gát, mindenütt az anyagiság uralmát, és a vállalkozó szellemnek majdnem teljes hiányát. S ha tekintetünket a kulturállamokról a vad népekre fordítjuk, nem ugyanazt találjuk-e itt is? a négerek és a pápuák, e kat'exochén földmívelő népek nem legalantabbi fokán állnak-e majdnem az emberiségnek? Csak hasonlítsunk össze egy nomád arabot egy földmívelő négerrel, és kérdezzük, melyik különb!

Ha azonban mindez így áll, ha igaz, hogy a harczias pásztor és nomád népek átlag nagyobb szellemi tehetséget tanúsítanak, mint a békés parasztnépek, honnan van mégis az, hogy a nomad- és pásztor népek önmaguktól még sem jutottak el valami intensiv műveltséghez, hogy ellenkezőleg minden igazi kultur-állam kivétel nélkül a földmívelésen alapszik?

E kérdés első tekintetre áthághatatlan akadályt látszik emelni az előbbiek helyessége elé, s mégis, korántsem áll a dolog így, sőt mindez nagyon egyszerűen és békés úton oldható meg.

A nomád népek, az igaz, nagyobb szellemi tehetségük daczára sem juthatnak el a műveltség magasabb fokára, mig egyedül vannak, mert nemcsak a bizonytalan vándorélet akadályozza őket ebben, hanem mert általában rendkívül munkakerülők, s ezért rájuk nézve teljes lehetetlenség, hogy elméleti terveiket gyakorlatilag is megvalósítsák. De a nomádok nem maradnak minden körülmények közt nomádok, hanem megtörténik némelykor, hogy egyes nomád- és pásztor törzsek elhagyják az ősi pusztákat és hegyhátakat, leszállnak a földmívelők termékeny földjeire, meghódítva nagy területeket és nagy birodalmakat alapítva. A legyőzött lakosságot rabszolgaságba döntik és munkára kárhoztatják, a győzelmes betolakodók ellenben a kiváltságos, uralkodó osztályokat képezik, melyek a titkos tudományokkal, hadakozással és vadászattal foglalkoznak. Most azonban a viszonyok egyszerre teljesen megváltoztak. Az előbbi nomádnak eleven szelleme valami munkásság után vágyódik; munkaerők határtalan számmal vannak, s ha még sem volnának elegendők, rablóhadjáratokat kezdenek, s új embercsordákat hajtanak be. Ezer számra dolgoznak a rabszolgák a folyóknál, ezer számra a kőbányákban, 8 mintegy varázsütésre keletkeznek egyszerre azok a rengeteg öntözési rendszerek, azok az óriási paloták és templomok,

melyek még most is, annyi ezredév után csodálkozásra és bámulatra ragadnak, oly müvek, melyeket bizonyára soha sem teremtett parasztnép, hanem melyeket csak ott tervezhettek, csak ott valósíthattak meg, hol a teremtő szellemnek, a vas maroknak a dolgozó rabszolgák ezrei álltak rendelkezésére.

Alig hiszem, hogy valaki a kulturállamok ezen rajzának helyes voltát tagadhatná. A régi Egyiptom és India viszonyai, a chaldaeus birodalom alapítása Babylonban, a méd és perzsa államok története, mind hangosan szóló bizonyítékok e mellett. Mindenütt jogok nélküli munkásosztályra és kiváltságos uralkodó osztályra találjuk a népet fölosztva, mely utóbbi magában foglalja a papokat és harczosokat, s ezek mindenütt mint bevándorlott nomádok és pásztorok jelennek meg, és a művelődés mindenütt az ő bevándorlásukkal kezdődik.*)

Valamint itt, úgy történt minden hasonló esetben, minden kultur-államban kivétel nélkül megtaláljuk az osztálykülönbséget, és ez annál merevebb, mennél messzebb megyünk vissza a történelemben. Az újabb történet íróknál általános szokás, hogy az osztálykülönbséget a modern kultur-államoknál későbbi fejlődés szüleményének tekintik, mintha az általános egyenlőségből csak lassan-lassan képződött volna ; azonban semmi sem tévesebb mint ez, és semmi ellen sem tiltakoznak határozottabban öszszes történelmi, anthropologiai és társadalmi tapasztalásaink. Nem, nem az általános szabadság és egyenlőség volt kultur-államaink eredeti állapota, és nem békés paradicsom nyílik meg a kutató szeme előtt, ki előleges véleményektől menten, éles szemmel tekint vissza a történelem őskorába, durvák az emberek és nehezek a körülmények; győző és legyőzött, úr és szolga, ez az alapja államainknak és mást nem ismer a történelem.

Ez nagyon keményen hangzik ugyan, s némelyek talán túlságosan keménynek is tarthatnák, de halljuk csak még egyszer a német törvénykönyveket. A sali törvényben Cap. II. §. 6. ez áll:,,Si quis servum aut ancillam, aut bovem, aut jumentum aut quamlibet rem sub alterius potestate agnoverit, missit eam in tertiam manum etc." A fríz törvény az

*) Az arab kultur-államok alakulása az arabok hódításai által, teljesen azonos jelenség, és történelmi koron belül esik.

additio sapientium-ban Tit. 9. §. 1. ezeket mondja:,,Si quis in pignus susceperit aut servum aut equum, et ille servus aliquod damnum ibi fecerit, ad illum pertineat, cuius est servus, non ad illum, qui eum in pignus suscepit." Továbbá ugyanazon törvényben, additio Wiemari ad Tit. 2.,,Si quis servum, aut ancillam, caballum, bovem, ovem vel cuiuscunque generis animal etc.", és tovább, additio sapientium Tit. 8.,, Si servus, aut ancilla, aut equus, aut bos, aut quodlibet animal fugiens etc." Mit szóljunk ehhez? vajon az,,úr és szolga" kifejezés nagyon kemény-e a német őskor számára ? Nem, nem nagyon kemény, hanem nagyon enyhe, igen is enyhe, nem,,úr és szolga," hanem ,,ember és állat," ez az osztálykülönbség ó-germán fölfogása, mert a rabszolga határozottan -egy fokra van állítva a barommal, állatnak, tárgynak van nevezve. Most értjük meg teljesen, mért fordúlt el a germán oly utálattal minden munkától, mert a munka a négy- és kétlábú állatok dolga volt, nem pedig az emberé.

Lehetséges és képzelhető-e, hogy ily állapotok az általános egyenlőség állapotából fejlődhettek? Bizonyára nem, s minthogy ezen fölül az Edda szerint a régi németeknél a szabadok és rabszolgák testileg is különböztek egymástól, egészen bizonyos, hogy a kiváltságos uralkodó osztály az ó-német államszervezetben is a győztes jövevényekből állt; hogy azonban ez az idegen nép mi volt előbbi hazájában, azt nem tartotta ugyan fönn a történelem, de békés földmívelők bizonyára nem voltak, s minden analogia szerint csak azt következtethetjük, hogy nomádok voltak. Igen, mint nomádok szabadon és merészen vándorolták be hajdanában a német törzsek KisÁzsia pusztáit, mielőtt Európába törtek, s a benszülött lakosságot széles területen leigázták és állatokká alacsonyították le. Ökör és lá, juh és kutya, rabszolga és szolgáló voltak házi állatai, ő pedig, a született nomád, nem dolgozott, az ő dolga azután is, mint azelőtt, a háború, rablás, vadászat és játék volt.

Ilyeneknek mutatkoznak elfogulatlan vizsgálat mellett a viszonyok; látjuk tehát, mily egyszerűen és minden erőltetés nélkül oldódnak meg a látszólagos ellenmondások. Egészen helyes az az állítás, hogy minden kultur-állam a földmívelésen alapszik, de épen oly helyes az is, hogy minden műveltség a nomád életben gyökerezik. Egy kultur-állam eredetileg nem egyszerű, egynemű, hanem összetett dolog,

mert különböző népelemek összekerülése által támadt, melyek részint a parasztsághoz, részint a nomádokhoz tartoznak, s az előbbiek képezik a szolgáló és dolgozó, az utóbbiak pedig az uralkodó és vezető osztályokat. *)

Hogy azonban a kultur-mozgalom minden népnél a felsöbb osztályokban kezdődött és a felsőbb osztályokból indult ki, azt bebizonyítani meglehetősen fölösleges dolog volna, mert egy tekintet a régi és új népek történetére, eléggé mutatja ezt.

Hogy a német nemzet sem képez ez alól kivételt, az kiviláglik fejlődési menetéből. A középkor java részéig minden műveltség kizárólag a nemesség és papság köreiben összpontosúlt, s csak midőn a bölcs uralkodók által a rabszolgaság megtörésére és a merev osztály különbség kiegyenlítésére teremtett polgári rend gyarapodott tekintélyben, hatalomban és jólétben, csak akkor kezdett ez is részt venni a kulturmunkában, a pór-osztály azonban mindig tunya szenvedőlegességben maradt, a műveltséget, melylyel bír, mindig a felsőbb osztályoktól kölcsönözte és soha sem volt középpontja a legcsekélyebb művelődési mozgalomnak sem. Hogy mennyire igaz ez, azt a német műveltségtörténetírók már rég fölismerték s kimutatták, hogy az ú. n. parasztviseletek épen nem származnak a pór osztályból, hanem csak városi viseletek utánzásai, úgy hogy a mostani paraszt-öltözetekben azokat az öltözékeket látjuk magunk előtt, melyeket korábbi századokban a polgárság s a kisebb nemesség viselt. Így áll a dolog a házi eszközökkel, házépítéssel is, szóval mindennel, a mi a paraszt műveltségét képezi, mindez kölcsönvétel és semmi sem saját alkotása. **)

*) Ha a kultur-állámok keletkezését természetrajzi alapokon akarnók visszavinni, ezeket a puszta és a folyamvidék közti ellentétben lehetne keresni. Ázsia folyammélyedéseiben fejlődött ki a földmívelés, a pusztákon a nomád pásztorélet, és mind a kettő egyesüléséből támadt a kultár-állam. A középázsiai pusztákról jöttek a nomad mongolok, hinduk, chaldaeusok, médek, perzsák, zsidók, parthusok, magyarok és kétségkívül ugyaninnen valók a germánok is.

**) Egyetlen jelentékeny kivétel gyanánt az elöbbiekben kifejtett törvény alól első tekintetre a keresztyénség megalapítása tűnik fel, de hiszenKrisztus a zsidó népből származott, a zsidók pedig eredetileg nomadok voltak, s nomad életmódjukat bizonyos értelemben maig föntartották. A zsidók jelenleg sehol sem igazi földmívelők és munkások, s valószinű

Ha azonban mindez csakugyan így van, ha a művelődés csakugyan a nomád életben, illetőleg a kiváltságos osztályokban kezdődött, hogy van hát mégis, hogy Németországban a germánok megtelepedésével nem kezdődött meg mindjárt a művelődés aerája, úgy mint Indiában, Egyiptomban és Babyloniában; honnan van az, hogy ezek a népek még ezred évekig aránylagos barbárságban maradtak, noha egy hatalmas művelődési föllendülésnek minden föltétele megvolt? Ez az ellenvetés első tekintetre nagyon nyomósnak látszik, azonban közelebbi vizsgálat után igen egyszerű megoldáshoz jutnak.

A keleti népeknél ős időktől fogva a monarchiai elv volt érvényben, ez által pedig az uralkodó nemcsak az összes dolgozó néposztály fölött rendelkezhetett közvetve vagy közvetlenül, hanem a magasabb osztályok tagjai is arra voltak utalva, érdekeik megvédése végett, hogy a királynak segítségére legyenek, s így ennek nemcsak a physikai erő óriási tömege, hanem a szellemi erők gazdag tőkéje is rendelkezé sére állt.

Egész máskép állt a dolog a germánoknál, ezeknél az önállóságra törekvés oly nagy volt, hogy ők csak a had vezetésére választottak magoknak egy herczeget, béke idején azonban épen semmi felsőbbséget sem türtek meg maguk fölött, úgy hogy tehát nyugalom idején az egész államszervezet számtalan kicsiny, önálló családi birodalomra oszlott, melyek egymással folytonos családi viszályban voltak. Hogy pedig ily körülmények között nagyobb mérvű külső művelt ség kifejtéséről nem lehetett szó, az világos.

Csak midőn a szétforgácsolt nagyobb német tözsekre

leg azelőtt sem voltak azok soha. Bizonyítja ezt az is, hogy kétszer vitték őket rabságba, s mind a két esetben ismét visszaadták szabadságukat. Ha derék munkások lettek volna, mint a négerek, az egyiptomiak bizonyára nem bocsátották volna el őket, s a perzsák ép oly kevéssé. Ezenkívül Jézus élete is kezdettől fogva a legszorosabb kapcsolatban jelenik meg a nomádsággal. Az angyalok pásztorokkal tudatták legelőször az üdvözítő születését, nomádok hozták neki, csillag által vezetve, legelőször hódolatukat; alig született, Egyiptomba menekültek vele szülei, s midőn végre közeledett az idők telje, a pusztába ment Jézus, hogy a magánosságban számot vessen magával és végső határozatait megérlelje. És Jézusnak s tanítványainak egész tanító pályája nem volt-e folytonos nomád élet ?