A második körrel kezdődik tulajdonkép a pokol, a különböző bűnök büntetésének helye. Az ide vezető lejáratnál a pokol őre Minosz áll, ördög alakban, dereka körül csavarható farkkal, az ítélet helyére szállók helyeit kijelölni, mert kinekkinek, büne mivolta szerint van elöre határozva helye a pokolban. Dante annak beosztásában, a bűnök osztályozását illetöleg, a középkor skolastikusainál dívó rendszert követi, mely mai erkölcsi fogalmainknak nem mindenben felel meg s inkább az ókor nagy philosophusának, Aristotelesnek erkölcstanára van alapítva, habár keresztyén színezettel. Aristoteles szerint (Ethikája VII. k. I. fej.) a vétkezésnek három neme van: a mértéktelenség (àzpacía) vagy is az átalában szabados hajlamokkal való visszaélés a gyönyörre; a gonoszság (zazia), mely tudva és ártó szándékból vétkezik; s a baromiság (Oprózis), mely minden nemesebb ösztönt nélkülöz vagy lábbal tapos. Nagyjában e fölosztásnak felel meg a Dante osztályozása is. A mértékletlenségből eredő bűnök aránylag megbocsáthatóbbak s azért a pokol elsőbb (felsőbb) köreiben szenvedik aránylag enyhébb büntetéseiket: a második körben a testi szerelem vagy érzékiség által vétkezők; itt találjuk a többek közt Francesca di Riminit is, kinek szerelmi tragédiája az V. éneks talán az egész költemény - legszebb húsz sorát tölti be.*) A harmadik körben a falánkok és tobzódók; a negyedikben a gazdagsággal és pénzzel kétfélekép visszaélők: a fösvények és pazarlók; az ötödikben a szenvedélyöket fékezni nem tudó haragosak, dühöngők, valamint az e részben ellenkező túlságban levő bambák és búskomorak; végre a hatodik körben a hit-ösztönnel visszaélő eretnekek és hamis tanok 'hirdetői, a mi nem föltételez múlhatatlanúl gonoszságot, de már igen közel áll- s azért átmenetet is képez ahhoz.

Eddig a mértéktelenségből eredő bünök büntetései. Ez első nagy osztály után a második az erőszaktevőket (a mi az Aristoteles,,baromiság"-ának felel meg) a harmadik és utolsó a szándékosan vétkezőket, az öntudatosan gonoszokat, a csalókat, foglalja magában. Az erőszak-tevőknek is van némi mentsége, mert heves és ellentállhatatlan szenvedélytől ragadtatva, melynek rabjai, akaratlanúl vétkeznek; míg a csalók

*) Ez ének fordítását jegyzetekkel a Budapesti Szemle 1877-ik évi folyamában adtam.

Budapesti Szemle. Huszadik kötet. 1879,

7

osztályába azok tartoznak, kik az ember kizárólagos sajátjával, az észszel és meggondolással visszaélve, teljes öntudattal követik el a szándékos bűnt.

Az erőszak-tevők a hetedik körbe vannak zárva és pedig három al-osztályban: az embertársaik ellen erőszakoskodók, a gyilkosok és rablók; az önmagok ellen: az öngyilkosok és javaik elfecsérlői; s végre a harmadik al-körben az Isten elleni erőszak bűnében leledzők, ide értve a természet s művészet (a teremtő Isten és a teremtő ember művei) ellen vétőket is.

A nyolczadik kör, a csalóké, bűneik minősége szerint tíz alkörre oszlik, melyeket a költő bolgiáknak (bün-tömlőknek) nevez, bár inkább árkoknak volnának mondhatók, mert magas gátak választják el az egy központ körül futó körök árkait egymástól s a költők — e gátakon menve körül — nézik a lent gyötrődőket. Az első árokban a kerítők és csábitók, a másodikban a hízelgők, a harmadikban a simoniakusok (egyházi javadalmak s méltóságok áruba bocsátói), a negyedikben a jóslók és kuruzslók, az ötödikben a kufárok és kalmárkodók, a hatodikban a képmutatók és szenteskedők, a hetedikben a tolvajok s jelesen a szenthelyek kirablói, a nyolczadikban a gonosz és cselszövő tanácsosok, a kilenczedikben a botrányok és viszályok okozói, végre a tízedikben a hamisítók, aranycsinálók és pénzverők gyötrődnek.

A pokol legalsó, legmélyebb körét, a kilenczediket, mely a pokol legfenekére vezet, a szándékos gonoszság azon nemének tartotta fönn Dante, mely a csalásnál is nagyobb, undokabb, annak is legfőbb foka: t. i. az árulásnak. Az árulás különböző nemei, vagy inkább tárgyai szerint, ez is négy al-körre oszlik. Az első al-kör neve: a Kaina, így nevezve a testvérgyilkos Kainról, a saját vérök árulói — a második az Antenora, a Palladiumot Trója templomából a görögök kezére játszó Antenorról, a haza-árulók, a harmadik Toloméa, a Pompéjust eláruló Ptolomeusról, a barátaik árulói, s végre a negyedik, a pokol igazi feneke, a Judecca, az Isten-embert eladó Judásról, a jóltevöik árulóinak rettenetes bünhödő helye. Mert hogy Judásnak itt, a pokol legmélyebb fenekén kell lennie, önként értetik: de itt vannak vele Brutus és Cassius is, kiket mi nem tartunk Judással egy rangban álló bűnösöknek, sőt a szabadság tiszteletre méltó hőseinek, de a kiket Dante, a világ

császárság profétája, mint a Caesar árulóit, Judással együtt akart megbélyegezni.

Át kell tekintenünk, legalább futólag, az egész költeményt, ha csak némileg is föl akarjuk tüntetni, hogy mint a bűnök ez osztályozása, ép oly szellemes büntetéseik változatossága s azzal együtt a pokol belsejének a leírása is.

Legyen elég azokat csak röviden említeni meg futó vonásokkal.

A második körben a buják, érzékiek s a tiltott szerelem bűnében leledzők bünhődése: hogy örökös forgatagban sodortatnak, s pihenést nem engedő széltől-mely földi szenvedélyök nyugtalanságának a mása - gyötretnek.

A harmadik körben erős jég, hó és eső csapkodja a falánkokat és dobzódókat; a falánkság pokoli jelképe ősidőktől a három fejű pokol-öreb, a Cerberus, mardossa s marczangolja őket.

A negyedik körben, melynek bejáratát Plutó, nem mint az alvilág fejedelme, hanem mint a gazdagság pogány istenjelképe őrzi, egyik irányban a tékozlók, velök szembe a másik irányban a fösvények keringenek. Vezeklésök abból áll, hogy mellökön nehéz súlyokat emelve s magok előtt görgetve, mennek a kijelölt ellenkező irányokba, s a mint a kör felén szemben találkoznak, egymást szidalmazzák s visszafordulnak, hogy körben menve ismét összetalálkozzanak — s így a végetlenig.

Az ötödik körbe, a haragosak és indulataikat fékezni nem tudók bünhödő helyébe, a pokol második folyóján, a zavaros, mocsáros Styxen át lehet jutni; s a bösz indulatú vezeklök annak mocsáros sarában fetrengenek, egymást marczangolva, tépve marva, míg' alább az iszapban a bambák, az indulat nélküliek feküsznek, az életbeli állapotuknak megfelelő teljes lelki érzéketlenségben. Mint a pazarlóknál és fösvényeknél, itt is a két végletnek egyaránt kárhozatos volta van érzékítve, hirdetve Aristoteles erkölcsi tanát, hogy az erény: a végletek közötti közép út.

Az alvilág vándorai, megkerülve e mocsárt, toronyhoz érnek, melynek aljában Flégiász, a Styx révésze jő elejökbe, hogy átszállítsa öket a Plutó (Dis) városába, mely messziről látszik elöttök s melyet a pokol-kapu fölírata a,,jaj-városnak“ (città dolente) nevezett volt. E város falai vasból vannak és

belülről izzó tűzzel ég. De kapujánál démonok állják útjokat s nem akarják bebocsátani Dantét, ki élve merészel leszállani a halottak országába. Virgil megkísérti meggyőzni őket, de a gonosz indulatú s hajthatatlan szellemek vele is szembe szállanak, Dante már csügged, de Virgil biztatja, hogy nincs messze az isteni segély. E közben a torony ablakában megjelennek a fúriák, önmagokat marczangolva s biztatva Medúzát, hogy rémséges tekintetével változtassa kővé a vakmerő embert, a ki ide mert jöni. Virgil azonban eltakarja társa szemét (árny-keze most testi hatással bír) s ezzel megmenti. Most megérkezik az égi követ, elriasztja maga elől a rémeket, s kitárja előttök az égő város kapuját.

Ám nem a város maga égett tulajdonkép; hanem útczái nyílt sírok soraiból állottak s e sírok belseje égett rettenetes lánggal. E sírokban a hitetlenek és az eretnekek lelkei égnek: ez bünhödésök. E sírok, tudatja Virgil Dantéval, az ítélet napjáig fognak égni, akkor bezárulnak.

Mikor az utolsó sírokhoz érnek, a legutolsóban egy pápa, Anasztáz, ég az eretnekek közt,*) s ezzel a hatodik kört is elhagyandók, mely az ötödikkel egy magaslaton állva, tőle lejtővel elválasztva nincs a hetedik körből irtozatos bűzt éreznek fölhatolni. Mert itt a pokol első nagy osztálya,

a mértéktelenségi vétkek aránylag enyhébb büntető helye be van fejezve; most az erőszaktevők köre következik, kiknek vétke súlyosabb s bünhödése irtózatosb. Lassan haladnak, hogy Dante érzéke szokjék némileg a mélységből fölhatoló bűzhöz s ez időt használja föl Virgil a bűnök és büntetések osztályozásának s a pokol egész rendszerének megmagyará

zására.

A lejáratot a hetedik körbe ismét egy mythologiai szörny a Minotaurusz őrzi s haragját alig sikerül Virgilnek lecsillapítania. A leszállás is nehezebb, mert lejtő meredekebb az eddigieknél.

Az erőszak-tevők három, egymástól gátkorlát által elvá

*) Dante ezzel azt a nézetet akarja érzékíteni, hogy a pápai állás sem óv, föltétlenül, az eretnekség bűnétől. II. Anasztáz egyéb iránt, kiről itt szó van, s kit a költő a pápai csalatkozhatatlanság ellenében állít föl példáúl, a Krisztus egy vagy két (isteni és emberi) természete fölötti vitában szerepelt s Photinus thessalonikai diakón által rábeszélve, sodortatott az egyház-ellenes tévtanba.

lasztott alkörben szenvednek. Az első alkörben gőzölgő vérpatak hömpölyg, melyben az embertársaik élete és vagyona ellen erőszakoskodók (zsarnokok, gyilkosok és rablók) lelkei gyötretnek. A parton egy sereg centaur őrzi őket, s ha valamelyik bünhödő, nem tűrhetve a vér forróságát s izzó páráját, fölbukkan és menekülni, vagy csak lélekzethez jutni vágy, a centaurok rányilaznak s így kényszerítik ismét lebukni a vérpatakba. Nehány centaur Dantét is föl akarja tartóztatni s fenyegetésekkel ijeszti. De Virgil a ki jól ért nyelvükön, elhárítja őket az útból, sőt ráveszi egyiköket, Nessust,*) hogy szállitsa át őket, a dúlongó csoporton keresztül, a túlpartra. Átkelés közben megmagyarázza a két költőnek a hely természetét s meg is nevez némelyeket a kegyetlen zsarnokok közül, a kik itt bünhödnek.

A hetedik kör második alkörében az önmagok ellen erőszakot tevők, az öngyilkosok és javaik elpazarlói bünhödnek. Amazok görcsös, ágbogas, leveletlen fatuskókká változva, melyeken a harpyák fészkelnek, s ha valaki egy ágat letör (Dante teszi), abból vér csorog s nyögések és sohajok hangzanak. Emezeket dühös mérges ebek hajszolják s lassanként szétmarczangolják. E kör leírása (XIII. ének) a legfestőibb s legerőteljesebb részei közé tartozik a Pokolnak.

Az erőszaktevők körének harmadik alkörében az Isten elleni erőszak bűnében leledzők bünhödnek, ide értve a természet és művészet elleni vétkeket is. Mert Isten maga, közvetlenül, meg nem támadható, hanem a természetben, mely az ő nyilatkozata s a művészetben, melyben az alakító ember az alkotó teremtő-erőt mímeli.

Itt a mezőt izzó fövény borítja, melyre hópelyhek gyanánt, de sűrűen mint a zápor, lánglemezek hullanak. Az Isten ellen vétkezők közt első sorban Capaneust találják, Thebae hét ostromlói egyikét, a ki az összes Isteneket vakmerően kihívta; s most azért mert Zeüszszel daczolt, itt kell bünhödnie az igaz Istennel daczolók közt.

Ez izzó homokmezőn találják az alvilági folyó harmadik

*) A Herakles- és Dejanira-mondából ismeretes centaur. Az erőszak-tevők körének bejáratánál a minotaurus s a centaurok az emberi és baromi természet egyesülését jelképezik, mely az erőszaktevők bűnének az alapja, s forrásáúl tekintendő.