Oldalképek
PDF
ePub

palotával, hol igen sokan közülünk reggeliztek, délután a ligetben a követek nejeinek. Természetes szónoklatának ékessége nem födte el mindig eszméinek szegénységét, lusta is volt, úgy, hogy néha csak az ülésben nézte át az iratokat, melyekről szólni kellett, de modora lekötötte a figyelmet s részben elnémította azon ellenszenvet, melylyel a közönség a kormánypárti követek ellen fordúlt. Zsedényi azonban élesebb modora s rossz magyarsága daczára némi népszerűségre is tett szert, mert kedélye mindig derült volt, előzékenysége pedig férfiak és nők irányában kifogyhatatlan; senki sem vezette jobban a cotillont, mint ő, s a mi nálunk valódi csuda, levélre soha válaszszal adós nem maradt, sőt szívesen szolgált tanácscsal s közbenjárással minden ismerősének, bármily párthoz tartoztak legyen, főleg azonban a lutheránusoknak és szepesieknek.

Ezeken kívül még két követ játszott jelentékenyebb szerepet. Ürményi Józsefnek európai műveltségét senki sem tagadța, de száraz, rideg külsejében s parancsoló modorában nem volt semmi vonzó; fáradhatatlan tevékenysége azonban többet szolgált a kormánynak, mint Andrássy síma ékesszólása. Ürményi az ülésben ritkábban tartott beszédet, de ülésen. kivül tudta capacitálni s megnyerni az embereket, mert voltak a függetlenek közt is olyak, kik különösen fogták föl állásukat. Egy alföldi megye követe például, ki Deákkal voksolt kezdetben, Klauzálnak azt felelte, midőn a szólásszabadság ügye a mágnásoktól harmadszor visszajött,:,,lám én szeretlek, azért is már kétszer voksoltam veletek, de Ürményi Józsi is jó emberem, megigértem neki, hogy ez egyszer vele voksolok, majd ha újra előkerül a dolog, megint veled szavazok, baráttól többet nem kívánhatsz." A mit Ürményi kiokoskodott, mert ő volt a kormány országgyűlési diplomatája, azt Zarka Muki adta elő az ülésben, kinek kedves modora, magvas szónoklata s ellenzéki antecedentiái elfogadhatóbbá tették a záradék módosításait, melyekkel Deákot és pártját eredeti állásukból lassan lassan leszorították. Ürményinek Luka Sándorra is nagy lett a befolyása, ki ezen országgyűlés alatt hallgató szerepet vitt inkább, de Deákkal voksolt, később ő lett a kormány legdühösebb eszköze az administratori viszályok idejében.

A városi követek még most sem jöttek tekintetbe, pedig

több kitünő férfi tartozott soraikba. Vághy, a sopronyi ösz követ, később a váltó-feltörvényszék, végre a hétszemélyes tábla ülnöke, Járy, ki előbbi Tretter neve alatt a Kisfaludy körnek tagja volt és később, a német időkben, Bach alatt Bécsben szerepelt, Czech, a tudós győri történetbúvár, Toperczer Ödön a nagyváradi, Szalay László a korponai s Fábry a jeles bártfai követ, ki később a curia elnökségére emelkedett.

Az országos ülésekben Szerencsy elnökölt, a személynök; de befolyása alig volt, mert lassan lassan az országgyűlés minden teendője kizárólag a kerületi ülésekre szállt, az országos ülés csak hitelesítette a kerületi határozatokat. Szerencsy érezte állása fonákságát, megtörtént egyszer, hogy hosszú beszédet tartott a kerületi ülésben fogalmazott felirás ellen, de nem kapott egyéb feleletet, mint egy hangos maradjont körülnézett, senki sem kelt föl, senki sem szólt, mire hangosan kimondta a végzést:,,no hát maradjon" s félhangon egyet káromkodott. Ekkor fölemelte fejét Hajnik a gyorsíró s kérdezte: Excellentiád, be kell-e ezt is írni a naplóba? mire Szerencsy dühösen elkiáltotta magát,,szamár kérdés"; s lett általános kaczagás a házban.

A mágnásoknál is izgatottabbak voltak az ülések, mint ezelőtt. Az erős akaratú, szenvedélyes s e mellett elég tapintatos gróf Batthyány Lajos szervezett itt is egy tekintélyes ellenzéket, mely merészsége által feltünt, köztük főleg herczeg Odescalchi Ágost, Pálfy József, Batthyány Kázmér, Zichy Ödön és Jenő, Esterházy József és Miklós, négy gróf Szapáry. Mindnyája rosszúl beszélt magyarúl, sem a logika, sem a grammatika szabályaival nem gondolt, de föllépésök mégis nagy föltünést okozott az országban, mert a nemzet alig tudta fölfogni, hogy lehessen főúr, ki szembe merjen szállni az udvarral. Ezek közül fényesen kivált Teleki László ügyes szónoklatai által, a mérsékelt gróf Károlyi György és gróf Zichy Károly szintén sokszor pártolták a kk és rr. nézeteit, gróf Széchenyi István és báró Eötvös József csak ritkán vettek tényleges részt a szólásszabadsági vitákban, mind a kettő ezt esetleges viszálynak tartotta, nem szerette a sérelmi politikát, reformtervekkel foglalkoztak. De a kormány oldalán is új szellem jelentkezett gróf Dessewffy Aurél mellett ott ült a lovagias báró Jósika Samu, gróf Apponyi György, báró Vay

Miklós, gróf Almássy Móricz, kiknek látköre annyival szélesebb volt, mint a követi tábláé, a mennyiben ismerték a bécsi viszonyokat s igyekeztek az irányadó körökben meglevő ellenszenvet az újabb idők követelményei ellen lecsillapítani. Ezek közt minden tekintetben legkitünöbb volt gróf Dessewffy Aurél s mindenki csodálkozott, hogy a kormány e lángeszű férfit nem emelte magasabb és befolyásosabb polczra, mint a helytartósági tanácsosságra, holott a sokkal gyöngébb gróf Almássy Móricz már alelnöke volt a kamarának. Tíz évvel. később magyarázta meg nekem Londonban barátom Newman Ferencz, hogy lángész még Angolországban s Amerikában is ritkán jut a kormány élére, mert sem az irányadó körök, sem a többség nem tudnak bízni benne. A ministeri szék többnyire a középszerűség díja, mely föl tudja fogni azon uralkodó eszmét, mely a nemzetet bizonyos fokig áthatotta s a mellett alkalmazkodik az udvar szelleméhez. A kezdeményezők csak rendkívüli időkben jutnak kormányra s akkor is majd mindig lejárják magokat a mint nagyobb szabású eszméjöket keresztülvitték.

II.

Az országház Pozsonyban nagyon rosszúl volt elrendezve, a mágnások terme valamivel díszesebben, mint a követeké. Abban az ülés megnyitásánál két fiatal mágnás, mint Staberlherr, ez időben gróf Cziráky János és gróf Széchen Antal, kopogtatta botjával a padozatot, bejelentve s megelőzve az ősz nádor jövetét, kinek szeme még ifjúi élénkséggel néha elég hamisan ragyogott; a tábla jobb oldalán ült a püspöki kar, balról az országnagyok, a püspökök alatt az ellenzéki mágnások, az országnagyok alatt és mögött gróf Dessewffy Aurél baráti, s vegyesen köztük a hova férhettek azon mágnások, kik, ha nevezetes szavazás készült, különösen fölhívattak arra, hogy az ellenzéket bármily kérdésben leszavazzák, mert azon kényelmes idő nem kerülhetett többé vissza, midőn a nádor a kisebbség voksa szerint mondta ki a határozatot, azon megjegyzéssel, hogy vota non numerantur, sed ponderantur, a voksok nem számíttatnak, hanem mérlegeltetnek, mi annyit jelentett, hogy az országnagyok és püspökök szavazata többet nyom, mint a regalistáké. Minthogy e szerint az eredmény

mindig biztos volt, a felsőházi ülések csak a szónoklatok merészsége által váltak érdekesekké, ez volt az ellenzék fegyvere, melyet annál könnyebben lehetett használni, mert a felső háznak nem volt még naplója, hírlapok pedig még az alsóház üléseiről sem adtak tudósítást. Gróf Batthyány Lajos azonban az országgyűlés vége felé mégis kierőszakolta a főrendi naplót.

A kk. és rr. táblája, ez volt a hivatalos neve, egy rendkívül hosszú, magas, fehérre meszelt teremben székelt. Mindkét hosszoldalról szolgáltak ablakok, itt az útczára, ott az udvarra, az útcza felől egy ügyetlen, roskadozó galeria huzódott végig a termen, melynek egy harmada emelt padozattal bírt, fakorláttal elkülönözve az alsó résztől. Fönt a személynök ült egy asztalka mellett; jobbról és balról egy-egy zöld posztóval bevont hosszú asztal volt fölállítva, az egyiknél a káptalanok képviselői, a másiknál a királyi tábla tagjai ültek, elől a protonotariusok, mint az országos ülések jegyzői; a királyi táblabírák, kik akkor az útczán is magyar nadrágban, s magyar csizmában jártak, kötelesek voltak a naplót vinni. Most azonban ezen tisztjök roppantúl könnyebbült, mert Hajnik és Stuller ott ültek már a kórlát alatt, mint országgyűlési gyorsírók, sőt Stuller magánvállalatúl országgyűlési tudósításokat is adott ki kéziratban. A terem alsó részében három hosszú lágyfa asztal állt, tintapecsétekkel bepiszkolt zöld posztóval bevonva, az útcza felől ott ültek a Tiszáninneni és Tiszántúli megyék képviselői, a középasztalnál a dunaiak legnagyobb része s a három Szlavón megyék követei, a harmadiknál vegyesen dunaiak és tiszaiak, a horvátok, Fiume, Buccari, a Jászkunok, a Hajdúk, s Turopolya grófja. A táblák végét elfoglalták a városok és néhány éltesebb ablegatus absentium; az összes országgyűlési ifjúság az első és harmadik asztal s ablakok közt a követek háta mögé szorúlt öszsze; egy része a galerián lézengett, hová a követek feleségei s leányai már unalomból is gyakran eljártak, ha pedig érdekes ülés készült, megtelt a galeria mágnásokkal; az ungi Pribék ugyanazért Sturmvogeleknek nevezte el őket. Az egész elrendezés nagyon primitiv s kietlen volt, minden négy követ közt állt egy idétlen üveg tentatartó, minden követ számára helyére volt téve mindennap egy ív papír, egy új lúdtoll s egy irón. A kerületi ülésből elmaradott a királyi tábla, a magyar ruha és kard; a személynök helyett pedig két-két követ

elnökölt, soronkint egy dunai s egy tiszai, minden héten más-más, az egyik jegyezte a szólokat és szavazókat, a másik föltette a kérdéseket s vigyázott a rendre.

A kerületi ülések mindig élénkebbek voltak, mint az országosak, az ifjak, kiknek legnagyobb része távollevő mágnások és özvegyek képviselője s e szerint országgyűlési tag volt, hol éljenekkel, hol kardcsörtetéssel, morgással s pisszegéssel fogadták a követek beszédeit, sőt megjelenését is, s minthogy ez ifjak képviselték a közvéleményt, sok követ volt, kit az ily morgás terrorizált. E hallgatóságot nem lehetett megfenyíteni, nekik is volt megbízó levelök távollevő mágnásoktól, söt szót is kérhettek volna, habár ez számbá nem vétetett; egyébiránt a városok követeié sem vétetett számba, de tisztességgel még is meghallgattatott. Minden vármegye két ifjat küldött napidíjjal irnokúl a követek mellé, sokan magok költségén jöttek, mint joggyakornokok, mert az országgyűlési praxist csak úgy beszámították nekik, mintha a királyi tábla mellett töltötték volna az időt, találkoztak egyébiránt oly követek is, kik magok költségén is fölhozták egy pár ily fiatal joggyakor nokot, én is tartottam magam mellett ötöt, szállást ingyen kapván, egy forint napidíjjal jól meg tudtak élni.

III.

Az első üléseket a pestmegyei és partiumbeli sérelem foglalta el, mi az országgyűlés kiegészítését illette, vele öszszeköttetésben a szólás-szabadsági sérelem, melynek éle a királyi Curia ellen volt intézve. A városok is követelték voksaik számba vételét, de a városok rendezésének idejére utaltattak; a roppant többség elhatározta, hogy a feliratban bennfoglaltassék egy záradék, mely szerint az országgyűlés a királyi előadásokat föl nem veszi mind addig, míg az országgyűlés ki nem egészíttetik s a szólásszabadsági sérelem nem orvosoltatik. Ez volt az első országos ülés határozata, melyben azonban a városok a magok sérelmét élénken adták elé. Én e tárgyban felszólaltam s a városokat nemzetiségi és alkotmányos szempontból idegeneknek bélyegeztem, mert akkori nézetem szerint a polgári elem Magyarországban, úgy, a mint a belső és külső tanács által képviseltetett, német volt, és aulikus; fél

« ElőzőTovább »