tetteit is kilesték, kitapsolták, 's Burkárd mind ezeket olly szembetűnő megvetéssel fizeté, hogy semmi engesztelésről még csak gondolkozni sem lehetett.

Baumbachsné ugyan hosszú tanitásokat tarta ollykor ollykor, hogy nem kell különczöt játszani, ha emberek közt akarunk élni. „Igen is!" monda Burkárd:,,emberek között; de majmok's szamarak közt ? pedig Mami! a' mi familiánk, hármunkat kivévén,bőven meg van áldva e'fajzattal.“

Igy vala Burkárd az egész világtól különválva, kivévén a' maga falujabéli embereket, kik őtet szinte imádták, és Zéburgnét 's az ő megszabaditott atyjafiját, a’kik Burkárdot legjóltévőbb embernek nevezték a' földön; midőn Zsáni eggy fiút hoza e' világra.

A' mint a' fiú megszületett 's a' Burkárd' karjain vólt, forró könnyek omlának az ő szemeiből: „Adj néki boldogságot, jó Atya az égben !" igy kiálta-fel:,,én megtanitom élni a' boldogsággal.“ Vendégséget ada a' maga embereinek, 's kétszáz tallért a' várasba külde eggy szegény iskolai tanúló társához, hogy e' summával valamelly szorgalmas Familia felsegéltessen.

,,Hát 's hogy legyen a' keresztelés Fijam Uram?- úgy gondolnám“ ,,Micsoda keresztelés, Mami?“ ,,Ej no, Uram Isten! hiszen talán csak megkeresztelteti a fiját?"

„Hiszen a' fiú régen még van keresztelve !"6

,,Micsoda?" felkiálta Baumbachs

دوو

né öszvecsapván kezeit; hát mikor? bibend -4 ruelt

,,Születése után eggy órával, a' kék szobában. Ott volt a' Prédikátor, `s víz is volt. Én és Mami Komák voltunk, hát nem tudja? Imhol a' keresztlevél; nézze csak:,,Ma született Burkárd Lajos Úrnak, Ellberg' földes Urának, hitvesétől Baumbachs Johannától eggy fija, a' ki a' mingyárt következett keresztségben Lajos nevet kapott. Kereszt szülék valának, a' gyermeknek az atyja; és a' gyermekágyasnak az anyja Burkárd Johanna.“

Baumbachsné látá a' Prédikátornak aláírását, 's az eggyházi pecsétet. Mélyen felsohajtott és elhalgatott. Mire mehetett ezen emberrel? Megadta magát, 's örült legalább azon, hogy ő volt a' Keresztanya.

Ezen idő tájban ese az a' scena, mellyen e' Könyv kezdődik, 's a'

mi tökéletesen plánjában vala Burkárdnak. Burkárd sokat elmélkedett már fijának neveléséről:,,Terengettét!" gondolá eggykor magában, midón napájával eggy kís asztal mellett ülne: „terengettét! nemde nem úgy van-é, hogy azok az ezerféle ostobaságok, a' mellyeket erkölcsöknek, életmódnak neveznek, tészik az embereket bolondokká, gonosztévőkké, együgyűekké, 's megkeserítik a’mi kis jó volna nyomorú éltünkben? Mi kivántatik arra, hogy az ember boldog légyen?" igy beszélle tovább magában: „egésséges gyomor, hogy élhessen, eggy ház, eggy öltözet feleség, eggy barát, sőt, feleség mellett ez sem, végre békeség önnmagával. Én ugyan többet a' világon nem tudok!" Ezen utolsó szavakat felhangon mondotta, 's az asztalra

üte, hogy szintúgy csattogott. Előveve eggy papirost 's felirá e' dolgokat eggymás után. „Jó gyomor, kenyér az elégségig, ház, öltözet, feleség, békeség önmagával. Ennyi mindöszve!“ úgymond, 's végig ol- . vasá még eggyszer a' Laistromát; ekkor elkezde a' gyomorról gondolkozni, 's hogy felkönyökölhessen, áltlöké a' papirost az asztalnak tulsó oldalára, a' hol Baumbachsné ült. Ez kandi tekinteteket vete az irásra, felolvasá ama hat czímeket, 's szorgoskodva néze mély elmélkedésbe merült Fija Urát.

,,Jó gyomor!" felkiálta ismét Burkárd: „Ezzel bir mindenik vad ember," igy folytatá ismét elmélkedését:,,hadd éljen úgy ó is! bizonyosan neki is jó gyomra lessz és egéssége. Mértékletesen élni 's mun