes tökélyben teremtettem meg; hanem képességet öntöttem a szellembe s anyagba egyaránt, hogy mindenik a maga faja és természete szerint fejlődjék, tökéletesedjék. A te lakhelyed a nap harmadik nagyobb bolygója, a föld leend, a mely ott lent világlik. Oda költözöl azonnal s ott azon bolygó legértelmesebb lényének, az embernek, kit még csak ezután fogok teremteni, alakjában fogsz élni. Föladatod leend a kertészkedés a növényvilág tökéletesbítése. Mindenekelőtt azon helyen, hol a földre szállasz, készíts egy szép kertet lakhelyül az embernek, kit alkotni fogok. Midőn e kert berendezve, fája gyümölcse megnemesítve leend, más-más vidékre fogsz költözni, s ugyanazon munkát végezni mindaddig, míg egy hírnököm által jövendő sorsodról nem értesítlek. Mert nem maradsz örökké e föld lakója, hanem midőn majd vezeklésed napjai beteltek, emberi alakodból kivetkőzve, ismét mennyei dicsőségemben foglalod el a neked szánt helyet. Emberi életed addig tartand, míg egy almafaj, melyet kezeid fognak nemesíteni s mely kedvenczed leend, az első emberpár szerepében pedig nagy szerepet fog játszani, végkép ki nem vesz az egész földön. Ezen időről s további teendőidről hírnököm majd tudósítand."

Ezt mondván, Isten elhallgata, s intésére én szellemi szárnyakon a földre röpülvén, itt a testet öltöttem magamra, hasonlót az ember testéhez; de annál mégis tökéletesebbet. A test gyarlóságaitól, fáradságtól éhségtől stb. én sem voltam ugyan ment s az emberekkel egyenlően éreztem az étel, ital s álom szükségét, de bár azóta évezredek röpültek el fejem fölött, én se beteg soha nem voltam, se korom növekedtével erőm nem csökkent, alakom, mint az embereknél történni szokott, nem változott, hanem az utolsó hetekig folyton egy középkorú férfiú alakjában maradtam.

Én azontúl a nyarak és telek hosszú során át azon helyen éltem, melyet az emberek utóbb paradicsomnak nevez

tek. Évszázadok telhettek el azon időpontig, midőn az Örökkévaló Ádámot és Évát teremtette. Tanuja voltam fiatal és ártatlan életöknek s mondhatatlanúl gyönyörködtem ezen első értelmes földlakókban. Velök társalkodnom a Végetlen parancsa szerint tilos vala. De számtalanszor meglestem őket az esthajnal szürkületén s a holdvilágos éjek óráiban, midőn gondolataikat s érzelmeiket egymással kicserélve, az életnek örvendének s boldogságukban imákat rebegének az élet urához. Mit kényelmök s örömeik gyarapítására teheték, láthatatlanúl megtevém; mert szerettem őket s atyai érzelemmel vonzódtam hozzájok. Az éj csöndében midön mély álomban nyugvának, legízletesb gyümölcseimet raktam le melléjök, hogy fölébredve készen találják táplálékukat. Finom puha mohát, illatos virágú gyönge fűveket egész nyalábokkal gyűjtöttem számokra, melyeket fekhelyökre terítsenek. Mindenféle apró kellemes meglepetéseket készített számokra gyöngédségem s örvendtem, midőn mind ezért Istennek mondtak hálaimát.

De boldogságuk nem tartott sokáig. Engedetlenségök, a kíváncsiság gyöngesége miatt, ők is magokra vonták Isten büntetését s távozniok kellett a paradicsomból. Ezóta nekem sem vala ott többé nyugtom. Meglestem merre vándorolnak s én is azon vidékre mentem lakni, hol ök megtelepedének, mert szántam őket s eltökélém magamat, hogy a mennyire láthatatlanul tehetem, ott is gyámoluk leendek.

Így telének az évek egymás után, alig hozván más változást az első emberpár életébe, minthogy az lassanként mind több tagból álló családdá szaporodott. Az öröm, mely őket szépen növekedő gyermekeik láttára boldogítá, lassanként elfeledteté velök az első paradicsom élveit; s most ezeket gyermekeik nevelése a munka és ennek eredménye pótolá. Hasznos munkában, mely kivált táplálékuk ruházatuk, lakhelyök előállítására az élet első szükségeinek födözésére vonatkozott, találták ezentúl legjobb időtöltésöket s munkájok sikere képezé legszebb örömeiket. Ezen örömeiket én is lehetőleg gyarapítám. Sok olyféle növényt veteményeztem s plántáltam lakhelyök közelében, mely élelmökül, ruházatokúl szolgálhatott. A vadóczokat átültetés, keresztezés, ojtás által nemesítém; s nagy öröm árasztott el, midőn észrevettem, hogy az általam plántált növényeket ápolják, azoknak kellő használa

« ElőzőTovább »