melly igazságos lenne is az, el nem hagyom! mond-meg ezt az atyjának!"

Még eggy szomorú pillantatja vala Lajosnak, minekelőtte az atyához ment volna: Márit szokás szerint a' maga szobájában lelé.-,,Édes Márim!" karjai közzé fogá őtet:,,édes Márim, te anya vagy! légy nyugodtan, gyermekem !" Mári élet nélkül rogyék karjai közzé. Eggy székre tevé őtet, 's midőn magához tért, kéré, hogy legyen csendesen, a' dolog jobban fogna kiütni, mint maga gondolná. Mári néminémü vad elkeseredéssel mosolyga, és a fejét csóválá. Lajos elvezeté őtet kamarájába, 's ekkor béhivá Sziversz Mestert a' maga szobájába.

,,Hallja Kegyed, Maiszter Uram!" elkezdé Lajos;,,jó embernek tart-e

,,Hát Szellhofot?" Ismét mosolygott. „Én az Úrékat úgy nézem mint eggy pár angyalt."—,,De azért elhiszi Kegyed, úgy-e, hogy mi is hibázhatunk, én úgy mint Szellhof?" Az öreg megütközve néze reá. „No ?“

,,Édes Úr, hiszen mindnyájan Adam' fijai vagyunk !" — „Mári is?" kérdé Lajos. Az öreg homlokára tevé kezét: „Csak ki vele, Burkárd Úr !“ monda szorongó szózattal: „szinlés nélkül! Mári"-könnyek nyomúltak szemeibe.

„Úgy van! Mári Isten és minden angyalok előtt a' Szellhof' felesége, mert terhes tőle.“ Az öreg mozdúlatlan marada ülő helyében 's Lajosra néze, 's eggyik köny a' másik után csorga szemeiből. Öszvekócsolá a' térdén kezeit, ez vala eggyetleneggy mozdulatja. Lajos nedves sze

mekkel nézé őtet.,,Már most Sziversz Mester! nézzük-meg, mit cselekedjünk." A' Maiszter még sokáig halgatott, végre mondá törődött szózattal : Annyiszor 's olly buzgón háláltam az Istennek, hogy az Úr ama nyomorúság' estvéjén ott a bokornál találkozott velem" ezzel rázta a fejét. —,,Sziversz Mester! most pedig",,Nem, kedves Úr! én még

most is nedves szemekkel hálálom az Istennek; mert ő küldötte hozzám az Urat; Szellhof Úrnak is oda kelle vetődni, hogy ne legyen jól dolgom." ,,Kedves Maiszter Uram! kedves Atyám! most Szellhof szerencsétlenebb, mint Kegyed és Mári. " ,,Most el nem veheti őtet, azt tudom, úgy-e édes Burkárd Uram?"-,,Nem, most nem!" ,,Mit gondol az Úr,

elvenné-e valaha ez életben?"

,,Kedves Atyám! minő kérdés? hiszen Mári már most is felesége."— ,,A város más titulust fog Marinak adni.“ E' szavakra az öreg keservesen kezde sírni. „Ah az én Márim! szegény gyermekem !" kiáltozá ollykor, 's mind annyiszor az égre emelé eggy bekapcsolt kezeit.

Minekutánna az első keserves jelenésnek vége lett, a' melly Lajosnak elég könnyekbe került, ismét. lehozá Márit, hogy bátorságban lenne, mig az atyja az anyját e' hir felől megnyugtatná. Az atya kezét nyújtá a' leánynak; ez lesüté szemeit, 's ekkor könnyek folydogáltak - le. halvány orczáján. ,,Mári!" mondá amaz néki:,,szánlak tégedet! Adjon Isten néked bő vigasztalást 's sok örömet, mert arra szükséged van; jer ide, édes gyermekem!" Karjai

közzé vevé 's megcsókolá őtet. De részvét nélkül, csókjainak viszonzása nélkül, legkisebbet sem változva halvány arczában, csünge Mári atyjának karjai között: csupán könnyei, 's mejjének erős dobogása mutaták, hogy él. Leüle eggy székre; halgatva üle, a' nélkül hogy feltekintene; az öreg pedig a' feleségéhez méne. Éppen most hallá Mári az anyját felsikoltani, 's öszveborzadt; felnyitá szemeit, felállott, 's néminémű félénk szorongással közelíte Lajoshoz, a' ki az ablakban állt.

Anyjának minden hallató szavára reszketett; Lajos a' kezét tartá, és igyekezett lecsendesíteni, de úgy látszott, hogy még csak nem is hallja szavait. Végre eggy óra mulva lejöve az öreg, 's Lajos és az atyja elkisérék Márit az anyjához. Ott üle ez a'