Oldalképek
PDF

között!“ – „Hogy nem terhes ? azt akarod mondani, Nagyanyám ? sót valóban az!" — „Ugyde mit akar hát itt?“ - „Ha az atyám megengedi, terhét letenni.“ – „Megbolondúltál Lajos ?“ — „Atyám! szeretném ha e' kérésemet meg nem vetnéd.“ „Ha kedved telik benne, igen is! megmondod mi okaid vannak reá.“ – - „Oh igen is, sehol sincs bátorságban, ahová vihetném.“ — „Itt fog maradni, kedves fijam!“ — „Az Istenért, Fijam Uram, ha még is más környülmények közt volna" -„Hiszen az én feleségem is más környülmények közt maradt itt.“ – „Úgyde ennek a leánynak nincs férje.“ - „Ej, férjének csak kell lenni, mert hogy volna külömben“ – „No no, de akarom mondani, nincs hites férje.“ - „Hiszen hallja talán Mami,

hogy éppen azért marad itt, mivel ez a szerencsétlenség járúl környülményeihez.“ – „Igen, de Fijam Uram! az a' mi házunknak éppen nem válik tisztességére, ha“ – „Ha eggy szerencsétlent felveszünk ?“ „Én azt nem mondom, hanem az egész világ“ — „Ej tüzes menydörgős, mindég az egész világ !higye-el nekem, Mami, hogy ha az mind fattyú gyermek volna, a kiknek any. jaik törvényes férjjel nem birnak, úgy a világnak harmad részi csupa fattyú gyermek volna.“ – „Magával, Fijain Uram , az igaz hogy senki sem boldogul! Nem bánom hát én! Foglalja-el a' legszebb szobát gyermek-ágynak !“ – „Hallja-e, Mami, ha keresztelő lessz, most eggyszer elhivatom egész Familiánkat. De beszéld-el hát már a' dolgot, Lajos!“ –

,,Most csak keveset mondhatok, Atyám! mert nézzed, olly ostoba környülmények vannak itt, hogy elébb gondolkoznom kell, miként mondjam-meg azt néked. A' leány jó és szerencsétlen; most engemet tartanak közönségesen a' leány csábitójának, mivel én magam magamat, még pedig törvényesen a' gyermek'atyjának vallottam.“ — „Csak ez eggyre felelj-meg, Lajos, te vagy-e valósággal az atya ?“ — ,,Igen, lásd, éppen ez a' bolond a' dologban, hogy még most néked se felelhetek arra. Most Szi. verszhez kell mennem, hogy meg. nyugtassam azon hirrel, hogy leánya bátorságban van." Ezzel elfuta.

Az öreg Burkárd elmélkedett eggy két minútáig a' történetről, azután Márihoz ment. A' lęányból nem vehetett ki egyebet sohajtásoknál, 's könyhullásoknál, és e' kérdésre: ,,'S az én fijam az atya ?" mindég féligmeddig igent felelt; mert Lajos bele verte a' leányba, hogy általjában őtet mondja atyának mindenek előtt. .. . Talám Zéburgné tud valamit, gondolá Burkárd, és általméne hozzá. Zéburgné Rózával volt és vi. gasztalta őtét. Vidám mosoly lepéel a' Róza arczát, midőn Burkárd bélépe. „Beteg vagy, Róza ?" „En, édes Atyám, én“ – itt elakadt. „Otthon van-e Lajos?" „Már megint elment ! Hallja-e Szomszédaszszony, mit tud Lajosról ?" — „Nem sok jót: a' Polgármesterné nékem ma valami törvényes vallomásról szólt, hogy Lajos atya. Én kétlem ugyan“ – „Nem, nem! az úgy van – az bizonyos igaz! nekem maga mondta“ – Hogy ő atya ?"

Kérdé Róza hirtelen, és elhalavanyodott: - „Nem, gyermekein! azt hogy atya, nem mondta, hanem hogy magát törvényesen a gyermek atyjának vallotta.“ – „No de hiszen az éppen azt teszi,“ mondá Zéburgné felpattanya. - „Minden más embernek, édes Szomszédaszszony, az igaz hogy azt tenné, de Lajosnak“ – „Lehetetlen az,“ mondá Róza, 's szemeit törölgeté. „Ugy de az egész világ csak ugyan ótet fogja a gyermek' atyjának tartani“ – „Valóban ötet, Szomszédaszszony! annyival inkább, hogy a' leányt hozzám hozta, hogy nálam feküdje a gyermekágyat.“ – - „Micsoda? a' leányt? Kegyedhez? Márit? és azt eltűri Kesyed ? megengedi? Mostantól fogva, mondja-meg azt Lajosnak, hogy a'

« ElőzőTovább »