Oldalképek
PDF
ePub

XXV.

ANATOLE DU BOIS DE GROSLAU

X. GRÓFXAK.

(Saját kezébe.)

Borzasztó vereség! Kétségbe vagyunk esve. Kisebbség 2,546 szavazattal. A csapás az érsekségtől jö. Hogyan magyarázzuk ezt meg?

XXVI.

A SAINT-CROIXI BIRÓ - X. GRÓFNAK.

Fejemet vesztem e katasztrofában. Attól félek, Méltóságos uram, hogy az a kellemetlen zűrzavar, a mit ezekkel a szokatlan fuvókákkal a muzsikások előidéztek, leverő hatással volt a választók lelkesedésére. Mindenki megtette a kötelességét; de a szerencsétlenség többé helyre nem hozható.

XXVII.

X. GRÓFNÉ - LEROUX ABBÉNAK.

Kedres abbé úr!

Ki nem mondhatom, mennyi fájdalmat okozott nekem, midőn ő eminentiája szenvedéseinek újabb és újabb ismét. lödéseiről értesültem. E kinos aggodalmak alatt valóban magunk is szívvel, lélekkel, ön mellett állottunk; osztoztunk nyugtalanságaiban és részesültünk örömében, midőn a veszélyt leküzdötték. Adjunk hálát az Istennek!

Több felölről kaptam folyvást híreket ő eminentiája hogy-létéről ; de csak tegnap este jutottak kezeimbe az ön megható, minden tekintetben megindító levelei. Miért nem kérdeztek meg engem; miért nem fordult ön, kedves abbé úr, védő szövetséget kérni énhozzám ? Nagy szó, ugy-e bár ? de nem találok alkalmasabbat. Lássa, egész bizalmasan szólva, ez a szövetség legkevésbbé sem compromitálta volna önt s

többet ért volna bármi egyébnél. Hiszen jól tudja ön, hogy a nők szíve a finom érzelmek megértésére különösen fogékony; a gondviselés vígaszúl adta ezt nekik sok apró szenvedéseikért. Én megértettem volna önt, kedves abbé úr, segélyére lettem volna, tettel, szóval - hiszen nekünk, gyönge nemnek is megvan a magunk szónoki tehetsége, - megnyertem volna perünket s elhárítottam volna önről, szegény kedves számkiűzött barátunk, mindazon bánatot, a minek nyomát nagyon világosan látom az ön megható leveleiben. De miért esnénk kétségbe ? Csak az első folyamodás van elveszítve, semmi egyéb. Hát vajon az ilyen alku, a mit ő eminentiája betegsége alatt, ennek folytonos nyomasztó nyugtalanságai és zavarai között fogadott ön el, örökre kötelezze-e önt? Egyetlen tollvonás lerontson-e egy egész kedves jövőt, letörűljön-e egy egész múltat? Egyetlen tollvonás miatt lemondjon-e ön ama kedves lombok hűséről, a vöröslő fedelű hajlékról, melyhez annyi édes emlék vonzza, mit az én női szívem teljesen átérez és tisztelni tud; lemondjon-e amaz üde és termékeny kertről, a lombos almafákról, a csörgedező vizű kútról s mindazon kedves tárgyakról, melyek báját oly egyszerűen s mégis oly ékesszólással festi le ön ?

Nem, nem, ez nem lehet, nem fog megtörténni, én nem engedem, nem engedhetem. Bízzék bennem s e gonosz álomnak örökre vége lesz. Ön keserűen bánja e végzetes szerződés aláírását? Tépjük szét, semmisítsük meg. Önnek egy szavára, egyetlen jeladására megtörténik, biztosítom.

S most ne kérdezze, mi módon érem én el e czélt. Talál az ember a rábeszélésre hatalmas fegyvereket szívében, kedves abbé úr, ha barátai boldogsága forog kérdésben.

XXVIII.

LEROUX ABBÉ - X. GRÓFNÉNAK.

Fájdalom, Méltóságos Grófné, nagybecsű rokonszenve az én apró bánatomra igen elkésett vígasztalást hoz, bár nem kevésbbé mélyen hat meg a részvét ez igaz bizonyítéka, a mivel megtisztelni kegyes.

Nem titkolhatom el, szívem elfogúlt, midőn alá kellett

Budapesti Szemle. Huszadik kötet. 1879.

13

írnom az okiratot, mely engem örökre megfosztott szerény hajlékomtól ; de csakhamar azt kérdém magamtól, vajon nincs-e az ilyen bánatban nagyon is erős ragaszkodás a világi múló javakhoz, vajon a gondviselés nem szándékosan mérte-e reám ezt a próbát? s mélyebb elmélkedésem fölülemelt e gyöngeségen, feledtette kicsiny bánatomat.

Megsemmisíteni e szerződést! Mit mondanának rólam, Istenem! Mily cselszövényekkel, mily befolyásokkal vádolnának hogy megsemmisíttetem a nyilvánosan és becsületesen megkötött egyességeket!

Nem, Méltoságos Grófné, a befejezett tényeket el kell fogadnunk. Erzésem és jellemem egyként visszaretten a zajtól, melyet ilyen eljárás okozna s minden áron kerülnöm kell a gyanúsítást, a mi belőle származnék. Az a pillanat kétségkívül fájdalmas volt nekem, de a csapást már kiálltam és szégyenleném magam, ha nagyobb jelentőséget tulajdonítanék e kicsiny sebnek, mint érdemel.

Egyébiránt, bármily édes és bármily rábeszélő legyen is a grófné befolyása férjére, talán könnyebbnek véli a győzelmet, mint valóban lenne s én semmiért a világon nem engedném kitenni önt oly összeütközésnek, a minek lehetőséget rendkívüli jósága még csak föltenni sem engedi. Még egyszer tehát, – fogadjuk el a befejezett tényeket s ne akarjunk meg. másítani oly dolgokat, melyek az emberi törvények szerint már szentesítve vannak.

Értésemre esett a gróf úr fölléptének meghiúsulása az utóbbi választásoknál; kegyeskedjék különös sajnálatomat nála kifejezni.

Egyeztette és hitelesíti :

Droz GUSZTÁV.

DALOK.

I.

Te kikelet istennője,
Hogyha zendül ajakad:
Mint varázsütésre, töle
Virág nyílik, dal fakad.

Zeng a dal, és mosolyodnak
Veröfényén kéjeleg
A negédes pillangóhad
S színes szárnyu légysereg.

II.

Mennyi bűbáj, mennyi fenség
Rajtad égi szép jelenség!
S én, a gyarló földi ember,
Csak kisérlek méla szemmel.

Messze, távol, mérhetetlen
Fenn ragyogsz, elérhetetlen,
S egész szívem egy ohajtás .
S egész lelkem egy sohajtás.

III.

Derült tekinteted
Tengerszem mélysége,
S a feneketlennek
Ki lát fenekére?

S kétség közt, remény közt,
A mit szívem érez :
Édesnek - keserű,
Keserűnek

édes.

IV.

Már érzem a tavasz lehet,
Kék ég fuvalma szárnyal,
S enyelgnek a hímes lepék
A színes napsugárral.

A kedves völgy minő kies,
Már nyílnak ibolyái,
Szép angyalom, jer, jer, siess
Lepézni, ibolyázni.

Az enyhe lég körös-körül
Mi tiszta, mily sugárzó
S a zöldülő bokrok közül
Kicsattog a madárszó.

Halld! a bohó szerelmesek
Boldogságról dalolnak ...
Lágy fészkükön kis pelyhesek
Csicsergenek maholnap.

V.

Itt, lábaidnál látsz, szemeim read
Sovár vágygyal vetem;
A kétség kínját nem bírom tovább,
Mondd ki itéletem.

Csak mondd ki bátran, véghatárzatod
Szegény szívem fölött;
Ha nem szeretsz, igaz, hogy meghalok,
De igy - megörülök.

« ElőzőTovább »