atyjafijával, eggy igen szép leánnyal. Ez a' leány eggyszerre eltünt, és az elragadás' vagy elcsábitás' gyanúja eggy szeles ifjúra hárúlt, a' ki magát ebbe a' házba és a' leánynak szivébe béfészkelte. Zéburgné maga jöve Burkárdhoz, 's eggy lovászt kére tőle, hogy a szerencsétlent nyomozná, és nem csak ezt megnyeré, hanem még a1 Burkárd' interesszéjét is a' leány eránt. A' Lovász azt a' hirt hozá, hogy a' szökevények postán Hamburgnak vették útjokat. Burkárd a' nélkül is nem sokára Hamburgba akart menni : extrapostát vett, éjjelnappal ment, elérkeze Hamburgba, és az ő sok ismerősei által csak hamar kitanúlta a' szegény leánynak sorsát. Őtet tudta nélkül eggy gyanús házba vivé a' csábitója. Burkárd azon házhoz ment, felkutatá azt

némelly drabantok segitségével, meglelé a' Mamzellt eggy ruha tartóban, és a' maga szállására vivé.

A' szegény leány szünet nélkül sirt; ő még most is azt gondolá, hogy csak szerelmesének karjai közzül akarják kiragadni, s nem ismeré azon házat, a' hová el vala adva. Burkárd elébe álla. ,,No, lyányaszszonyka! vége lessz-é már a' sirásnak? valami mondani valóm vólna.“ A leány még inkább kezde zokogni. ,,Hallja-e, kis lyán, cselekedjen a' mint tetszik. Csak hogy lássa, az a' bordélyház, a' honnan magát kihoztam, a' legközönségesebbek közzé tartozik, maga pedig olly szép, hogy nevezetesebb bordélyházban is helyt találhat.“ A' leány' könnyei megszüntek, eleven pír futá-el arczát. ,,Micsoda? az Istenért! bordélyház?"

Burkárd megmutatá azt az árestáló parancsolatból, 's magának a' leánynak is olly környülmények jutának eszébe, a' mellyek bizonyossá tevék előtte, hogy olly házban vólt.

Már most nem sok fáradtságba került Burkárdnak, reábeszélni a' leányt, hogy ő vele visszatérjen. Burkárd a' legszentebb halgatást igéré néki, 's a' leány megölelé térdeit. Haza érkezének ők, de vélek eggyütt a' történetnek híre is. Burkárd megtudta azt, de csak azt, de csak azt, a' mi a' leányt illette; el akará nyomni a' pletykát, 's e' végett a maga feleségével és ama' leánnyal nyilván és lassan keresztúl kocsikázott a' városon, de ez által még inkább feltámadt a pletyka, hogy Burkárd eladta a'leányt eggy bordélyházba; 's minekutána megszelíditette, ismét vissza,

hozta azt; — az ó ostoba felesége pedig semmit sem tud a' dologban; ki ne szégyenlené már csak közelíteni is annak házához, a' ki bordélyházi szajhákkal mulatja magát.

Luize sírt a harag és szégyen miatt, midőn ez a' fülébe jutott: az öreg Baumbachsné pedig szidta az embereket, Burkárdot 's a' leányt, 's Burkárd mondá bosszúsan : Vigye-el hát az ördög az illyen embereket, kik nem szenvedhetik, hogy eggy becsületes leányzót az ördög körmei közzül megmentsen az ember!" Ezzel húsz luidórt eggy papirosba takart, s elküldé azt a' fő templombéli Prédikátornak azon kéréssel, hogy jövő Vasárnap az ő czéduláját nyilván olvassa-fel. A'Lelki Atya nem örömest akara reáállani; de mit nem tesz húsz luidór! Felol

vasá tehát a következett Vasárnapon több kérelmek között: „Eggy közel a' Várashoz lakó Birtokos Úr, ese、 dezik Istennek, adjon néki békeséges tűrést a' bolondoknak elszenvedésére, kik őtet ostobaságaikkal 's rágalmaikkal háborgatják."

Az emberek felfüleltek; nem érték jól a' dolgot, kérdezősködtek; végre megtudák azt, 's nem beszél. tek egyébről, csak e' kérelemről. Kicsinybe múlt, hogy a' Prédikátorba belé nem kötöttek, de eggyik sem akart első lenni. A' várasi dévaj emberek nevettek; ollyan lárma volt, mintha a Római Szent Birodalom' jusai megsértettek volna.

A' rágalom elhalgatott ugyan eggy két napig, de annál rémitóbb gyülölség támadott-fel annak felbizga tására. Burkárdnak még a' legkisebb