Oldalképek
PDF

atyja szivéhez szorítá őtet: „Kedves fijam, kedves nemes szivü fijam ! kedves jó Lajosom !“ Az öreg nem tartóztathatá könnyeit: elhagyá Lajost, hogy azokat elrejthesse. Burkárd elbeszéllé a feleségének és Napájának Lajos nemes szivűségét : megmutatá nékik, melly hitelt felmúló jó szive légyen néki, midőn a Róza kérésére sem, hanem csak az emberiség törvényére figyelmez, inkább távol él Rózától, mint ollyat cselekedjen, a mi Márinak csak eggy bánatos órát is okozhatna. Az öreg könnyező szemekkel adá ezt elő, és ettől fogva mind a két asszony vetélkedve igyekezett Márit felderíteni, ámbár a Napája néha néha kéntelen vala magán nevetni, hogy ő arra képes. „Mert, Fijam Uram, Mári mind a mellett is csakugyan I. 19,

olly személy, a ki – – Kurióz, hogy a leányt illy környülmények közt, úgy itt a szobában magam körül szenvedhetem!“ – „Az onnan van, Mami, hogy a Kegyed szíve jobb mint a feje, és azt meg fogja eggykor az Isten jutalmazni!" „Atyám!" mondá Lajos: „Márival már jol van a dolog, szeretném ha Rózával is így volna! be vigan élhetnénk, ha a Nénje – de, addig kérem a Nénjét: neki valóban nem rossz szíve van; kéntelen lessz áltlátni, hogy helyesen cselekszem: Róza pedig ? oh Atyám, öröm könnyeket fog hullatni, hogy Mári meg van szabaditva. Csak hogy szólnom kell vele." – „Menj tehát Isten hirével!" mondáburkárd: „és ne nyargalj olly sebesen Lajos!" inté Nagyanyó ; „'s hozd-vissza magaddal Rózát és a' nénjét!" mondá az anyja. Lajos lóra ült 's lovagla kemény troppban Brunszvik felé. Ott megszálla eggy vendégfogadóban, 's siete azonnal a' Rehbergné házához. Zéburgné teljességgel nem vólt Brunszvikban, se Róza, mindazáltal várták nehány napok mulva. Lajos búsan méne–vissza a vendégfogadóba, 's egész estve és éjtszaka annak találgatásával gyötré magát, hogy hol lehet Zéburgné Rózával.

A vendégfogadós kérdezé Lajost, mit akar Brunszvikban. „Körülnéz- ni;" 's a fogadós előszámlálá néki mind azt, a mi nézésre való Brunszvikban és Brunszvik körűl. Lajos nem tudott mit csinálni , 's a vendégfogadós eggy béres lokajt szóllitott, a ki őtet vezesse. Eggy olly teremtmény jöve-elő, a' ki, mint

többnyire minden illy emberek, még

a mellett tíz más mesterségét is űzött, mellyek nem a legtisztességesebbek közzé tartoztak. Az inas elbámúla az ifjú embernek őltözetén, a' melly akkori időben még hallatlan volt. Első kérdése tehát az vala, hogy Komédiás-e az Úr, vagy Angol lovag. Lajos a fejét csóválá, s ismét néze kifelé az ablakon. Ezzel az ember be nem érte, hanem határtalan nyelvességgel reá ese a fiatal emberre, valamig annak külső környülményeit annyira mennyire ki nem tapogatta. Elvezeté őtet a Naturálienkabinétbe, onnan az Opera-házba, onnan a Herczegi kertbe, 's út-közben csak igen is észrevevé, hogy-eggy igen jószívü 's tapasztalatlan emberrel van dolga. Beszéllé néki csak úgy történetből, hogy ő nagy Familiájával eggyütt igen szigorú állapotban

437

él, 's Lajos azonnal nagy szánakozással tudakozódék az ő Familiájának legkisebb környülményeiről is. Azonban eggy igen szép leány méne-el mellettek, melly Lajosnak, a” ki csupán Rózáról gondolkozott, Rózához hasonlítani látszott. „Ez igen szép leány vala!" mondá Lajos lángoló szemekkel, és sokáig néze utánna. – „Az Úr tehát szivelheti a szép lyánkákat, BurkárdÚr?" – „Oh igen," felele ő, még ekkor is utána nézvén. „Fiatal, tapasztalatlan, 's leánybarát!" gondolá magában a lokaj; „no ezzel, ha Isten segít, indíthatni valamit!" Haza menének, 's Lajos az inast, a ki semmit sem akart kérni, sokkal többel fizeté-ki, mint a mennyit az várt, 's a' mi még több volt, eggy tele erszényt látott az

« ElőzőTovább »