Oldalképek
PDF

bézárkozék, és az egész napot az ostoba, csudálatos, emberi változékonyságok ellen való átkozódásokkal tölté.

Zéburgné pedig azonnal elő fogta Rózát: „Ugyan te leány, mi kótog a' fejedben?“ – „Néném, nemde nem maga mondta -e sokszor, hogy nehezen leszek szerencsés olly emberrel ? úgy találtam hogy abban igaza van. Édes Néném! kiméljenmeg engemet mindennémü előterjesztésektől! Nem láthatom, nem akarom látni többé!“. „Úgyde, te csudálatos leány! én azt hevemben mondtam: ne légy bohó! Mondmeg az Istenre kérlek, mi furdal ? Az ifjú gyönyörü “csókolni való !“ Róza sohajtott. „Szerelmes mint a' gerlicze !“ Róza az égre veté szemeit. „Es hiv mint" - Róza sirt. „Édes Rózám! ha láttad volna, mint kért engem, hogy tegyek eggy jó szót mellette!“ – „Én is láttam, Néném ! nem! nem, nem akarom többé látni.“ – Zéburgnénak minden kérése, minden előterjesztései mellett is, makacsúl megátalkodék Róza, nogy őtet többé ne lássa, 's a' Nénje kiáltá egész kedvetlenség. gel: „Ostoba leány! még eggykor óhajtani fogod, hogy jójjen-vissza, 's akkor - magadra vigyázz!“

Más reggel eljöve Lajos, éppen mikor Róza a látogató szobában volt. A' Dámák ültek és kötöttek, 's Róza a' házbéli leány mellett üle, a' ki néki belső barátnéja volt. Mihelyt Lajos az ajtót megnyitá, azonnal a' kemény rázkodás miatt eggy egész sor szemet leejte Róza a' kötéséről. Felállának, meghaj

[ocr errors]

ves Néném - asszouy, sokkal komolyabb dolog, sem mint eggy tréfával eligazíthatnók.“ E' szavai alatt a' könnyek görgének lefelé orczájin. - „Róza! Róza! kiáltá Lajos, hozza ugorván és karjai közzé vé: vén ötet: „Róza! hogy cselekedhe:

ted" ezt? mond-meg legalább, mit vétettem ?“ – Róza kifejté magát karjai közzül. „Először és utoljára kérem, Burkárd Úr, ne zavarjonmeg többé, ne hogy keményebb légyek. Az Úrnak nincs semmi kérdője hozzám, 's nékem sincs semmi felelni valóm: és ha vólt valaha bizakodás közöttünk, bánok minden

hozzám csak szóllani is." Mig ezeket mondá, omlának a' könnyek szemeiből; 's észre lehetett venni a' tónusán, mennyibe kerül neki e'

beszéd, keze pedig, mellyel eggy székbe kapaszkodott, olly erősen reszketett, hogy a szék is mozgott vele.

„Tehát semmi se vagyok én többé néked, Róza ?" kérdé Lajos reszketó, szívreható szózattal, de vadạn tévedező tekintetekkel. „Há

la , Istennek ! semmi, semmi se · többé!" — Eggy mély sohajtás.

„Es, nékem“ – folytatá ő még reszketőbb hangon, „és nekem semmi ‘reményem sincs többé Róza? Róza! egészen elválsz ?“ - „Egészen!“ felelé Róza mindég nevekedó halaványsággal, és fennyen döbögő mejjel. - „Róza !" kiálta ő még egyszer, és meg akará ölelni. – Róza hátra lépett: „Késztetni akar-e, hogy megmondjam, hogy az Urat egy szemtelen bohónak tartom ?“ Szózatja an

« ElőzőTovább »