Uram, minden emberek kérnek eggy két hetet a' gondolkozásra." „Hohó! kedves Néném! az nem való! példának okáért, az Irókézek, Paragayok, Brasiliaiak, Beduínek 's száz más Nemzetek, ennyi idő alatt már a' kézfogást, lakadalmat 's az egész telletullát elvégezték volna, én pedig még csak az igenig se jutottam. Szeretsz-e engemet? Igen! - kióltják a fáklyát, 's megvan az egész dolog. Igy megy ó nálok, és ez a' veleje! a' többi tréfaság. No, Zsáni, szeretsz-e engemet?" Végre sok várakozás, fogatkozás és de-zés után, igen-t mondának Zsáni' ajkai. Burkárd kihúzá erszényet, keresgélt; 's a' két asszonynak eggy drága gyűrű tüne szemökbe, mellyet eggy tallérral eggyütt Zsáninak nyujta Burkárd illy szavakkal: „A' mi nekem a földön legdrágább, megosztom veled, Zsánikám, valamint ezentúl mindenemet megosztándom veled." Ezzel karjai közzé szoritá az Anyját, azután a' mátkáját. „Holnap többet!" igy szolla:,,Jó éjtszakát!" Ment, 's az Anya leányostól tátott szájjal ülve maradtak, mintha valamelly kisértet jelent volna meg, 's tűnt volna el előttök. Burkárd a' fogadóba ment, 's kérdé a' fogadóstól, ha nem volna-e a' várasban valami nagy és alkalmas ház eladó, 's hallá, hogy ott ugyan nincs! de a' hóstát mellett van eggy jövedelmes majorság eggy szép kastéllyal eggyütt. Burkárd ismeré azt Jókor reggel elment, megnézé a'jó szágot, megvásárlá és kifizeté azt, 's minthogy eggynehány száz tallérra nem tekintett, az egész dologgal délutánra készen vólt. Eggyszersmind a' mobiliáknak is némelly részöket megvette, 's esti hat órakor a' jószágot már birtokába is vette, és nehány Szobákban cselédjei által már a' mobiliákat rakosgattatá, midőn még a' többi Szobákat ürítgették. Burkárd a' Prédikátorhoz méne. Csak kurtán, Tiszteletes Úr! én a' jószágnak Ura vagyok, és igy a' páróchiának Patrónusa. Szeretném, ha még ma megesketne. Meglehet-é? A' pénztől ne féljen." A' Prédikátor reá állt némelly fogatkozások után, mellyeket Burkárd fontos okokkal megczáfolt. Burkárd a' várasba méne, Baumbachsékhoz; szekere nyomban követé. Karon fogá mind kettőjeket, 's e' szavakkal:,,Jertek-ki már eggyszer a' házból, gyermekim!" cselédjének segélyével a kocsira tolá őket, maga is bèle ugra. A' kocsi elnyargalt, eggyszer megállott 's Burkard monda: „No jertek gyermekim! itt vagyunk!" Lesegité mindkettőt a' kocsiból, ezek pedig a' bámulás miatt nem is szollhatának, kivévén némelly felkiáltásokat. Az Anyja százszor is húzogatá a' kocsiban házi köntösét, 's mindannyiszor felkiálta: ,,Istenem Uram! Sógor Uram!" Zsáni pedig, a' ki völegényének érkezé sére eggy kicsit csakugyan felczifrázta magát, most az anyjára, majd Burkárd Urra bámult, 's tudkozá: ,,Ugyan hova megyünk?" 's Burkárd nyugodtan üle 's felelé:,,Legyetek békével, gyermekim !" Felvezeté őket egy magas grádieson eggy szép házhoz; eggy cseléd megnyitá az ajtót; Burkárd keresztül ment egy szálán; az Anya mondá: ,,Bár legalább csak a' szalupom volna rajtam!" Eggy ajtó megnyilt; ott állt eggy Predikátor Ornátusban,eggy könyvel kezében; Burkárd megfogá a' Zsáni' kezét, és őtet a' Prédikátorhoz vezeté. A'Prédikátor olvasá; Barkárd világosan felelt: „Igen is!" Zsáni a' nagy szorongás miatt hasonlóképpen. Az esketés elvégződött. A' Prédikátor mélyen meghajtá magát, Burkárd megcsókolá Zsánit, 's monda az Anyjának:,,No, Anyókám ; ugyan gondolja-meg, hogy hogy lehetne ezt másként jobban véghezvinni!" ,,Ej, Uram Isten, Sógor Uram! de mit mondanak majd az emberek!" ,,Arról már ezentúl lessz időnk gondolkozni; legalább mi itt nem igen sokat fogunk róla hallani." |