szerencsétlen megkeseredett anya, kötőjével fedvén szemeit, a' nélkül hogy felállott volna. „No, édes feleségem!" elkezdé Sziversz :,,itt van a' te szerencsétlen Márid!" Az anya felemelé ábrázatját a' kötényből, 's kezét nyújtá leányának; de látszott tekinteteiből, mennyi fáradtságába került az öregnek őtet ennyire vinni.

Ezek után Lajos meglehetősen helyre állítá a' háznép között a' képestséget; legelébb is halgatást igértek, mig Szellhofot meg nem kérdik, mit cselekedjenek. Lajos Szellhofhoz méne, 's elbeszéllé néki, mennyire ment légyen a' dolog. Szellhof karjai közzé borúla, 's a' legbelsőbb háládatosságnak kiomló könnyeivel. köszöné az ő szeretetét. Lajos most ismét egyenesen azon vólt, hogy Szellhof minden képestségeken túl

hágván, Márit vegye-el; de Szellhof csak hamar meggyőzé Lajost Onkel ́jének eggy levele által hogy úgy csak a' legsietőbb futás által menekhetne-meg Márival bátyjának fenyítése elöl.,,'S hová? Lajos! hová?eggy fiatal, segélytelen, terhes feleséggel? mig teljes esztendeimet el nem érem birtok nélkül, szüntelen szökdösve, szüntelen kémektől körülvéve, nyomozó levelektől üldöztetve, feleségem' szüléjinek szorongásokkal, 's átkozó sohajtásaikkal terhelve, a' nélkül hogy hiröket hallanám? Nem Lajos! nem! segits reávenni a' Mári’ szüléjit, hogy csak most halgassákel nevemet, csak most viseljék vagy 'rejtsék-el a' gyalázatot, mig nékem hatalmamban lessz, Márit kevés évek mulva, tízszeres szeretettel, nyugalommal, tisztességgel 's becsülettel

boldoggá tenni. Mári elhatározá magát erre; reád bizom Lajos, hogy Szüléjit is ezen elhatározásra bird."

,,Igazad van, Szellhof!" felelé Lajos, látom hogy ha szabadok akarunk lenni, arra nem elég az akarat, hanem ollykor ollykor a legtermészetlenebb Convenientziának is tartozunk rabjai lenni!- De te, bohó! hogy a manóba nem gondolkoztál arról előre!" „Kedves Lajosom!.

ugyan gondolkozik-e az indulat?",,Ne vedd rossz néven tőlem, Szellhof! csak a' bolondnak vagy a" gazembernek az indúlatja nem gondolkozik. Pfuj! ma hónap, nem is tudom, higyjek'e néked?"— „Oh Lajos, Lajos! te a' parton állsz.; ne öldmeg a nyomorúltat, a' kit a' szélvész elragad, mivel a parton nem maradott: elébb segits, azután ölj !“

- Lajos halgatva megölelé őtet, 's Sziverszékhez ment.

Nem sok időbe került, hogy az atya és anya áltláták, hogy a' Szellhof tanácsát követni, 's az ő nevét elhalgatni, legalább most a' legokosabb dolog volna, a' mellyet tehetnének. „Én megigértem néki parolámra, hogy halgatok; ide a' kezét Sziversz apó! ide a kezét anyó! halgatni fogunk!" Mindketten megigérék azt, 's most már Ellbergre siete Lajos.

Róza az ablakban üle. Lajos felsiete 's vidámon ugrék a' várakozó leánynak karjai közzé. „No Lajos!" kérdé Zéburgné: „hát mit mondott a' szép Mári?"— „Néni !" felelé Lajos igen komolyan: „,a' legörbedt atya, Istenhez fohászkodott, hogy a szerencsétlen leánynak vigasztalást

22

's örömet nyújtson inségében. Édes Néném! a' szerencsétlent kigúnyolni a' legkegyetlenebb kegyetlenség."— „Oh azt előre tudtam, hogy a' leány benned védjére talál, hibájával egyetemben.“ „A' hibája nem, de maga a' leány, igen is, hála Istennek! igen is! valamig ez a' szív úgy ver, mint most."- Én nem bánom ! de már most csak eljössz onnan ?" „Eljövök? nem Néném! világ' kincséért sem!"-,,Miért nem, ha szabad kérdenem ?" ,,Most, midón ezen öszvezúzatott Familia a' fél világ' gúnyainak 's megvetésének ki vagyon téve; most, midón mindeneknek szemeik csúfos nevetéssel ezen atyára, anyára 's leányra fordúlnak, most hagyjam-e el, én, a' ki eggyetlen barátjok, eggyetlen vigasztalások vagyok, 's ezerszerte