Korcsmárosné karjaiba estek, 's megmenték az ifjú' életét. Most már az atya irásbéli házassági igéretet kére Lajostól, az ő megfertéztetett leányáért. De Lajos szitkokkal és átkokkal halmazá a' Czinkost. Ekkor bélépe a béres lokaj, 's elbámúla, hogy Úrfiját illy helyzetben találja. Azonban az atya elkezde harmadikszor dühösködni, és lövéssel fenyegetődzött. Az inas térdre esett, könyörgött az ifjúért, 's elkezdé a' történetet beszélni, a' nélkül, hogy a' dolgot kifejtené, leküldte a' Korcsmárosnét, 's bizonyos summa pénzt ajánlott elégtét gyanánt az atyának a' szenvedett gyalázatért.

Azzal félrehúzá Lajost, és eleibe adá, hogy itt hibája lenne magát védelmezni, mert minekutánna a' leány reávallott, tehát a Korcsmáros, a'

törvényszék, sőt az elég világ ellene fogna lenni. Inkább szánja-el magat, hogy e' csalárdoknak, mert azoknak látszanak, bizonyos summa pénzt áldozzon-fel. Lajos nyugodtan halgatá ezt, rendről-rendre nézé az embereket, gondolkozott, fejét csóválá, mosolygott, 's végre kérdezé az atyát: ,,mennyi pénzre számoltál, te bolond, ázzal a' töltetlen pisztollal?" — Ez a' kérdés a gyönyörű társaságot szembetűnő nagy zavarba hozá. Az atya ismét elakará kezdeni, de már most úgy vivé rolléját, mint eggy kipisszegetett aktor.

Azonban traktára jöve a' dolog. Az atya nagy summát kivánt. Lajos az asztalra teve négy luidórt, és monda mosolygva: „ha ezt el nem veszitek most mingyárt, tehát semmit se kaptok." Ezzel kihúza eggy nagy

kést a zsebjéből: „és a' ki hozzám nyúl, esküszöm az Istenre, halál' fija! kell-e csalárdok?“ Az ifjúnak eltökéllett tónja, hidegsége, mosolygása, mind ezek öszvejöttek, hogy ezen embereket rolléjokból kivetkeztessék. Eggymásra néztek és halgattak. Az atya elvette a' négy aranyat, 's Lajos délczegen méne az ajtóra, kését kezében tartván ; helyet adtak néki; ő kiméne, béüle a' kocsiba 's elment. A' béres lokaj a' bakra ült, és folyton-folyvást szitkozódott e' csalárdságon. Végre kéré őtet Lajos, hogy halgasson. Szégyenlte hogy igy rászedték. Utóbb elaluvék a' kocsi szegletében, és korán reggel a' maga fogadója előtt lelé magát Brunszvikban. Felköltötték, 's nevetve szállt-ki a' kocsiból; „Ha azok az emberek jobban játszották volna

rolléjokat," mondá nevetve a' fő-
czinkosnak, „könnyen meghúzhat-
tak volna vagy kétszáz tallérig.“.
,,Oh igen, én is azt mondom!" so-
hajtá a' fő játékos e' vig játékban.

Abban a' pillantatban, midőn Lajos nevetve szállt-ki a' csézából, Róza sirva hágott-fel nénje megett a' kocsiba. Azonnal elfordúlva a' nénjétől a szegletbe hajtá fejét, és szemeit béfedvén, mondá panaszos hangon:,,Bágyadt vagyok!" A' nénje mondá:,,Tehát aludj gyermekem!" 's kinéze a' kocsi' ablakan, 's az ott elrepkedő méheken bámúla. De a' Róza sohajtásai tudtára adák, hogy nem alszik, 's hogy őtet vidámmá tegye, monda néki; „Ha most Lajos is itt ülne velünk a' kocsiban, Róza!" Legelőször marada ez a' tréfa, felelet és mosoly nélkül. „Róza! beteg

vagy?" „Ah, igen is!",,De mi bajod, Róza?"_ · „Semmi !“ — „Róza, tán bolond vagy?“ — „,Nénikém!“

A' nénje ismét elkezde Lajosról beszélni, 's Róza újjolag bosszankodott. „Lyány! te ma nem vagy eszeden!"-'Sigy ment ez egész Brunszvikig.

Róza a szobácskájába osont, 's itt újra két száraz kendőknek kelle könnyeiben feredniek. Végre Zéburgné a' Róza' különösségén megzavarodott. Utóljára azt hivé, hogy a' Lajostól való távollét okozza e' könyhüllást, és monda:,,No, te kis makacs, deritsd-fel hát szemeidet! holnap Ellbergre megyünk."— „Ah Nénikém!" elkezdé Róza siralmasan, akarja-e nékem eggy kérésemet tel jesíteni?"-,,Oh igen is, édes gyer„Oh ,,Tehát hagyjon itt en

mekem !"