Oldalképek
PDF

meré magában, hogy ez az erőltetlenség, melly az ő házában uralkodik, éppen nem alkalmatlan. – Burkárd megivott eggy butellia bort a' potrohos Úrral, s azt javaslá neki, hogy tegye-le nehéz ruháját parókájával együtt, vegye magára az ő könnyü háló köntösét, 's nézze-meg igy ő vele eggyütt a kertet. Ez meglett némelly fogatkozások után: mind két Urak eltüntek a kertbe, 's a' Polgármester egész bízalmasan rázogatá a' Burkárd' kezeit, folyton-folyvást mon ami-nak nevezé őtet, 's füstölgeté eggyik pipa knásztert a másik után. A Dámák visszajövének a szálába, és a Polgármester helyett csak a ruháját 's parókját találák ottan, gondolkoztak a dolgon, mig azt a Dámának nagy bosszúságára Zsáni, ki az ablakból a Polgármestert megpillantá, tudtúl nem adta.

Mingyárt leküldének eggy inast,

hogy a két Urat szerezze-fel, 's eggy dühös tekintet fogadá a sláfrokos Urat. A Dáma olly faragatlan vólt, hogy Férje-Urának bárdolatlanságát mentegetné, Burkárd Úr pedig, a' ki azt nem jól érté, hirtelen a Zsáni' gyólcs ruháját ajánlá néki az ő matéria-ruhája helyett: „mert," úgymond: még ebéd után járkálni fogunk eggy kicsit!" A Dáma kikéré az itt maradást, de Burkárd Úr arra apellált, hogy a Polgármesternek kedve van itt maradni: a kocsit is már elküldték, és igy – meg kellett adni magokat. Mihelyt ezt Baumbachsné hallotta, szikráztak örömében szemei: most vólt először, hogy traktálhatott. Mingyárt a Konyhába futott, és még

~~~~ - 53

*-*:;" öt tál étket rendelt ama hármon kivül, a mennyit Burkárd rendesen enni szokott. Felnyitá az ezüst-edényes almáriomot, az asztalhoz látott, 's megraká azt annyi ezüstel, valamennyi reáfért. Történetből az ebédlő szobába, vetődött Burkárd, eggy pillantattal végig nézte az asztalt s mondja az inasnak: „Vilhelm ! tán bolond vagy? minek a gyertyatartó fényes nappal az asztalon?" – Szégyenülve kapott Baumbachsné a' nagy ezüst gyertyatartókhoz: nagy örömbódúlásában azokat is feltette vólt az asztalra. Vilhelm nevetett: Burkárd közelebb lépett az asztalhoz 's monda szárazan: „Ugyan, mondja-meg, Mami, hova fogja tenni a leveses tálat?" – Ide, Fijam Uram, mondá Mami nyájasan. „'S én meg az asztal felett hintókázzam, hogy

szedni lehessen? Hiszen mozdúlni sem lehet a sok ezüsttől ! Nem rakná-e még fel mind valamennyi régi csizmacsattokat, meg vagy két ezüst kardot, busszolt, mindent? Hiszen nem vagyok én ötvös, hogy asztalomból ezüstműhelyt csináljak!" E' szavakkal az ezüstedényeknek nagyobb részét Vilhelmnek, nyujtá, hogy hordja-el; 's Madám szomorú tekintetekkel néze kincse után. „A Falusi - biró, ma csak nem ebédel itt, úgy-e Fijam Uram ?“ Burkárd bámulva tekinte reá. „Hogy ne ebédelne? hiszen tudja, hogy ma törvénynap van!" – „Úgyde a Polgármester.“ – „Aha! mind a kettő Biró. Hallja-e, Mami! én Fejedelem vagyok a házamban, 's a' – falusi biró is itt eszik." –„Úgyde az egész világ"– „Terengettét, mindég csak a világ, mellyből maga mindöszve csak ollyan darabot látott, mint eggy Hollandus sajt. Hiszen, melly nagy a világ, Mami! Hagyja abban azt, 's ne szóljon arról !" Mami a Konyhába futa, ezt morogván: „Nem bánom én, ha cserepről eszik is." „Meglessz !" kiáltá Burkárd. – Elszedeté a porczellánt és Fayence edényeket rakatott-fel, magához vevé a porczellános almáriom kúlcsát, 's a társasághoz ment. A szálában egyedül lelé a Polgármestert, Zsáni pedig a vendégekkel még holmi indiai matériákat nézgélt az oldalszobában. Burkárd belépe hozzájok. „Be pompás eggy portéka!" monda éppen a leány eggy darab kartonról, kiváncsi tekintetekkel nézvén azt. „Azon örűlök Húgocskám!" mondá Burkárd; „mert

« ElőzőTovább »