Oldalképek
PDF

tettem tőle úgy a haladási eszméket, mint a magyarságot. E részben csakugyan megváltozott meggyőződésem, de akkori beszédem nem költött ellenszenvet, hiszen a táblabíró liberalismusával nem állt ellentétben, csak Czech tett nekem szemrehányásokat még később is, midőn censor volt és megbarátkoztunk. Az országgyűlés fősúlya azonban a szólásszabadsági sérelemre volt fektetve s ez állásomat kényelmetlenné tette, mert utasításom szerint arra kellett voksolnom, hogy a királyi előadásokat vegyük fel. Ez természetesen nem tetszett az ellenzéknek, annál inkább hogy időnkint számában fogyott, a mint a megyék új utasítást küldtek, ennél fogva a viták hangja mindig élénkebb s keserűbb lett. Ily körülmények közt jött fel sógorom Pozsonyba; néném minden áron látni akart, mint követet s hallani az országgyűlési vitákat. Radvánszky Gusztáv, korára fiatal de a régi eszmék embere, a világért nem űlt volna akár most gőzhajóra, akár később vasútra; régi módon előfogattal jött fel Pozsonyba. Néném útban meghűtötte magát, s csak kétszer volt jelen az üléseken; lázba esett, mely napról napra rosszabbra fordúlt. Férje, nagybátyám Fejérváry, én, néha Henszlmann barátom virrasztottunk mellette. Hiába, két hét múlva meghalt; még nem volt huszonkilencz éves. E váratlan csapás engemet annyira lesujtott, hogy egy ideig egészen elkábultam. Részvétet, mely ilyenkor oly jól esik, épen ott találtam, hol nem vártam, Dessewffy Aurélnál, ki néném ismerőse és tisztelője volt s most mutatta, hogy csakugyan barátom. Lassan-lassan lecsillapodott a fájdalom, az országgyűlési viták ismét élénken érdekeltek, hangjok mindig keserűbb lett s a pártszakadás már a magánkörökbe is átment. Külön pártclubbokról akkor ugyan még szó nem volt, de a követek külön kezdtek válni a sétáknál és ebédeknél, mi a régi hagyományokkal ellenkezett, mert ezek szerint a követek, mint a nemesség képviselői együtt tartottak, mégha politikai tekintetben külön váltak is. A kedélyes társalgási élet helyreállítására Andrássy Józsi a módosabbakat a nőtelen képviselők közűl felszólította, tartsunk szakácsot, ebédeljünk együtt, mindegyikünk egy vendéget hí a közebédhez. Csakhamar összeállt egy igen kedves társaság: Andrássy, Majláth, Jankovics Laczi, gróf Pejacsevics Muki, Szegedy, gróf Péchy Manó,

báró Prónay Gábor, Péterfy, Bárczay, báró Wenkheim Béla, Kárász, gróf Zichy, Fejérváry, meg én; mindennap huszonnégyre volt terítve; az ebéd jó volt, a borok még jobbak, a fesztelen társalkodás tele élczczel s tréfával, és így mindenki szívesen vette, ha meghíttuk, még Deák és Beöthy is, kik különben nem szerették, ha a personalis, vagy valami főispán, vagy püspök meghítták ebédre, hol a hívatalos feszességet alig tudta elűzni az ételek csaknem véghetetlen sora. Közös ebédjeink nagy befolyással voltak arra, hogy az ülésekben a beszédek hangja ne menjen át durvaságba s a személyeskedés kerűltessék ki, mert a henczegők ki voltak zárva vendégeink közűl.

Ez alatt az országgyűlési ifjúságnál is népszerű kezdtem lenni; az Athenaeumban, mely Bajza, Toldy és Vörösmarty szerkesztése alatt az irodalom legkitünőbb s legolvasottabb organuma volt, folytatólag közölték Eszméimet Magyarország történetének philosophiájához. Az ifjak szerették e czikkeimet, de voksomat, mely utasításom szerint a záradékok ügyében a kormánypárté, volt mindig restelték, azt szokták mondani: «lakatot a szájára, tollat a kezébe). Még nagyobb hírt szerzett ez idő táján kezdett polemiám Zedlicz báróval, Metternich ügyes ágensével az Augsburger Allgemeine Zeitungban. E hírlap, liberalis külpolitikája miatt, sokkal inkább el volt akkor terjedve, mint mostan, mind a mellett, hogy a magyar viszonyokat mindig elferdítve adta hasábjain. Most is b. Zedlicz czélzatosan e lapban adta ki czikksorozatát, mely Pia Desideria für Ungarn czím alatt szidta a magyar ellenzéket, sőt gróf Széchenyit is, mint, kik inkább középkori aristokratikus rebellisek, mint európai liberalisok. Szemökre vetette, hogy föl nem tudják fogni az osztrák felsőség europai szükségességét, mint a valódi haladás föltételét, hogy az ősiségi intézményt meg nem döntik, hogy vasútakról álmodoznak, midőn csinált országútjok sincs, hogy a német cultúrát elnyomják s a tótnak és oláhnak föléledését akadályozzák, szóval a czikkek szabadelvű magyarfalásból s a tények elferdítéséből ki nem fogytak, s e mellett csinosan voltak írva; nálunk az egész világ boszankodott miattok. Ismervén Kolbot, az Augsburginak szerkesztőjét, Ungarische Verhältnisse czím alatt én is írtam ugyanazon lapba egy czikksorozatot, Zedlicz czáfolatára, mely nemcsak Magyarországban, hanem Bécsben s külföldön is nevemet széles körben ismeretessé tette, mert azon időkben nem volt még annyi hírlap mint most, s ugyan azért egy pár jó czikk, minő a jelenben igen könnyen kikerűli a figyelmet, már is feltünést okozott s az írónak hírt szerzett. végre még is csak az ellenzéknek fog ártani, hogy tehát elfoglalja a követek idejét, indítványba hozta, hogy bizottságok dolgozzák ki a váltótörvényt s a mezei rendőrséget. A kancellár leküldte hozzánk Wildner bécsi ügyvédet, hogy a váltócodex készítésében segítsen; mi őt ebédünk állandó vendégeül híttuk meg, s ő a váltó-codexet németül állította össze, mi inkább anyagi munkába kerűlt, mert a váltótörvénykönyv jóformán internationalis , s lényegében mindenütt ugyanaz. Wildner tervezete szolgált alapúl a mi munkánknak, Deák volt a munkáló-bizottság elnöke, Klauzál, Bezerédj, Somssich Miklós és Vághy vettek benne részt; kezdetben Szentkirályi Móricz vitte a tollat, de országgyűlési jegyzősége s egy időre családi viszonyai annyira elfoglalták, hogy tisztjéről lemondott, minek folytán én lettem a jegyző. Egészben véve nem változtattunk sokat Wildner munkáján, csakhogy Deák nem tudott megbarátkozni a váltófogság eszméjével s ezt ki is hagyta törvénykönyvünkből, mit a bécsi kereskedői s jogászkörök a legújabb időkig szemünkre vetettek, a míg végre nálok is eltörőlték ezen barbár törvényt. A mint a váltótörvénykönyv a bizottságban elkészűlt, hozzáfogtunk a csődtörvényhez s kereskedési és közkereseti társulatokról szóló törvényczikkekhez, hogy egy igen érezhető hiányt némileg pótoljunk. Este felé dolgoztunk mindig e bizottságban s innét a követi casinóba mentünk, mert az ősz köszönt be és Deáknak nagy sétái mindig rövidebbre szorítkoztak, billiardozással pótolta ezeket, mert érezte a mozgás szükségességét. Ürményi Józsi volt a mezei rendőrségi bizottság elnöke és vezetője. Beöthy Ödön mint régi katona mindig nagy barátja és pártfogója volt a katonafiúknak; hogy nekik is legyen örömük, szeptember végén egy szőllőben megvette a termést, meghívta vendégül követbarátait s a katonai növeldét, hogy a kis bakák szedjék le a szőllőt s egyék meg. Jól mulattunk késő estig; mikor Szentkirályival okoskodva jöttem le a hegyekről, ő a logika szigorú szabályai szerint construalta a jövőt s minden lehető jobbrä fordulásról lemondott, én felhoztam, hogy a szenvedélyek néha a logika rendét megszakítják s váratlant is idéznek elő, mi a logikából alig magyarázható ki, s amint így beszélgetve az első házak előtt elhaladtunk, lövést hallunk és sikoltást, egy katona szemünk láttára a kapu alatt szíven lőtte hűtelen szeretőjét. Oda ugrottunk,

IV.

Hó múlt hó után s a két tábla nem tudott megegyezni a felirat iránt; a főispánok kivitték azonban néhány megyében, hogy utasításuk módosíttassék s így a záradék mindig jobban megszoríttatott, s elhatároztatott, hogy az országgyűlés az ujonczállításra nézve meghallgatja a kormány adatait s határoz fölöttük, de fölterjesztést nem tesz, míg a sérelmek nem orvosoltatnak. E szerint a hagyományos módon b. Lederer táborszernagy lejött Bécsből Pozsonyba, hogy fölvilágosításokat adjon az ujoncz-állítás szükségességéről. Ez mindig zárt ülésben történt, oly országos bizottság előtt, melynek tagjai ünnepélyesen megigérték a titoktartást, holott a titoktartásra nem volt csakugyan semmi szükség, mert Lederer se többet, se kevesebbet nem mondott, mint, hogy a tíz évi capitulatio lejárván s a toborzás alig lévén elegendő a természetes évi fogyatkozás kiegyenlítésére, szükséges az ujoncz-adás, ugyan azon mértékben, mint 1830-ban, különben seregünk megszűnik lenni. E bizottságba én is beválasztattam, mit nagy megtiszteltetésnek tekintettek. A főrendi teremben meghallgattuk a táborszernagy német előadását s Bernáth Zsiga szólalt föl először, szintén németűl, említve, hogy e teremben már harmadik nyelven védi az alkotmányt s kérdezte, hogy mi hát ezen előadásban a titok s kifejezte meggyőződését, hogy a hallottak nem nyújtanak elégséges indokot arra, hogy oly számú ujoncz szavaztassék meg, mint 1830-ban. Akkor Francziaországban forradalom ütött ki, mely Belgiumba és Lengyelorszagba átcsapott, most békében élünk, nincs szükség oly nagy seregre, mint tíz év előtt. A vita meg volt kezdve, a szónoklatok folytak németűl; végre voksra került a dolog, azon kérdés fölött: elégségesek-e a Lederer által fölhozott adatok, vagy nem? A táborszernagy eltávozott s a szavazás megkezdődött. Míg a mágnások voksoltak, nagy többsége volt az igennek, de a mint a kk. és rr. egymás után szavazásra felhivattak, a nemek száma folyvást szaporodott s Beöthy

[ocr errors]

Ödön izgatottsága nőtt; az ellenzék már is egy szavazattal volt többségben, midőn még ketten voltunk hátra, gróf Péchy

Manó, meg én: Péchy igennel szavazott s Beöthy szeme indu

latosan szikrázott és kipirult arczczal felém fordúlt „hát te?"

nyugodtan, fönhangon nemmel szavaztam; a többség az el

lenzéké volt. Az országbíró kimondta a határozatot, hogy a

bizottság nem elégedett meg a közlött adatokkal; én pedig

azóta identificalva voltam az ellenzékkel, senkinek sem volt

többé kifogása ellenem.

[ocr errors][ocr errors]
« ElőzőTovább »