nyira reszketett e' szavakban, hogy azokat alig értené Lajos.

Lajos egy tekintetet vete az égre, a' hom lokára tevé kezét eggy minutáig, azután mondá iszonyú hidegen: „Éljen boldogál, Mamzell Gellner!" azzal megfordult 's kiment, Róza pedig eszmélet nélkül rogyott a' szófára.

Lajos némán érkezék szállására. Megnyergelteté az ángolt, némán jára fel 's alá a' házban, most sirt, majd nevetett; most sebesen járkált, majd csendesen állt, majd pedig keményen dobbanta lábával. Megfizeté költségét, felüle a' lóra, 's elnyargala, hogy szintúgy szikráztak bele a' kövek.

Késő estve érkezett haza; felméne a' maga szobájába, a' nélkül hogy az atyjánál besz óllott volna."

Burkárd az inas által lehívatá. Kedvetlen homlokkal jöve a' szobába.,,Jó estvét!" így szólla, és megölelé atyjafijait 's kezét nyújtá Márinak.,,Szerencsésen ütött-e ki az útad?" kérdé az atyja. — „Egésségben jöttem haza." ,,Beszéltél Zéburgnéval?"—,,Igen is."—,,Nyájas-e?",,Felettébb!"— „Hát Ró

zával beszéltél-e?

Beszéltem !" — „No's ?" —,,Hagyj békét atyám! ?“ az emberek csak emberek. „Kiméne

nedves szemekkel.

66

„Hm,“ mondá Burkárd, ennek is van oka morgolódni ?"

وو

Apránként megtudá az öreg, fijának Rózával való szerencsétlen történetét. „És nem tudod, micsoda panasza van reád tulajdonképen ?" ‚Talám,“ mondá mosolygva La

jos, „éppen azért haragszik, mivel

semmi panasza sincs reám.“ Nehány napok mulva haza érkezék Zéburgné; ő is elbeszéllé az öreg Burkárdnak, hogy semmi útón-módon ki nem vehetett Rózából semmit, hogy miért változott-meg eggyszerre olly nagyon Lajosra nézve. Csupa siralom azt a' leányt látni: fejér mint az abrosz, szomszéd Uram! 's a' könnyei úgy folynak, mintha a' szemei két forrássá váltanak volna."Zéburgné irt Rózának, irt Lajosról, 's Róza igen nyájasan felelt, de soha Lajosról szót se tett. Lajos olvasta mindenik levelét; irt neki maga is, 's betéteté a' Nénjével a' magaéba. A'`legközelebbi levélben ismét visszajött az feltöretlen. Mindazáltal Zéburgné azt a' jegyzést tevé, hogy a levélnek gyüröttségéből látja, hogy próbált belé nézni.

Lajos az egész délután azt próbálgatás vallyon bele látott-e Rózą a' levélbe vagy nem.

Egy holnap mulva ismét egy útat

teve Brunszvikba.

Rehbergnéhez

ment, 's hallá hogy Róza maszkerádban van. Alája veté magát að frízúr, szűk czipellők' és csattok', selyem strimflik' alkalmatlanságainak, magára veve eggy köpenyt, eggy áll-arczot, és a szálába ment. Itt úgy futkosa minden leány megett, mint valami kábúlt, mindenik leánynak szeme közzé bámúla, de Rózát nem találta; sőt kevésbe múlt hogy húsz maszkokkal is öszve nem kapott, a'kik a'magok Dámájinak bámúlását megtiltották. Végtére szemre vevé a' lózsikban lévő fejérszemélyeket, és óh Egek! ott látá Rózát eggyik lózsiban igen nyájasan

beszéllni eggy mellette ülő fejérszeméllyel.

Mihelyt meglátta, kirohana a' szálából; a' legelső garadicson, mellyet ére, felfutott, eljuta a' sikátorokba, mellyeknek alig szakadt végök, letapodott vagy két embert, 's végezetre kérdé hogy hol ülnek már a' Nézők. „Itt a' lózsikban!“ Kegyetlenül zörgete az első lózsin: kinyitották; ő bélépett, megnézé a' fejérszemélyeket, és nem látván köztök Rózát, ismét kiméne szó nélkül. Zörgete a' második, azután a' harmadik lózsin, 's csupa pokoli lármát csinált. Majd zörgete ismét eggy más lózsin. Kérdezték, ki van ott. O kivánta, hogy nyissák-fel. Kineyették, ő pedig még jobban zörgött. A' lózsi kinyilt; eggy férjfi hozzá -jött, 's kérdé, mit akar. A' nélkül hogy felelne, merő szemeit elfordítá tőle; mert általellent a' másik sor lózsiban ült Róza. Éppen meg akará számlálni a' lózsi