3

reté Márit, mint Lajos Rózát; de a Lajos' fantáziája az ártatlanságnak legszentebb temploma vala, Szellhofnak pedig szive tiszta volt, de fantáziája már régen megfertéztetett. Az ő vére forrott; szive döbögött; szemei lángoltak; karjai reszkettek, midőn a' gyönyörű Márit mejjéhez támaszkodva, az alkonyban magányosan karjai között tartotta: ajkait árúló halgatás tartá zárva, csupán csak fantáziája dolgozott, még pedig az ártatlanság' romlásán, melly magát néki megadta. Mári vidám volt, beszélt, kérdezkedett, 's midőn Szellhofjának ajkai csak sohajjal feleltenek, ő is elhalgata végre, 's véle eggyütt elmerűle az érzékek' bódúlásába.

Mikor Lajos karjai közt tartá Rózát, könnyebben 's vigabban folyt

a' vére; vigabbak valának beszédei, vidámabbak tekintetei; szíve teljes vala bízalmas gyengédséggel; éldelé a' jelenvaló pillantatot, a' nélkül hogy fantáziája ezen idő ponton kivül csapongott volna. Nevettek mindketten; hisztorizáltak, ölelköztek, 's minden eggyüttlétek fentebb emelé ártatlanságokat.

,,Be boldog vagyok!" kiáltá Lajos, megszoritván a' Szellhof" kezét, 's nem látá hogy Szellhof vad tekintettel néz maga eleibe. „Mi bajod néked Mári ?“ kérdé ollykor Lajos, midőn annak ábrázatja szemébe tünt. Mári eggy futó tekintettel 's tüzes elpirulással felelt, Lajos pedig Rózáról beszélt..

Mindég szorongóbb leve Szellhof. Százszor is hozzá méne Lajos

hoz, megfogá a' kezét és megszorítá, 's meg elfordúla tőle. Ha Lajos Rózáról beszélt, csak ült, meron nézé Lajost, 's eggy szót sem felelt. Csak eggy sohajtás jöve-elő, vagy eggy nagy könny csepp. Midón Lajos estve felé haza jött, majd mindég a maga szobájában lelé Márit, magányosan és sírva, de elrejté könnyeit, mikor ő belépett. Nem nézhetett többé Lajosra, 's ha ollykor arra kiszteté : Ugyan Mári nézz hát

rám!" tehát azonnal elboritá a' leány' szemeit a' könyű, mihelyt reá nézett. „Édes Márim!“ monda ó: „,ha valami bajod van, neked, vagy a' Szüléjidnek, tehát nyisd-fel a szádat, 's mond-be nekem, vagy Szellhofnak; a' könnyek nem betűk." Mári elpirúlt, sóhajtott, lesüté szemeit, 's eggy könnypatak futá - el

Mi baja lehet a' mi

ismét arczát. Márinknak?" kérdé Sziversz aggódva;,,kitudja, tán koczódtak eggymás közt!" mondá az anyja, 's abban maradt.

Lajos!" kérdé Szellhof;,,ha én : valaha eggy nagy titkot biznék reád, elhalgatnád-e azt még Róza előtt is?" — „Az én Rózám előtt? azt nem igérhetem."—,,Te megmondtad Rózának, hogy állok Márival ; Róza pedig megmondta Zéburgnénak, 's ó tőle megtudta az Onkelem. Lajos! én igen szerencsétlen ember lehetek, ha azt meg nem igéred.",,No hát! megigérem Szellhof!" Kezét nyujtá barátjának. „Akármi légyen az ; nem fogja megtudni Róza.“

Szellhof" tekintetei ismét derül,,no, Istennek hála!

tebbek levének :

tehát a legnehezebb kő legördült szí

vemről!" Lajos Ellbergre ment, 's útjában arról elmélkedett, mi baĵa lehet Szellhofnak. Ezen elmélkedésbe merülve lépe a szobába, holott az ő atyjafijai, Róza, és Zéburgné igen komoly beszélgetésben valának. ,,Átkozott pletyka, kedves Szomszéd-asszony! átkozott hazugság!“ kiáltá Burkárd éppen, midőn Lajos belépett.,,Hiszen én nem mondom, hogy-hm! hm!" mondá Zéburgné. -,,Nem, valóban nem, Nénikém!"

mondá Róza.

,,Jó napot, Lajos!" kiáltá az öreg: ,,tudod-e mit beszélnek a várasban?" Hát megint beszélnek valamit?"

Azt mondják, hogy Mári terhes!" Mindeneknek szemeik Lajosra szegeződtek. Lajos olly halvány lett, mint a viasz.- Most már minden világos leve előtte, a' Szellhof' szo