Oldalképek
PDF

ifjoncz' kezében. – Ettől fogva az inas csupa háládatosságból nem tágita a fiatal embertől. Megcsókolá a kezét, valahányszor hozzá férhetett, mig csak Lajos nem mondá néki: „Hagyja - el Ked!" Estve felé eggy igen szép leány jöve Lajoshoz, 's holmi apró portékákat árúla néki. Az inas mosolygva hagyá-el a szobát, de mint bámúla, midőn a szobaajtó hirtelen kinyilt, a leány ki az ajtón, Lajos pedig a lovag-korbácsal utánna, és igy kiséré egészen a garádicsig. „Ugyan mi vólt az, kedves Burkárd Úr?" kérdé a kamasz tátott szájjal. „Eggy kurva, a ki szemtelenné lett," felele Burkárd igen hidegen, és felakasztá korbácsát a' szegre. Ekkor elkezde az inas panaszkodni az embereknek elfajultságokon, és a politiának vigyáztalanságán. Olly történeteket beszélle az ifjú embernek, mellyek őtet megborzaszták. Burkárd olly kemény apostrophékra fakada az erkölcsök zabolátlansága ellen, 's olly tűzzel hadaza és dobbangata beszédje közben, hogy a libériás gazember csak hamar általlátá, hogy elhibázta emberét. Kiméne, panaszkodva a gonosz időkre. . . : * * * Két nap mulva reávevé az ifjat, hogy operába menjen, 's kiséré őtet haza menet. A mint eggy keskeny setét útszán keresztül mentek, hallottak valakit hallatólag zokogni : „Én szerencsétlen leányzó!" mondá csendesen eggy szózat. Lajos megállott; a béres lokaj csak ment folyvást a lámpással előre. „Megálljon hát Ked!" kiálta Lajos: „hát mi

baja magának leányasszony?" –„Ah Istenem, Istenem ! az Úr én rajtam csakugyan nem segithet !" Azonban közelite az Inas a lámpással, 's Lajos eggy igen szép fiatal leányt-láta, a ki könnyekre olvadva, kezeit tördelé, és bánatjában elenyészni láttaték. –„Az Istenért, édes gyermekem ! kicsoda maga? mi baja? igérem, segitek rajta." „Ah, kedves szép Uracskám, én a legszerencsétlenebb leány vagyok a világon. Ártatlan vagyok, s szeretem a rényt; de holló - szüléjim vagynak." – „No, az Istenért, mi baja tehát?" – „Ah, szinte ki sem mondhatom: . el akarnak adni!" – „Eladni? tán megkábúlt? hát adnak-e el embereket?“ – „Ah, kedves szép Uracskám, eggy előkelő Urnak akarnak eladni mint maitresszt, pedig inkább a vizbe ölöm magam, mint azt cselekedjem.“ – „Micsoda?“ kiálta Lajos, „a tulajdon szüléji ? Jer, leányom, jer! e pillantat ólta az én óltalmam alatt vagy, jer!" A leány a jószivű ifjúnak karjába kapaszkodék, és eggyütt menének a szoros útszán keresztül; Lajos a leghevesbb haraggal a szülék és a politia ellen. Az útsza végén megkérdezé az inast: „Hol lakik a Politiadirektor ? oda vezessen Ked bennünket!" – Alig ejté-ki e szavakat, midőn a leány eggyszerre elbocsátá az ő karjait, az inas pedig megállott a lámpással. – „Nem, nem! oda nem megyek!" kiálta a' leány; az inas oda járúla: „Gondolja-meg az Úr!" suttogá a Lajos fülébe: „micsoda politia az ! a csak annyit tesz, mint semmi!" – „Mi

csoda? ha a Politzájdirektor megtagadja a segélyt e leánytól, tehát holnap a Miniszterhez megyek!" „Úgyde ki tudja" mondá az inas fel szóval, „ha a leány éppen szerencsetlenekké akarja-é tenni szüléjit!"

„Ah, nem! szegény szüléjim!" jajgatá a leány: „nem, én őket éppen nem tehetem szerencsétlenekké! Nem ! nem ! inkább meghalok, mint úgy"– Lajos zavarba jött; a leány kezde néki nem tetszeni, a nélkül, hogy tudná, miért. –„Jó, úgy semmit sem tehetek!" mondá ránczolt homlokkal , 's ott álla minden elhatározás nélkül. –„Nincs-e magának valahol, itt közel Brunszvikhoz valami atyjafija," kérdé az inas a leánytól, „a kihez magát vinni lehetne?" A leány zavarodásba jött: „Ah, igen is, az csak vólna." – „No hall

[ocr errors]
« ElőzőTovább »