Oldalképek
PDF
[ocr errors][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small]

reté Márit, mint Lajos Rózát; de a' Lajos' fantáziája az ártatlanságnak legszentebb temploma vala, Szellhofnak pedig --szive tiszta volt, de fantáziája már régen megfertéztetett. Az ő vére forrott; szive döbögött; szemei lángoltak; karjai reszkettek, midőn a gyönyörű Márit mejjéhez támaszkodva, az alkonyban magányosan karjai között tartotta : ajkait árúló halgatás tartá zárva, csupán csak fantáziája dolgozott, még pedig az ártatlanság romlásán, melly magát néki megadta. Mári vidám volt, beszélt, kérdezkedett, 's midőn Szellhofjának ajkai csak sohajjal feleltenek, ő is elhalgata végre, 's véle · eggyütt elmerüle az érzékek' bódúlásába.

Mikor Lajos karjai közt tartá Rózát, könnyebben 's vigabban folyt

a' vére; vigabbak valának beszédei, vidámabbak tekintetei; szíve teljes vala bizalmas gyengédséggel ; éldelé a' jelenvaló pillantatot, a nélkül hogy fantáziája ezen idő ponton kivül csapongott volna. Nevettek mindketten ; hisztorizáltak, ölelköztek, 's minden eggyüttlétek fentebb emelé ártatlanságokat. .

„Be boldog vagyok !" kiáltá Lajos, megszoritván a' Szellhof" kezét, 's nem látá hogy Szellhof vad tekintettel néz maga eleibe. „Mi bajod néked Mári ?" kérdé ollykor Lajos, midőn annak ábrázatja szemébe tünt. Mári eggy futó tekintettel 's tüzes elpirulással felelt, Lajos pedig Rózáról beszélt.

Mindég szorongóbb_leve Szellhof. Százszor is hozzá méne Lajos

[ocr errors]
[ocr errors][ocr errors][ocr errors]
[merged small][ocr errors][ocr errors][merged small]
« ElőzőTovább »