gem Brunszvikban." ,,Édes Rózám, mi bajod neked? Lajos" - „Ah még csak tudni sem akarok többé Lajosról életemben, édes Néném!"— ,,Róza, de ugyan van-e" ,.Ah Nénikém, nem! bizonnyal nem! Nézze Néném, meglehet még is, hogy csakugyan mind igaz, a' mit az emberek ő róla beszéltek.“-,,Én nem tudom Róza, micsodás vagy te! eggyszer nem megy neki elég sebesen a' kocsi, meg azután-te kis bohó vagy!" ,,Nem, Néném! soha sem akarok többé róla tudni. Hagyjon itt engemet, édes Néném !“

A' Nénje fejét csóválá. Még vagy két nap itt maradunk; talám eszedre jössz." ,,Nem, Nénikém, soha, soha sem!"

Végre Lajos is megtudá, hogy Róza Brunszvikba megérkezett.,,Itt

van! itt van!" kiáltá örömmel telve, és a béres lokajnak, ki a'hirt vivé néki, majd szétszoritá a' nyakát. Felkapá kalapját, két ugrással lerepüle a' garádicson, 's eljuta a' Rehbergné házához. Zéburgnét a' folyosón találta. „Ah, itt van végre kedves drága Néném!" Megcsókolá a' kezét, és karjai közzé szoritá. ,,No te szökevény, honnét jössz ?" „Ah, már tiz napja, hogy itt Rózára várakozom."—,,Róza nincs velem!",,Micsoda, Néném? óh ez már szörnyűség!" — Nem érdemletted-e ezt?" kérdé Zéburgné mosolygva:,,no jer tehát! de mondhatom, hogy Róza haragszik rád“. „Az nem való!“ — „Jó, jó, Łajos! talám mardos lelked' isméreti? hiszen elpirultál, mint a rózsa?" ,,Igen is, Néném! csak tréfából is

szorongásba ejt engemet az a' gondolat, hogy Róza haragszik.“

Felméne mellette a' garádicson. Zéburgné megnyitá az ajtót. Lajos kiterjesztett karokkal röpüle Róza felé. Róza elhalaványodott, felugrott, és eggy szék megé futott, 's futólag néze rá eggy mély sohajjal: Róza, édes Rózám!" kiálta ő és a szék

megé akara menni. „Burkárd Úr! legyen olly jó, hogy ne üldözzön többé engemet!" Lajos e' szavakra merón marada, kiterjesztett karokkal,. 's tátott szájjal, és most Rózára, majd a' nénjére tekintett. „Róza!“ mondá végre eggy valóban szétzúzó szivreható hangon: „Róza! én vagyok! Lajos van itt!"-,,Azt tudom !" monda Róza keményen reszketvén:,,és ha valaha a' legkisebb szeretettel volt is hozzám az Úr, kérem, mutassa- ·

sza

meg az által, hogy engemet többé ne lásson, ne háborgasson". e' vakra kendőjébe rejté ábrázatját.

Zéburgné elbámult, mint maga Lajos. „De, Róza!" elkezde ő: „mi bajod neked?" — ,,Semmi, semmi, édes Nénem! de ha Burkárd Úrnak nincs annyi udvarisága, hogy elmenjen, úgy kéntelen leszek szóbámba bézárkozni."—,,Az Istenért, édes Rózám! széthasgatod szivemet!" kiálta Lajos, és ismét közeliteni akart. Róza reánézett; eszébe jutott ama leány, 's hideg elkeseredéssel monda néki: „,Oh édes Uram! kérem hogy másutt játszodja ezt a komédiás rollét, valami korcsmában vagy hol!" Meghajtá magát, sohajtott és ingadva 's zokogva szobájába ment, 's bézárá maga után.

Zéburgné merően nézé Lajost. „Mit cselekedtél te, Lajos ?“ — „Én? semmit! semmit se! Néném, az Istenre mondom! annyit mint semmi!" Zéburgné inte néki, hogy menjen - el véle. Lajos követé, megcsókolá kezeit, 's könyek közt kéré, hogy szoljon érette Rózánál. Zéburgné még soha sem szerette úgy Lajost, mint most. „Jöjj-el ismét holnap reggel, édes fijam! eggy kéz csókkal fog tőled engedelmet kérni; vagy csináltál tán valamit?"-„Édes Néném! Istenre mondom! éppen semmit! teljességgel semmit se!" ,,No csak jójj-el hát megint hónap."

- Lajos kéz- csókok, ártatlanságának erősitései és könnyek közt hagyá- el Zéburgnét, 's haza sietett. — Itt a csacsogó lokaj eggy szót se ve. hetett - ki belőle. Ajtót mutata neki,