Oldalképek
PDF
[ocr errors][ocr errors][ocr errors][merged small]

mondod mi okaid vannak reá." – „Oh igen is, sehol sincs bátorságban, a hová vihetném." – „Itt fog

maradni, kedves fijam!" – „Az Is

tenért, Fijam Uram, ha mégis más környülmények közt volna" – – „Hiszen az én feleségem is más környülmények közt maradt itt." – „Úgyde ennek a leánynak nincs férje." – „Ej, férjének csak kell lenni, mert hogy volna külömben" – „No no, de akarom mondani, nincs hites férje." –„Hiszen hallja talán Mami,

hogy éppen azért marad itt, mivel ez a szerencsétlenség járúl környülményeihez." – „ Igen, de Fijam Uram ! az a mi házunknak éppen nem válik tisztességére, ha" – „Ha eggy szerencsétlent felveszünk?" „Én azt nem mondom, hanem az egész világ" – „Ej tüzes menydörgős, mindég az egész világ! higye-el nekem, Mami, hogy ha az mind fattyú gyermek volna, a kiknek anyjaik törvényes férjjel nem birnak, úgy a világnak harmad részi csupa fattyú gyermek volna." – „Magával, Fijam Uram, az igaz hogy senki sem boldogúl! Nem bánom hát én! Foglalja-el a legszebb szobát gyermek-ágynak !“ – „Hallja-e, Mami, ha keresztelő lessz, most eggyszer elhivatom egész Familiánkat. De beszéld-el hát már a dolgot, Lajos!"„ Most csak keveset mondhatok, Atyám! mert nézzed, olly ostoba környülmények vannak itt, hogy elébb gondolkoznom kell, miként mondjam-meg azt néked. A leány jó és szerencsétlen; most engemet tartanak közönségesen a leány csábitójának, mivel én magam magamat, még pedig törvényesen a gyermek atyjának vallottam." – „Csak ez eggyre felelj-meg, Lajos, te vagy-e valósággal az atya?"– „Igen, lásd, éppen ez a bolond a dologban, hogy még most néked se felelhetek arra. Most Sziverszhez kell mennem, hogy megnyugtassam azon hirrel, hogy leánya bátorságban van." Ezzel elfuta. Az öreg Burkárd elmélkedett eggy két minútáig a történetről, azután Márihoz ment. A leányból nem vehetett-ki egyebet sohajtásoknál, 's könyhullásoknál, és e kérdésre: „'S az én fijam az atya?" mindég féligmeddig igent felelt; mert Lajos bele verte a leányba, hogy általjában őtet mondja atyának mindenek előtt. Talám Zéburgné tud valamit, gondolá Burkárd, és általméne hozzá. Zéburgné Rózával volt és vigasztalta őtet. Vidám mosoly lepéel a Róza arczát, midőn Burkárd bélépe. „Beteg vagy, Róza?" „Én, édes Atyám, én" – itt elakadt. „Otthon van-e Lajos?“ „Már megint elment! Hallja-e Szomszédaszszony, mít tud Lajosról?“ – „Nem sok jót: a Polgármesterné nékem ma valami törvényes vallomásról szólt, hogy Lajos atya. Én kétlem ugyan" – „Nem, nem! az úgy van – az bizonyos igaz! nekem maga mondta" – Hogy ő atya?" Kérdé Róza hirtelen, és elhalaványodott. – „Nem, gyermekem! azt hogy atya, nem mondta, hanem hogy magát törvényesen a gyermek atyjának vallotta." – „No de hiszen az éppen azt teszi," mondá Zéburgné felpattanva. – „Minden más embernek, édes Szomszédaszszony, az igaz hogy azt tenné, de Lajosnak" – „Lehetetlen az," mondá Róza, s szemeit törölgeté. – „Ugy de az egész világ csak ugyan ótet fogja a gyermek atyjának tartani" – „Valóban őtet, Szomszédaszszony ! annyival inkább, hogy a leányt hozzám hozta, hogy nálam feküdje a gyermekágyat." – – „Micsoda ? a leányt? Kegyedhez ? Márit ? és azt eltűri Kegyed ? megengedi? Mostantól fogva, mondja-meg azt Lajosnak, hogy a –

« ElőzőTovább »