fiú sikóltott. Nagyanyó vissza akarta néki hömpelyitni a' golyóbist.,,Hó!" kiálta az atyja, 's négykézláb hagyá a' fiút mászni a golyóbis után. Tizszer igy ment, 's a' fiú ónként cselekvé azt. ,,Semmi jártató nem

szükséges. Elébb mászkáljon, után járjon !" mondá Burkárd. A' fiú elkezde felemelkedni, elesett, sikóltott, megint felemelkedett, megint sikóltott, és senkinek sem vólt szabad rajta segíteni. A' két asszonynak néha majd megrepedt a' szívök, 's harmad nap mulva egyenesen 's eggyarányban járt a' gyermek, és ritkán esett-el, mivel vigyázva ment. ,,No, látjátok-é?" kérdé Burkárd az asszonyoktól,,,nem hamarabb megyen-e így?" Zsáni hallgatott féligmeddig meggyőződve, de Baumbachsné főcsóválva felele: Igen, hi

szen szegény fiú kéntelen volt megtanulni járni.“,,No-no, Mami! hiszen éppen az, én is azt mondom!" 's Baumbachsné cserben maradt.

Igy vivé-ki Burkárd nagy fáradsággal a' maga nevelés-plánját. Kéntelen vala a' fiút majd mindenütt szemmel tartani, hogy ínyét kalácsok 's csemegék által el ne szoktassák. Soha sem jöve többé kalács a' Burkárd' asztalára; 's midőn eggyszer a' Szakácsot, ki a' gyengéd Nagyanyó kérésére titkon eggy kalácsot süte, minden irgalom nélkül elűzte szolgálatjából: tehát a' jó öreg aszszony inkább éhezni hagyá a' szegény kis gyermeket, mint a' cselédeket szerencsétlenekké tenni, és öszvecsapta kezeit bámúltában, midőn a` gyermeket gy yümöles és kenyér, zöldség és viz mellett olly nagyra nőni

's annyira érősödni látá. Nyárban eggy könnyű len-ruha; télben gyapjú ruha, olly formán szabva, mint eggy kocsis ümög, 's az ágyékán általkötve: ez vala a' gyermeknek egész köntöse. Nyárban mezítláb járt; télben bőv matróz-harisnyát viselt. Fején soha sem vólt sapka; és igy mulatott rendesen egész nap a' kertben, játszott, kiabált, a' füben hembergőzött, nagyobb korábán a' fákat mászkálta, vagy eggy nagy ebbel kergetőzött, eggyetlen játszó társával.

„Immár elég a' játék!" mondá Burkárd, midőn a' gyermek öt esztendős lett. „Lajos! jöszte velem!" Burkárd eggy kertbe vezeté a' gyermeket, a' melly hátúlról a' nagy kerttől sövénnyel el vala rekesztve. Leült véle eggy igen szép lúgosban, melly éppen első leveleit kezdé fej

tőztetni. „Nézd, Lajos! ez a' kert, egészen a sövényig, mától fogva a' tiéd. Vele azt cselekedheted, a'mit a' világon akarsz. Nézd csak! amott bab van, amott borsó, ott saláta, ott káposztaplánták, itt murok répa, gyökeres és egyéb vetemények, mellyeket te édesden eszel. E' fák itt merő gyümölcs fák, alma, körtvély, eseresznye, kajszin, őszi baraczk: a' sövény tengeri szőlőből, köszmétéből 's málnából áll. Nézd-el ezeket Lajos! Ez mind a' tiéd!" A' gyermek tapsolt örömében kis kezeivel, ugrált 's kiáltozott: ,,Né Atyus! a' szamócza virít nem sokára. Ez is az enyém ?" ,,Minden, a' mi itt van a' tiéd, egészen tiéd. Én néked mindent szép renddel eligazítattam. Te öt esztendős vagy, 's az embernek dolgozni kell: tudod-é már miért?“

A gyermek reábámúlt. „Nem, azt nem tudom."

,,No hát megmondom néked. Ha mi a' földbe eggy csepp babot sem ültetnénk, tehát nem is teremne eggy csepp se; érted ezt?" ,,Igen is! láttam a kertészt, hogy csinálja; először eggy lyukat váj, osztán bele tesz eggy babot.",,Helyesen! és ha már eggy csepp bab sem teremne, úgy nem is lehetne enni. Úgy-e?" ____ „Igen is, Atyám!"— ,,És igy a' ki babot akar enni, meg borsót, meg répát, meg gyümölcsöt : annak azt plántálni, vetni, termeszteni és ápolgatni kell! Te már öt esztendős vagy; kezeid elég erősek." A' gyermek nézegeté két kezeit.,,Ha tehát enni akarsz, dolgoznod kell.- Imé, itt vannak a szerszámok.“ Megmutatá néki a' kapát, gyomlálót 's