s Isten úgy akarta, hogy bizonyos visszatetszés nélkül ne is szólhassak rólok. Soha sem fontolgattam, mennyit érhet az a telek, s megvallom soha eszembe sem jutott, hogy megváljak tőle. A mint előbb-előbb haladunk az életben s Istennek rendeletéből megfosztatunk a földi örömöktől, úgy válnak kedvesebbekké a szív emlékezései; úgy hogy az ajánlat, a mit ön nekem tenni kegyes volt s a mit a megbizott jegyző úr már határozottabb alakban is ismételt előttem, csak fölzavart de nem ejtett kísértetbe, csak gondott okozott, de nem téríthetett meg.

De valóban vádolom magamat, hogy ilyes ügyről beszélek, midőn itt e palotában ő eminentiája beteg ágyban szenved. . . .

Válnom kell öntöl, kedves gróf úr; bocsássa meg levelem zavartságát; roppant sietve írom.

A gutába, kedves közjegyző úr, tréfál-e? Vagy nem mondtam-e, hogy a dolog sürgős, igen sietnünk kell? Hiszen ajánlataim elég világosan mutatják. Azt hiszi-e, hogy úgy ragaszkodnám e vityillió megvételéhez, ha a kastélyban vagy a kastély közelében találhatnék más alkalmas helyet? Ördög adta! Ne vesztegessük az időt. Szabad kezet adok önnek az árra nézve. El vagyok szánva a pénzbeli áldozatra; mondom: áldozatra; nem örültségre. Meg kell szereznem a főtisztelendő abbé úr rozzant örökét.

Ön ismeri, minő tisztelettel vagyok az ő szent jelleme iránt; de életmódjának magasztos foglalkozásai nagyon is távol viszik őt az e világi ügyektől. Családi érzelmek, gyermekkori emlékek, melyek bizonyára igen tiszteletreméltók, de melyeknek túlzásait ő nem mindig látja tisztán, nagyon is szívós kötelékkel kapcsolják őt ehhez a tenyérnyi földhöz, a minek, szavamra mondom, semminemű értéke sincs. Az abbé úr öreg atyja, nem tagadom, ebben a kunyhóban halt meg, mint egy szent, vagy olyas valami; de a falak roskadoznak, a gerendákat megette a szú, egyetlen ablaka sem csukódik,

Budapesti Szemle. Huszadik kötet. 1879.

12

zsindelye szanaszét hajlott, görbült,, vetemedett, bele esik az eső, úgy hogy a mint Márton gazdától tudom, zápor idején a házból minden tálat a padlásra kell hordani. A föld kövecses, ki is van élve, alig művelhetni már. A taraczk is alig él meg benne. Azonban mindez engem nem háborgat; ezeket az okokat nem tartom akadálynak; becsültessék akármennyire, és ha kell.... isten neki, ha kell, menjen el húsz ezerig is; de csinálja gyorsan és ügyesen; tudja ön, hogy én a szolgálatokat elismerni tudom.

Megöl a levelezés huszonöt, harmincz levelet írok naponként.

.VIII.

X. GRÓF - LEROUX ABBÉNAK, AZ ÉRSEKI PALOTÁBAN.

Ő eminentiája egészségéről közlött újabb tudósítását, mind a grófnő, mind én, mély meghatottsággal fogadtuk. Ily szenvedéssel és gyötrelmekkel kell-e megkoronáztatnia azon magasztos életpályának, mely egészen a mások boldogítására volt szentelve!.. Nem találok kifejezést; mélyen meg vagyunk illetődve.

Szívünk mélyéből könyörgünk a mindenhatóhoz, hogy a szent férfiú egészségét állítsa helyre. Tolmácsolja, kérem, legjobb kívánataink kifejezését.

Valóban vádol a lelkiismeret, vajon nem bántottam-e meg önt, hogy kissé sürgettem azt a telek-eladást. Talán meg fog nyugtatni egy pár sorral.

IX.

X. GRÓF A SAINT-CROIXI PLÉBÁNOSNAK.

Főtisztelendő Plébános úr!

Higye meg, nem feledkeztem meg az igéretről, a mire ön figyelmeztet; levele oly perczben érkezett, midőn épen annak valósításán tünödtem. Ha törekszem elnyerni a szerencsét, hogy e szép vidék érdekeinek a törvényhozó testületben képviselője lehessek, a lélek szükségei mindenkor közelebb

állnak szemem előtt a test kívánalmainál, s azon hitet vallom, hogy társadalmunk óhajtott újjá alakulása főleg a vallásos eszmék széles elterjedésében keresendő.

Kell-e tehát ismételnem, hogy nem feledkeztem meg az Urnak házáról. Bizton számíthat a teljes átalakittatás összes költségeinek előteremtésére. Szükséges volna tehát mielőbb megbízni a káptalan építészét, hogy tanúlmányozza a kérdést s készítse el az újjá-alakítási munkálatok tervét.

X.

A SAINT-CROIXI PLÉBÁNOS -X. GRÓFNAK.

Egész parochiám nevében háládatosan köszönöm, Méltóságos Gróf úr, kegyes igéretét. A nemes eszmék, melyeknek oly szép szavakban méltóztatott kifejezést adni, kezességül szolgálnak jó akaratú hajlamaiért; valóban, méltóztassék meggyőződve lenni, a mit az Urnak szolgálatában áldoz, nem marad jutalmazatlanúl. De legyen szabad megjegyeznem, a kivitel útja és módja tekintetében, némileg eltérő nézetben vagyok. A helyett, hogy a kívántató összeg az építész terve után állapíttatnék meg, úgy hiszem, czélszerűbb volna a kiviendő munkálat tervét határozni meg a megnyert adomány mértéke szerint. Az agg kornak megbocsátható, ha sietve várja a remélt örömet, s a mi templomunk, mely bizony már nem fiatal, többre venne egy kanálnyi vakolatot a világ minden költségvetésénél.

Méltóságod jó indulata köszönetre kötelez. bennünket. Kegyes igéretének mielőbbi valósítása hálával töltend el, s nyíltan mondhatom, biztosítani fogja Méltóságod részére hathatós rokonszenvünket minden dolgokban.

XI.

LEROUX ABBÉ X. GRÓFNAK.

Isten meghallgatta könyörgéseinket; ő eminentiája hasonlíthatatlanúl jobban van s végre válaszolhatok nagybecsú levelére, melylyel megtisztelni szíves volt.

A napokban fölkeresett Ledoyen közjegyző úr s a kérdéses telek megvétele iránt oly határozott és sürgős ajánlatot tett, mely valóban nagy zavarba ejt.

Tehát igazán való-e, hogy ön komolyan meg akarja venni e szerény birtokot? Hogy mi a terjedelme? En, megvallva az igazat, nem tudom, bár jóval többnek tartom, mint Ledoyen úr gondolni látszik. És meg kellene tehát válnom amaz alázatos hajléktól? Szivem összeszorúl; föltűnik előttem a tágas, szellős, tiszta levegőjű szoba, szép kövekből rakott nagy kandallójával; a faragványos tölgyfa gerendák, a vastag erőteljes falak, melyeket gyermeki képzelettel várak falaihoz hasonlítottam. Látni vélem ősz atyámat, a mint élte végóráiban azt a kedves kertet művelgeti, szedi a gyümölcsöt, söt agg kora daczára még elég erőt érez saját kezeivel ásni a burgonyát - bocsánat ez apróságok fölemlítéseért — azokat a szép burgonyákat, melyeknek párjok tíz mértföldnyire sehol sem terem, a mint ő mondta nyájas mosolyával. Milyen kedvére voltunk, mi pajkos fiúk; hogy verekedtünk ott a téres és magas pajtában. Mennyit játszottunk ama kút körül, melyből szakadatlanúl csörgedez a pompás forrásvíz. Mind fölelevenül lelkemben ez az emlék, ha arra a kicsi birtokra gondolok, mely önnek, gróf úr, igen jelentéktelen, de az én családomnak igazi földi paradicsoma volt, s melynek termékenysége elég volt öreg szüleimnek, hogy belőle bőségben, nyugalomban éljenek. Mikor tavaly utoljára ott jártam, a födél miatt, a mit akkor tökéletesen megújíttattam, arra gondolék magam is, hogy ott fogom végezni napjaimat, kibékülve önmagammal s másokkal egyaránt. . . . Eladni e szegény födelet! Óh, gróf úr, ha elfogadnám is ezt az egyességet, hogy önnek kedvére lehessek vele, félek, a szerződés aláírásánál kihullana kezemből a toll.

S mi lenne a birtok mostani lakóiból? Márton és a felesége rokonaim; egyedüli élő rokonaim. Ott laknak már tizenkét vagy tizenöt év óta; az ég megáldotta frigyöket, adva nekik hat gyermeket, kiket ök Isten félelmében és munkaszeretetben nevelnek. A Márton kicsi szántóföldje ott van a ház közelében; mennyi időt és fáradságot megkímélnek ezzel! Szívem vérzik, ha csak reá gondolok is, hogy tönkre tegyem ez egyszerű, becsületes, jámbor emberek egész életét. Kidobhatom-e őket az országútra, hajléktalanúl, kereset nélkül?

Hol fognak találni, nagy inségökben, olyan bérletet, mint az én telkem volt, melyért én a legcsekélyebb bérrel is megelégedtem, mert jó rokonuk vagyok, s hála az égnek, egyáltalán nem a pénz embere.

Ön azt mondta, gróf úr, hogy Márton ügyes földmíves, a ki nem kiméli se a fáradságot se a trágyát, a ki jobban ügyel a mások jószágára, mint a magáéra, a ki becsület dolgának tartja, hogy jobb karban adja vissza a reá bízott földet, mint a hogy kapta; azt mondta, egy szóval, hogy Márton igen becses bérlő. De ki fogja majd érdeme szerint megbecsülni? Az ilyen fajta ember, mint ő, igen szerény s nem kérkedik a jó tulajdonságaival. Ime, az ön la-bréchei kis birtoka, melyet a bérlő épen most, bérlete lejártával, oly igen szánalmas állapotban fog ott hagyni, nem azt bizonyítja-e, hogy még a legfölvilágosúltabb s leggondosabb földbirtokosok is inkább a látszat után indulnak bérlőik megválasztásában ?

Mindent jól megfontolva, kedves gróf úr, mondjunk le erről az eladás tervéről, vagy legalább várjunk még vele. Engedjen hozzá szoknom e gondolathoz, s adjon időt, hogy elkészítsem szegény rokonaimat a bánatra, ha ki kell költözniök hajlékukból; a tél szigorú lesz, várjuk be a nyarat.

Hát mit vél, mit tegyek? Ön egyátalán nem érti a helyzetemet. - Kikötötték, hogy polgári legyen. Tökéletesen tudom, hogy ellenségeket szerzek magamnak; de az idő sürgös, végét kell vetni. Igen, kötelezem magam, hogy la-bréchei földemet od' adom bérbe annak a Mártonnak, a ki meglehet, igen jámbor gondolkozású ember, de a restsége ugyan párját keresi. Isten neki! od' adom a bérleti ár fölemelése nélkül. Az igaz, hogy a földeket egy kicsit kiélte zsarolásával az a másik barom... .. hiába!

A mi az abbé úr telkét illeti: a huszonötezer frank csak tartalék-ágyúnk; csak a legvégső pillanatban lépjen föl vele. Huszonnyolczezer frank .... akarom mondani, huszonegyébiránt, nem sokat tesz. Borzasztó!

ötezer frank

...