núta mulva midőn magához tért, már ott voltak a' külömb nemű 's munkájú cseppek, porok, és pilulák körülte. Zéburgné beszélte, hogy Rózának már tegnap reggel is éppen illy baja esett; 's valahány személy, mind annyi okát 's orvosságát mondá a'nyavalyának. Zéburgné elhozatá a' kocsiját; béüle Rózával; 's a' kocsi elnyargala. Róza merően néze maga eleibe, képe a' bánatnak; bevitték szobájába 's letették eggy székre. Ott üle szó nélkül, arczának színe 's elevensége oda vólt. Csupán csak a' homlokát dörgölé folyton-folyvást. Minekutánna körülbelől eggy óráig igy ült volna, kérdé a' Nénjét lassan és félelmesen: Ugy-e Nénikém, hogy az nem való?“ „Bizonyosan másként van, mint az az álnok asszony mondta !" felele a' Nénje, 's Róza az ablakhoz ́ült, 's nézé le a' váras felé az útat, a' mellyen Lajosnak jóni kellett. Lajos tudta, hogy Róza délután és estve társaságban fog lenni, azért is csendesen ült otthon, 's eggy két levelnek forditásával gyötré magát Tacituszból. Azután ismét elméne félórára, Márit vigasztalá, és a' bol dog jövendőkről beszélle előtte, azután ismét Tacituszhoz ült. Eggy kis gyermek eggy czédulát hòza néki Szellhoftól plajbásszal irva. „Kedves nemes nagylelkü Lajosom! Az Onkelem itt van. Eggyes szavaiból, mellyeket hevében ejte, úgy vettemki, hogy a' te nagylelkü fortélyodnak nyomába akadt, és az én Márim még nincs bátorságban. Holnap mennem kell vele. Búcsúmat egész háláadó lelkem zengi néked. Légy Má rimnak barátja és védje. Az én egész valóm háládatosság és szeretet, 's határozásom rény. Isten veled. Sz.“ Lajos elolvasá a' czédulát. Nyu godtan méne fel 's alá eggyszer kétszer a szobájában, azután béhivá Márit. Ez bejöve, ő pedig vele egygyütt a' Mári' atyjához méne :,,Atyó! Mári velem Ellbergre jön!" - Kézen fogá Márit, 's ez követé őtet az útszára. Karjaiba kapaszkodva, szo Bongva méne mellette, szemérmes pillantatait a földre szegezvén. Ő nyájasan beszélle hozzá, hogy ne féljen, 's igy juta véle a' hóstátra, végre pedig a' Zéburgné' háza eleibe. Róza látá őtet messzéről, és Márit karjain csüngve. ,,Oh Istenem !" sohajtá csendesen, 's hátralépe az ablakból, öszvekócsolván kezeit. Utánna néze : látá mint ölelte-meg Márit, mint vezeti-fel őtet lassan's vigyázva az atyja' házához, mint zárta-bé maga után az ajtót, 's most úgy tetszett néki, mintha az ő boldogságának ajtaja örökre bézároltatott volna. „Ah Néném! még is alig ha nem való a' mit mondanak!" monda ó, megcsókolván Nénjének kezét 's könnyeivel áztatván azt. „De miért volna az most megint való, édes gyermekem?"—,,Ah Istenem, a' szivem sugallja azt: meglássa hogy való !" ,,Atyám! itt hozom néked a' szerencsétlen Márit!" elkezdé Lajos, midón Márival a' szobába bélépe. Mári sírt és szemein tartá zsebkendőjét. - „'S kicsoda ez, Lajos?" kérdé Nagyanyó.,,Isten hozott Mári! Isten hozott nálunk!" mondá Burkárd:,,légy csendesen gyermekem! térj magadhoz leányom! vidd a' kék szobába Lajos! itt marad-e éjtszaká ra?" Úgy gondolom, Atyám, 99 több éjtszakákra is.“ ,,Jól van; az anyád körül segiteni fog holmit, Lajos! csendesen gyermekem! vidd a' kék szobába; hord-el onnan a' könyveket az oldalházba. Mári! hallod-e? Mutasd-meg néki Lajos,'s a' könyveket rakd szépen az asztalra, édes Márim! te pedig jöjj-viszsza Lajos!" Lajos a' kék szobába vivé Márit, 's Mári elkezdé a' könyveket az oldalházba hordani. A'foglalatoskodás elszórá eggy kicsit. Lajos ismét az atyjához méne.,,Hát, talám az a' Mári ez, a' kiről Zéburgné beszélt?" kérdé Nagyanyó. —,,Igen is, éppen az, édes Nagyanyám!",,Igen, de talám nem olly környülmények |