S ezer vicsorgó arczot látva még,

Fagyott ebekként úgy elszörnyüködtem,
Hogy ma is borzaszt a tavon a jég.
Most a központ) felé haladtunk sebten,
Hová minden súly fut hogy egyesülne,
Míg én didergék az örök hidegben.
Szándékosan, vagy csak véletlenül-e,

Nem t'om, de a mint ott jártam poroszkán,
A fők közt egy *) lábam alá kerüle.

S hogy megrugám, felförmedt:,,Mért tiporsz rám?
Tán Montapertiért, kegyetlenebben,

Két bosszut állni jősz? azért tapodsz tán ?"
Sén:,,Mesterem, csak itt most várj meg engem,
Egy kételyemre tán lelek megoldást,

S aztán parancsolj bármikép sietnem".
Megállt vezérem. S én, ahoz, ki folyvást

Még durva szóval szitkot átkot szórt rám:
,,Ki vagy te, a ki igy szidalmazol mást ?“
,,De te ki vagy, szólt ő az Antenórán,
Ki itt, mi élőtől is sok lehetne,

Járhatni módom van, ha hirt sovárgasz,
Mások közé jegyezzem a neved' be."
Ellenkezőre vágyom 3) volt a válasz

Hordd el magad, ne bosszants már, ha mondtam!

Hizelgni ily odúban

rosszul áll az !"

Hajánál fogva én tarkón ragadtam,

S mondám:,,Neved' majd megmondod te mindjárt !
Vagy egy hajszálad sem marad legottan".

mellett az övéi mentséget találnak. Carlino 1302-ben halván meg, amaz még várta őt.

1) Tudniillik a föld középpontja felé.

2) Mint alább kitűnik: Bocca degli Abati; guelf, de titkos egyetértésben a ghibellinekkel, a montapertii csatában a zászlótartó kezét levágta, hogy ez a zászlót elejtse, mire a hadsorok megzavarodtak s a csata elveszett. Ezért, mint hazaárúló, már a második alkörben, az Antenorában bünhödik; s bünhödését kétszeresnek mondja, ha még rugdalják is.

3) A fölebbi körökben a lelkek több izben kérték Dantét, ha visszatér a földre, beszéljen róluk jót s állítsa helyre hírnevöket. Ily szolgálatot ajánl Dante Boccának is. De itt, e legalsó körben, a lelkek már a földi jóhír utáni vágyat is elvesztették, s ellenkezően, azt kívánják, hogy ott fönn ne is említtessenek!

És ő viszont:,,Csak rajta! tépd ki mind hát,
Most úgy se' mondom, s csak azért se', mert nem!
Bár tánczomat a fejem tetejin járd“.

És már haját kezem körül tekertem,

Nem egy erős tines maradt is markomban
S ő szemlesütve vonitott, leverten;

A mint egy más 1) szólt:,,Bocca, mi bajod van?
Hát állkapczáddal nem elég: vaczognod ?
Ugatnod is kell? Ördög bánt-e jobban ?"
Most már, szólék, mind egy ha meg se mondod *)
Gaz áruló te, igaz hirt viendek

Felőled igy is, szégyenedre, undok !

,,Lódulj, felelts beszélj, mint tartja kedved!
De el ne hallgasd, ha kijutsz megintlen,
Ki volt e csacska nyelvű! jól jegyezd meg:
A francziák pénzét sinyli ez itten.

Elmondhatod: látám Duéra lelkét,
Hol bűnösök didergenek mezitlen.

S ha kérdezed: szemed itt kikre lel még:
Melletted ép' Becchériát) találod,
Kinek Florencz torkát metszette nem rég,
Továbbat Soldanier János *) áll ott,

S gaz Ganelón) s Tribaldello, ") ki éjjel
Faenzában kaput nyitott, az álnok !“
Igy ez; s alig távoztunk tőle még el,

Két árnyat láték ') egy gödörbe fagyva,
Kalapként födve egy a mást, fejével,

1) Ez Buoso La Duéra, cremonai ghibellin, kit azzal bíztak meg, hogy Monforti Guidót és sergét, Manfréd ellen menőben, egy szorosban tartóztassa föl; de franczia pénzzel magát meghagyta vesztegetni s elárulta a cremonaiakat. Ezek egész családját kiírtották.

2) Mert nevét a másik úgyis elárulta.

3) Tesauro Beccheria, vallombrosai apát, VI. Sándor pápa követe; szülő városát Florenczet árulással akarta a ghibellinek kezére játszani.

4) Soldanieri János ghibellin, elárúlva párthíveit, átcsapott a guelfekhez.

5) A Roland elárulója, Nagy Károly spanyolországi hadjáratában. 6) Faenzából való, a Zambrani családból. Városát IV. Márton pápa alatt Appiáni János ostromolván, a kapukat éjjel, franczia pénzért fölnyitotta s aztán Faenzából megszökve, Bolognába menekült.

7) Itt kezdődik Ugolino világhírű episodja, mely a következő ének nagyobb részét foglalja el. A költők itt már az Antenora és a Toloméa határán vannak; Ugolino bune annyira levén haza-, mint barát- és szövetséges-árulás.

Budapesti Szemle. Huszadik kötet. 1879.

És mintha éhes fog kenyért harapna:
Fogát az, ebbe ott vágá be épen
Hol nyakcsigoly fogódzik ép az agyba.
Igy vágta Tydeus, 1) nem is másképen,
A gyülölt Menalippus vakszemét,

Mint ez a főt s a többit vad dühében.
,,Ki ily barommód' adod im jelét,

Mint gyűlölöd kit megmarál, úgy mondtam -
Im esküszöm, csak add okát elébb,

Ha panaszolni rá méltó okod van,

S neved' megértem s mivoltát bűnének :
Igazságot szerzek neked fenn ottan,
Ha el nem szárad ez, melylyel beszélek!"

XXXIII. ÉNEK.

Elemelé a szörnyű lakomátúl

Száját a bűnös s fürtihez törülte
A fejnek, melyet összerága hátul.
Ś igy kezdte:,,Kétségb'ejtő kin, miről te
Beszélni késztesz, mely szivet sajtol, csak
Gondolva is rá, nem hogy szókba öntve.
De szóm ha mag lész, hogy az árulónak
Kit itt marok, gyalázat kél ki abból:
Szemem s ajkim egyszerre sirnak s szólnak.
Én nem tudom ki vagy, s honnan barangol
A lábad itt lenn, ám ajkid beszédén
Florenczinek gondollak én a hangból..
Tudd meg tehát: gróf Ugolin valék én ---
S ez Ruggiéri érsek. 2) Elmesélem,

Mért gyötröm őt igy, soh'se hagyva békén.

1) Tydeus, a Thebét ostromló hét király egyike. Megölvén Menalippust a thebéi höst, s halálos sebet kapva maga is, haldokolva ellensége fejét kérte s marta dühében.

2) Részletesb történelmi vázlat helyett legyen elég ennyi: Ugolino della Gherardesca gróf, pisai fönemes, guelf párti, Rogér érsek által elámítva, hogy ő legyen első a városban, kiűzte uralkodó társát a visconti Ninot ki egyszersmind vérszerinti unoka-öcsese is volt s elfoglalta helyét. Ekkor az érsek, saját párthívei, a Gualandiak, Lanfranchiak és Sismondiak segélyével üldözőbe vette Ugolinot, kiszorította őt a városból, s két fiával: Gaddoval és Uguccioval, és két unokájával Ugolinoval és Anselmuccioval foglyúl ejtvén a Gualandiak

Gonosz ármányà hogy mint lőn veszélyem,

És benne bizva, foglyúl hogy' vetettek,
S aztán halálra: azt minek beszéljem?
De a mi még újság lehet fülednek,

Halld, rám mi rémes halál neme vára,
S vétett-e nékem, abból itélhetd meg.
A szűk lyukon, kis rács-kalitba zárva,
Mit éhhalál-tornyának nevezének

Rólam, s mely többeket vár még halálra,
Látám, a holdak hogy jöttek s tünének . . . 1)
Akkor lőn egyszer ama rémes álmam,
Mely gyász jövendőm fátylát lebbenté meg.
Ezt 2) úr s vezér gyanánt közelgni láttam,
Hogy farkast s kölykit együtt verjenek fel
A Lukka s Piza közti nagy hegyhátban.
Sovány, gyors lábu, kitanúlt ebekkel,

Lanfranchi, meg Sismondi, meg Gualandi,
Ott vezeték a gyors hajtást le meg fel.
S lihegve, már alig birtak szaladni,

Vén ordas s kölykei s a kutyák kikezdék
Lágyékukat, éhes foggal szaggatni . . .
Hajnal-hasadttal, a mint ébredeznék,
Álmukba' sirni hallám gyermekim'
Kik velem voltak s kérni,,kenyerecskét".")
Kegyetlen vagy, ha meg nem ráz e kin,
Gondolva: mit érzett az apa lelke!

S ha még ezen se' jajgatsz, úgy-e min?
Ébren valánk már; az idő közelge,
A melyben ételünk' hozák naponként,
S való-e álmunk? kérdők kételegve.
mintha alsó ajtaja záródnék

Most

A rémtoronynak

Kémlelve néztem

fiaimra ottan

de egy szót se' mondék.

egy örtornyába záratta, a hol mind a négy éhséggel veszett el. Ugolino, saját vére és Piza ellen elkövetett árulását, másik árulás (a Ruggiéri érseké) által ily kegyetlenül bünhödte meg.

1) Fogságuk, éhen kivégeztetésök elhatározása előtt már hónapokig tartott.

2) Tudniillik Ruggieri (Rogér) pizai érseket. Az álom szemléletes leírásában a farkast s kölykeit üldöző ebek a mindjárt megnevezett személyes ellenségek. Az ebek általi marczangoltatás: az éhhalál kínjainak jelképezése.

3) Úgy látszott a fiak is olyasmit álmodtak, a mi az éhségre emlékeztetett vagy annak előérzetét költötte föl bennök.

Nem sirtam én, bár szint' jéggé fagyottan . . .

De sirtak őks Anselmuccióm, a lelkem, „Mit nézel úgy, apánk? — szólt - mi bajod van ?“ Nem könnyezék én, és mit sem feleltem,

Egész azonnap' és a ránk jött éjjel..

Mig a nap ismét újult fénybe' kelt fenn.
S a mint egy kis sugárka ömle széjjel

Siralmas börtönünkbe s négy kis arczban 1)
A magamét ijedten ismerém fel.

Két öklöm' akkor én kínomba' martam,

S ők, azt hivén hogy tán csak enni vágyva
Cselekszem ezt, mind felugortak gyorsan.
S mondák:,,Apánk! sokkal kevésbbé fájna,
Hidd, ha belőlünk ennél! te öltötted

E nyomorú húst ránk - vedd vissza már ma!“
Hallgattam, csakhogy ne busitsam többet.

Az nap s a más nap is mind néma ajkunk,
Mért nem nyiltál alattunk, durva föld, meg!
S hogy a negyedik napra felviradtunk,

Lábam elé terült Gaddóm esennen,

Mondván:,,Apánk, még sem segitsz-e rajtunk ?“
Ő meghala. S a mint hogy itt látsz engem,
Elesni láttam rendre mind a hármat,
Ötöd s hatod nap'. . . Én, szemfény-veszetten")
Tapogatám zsákmányit a halálnak;

Még két nap aztán siratám jajongva
Mig éh tevé meg, mit nem birt a bánat.“ 3)
S vérben forgó szemekkel, ennyit mondva
Kapá megint a nyomorúlt fejét meg,
Belé harapva, mint kutyák a csontba.
Oh Piza! szégyen-foltja mind e népnek

Mely e szép földet lakja, hol szi járja *)
Ha szomszédid késnek büntetni téged:

1) Mintha fiais unokái is mind gyermekek lettek volna. A kép így mindenesetre hatásosabb, bár történetileg nem való; már az unokák is felnőtt ifjak voltak.

2) Physiologiai ténynek mondják, hogy az éhség által előidézett ideggyöngülés vakságot okoz. A haldoklóknál általában az érzékek közt először a látás tompúl el.

3) Tudniillik hogy megöljön.

*) Azaz: Italiát, hol a si-nyelv (a langue d'oc, langue d'oui, langue de si az igen szó különböző kifejezéséhez képest az egy nyelvcsalád három ágában -) uralkodik.