Oldalképek
PDF
[ocr errors][ocr errors][ocr errors]
[ocr errors]

szorongásba ejt engemet az a gondolat, hogy Róza haragszik."

Felméne mellette a garádicson. Zéburgné megnyitá az ajtót. Lajos kiterjesztett karokkal röpüle Róza felé. Róza elhalaványodott, felugrott, és eggy szék megé futott, 's futólag néze rá eggy mély sohajjal: Róza, édes Rózám!" kiálta ő és a szék megé akara menni. „Burkárd Úr! legyen olly jó, hogy ne üldözzön többé engemet!" Lajos e szavakra merőn marada, kiterjesztett karokkal, 's tátott szájjal, és most Rózára, majd a nénjére tekintett. „Róza!" mondá végre eggy valóban szétzúzó szivreható hangon: „Róza! én vagyok! Lajos van itt!“ – „Azt tudom!" monda Róza keményen reszketvén: „és ha valaha a legkisebb szeretettel volt is hozzám az Úr, kérem, mutassa

meg az által, hogy engemet többé ne lásson, ne háborgasson" – e szavakra kendőjébe rejté ábrázatját. » - Zéburgné elbámult, mint maga Lajos. „De, Róza!" elkezde ő: „mi bajod neked ?“ – „Semmi, semmi, édes Nénem! de ha Burkárd Úrnak nincs annyi udvarisága, hogy elmenjen, úgy kéntelen leszek szóbámba bézárkozni.“ – „Az Istenért, édes Rózám ! széthasgatod szivemet!" kiálta Lajos, és ismét közeliteni akart. Róza reánézett; eszébe jutott ama leány, 's hideg elkeseredéssel monda néki: „Oh édes Uram ! kérem hogy másutt játszodja ezt a komédiás rollét, valami korcsmában vagy hol!" Meghajtá magát, sohajtott és ingadva 's zokogva szobájába ment, 's bézárá maga után. •

[ocr errors]
« ElőzőTovább »