Oldalképek
PDF

a nő halva volt, a katona lassan a kaszárnyába ment és maga adta fől magát. Ezen eset ez egyszer nekem adott igazat. Október 4-én nagy vacsorát adtunk a „Zöld fánál", hogy Deák nevenapját űljük meg. A felköszöntések mindig gyakrabbak lettek s a kedv lármásabb, úgy, hogy tíz óra tájban úgy az ünnepelt, mint az öregebb követek egymásután eltüntek; mi fiatalok együtt maradtunk, a pezsgő már éreztette velünk erejét, valamelyike a józanabbaknak indítványba hozta, menjünk sétálni. Alig értünk a koronázási dombhoz, midőn Jankovich Laczi arra felszökött s beszédet mondott, melynek vége az volt, hogy ő nem lesz többé pecsovics, de örökre Deák híve. Kárász váltotta fel, egymást követték a szónoklatok s mi azokat igen is szépeknek találtuk, szidtuk a németet, éltettük hazánkat, megéljeneztük egymást. Vipan, az én angol barátom, ki az országgyűlés kezdete óta Pozsonyban időzött s tanúlmányozta állapotainkat, mert elég jól értett már magyarúl, azt találta, hogy a részegség Magyarországban a követeknél egészen máskép nyilatkozik, mint az angoloknál. Egyszerre valamelyikünk felszólalt: menjünk Bécs ellen, ott az ellenség; Wenkheim Béla ezt igen czélszerűnek találta s neki indultunk a hídnak. Közepe éjjel magas rácskapuval volt elzárva, de a bátort nem íjeszti el az akadály, egymás után föl kezdtünk mászni az egyik oldalán s le a másikon, én is ott voltam már féluton, előttem Bárczay Miska épen a kapu tetején űlt, mint egy lovon s megkért, vessem át a bal lábát, mely nem akar neki engedelmeskedni; át is vetettem, csakhogy nemcsak ballába, de egész teste lezuhant a kapu másik oldalán. Erre egy kicsit észre tértem, jó szerencsét kívántam azoknak, kik már átjutottak, megkértem, hogy Bécsből írjanak nekünk, és Péchy Manóval, Péterfyvel s angolommal hazamentem. A bátor kalandorok szintén nem jutottak tovább, mint a ligetkávéházig, ott kávéztak s reggelig kijózanodtak. Munka és mulatság közt megjött a tél s az országgyűlésnek még mindig nem volt eredménye; előkészület akármennyi, de a kétely fönmaradt, lesz-e köszönet benne, mert becsületkérdéssé vált a viszály az országgyűlés s kormány közt, a kormány nézeteit tudvalevőleg a felső tábla híven képviselte; pedig mind a két részről kívánták a kiegyezést, csakhogy sem a kk. és rr. sem a kormány nem akarta megtenni

Budapesti Szemle. Huszadik kötet. 1879. - 2

az első lépést, nehogy tekintélye veszélyeztessék. Történtek ugyan e részben is közeledő lépések, a kormány leküldött egy declaratoriumot, hogy a szólásszabadságot tiszteli és nem akarja korlátolni, Pest megyében pedig Ráday lemondott mandatumáról s más követ választatott meg, de mindez nem csillapította le a kedélyeket, a Curia tagjai elégtételt kivántak a nádornál megtámadtatásukért, a politikai pörök nem voltak még megszűntetve, a foglyok börtönben űltek. Télen vígan farsangoltunk, Zsedényi mint a cotillon rendezője s előtánczosa megnyerte az ifjúság tapsait. István főherczeg részt vett a követek báljaiban, s minthogy tudtam, hogy Bécsben némi gyanuval nézték a fiatal, kedves modorú főherczeget, mintha elszakadási hajlamoktól nem volna egészen idegen, magaviselete érdekelt engem. A mint azonban láttam, hogy egy választási figurában a cotillonban oly soká haboz, míg a szép tánczosnőket mind elvitték előle s reá csak épen a legkevésbbé kívánatos maradt, megnyugtattam magamat, hogy ettől ugyan hiába féltik az osztrák kapcsolatot. A farsang tánczvigalmai után a főrendi nők szellemi mulatság után sóvárogtak s fölkérték Pyrker érseket rendelje Pozsonyba Albach ferenczrendi barátot bőjti predikátornak. Albach szónoklata híres volt az egész országban, de utolsó években a politika oly annyira elfoglalta a kedélyeket, hogy az néha a barát egyházi beszédeiben is előfordúlt. Kossuth elfogatása idejében néhány nagy úr megharagudott reá, s ő Pestről a kis-martoni kolostorba tétetett át, hol azóta a fűvészetnek élt. Pyrker engedett most a kérésnek s Albach feljött Pozsonyba. Csütörtök délutáni predikáczióinál annyira megtelt a templom, hogy még az oltár lépcsőit is ellepték a hallgatók, mert a barát csakugyan megérdemelte e roppant érdekeltséget. Szép ember volt, mély tudományú, született szónok, ki oly ügyesen meg tudta találni a hangot s az eszmét, mely minden kebelben viszhangra talál, mint akár Kossuth maga. Beszédjeiben meg volt az egyházi kenet, de meg volt a haladás eszméje is demokrata irányban, a keresztyénség ezen éltető szelleme, mely úgy a vallás első feltünéseinél, mint később szent Ferencz idejében meghódította a nép. legalsó rétegeit. Albach legutolsó predikácziója nagy csütörtökön a szeretetről felebarátink iránt, különösen a zsidók emancipatiójáról szólt, azon Pozsonyban, hol a polgárság kü„lönös ellenszenvvel viseltetett a zsidók ellen, oly hallgatóság :

előtt, melynek nagyobb része megvetéssel tekintette e népet s csak akkor érintkezett vele, ha pénzbajokba keveredett. A predikáczió után Széchenyinél ebédeltünk. Albach elbeszélte, hogy tudja miként ez alkalommal utolszor állt a szószéken s ugyanazért nem is tartózkodott meggyőződését minden tekintet nélkül kifejezni. Rendkívűl szép beszédének hatása hallgatóságára, Kapisztránra emlékeztetett, kinek egyik beszéde Prágában ezerekre menő husszitákat megtérített. Albach husutolszor találkoztam. - : Dessewffy Aurél nem kételkedett többé, hogy az ország

vétra vissza ment kolostorába, hol vele 1848-ban még egyszer

gyűlés közmegelégedéssel be fog rekesztetni s kérdezett nem

akarnék-e gróf Kollowrattal és herczeg Metternichhel megismerkedni, menjek föl Bécsbe, jelentsem be magamat nálok, ő kieszközli, hogy elfogadjanak. Ez engem nagyban érdekelt, Kollowratnál ugyan nem ismertem föl a bureaukratában az

[ocr errors][ocr errors]

figyelmébe ajánltam egy elvi kérdést a váltótörvényben, melyre nézve nem tudtunk megegyezni a kormánynyal, ő kikérdezett az országgyűlés viszonyairól s megemlítette, hogy már

gondolkodó fiatal ember volt az első franczia forradalom kiütésénél, hogy azóta részt vett Európa minden nagy ügyei

ben, hogy vizsgálta a kormányok s népek bajait és hibáit s azon volt, hogy azokat orvosolja, most valósággal úgy érzi

magát, mint egy kórházi orvos, kinek szemét a hosszú tapasztalás oly élessé tette, hogy bejövén a kórházba, első pillantásra megismeri a betegek állapotát s megmondhatja, ez föl fog gyógyulni, itt van veszély, ott nincs remény. Erre el nem fojthattam magamban a kérést, tekintsen magyarországi bajainkra is s mondja meg az orvosságot, mely rajtunk segíteni képes, mert betegnek, veszélyes betegnek tartjuk az ország állapotát. Ő nem felelt szavaimra, de folytatta beszédét a nagy politikáról, a porosz összeütközésről a kölni érsekkel s megköszönte fölvilágosításaimat az országgyűlésről. A mint távoztam, Dessewffy Aurél ment be hozzá s kérdezte, mit tart felölem. Azt találta, kár, hogy annyi értelmesség mellett oly kevés a szívem és pietásom. - . . : :

Gróf Széchenyi István nem szerette az országgyűlés fárasztó lassú működését, ritkán vett részt a főrendek üléseiben, de még sem hanyagolta el az érintkezést mind a két tábla fő embereivel, mert szívén feküdt a budapesti lánczhíd létesítése, melyre különösen az öreg báró Sina közreműködését nyerte meg, ki ezt roppant jövedelmező vállalatnak tartotta. Széchenyi a kérdés ezen oldalával kevésbbé gondolt, Pest szépítése nagyobb tekintet volt nála, de legfőbb indoka még is csak az volt, hogy a hídkrajczár fizetése üti az első rést a nemesi adómentesség bástyáján. Törvényczikkének ezen horderejét mindenki igen jól érezte, ugyanazért a régi pecsovicsok a főrendeknél váltig ellenezték, Dessewffy Aurél s barátai pártolták s le is szavazták az ó-konservativeket. Ez volt az első küljele azon szakadásnak, mely a kormánypártban az újabb nemzedéket a régitől elkülönözte. Eötvös Pepit is csak ritkán láttuk Pozsonyban, nem volt megelégedve azon lágymeleg elismeréssel, melylyel a közönség a Karthausiját, irodalmunk e gyöngyét, fogadta, hiszen nem volt benne politika, nőink pedig még nem olvastak magyar regényeket. Széchenyi s Wesselényi nem szerették, hogy a nemzet szellemét elpuhítja, s már ekkor említették Eötvös misericordianus frater politikáját, mi őt mélyen sértette. Szemere Bertalan útleírása sokkal nagyobb hatást gyakorolt, az ifjúság gyönyörködött a keresett phrasisokban s minthogy sokat is lehetett könyvéből tanulni, ha nem is újat, mégis hasznost, mert Szemere gyakorlati szemmel útazta be Német-, Franczia- s Angolországot s azonkívül kálvinista volt, oly időben, midőn hitsorsosai hijában voltak a nagy embereknek, a fiatal írónak híre hamar elterjedett az egész hazában. Én is írtam őszszel egy czikket a pénzről Szalay Themisébe és egy röpiratot a Dunaszabályozásról, melyben a keleti kereskedés fontosságát s útját a legrégibb idők óta emeltem ki. Széchenyit ez időben annyira elfoglalta a híd, hogy minden egyéb vállalatot gyanúval fogadott, mintha az a hídtörvény megbuktatására volna irányozva. Így példáúl, midőn Ullmann szabadalmat keresett a Bécs és Pest közti, a Duna balpartján épitendő vasútra, Széchenyi ebben is a híd érdekeit látta veszélyeztetve, mert eddig mindenkinek, ha Bécsbe ment, vagy Bécsből jött, Pesten kellett átjönni a Dunán. E szerint Ullmann egész vasutterve szédelgésnek bélyegeztetett, azt hirdették, hogy a társulat nem is akarja továbbra lerakatni a síneket, mint Bécstől Pozsonyig, hogy a részvényeket csak tőzsdejátékra használja föl, hogy a követeket megvesztegeti stb. A terv végre mégis elfogadtatott, de csak azon föltétel alatt, hogy a vonal egyidejűleg egész Debreczenig építtessék ki. Széchenyi barátai, köztük én is, azt hitték, hogy ez által lehetetlenné lesz a vonal kiépítése. Tavaszszal közeledett az országgyűlés vége, az ujonczállításra nézve Lederer ujabb fölvilágosítást hozott Bécsből, meg is szavaztatott a 38.000 ujoncz nyolcz évre s elrendeltetett, hogy az állítás sorshúzás által eszközöltessék, hogy így a visszaélések és vesztegetések megszüntessenek. Közben pedig egyéb törvények is elkészűltek, a jobbágyok szolgalmi megváltását most nem akadályozták többé a főrendek a Duna-szabályozásra, büntető codexre s katona-elszállásolásra és élelmezésre nézve országos bizottságok küldettek ki, az országgyűlés zárnapja is bejelentetett, de a fölterjesztések még mindig nem történtek meg, az amnestia nem volt kihirdetve, a becsületkérdés akasztott meg mindent. A kormány emberei igérték úgyan, hogy az amnestiát egy nappal a fölterjesztés után csakugyan ki fogják hirdetni, de az igéreteknek nem hitt az ellenzék, kívánta, hogy ez a fölterjesztés előtt történjék meg, végre a nádor elhívatott néhány követet és szavát adta, hogy az igéret be fog váltatni, ekkor végre meglett a döntő szavazás, a fölterjesztésre meglett a többség s harmadnapra május 1-sején csakugyan megjött az amnestia s egymás után a törvények szentesítése. Képzelhetetlen lelkesedéssel fogadta a nemzet sérelmeinek ez orvoslását, a követek ölelgették egymást, az ifjúság éljen kiáltása nem akart megszűnni. A király s Metternich herczeg személyesen jöttek le az országgyűlés bezárására s az országgyűlési ifjúság még a herczeget is öszinte éljen-rivalgással üdvözölte. De az örömpohárba mégis belevegyűlt egy ürömcsepp, a mint az országházból kijöttünk, a czukrász-boltban a sétatér szegletén megismertük Lovasy Laczit, ki Spielbergből visszakerűlt, de csakhamar észrevettük, hogy a börtönben megőrült. Haza tértemben megálltam Pesten, meglátogattam irodalmi barátimat, megemlítém, hogy nem sokára hosszabb

« ElőzőTovább »